A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-05 / 9. szám

Nevető világ iflOKJ TÖRTÉNETEK Az arles-i nö Gochet egész délután nem tudott szabadulni „Az arles-i nő"-tői; gesztikulálva beszélt hozzá, önmagának tett fel kérdéseket és saját maga felelt rá. Amikorra beesteledett, teljesen beleszeretett és boldogan elhallgatott. — Milyen nehéz egyszerűnek lenni — szólalt meg újra és lelkileg kimerülve állt a kép előtt. — Igen, nehéz. — Szép, ó, milyen szép. Soha így nem éreztem a jellem mélységét. — Ha annyira tetszik önnek, doktor úr — mondta Vincent —, legyen az öné. és az a kép is, melyet délután festettem a kertben. — De miért adná ezeket a képeket nekem, Vincent? Ezek nagy értékek. — Lehet, hogy a közeljövőben sokat kell velem törődnie, doktor úr, s nekem nincs pénzem, hogy megfizessek érte. Pénz helyett képekkel fizetek. — De én nem pénzért viselem gondját, Vincent, hanem barátságból. —Soitl — Legyen I En meg barátságból adom önnek a képeket. » « * Auvers-ben Gachet volt egyetlen barátja. A doktor napjait gyakran orvosi konzultációkon Párizsban töltötte és ilyenkor Vincentet este kereste fel a Café Ravoux-ban, hogy képeit megnézze. Vincent sokszor nem értette, miért annyira levert a doktor. — Mi baja, Gachet doktor úr? — kérdezte. — Ah, Vincent, annyi éve dolgozom ... és olyan kevés jót tettem. Az orvos soha nem lát mást, csak fájdalmat, fájdalmat, fájdalmat. — Szívesen elcserélném hivatásomat az önével — mondta Vincent. — Ne mondjon ilyet, Vincent, mert a világon a legcsodálatosabb hivatás a festőé. Egész életemben művész szerettem volna lenni... de csak néha tudok szakítani magamnak egy-egy órát... olyan sok a beteg ember, akiknek szüksége van rám. Gachet doktor letérdelt Vincent ágya elé és kihúzta az oda rakott vásznakat. Izzó sárga színekben pompázó napraforgót tartott maga elé. — Ha egész életemben csak egyetlen ilyen vásznat festhettem volna, Vincent, tudnám; hogy nem éltem hiába. Hosszú éveket töltöttem beteg emberek gyógyításóval... s a végén úgyis mind meghaltak... mit ért hát a munkám? De, ezek az ön napraforgói... meggyógyítják az emberek szívfájdalmát ... tiszta gyönyörűséget visznek az életükbe ... száz meg száz év múlva is... ez az ön életének igazi sikere ... ezért kell önnek boldognak lennie. Vincent néhány nappal később elkészítette a doktor arcképét fehér sapkában, hosszú kék kabátban, sötét kobaltkék háttérrel. A fejét és a kezeket nagyon világos tónusban festette. Gachet egy vörös asztalnak támaszkodik, az asztalon egyszer még Gauguin megérkezése előtt egészen hasonló önarcképet festett. A doktor nem tudott betelni az arcképpel. Vincent ilyen lelkes és magasztaló dicséretet még egyetlen képéért sem kapott. Gachet arra kérte, hogy a képről készítsen másolatot és öröme nem ismert határt, amikor Vincent kérését teljesítette. Közben június eleje lett. Vincent lefestette a katolikus templomot a dombtetőn. Délutón belefáradt a munkába és nem törődött vele, hogy a kép befejezetlenül maradt. Nagy erőfeszítéssel festett meg egy gabonaföldet; fekvő helyzetben dolgozott és feje alig látszott ki a lábon álló gabonából. Madame Daubigny házáról készített nagyobb méretű vásznat és lefestett egy másik, fehér házat is, fák közt, háttérben az esti éggel és narancssárga, kivilágított ablakokkal, sötétzöld és komor rózsaszín körtefával, effektusokkal; végül egy esti hangulatot két fekete körtefával, háttérben sárga alkonyati éggel. Munkájából hiányzott a régi szenvedély. Inkább csak megszokásból festett, mert nem volt más dolga. A tíz évig tartó megfeszített munka lendülete még tartott egy ideig, de most már közönyös maradt olyan tájképek festésénél, amelyek azelőtt izgatták és felzaklatták kedélyét. — Ezt már annyiszor lefestettem — mondta magában, amikor ment az úton hátán festőállványával és lefesteni való témát keresett. — Nincs róla semmi új mondanivalóm. Miért ismételjem meg önmagamat? A természetet továbbra is mélys.égesen szerette, de már nem érezte azt a szenvedélyes vágyat, amely azelőtt lángolt benne, hogy egy-egy kiválasztott témába belemélyedjen és újjáteremtse azt. Valami kiégett benne. Júniusban csak öt képet festett. Fáradt volt, kimondhatatlanul fáradt, üresnek, kiégettnek érezte magát, mintha az a sok száz rajz és festmény, mely keze alól kikerült az elmúlt tíz évben, mind elrabolta volna életerőinek egyegy parányi szikráját. Végül már csak azért dolgozott, mert úgy érezte, Theönak tartozik vele, hogy amit belefektetett, kamatozzék. Festés közben aztán az járt az eszében, hogy Theo lakásán annyi képe halmozódott fel már eddig is, amit nem egy, de tíz emberéletnyi idő alatt sem tud eladni; s egyszerre elment a kedve a munkától. IRVING STONE Hamburgban új üzlet nyílik. Meghökkentő a cégtáblája: TROMBITA- ÉS REVOLVERBOLT Egy hónap múlva a tulajdonos szomszédja beállít a boltba: — No, hogy megy ez a furcsa üzlet? — Miért lenne furcsa? — Na, hallja, trombitát és revolvert árulni... — Nincs ebben semmi különös! — Mégis, mondja, mit ad el többet: trombitát vagy revolvert?... — Mind a kettőből ugyanannyit. Valahányszor vesz valaki egy trombitát, másnap jön a szomszédja, és revolvert vásárol... • • • Grete menyasszony. Esküvő előtt fehér fátyolban, mirtuszkoszorúban az anyjára borul, és sírva fakad. Panaszkodik, hogy még mindig nem tudta megszokni a vőlegényét. Az anyja vigasztalja: — Nézd, lányom, én is így mentem az édesapádhoz. Majd megszokod. — ó, a papa — zokogja a menyasszony —, az más. Az nem idegen. Az a családhoz tartozik... • • • A parkban egy padon szerelmespár csókolódzlk. Egyszerre csak odasettenkedik egy férfi, és leül melléjük. Egy ideig nyugtalanul mocorog, azután néhányszor lágyan megsimogatja a nőt. A fiatalember ezt már nem bírja ki, és felugrik: — Ez már mégiscsak a szemtelenség csúcsteljesítménye! Hogyan merészeli háborgatni a hölgyet? A férfi zavartan feláll, és mentegetőzve mondja: — Elnézést, uram, nem akarom zavarni, csak a feleségemtől szeretném elkérni a lakáskulcsot! • » • Az óceánjáró New Yorkhoz közeledik. Egy amerikai utas büszkén mutatja a mellette ülő franciának a Szabadság-szobrot. A francia elgondolkodva nézi, majd így szól: — Igen, nálunk is emlékművet szoktak állítani az elhunyt neves személyiségeknek. — El akarok válni a férjemtől -mondja egy neves amerikai filmsztár az Ismert New York-I ügyvédnek. — Semmi akadálya — feleli az ügyvéd. — Háromszáz dollárért azonnal megindítom a válópert. — Háromszáz dollár? — kiált fel csodálkozva a színésznő. — Inkább lelövetem. Az csak százötven dollárba kerül... » • • Egy washingtoni épület alapozása közben egy múmiára bukkannak a munkások, összeülnek az Egyesült Államok legkiválóbb régészei, és mert nem értik, hogy s mint kerül egy múmia éppen Washingtonba, elküldik a tetemet a szövetségi nyomozóknak, hogy fejtsék meg a nagy titkot. Már másnap megszólal a telefon a múzeumban, és a főnyomozó jelentkezik: — A hozzánk beküldött múmia ügyében telefonálok - közli. — Az illető 5615 évvel ezelőtt halt meg. Nephemhotepnek hívták, és blrsalmaüzlete volt Egyiptomban, ötvenéves korában halt meg vesezsugorban. — Ez egyenesen csodálatos! — ámuldozik a telefonba a tudós. — Hogyan tudták mindezt egyetlen nap alatt kideríteni? A főnyomozó magabiztosan válaszolja: — Egyszerű dolog ez, uram... A múmia bevallotta... Napraforgók j I <