A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-26 / 8. szám

A nagyváradi ún. Fogtövi-ház, amelyben utoljára találkozott a Madách házaspár lényegében akkor még alaptalan vád mázsaköve kitűnően talált. Aggodalom, gyanú, kétkedés, ellenségeskedés, csupa apró köznapi emberi gyarlóság lett úrrá a költőn, és Fráter Erzsike további sorsa, életének tragédiája már ott a bratislavai börtön sötét cellájában megpecsételtetett... Szabadulása előtt már így ír Madách: „S most, midőn szabad vagyok mehetni, aki úgy epedem értetek, minden léptemnél erőm enyészni érzem s a jövőtől rettegek. Keblem elszorul, szorongva kérdem: Mit lelek, nem ért-e semmi baj?" „Imre elküldött magától, azt érzem, hogy megérdemeltem." Hogy mi történt és mi nem a sztregovai kastélyban 1853-tól 1854-ig, pontosan nem lehet tudni. Tény azonban: Madách a fogságba érkezett híresztelések és vádaskodó levelek hatása alatt jelentős mértékben elhidegült nejétől és még jobban magára hagyta, mint azelőtt. Szokásává vált többek között, hogy a hetenként megismétlődő, megyére szóló vendégségek alkalmával ifjú feleségét teljesen egyedül, csupán barátai becsületére és lovagiasságára bízva, hajnalig mulatni hagyta, ö pedig ezalatt szobájába zárkózva stúdiumokkal és írással virrasztotta át az éjszakát. Ennek szükségszerű és előrelátható következménye lett aztán, hogy a testileg-lelkileg teljesen elhanyagolt, állandó anyósi szekatúrának kitett életerős fiatalasszony egy napon a megértő barát és a délceg szerelmes, Ruttkay János előkelő nógrádi földesúr karjaiba hullott... A viszonyról máskülönben tudott Madách is ... — Egyszer — mesélte bihari rokonának, özvegy Bárányi Akosnénak Fráter Erzsike, — amikor Ruttkayval való találkámról lóháton tértem haza, szembe jött velem a falu határában a férjem üveges botárján. Egymásra néztünk, de nem köszöntöttük egymást. Elmentünk egymás mellett... 1854 júliusában aztán megtörtént a végleges szakitás. Fráter Erzsike hazajött Biharba s innen írta anyósának azt a végeredményben is homályos igazságú és célú levelet, amelynek pár sora így hangzik: „Imre elküldött magától, azt érzem, hogy megérdemeltem." Homályos igazságú és célú ez a levél, mégpedig azért, mert a válást, mint fentebb is írtuk, Fráter Erzsike maga erőszakolta ki. „Te csak olyan légy a házamban, mint egy virágszál ..." Rendes ember nagyon ez a Fráter József, akivel most szemben ülök és édes unokanénjéről, Madách Imrénérői faggatom. Ahogy beszél, szava s amivel mondókáját kiséri, mozdulatai csupa intelligencia, finom úriság. Pedig csak egyszerű iparosember, gépész. Atyja, Fráter Béla még szolgabíró volt ugyan s többezer hold ura, neki a fiúnak azonban a hajdani hintók, az udvarház, a hangos dínom-dánomok már csak nagyon távoli ködbevesző álmok ... — Nálunk lakott sokáig Erzsike néni — meséli —, amikor elvált férjétől. Én ugyan nem nagyon emlékszem már reá, mert hiszen abban az időben még porban játszadozó gyermek voltam, de a családi szóhagyományok szerint önként jött el Alsósztregováról, — A válás után közvetlenül hívta vissza az ura. Szerette... így írt neki: „Te csak olyan légy a házamban, mint egy virágszál, soha ne is lássalak, neveld csendben gyermekeidet." — A család kapacitálta is nagyon, hogy térjen vissza, de ő azt felelte, ha málékenyeret eszem, akkor sem megyek vissza ... Mi volt ez, szégyen, dacos önérzet, vagy meghasonlás? Mert jött már az önmagával való meghasonlás borús árnyéka a szerencsétlen asszonyra. — Egész napokat sétált a kertben. Egyedül, magába mélyedve. Ha ilyenkor szóltak hozzá, nem hallotta meg. Általában az elmebeteg, a búskomor benyomását keltette... A család is úgy vette, hogy kissé meg van zavarodva... — Egyszer, amikor nagynénémmel, Bárányi Akosnéval Váradon fölkerestük Erzsike nénit — mert később tőlünk odaköltözött —, az udvaron találtuk földön ülve: az aprómarhákat etette. Nagynéném azt mondta neki sajnálkozva: „Tizenkét szobád volt s talán lehetne még és te az aprómarhád magad eteted." — Hadd el — felelte —, így, hidd meg, boldogabb vagyok ... — Ez pedig akkor volt még, amikor Madách visszahívta és azt irta neki, a szíve fáj érte. — Mégis, mit tudnak — kérdem —, miért nem akart visszamenni férjéhez Madáchné? Talán volt valakije itt is? — Nem tudom csökönyösségének okát — feleli Fráter József —, beszélték abban az időben, hogy Fráter Farkassal viszonya volt. De ez nem igaz. Fráter Farkas csak mint rokon és jóbarát segített neki a birtokpereknél. Járt az iratok után s intézett egyet-mást. A birtok ugyanis bajba jött adósság miatt. Erzsikének s főképpen Fráter Pálnak adósságai, előbbinek válópere miatt. És 34 000 forintos kötelezvény volt egy bécsi banknál. A bank árvereztetek. A birtok a Wertheimstain család kezébe került. A Fráter Erzsi erdörészletét a nép ma is „Madách-erdönek" hívja ... — Szóval, amíg itt lakott, minden viszonyról szóló pletyka alaptalan rágalom. Később aztán, hogy Váradra került, nagyon keveset hallottunk felőle. Ritkán kerestük fel. — Az sem igaz, mintha itt nálunk már ivott volna. Ezt az ivást is Váradon kezdte meg ... — De lehet-e csodálkozni rajta I Felbillent lelkű, magórahagyott nyomorúságban élő istenteremtménye volt. Jót tett a pálinka. Feledtetett... — Mondják, hogy fejetetejéig állott mindig az adósságban. Perek, ügyvédi felszólítások lavinájában fuldoklott. — Nem voltam a temetésén — a családból talán senki sem ment el. Csúnyán, nyomorultul pusztult el Szegény... * * • Szegény, szegény nyomorúságos módon elpusztult Fráter Erzsike, most újra itt állok „a sírodnál", ahová hatvan év előtt bedobták, jó mélyre elföldelték agyongyötört, teleköpdösött, meggyalázott életedet... Szeretnék valami szépet, vigasztalót mondani — neked, a halottnak. Talán csak annyit: hiába törik ki sirodon a fejfát, rúgják szét a göröngyöket, hányják marékkal emlékedre is a szennyet, a te porladó asszonytested minden tisztaságok felett álló, mert Te vagy a nemzője, egyedül Te, nemzetünk kohinoori kincsének, felbecsülhetetlen drágaságának: a Nagy Tragédiának. Beküldte: SÓLYOM LÁSZLÓ jelentett Cobb életében. Két évvel később — 1936-ban — Cobb újra a szigetre látogatott. A főnök meghívta a házába. A fia megkapta a maláriát, és Cobb volt az egyetlen ember, aki megmenthette az életét. Az ő felügyelete alatt a fiú hamarosan meggyógyult. A főnök — még Cobb érkezése előtt — kezébe vette a gyöngyöt és Allahhoz fohászkodott. Megígérte, hogy a gyöngyöt annak adja, aki megmenti a fia életét. Cobh i így azután ingyen jutott hozzá az igazgyöngyhöz, amiért két évvel azelőtt egész vagyonát kínálta fel. Amikor 1939 júliusában Cobb New "Yorkban kiállította „Allah gyöngyét" — időközben ugyanis így nevezték el — meglátogatta őt egy idős kínai. Mr. Lee néven mutatkozott be és 3,5 millió dollárt ajánlott fel a gyöngyért. Akkor azonban Cobb nem akarta eladni és az ajánlatot visszautasította. Mielőtt azonban Mr. Lee elment volna, elmesélte Cobbnak, hogy miért fizetne ki érte ekkora összeget. Az ősi családi krónika szerint Mr. Lee Lao-ce kései leszármazottja volt. Lao-ce (iu. 600 körül) híres filozófus volt, a taoizmus megalapítója. Amikor megöregedett, elkeseredvén a világ gonoszságán, elhatározta, hogy élete utolsó éveit teljes elvonultságban tölti. Egyszer az unokaöccse megkérdezte, hogy min is alapszik a filozófiája. Lao-ce így válaszolt : — Jót teszek azokkal, akik jót tesznek velem és jót cselekszem azokkal is, akik rosszakaróim. Válasza megzavarta a fiút, s az kérte, hogy fejtse ki bővebben az életfilozófiáját. Lao-ce egy kis amulettet adott neki, amire három bölcselő arcképe volt bevésve. A fiú felismerte Buddha, Konfúciusz és a nagybácsija arcvonásait. Lao-ce akkor így szólt hozzá: — Fogd ezt az amulettet, tedd bele egy gyöngykagylóba és hagyd benne három-négy évig. Ezen idő alatt elviselhetetlen fájdalmakat okoz majd az amulett a kagylónak. De amikor négy év múlva felnyitod, egy gyöngyöt találsz benne. Jót cselekszik veled annak ellenére, hogy te kínokat akartál neki. A gyöngyön felismered majd a három barát arcát. Igaz ugyan, hogy nem lesznek határozott vonások, mert én már öreg vagyok és nem olyan biztos a kezem, mint valaha, de a gyöngyön lesznek és felismered őket. Lao-ce meghalt, de unokoöccse megfogadta tanácsát. A kísérlet sikerrel járt, s azóta a gyöngy egyik nemzedékről a másikra öröklődött. A Lee család egyik része egyre délebbre költözött, terjesztve Lao-ce filozófiáját. A gyöngyöt pedig egyre nagyobb gyöngykagylókba tették bele. A gyöngy egyre növekedett, már csak igazán a legnagyobb gyöngykagylóba fért bele, s az utolsó tenyésztett kagyló egy borzalmas erejűi tájfun alkalmával nyomtalanul eltűnt, míg végül a Palawan szigeten került partra. Look, London Nevető világ Két kis színésznő találkozik Varsóban: — Már megint itthon vagy? Hogy sikerült a nászutad? — Köszönöm jól, mint mindig... A bécsi Grabenen egy mohó fiatalember odalép egy miniszoknyás szőkeséghez, és a fülébe súgja: — Cicus! Súgd a fülembe, hogy: miauuuu! A szőke kislány végigméri a fiatalembert, füléhez hajol, és így szól: — Okörl Mondd, hogy: muuuul A nagy bécsi vállalat igazgatója feleségével vacsorázik békés otthonában. Az asszony, amikor férje befejezte az újságolvasást, csöndesen mondja: — Emlékszel, Paul, azokra a pisztrángokra, amelyek fogására kilenc hónappal ezelőtt két hét szabadságot szántál? — Igen, igen, drágám — mormogja a férj. — Nos, az egyik ma délután telefonált, és azt üzente, hogy apa lettél... Stefannak nem ízlik Grinzingben az ebéd, és így szól a pincérhez: — No, ezt a vendéglőt sem fogom' ajánlani a barátaimnak! Mire a pincér udvariasan meghajol, és nyájas mosollyal válaszolja: — Szíveskedjék, uram, talán az ellenségeinek ajánlani... A kis tiroli vendéglőben a zenekar hegedűse Chopin-keringőt játszik. Az egyik vendég az asztalra borul, és sirva fakad. — Lengyel turistának tetszik lenni? — kérdi tőle a muzsikus. — Nem — feleli a kérdezett —, zenész vagyok... Egy bajorországi öreg gazda meg az életpárja a disznóól előtt álldogál. Az asszony így szól: — Nézd, Franz, holnap lesz az ezüstlakodalmunk. Öljük le ezt a disznót. Franz nézi a disznót, azután a feleségét. Ezt mondja: — Miért ölnénk le szegény állatot azért, ami huszonöt esztendővel ezelőtt történt? Ö nem tehet róla. Miniszoknyás, vörös hajú lány lép a mozi jegypénztárához, és így szól: — Tessék mondani, lehet még a mostani előadásra jegyet kapni? — Igen, kisasszony, melyik sorba parancsolja? A leány tanácstalanul körülnéz, majd felcsillan a szeme: — Ha lehet, oda a két katona közé, akik éppen most mentek be a terembei A dúsgazdag hamburgi gyáros elhízott feleségét fogyókúrára fogják a szanatóriumban. Egyik nap egy nagy csokor virágot kap legkedvesebb barátnőjétől, s a következőképpen köszöni meg: „Hálás köszönet a virágokért. Nagyon ízlettek I"