A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
kig mosolygott Maurice Chevalier Josephine Bakerre, felmegy a függöny, helyet adva egy jelenetnek Casanova lovag életéből, életre kelnek az eddig alvó isten- és istennő-figurák a megálmodott római parkban és — eléggé logikátlanul — szomorúság árad egy vidám dalból.A reflektorok fantasztikus szeme aztán hiába keres egy nyugodt foltot a Madeleine, a Richelieu, a St.-Ger- maine, a Raspail és a Mont Parnasse bulvárok betegesen, lázasan rohanó áradatában. Bonaparte valaha itt találkozott Josephine-nel, s a Nótre Dame tornyai Héloise és Abélard titokzatos szerelmét idézik. Richelieu kardinális a főoltárnál éppen kismisét mond, s az oltár lépcsőjén ott térdel d’Artagnan, Athos és Porthos. A Casino de Paris mulatóban forog a színpad, s egy bájos festőnő festett krampusszal incselkedik, hosszú farkát huzgálva pajzánul. Forognak a mulatóvá alakított utolsó malom fényözönben tündöklő szélvitorlái. A malom már nem lisztet őröl, hanem pénzt, s kapujában eltűnik Henri de Toulouse-Lautrec, nagy fejével korcs lábain. Hajnalban aztán kialszanak a fényorgiák, s az álmos portás fáradtan, félig automatikus mozdulattal invitálja a járókelőket az utolsó sztriptízre. A gyalulatlan deszkákból összerótt bódéban néhány bóbiskoló férfi üldögél megmelegedett söre mellett, feszülten figyelik a durva falakon csoportokra gyülekező pókokat, s hátuk mögött valami leányzó vetkőzik a szomszéd házból. Amikor aztán elérkezik az utolsó nap utolsó délutánja, a férj-helyettes nonsalansszal, jókora kitérőkkel és óvatosan megkérdezi, vajon madame talán nem tartaná teljesen kizártnak vagy egészen illetlennek, ha kísérőjéül ajánlkozna és együtt felderítenék azokat a helyeket, ahol rokonszenves leánykák álldogálnak időről időre a kis garniszállók bejárata előtt.De minden aggály feleslegesnek bizonyult, mert a madame felélénkülve megjegyzi, hogy éppen ellenkezőleg, a férj helyettesítésével megbízott férfiú kötelessége, ha feladatai nem is voltak előre pontosan meghatározva, hogy elkísérje a hölgyet olyan helyekre, ahová egyedül aligha mehetne el.A Piacé Pigalle-on és a Rue Pigal- le-on álldogáló lánykák barátságos üdvözletét váltanak a dzsipeken ülő rendőrökkel, s madame Bonacieux ildomosán lépked karonfogva a férj által kijelölt kísérővel. Ott, azok mögött az ablakok mögött lakott egykor monsieur Chopin, amott meg George Sand, s mivel már jócskán leszállt az alkony, az utcák egyre több fiatal lánnyal és asszonnyal vannak tele. Kérdezze meg tőle, mennyibe kerül nála, kérnek a nefelejcsszemek balról, csehül. Mennyibe kerül, kérdezem a nem nefelejcsszemű, de egyébként nagyon csinos lánytól jobbról franciául. Harminc frank, mondom aztán balra, csehül. Mennyi marad meg ebből neki? — hangzik ismét balról, csehül. Mennyi ebből a magáé? — kérdezem jobbra fordulva egy nem kevésbé csinos, de már másik lánytól, franciául, mert közben három és fél métert haladtunk. Mintegy tíz frank, mondja franciául. Mintegy tíz frank, mondom balfelé fordulva, csehül. Hogyhogy mintegy tíz frank, érdeklődnek a nefelejcsszemek balról csehül. Erre a kérdésre választ kapni nem látszik könnyű feladatnak. A dolgot hosszabb beszélgetés folyamán kell tisztázni, amelyen az ipar gazdasági csodájának problémája iránt érdeklődő lányok nagyobb csoportja is részt vesz.Az egyik kiskocsmában a söralátéten ez a lírai szöveg olvasható, szép nyomtatásban: L’amour est une fleur délicieuse (a szerelem gyönyörűséges virág); mais un triste métier (de szomorú foglalkozás), áll alatta, kisebb betűkkel hozzáírva.A férjet helyettesítő férfiúnak hihetetlenül nehéz a feladata, ha el akarja találni az Opera és a Madeleine környékén nyüzsgő mondén hölgyek kilétét. Semmiben sem különböznek Brigitte Bardot-tól és Sophia Lorentől, s csaknem biztos, hogy csak a Bpulevard Richelieu környékén varrnak. Nyilván egészen más kategóriába tartoznak azok a szerényen öltözött lányok, akik csoportosan a rue Parnasse homályosan megvilágított kis hoteljeinek bejárata és a Montparnasse pályaudvar környékén támogatják a falat. Kisebb csoportokban vagy egyedül üldögélnek feszes pulóverben órák hosszat a Bastille tér bárjaiban vagy kis kávéházaiban a magas bárszékeken.A hosszú csillagfényes éjszakán folyik a hajsza a kliensek után végesteien végig a Clichy és a Rochechouart bulvárokon, míg a Champs-Élysées-n csak arra az időre összpontosul, amikor bezárnak a mozik. A fantasztikus dekoltázst viselő női kiszolgáló személyzet legnagyobb sűrűsége, azonban egy négyzetméterre számítva, a Piacé de la Républiquetől az öreg Sébasto térig, az egész Chatelet negyedben és a hosszú Saint- Denis utcán tapasztalható.Az amazonok, a szerelem modern papnői, közben ragyogó gépkocsijaikon strichelik végig a nagy bulvárokat. A szabad árkalkulációban jelentős szerepet játszanak nyilván a kocsiárak és tulajdonosuk életkora. A környék valamennyi hoteljét perfekt ismerő, elegáns dáma szép lassan halad kocsijával a Palais-Royal mentén, soha senkinek nincs terhére, senkit nem szólít le, csak diszkréten válaszol a tarifát érintő kérdésre. Ezzel szemben kissé bárdolatlanabbul folyik a szerelem vására a vásárcsarnokok környékén, míg a fiatal és elegáns auto-stoppeuse-ök az Arc de Triomphe környékén fogdossák a kocsikat, hogy megfelelő kirándulást ajánljanak az úrvezetőnek a Bois de Boulogne-ba.A Boulogne-i erdőknek nevezett hatalmas parkban viszont már ott várnak az erdei nimfák — les nymphes des bois. Fejükön kalap, eres kezükön kesztyű, érettebb korúak, de annál tapasztaltabbak, itt dolgoznak délután és éjjel a hosszú fasorokban. Hasonló céllal róják a Vicennes park finoman homokozott útjait a szabad levegő és a hamisítatlan természet rajongói, felhíva az itt sétáló férfiak figyelmét az élet szépségeire. Maga a nagy varázsló legnagyszerűbb trükkje a számomra, mondta a férj-helyettes a nefelejcsszemű hölgynek, noha a sötétben nem látta szemének színét, mégis hihetetlenül kedves volt a számára. Maga az utolsó pohár baujaulais, az utolsó csokor nefelejcs a számomra.A környező házak némelyikének ablakaiból közben más női szempárak nézegettek ki, tulajdonosaik érdeklődőkre várakozván, akik masszázst, manikűrt és egyéb kozmetikai szolgálatokat ajánló hirdetéseikre jelentkeznének.Míg egyszerre csak a prágai repülő tér csarnokában megjelent a rég elfeledett férj zöldfelöltős alakja. Forrón megcsókolta oly hosszú ideig távol volt feleségét, miközben a férfiú, ki eddig a férjet helyettesítette, közelebbről meg nem határozott kötelességeket teljesítve, szerényen állt egy lépéssel távolabb.De észrevették, s a férj megkérdezte a madame-tól: Hogyan teljesítette a mérnök úr a ...?Egy pillanatra elhallgatott, s nagy nefelejcskék szeme utoljára fordult felém. Trés bien, mondta érthetően, s ezek voltak az első francia szavak, amiket valaha is hallottam tőle. Szöveg: PETER SKALA Képek: MARIÉ SECHTLOVA Bernadetté nem adja fel a harcot Iernadette Devlin parlamenti képviselő, az észak-írországi katolikusok jogainak rettenthetetlen harcosa rövid politikai pályafutása alatt többször okozott meglepetést nemcsak az angol alsóház tiszteletre méltó honatyáinak, hanem a brit közvélemény nagy részének is. Az első megbotránkozást nem az okozta, hogy csinos miniszoknyában jelent meg az alsóházba.i. Ai angol parlament legfiatalabb képviselője, nem elég hogy nő, ráadásul még a legradikálisabbak közé tartozik. Mindenki tudja róla, hogy részt vesz mindenféle tüntető felvonuláson. Egy ilyen alkalommal őrizetbe vették; az ügy a bíróság elé került (Angliában a parlamenti képviselőknek nincs mentelmi joga), s Bernadettet négyhónapi börtönre ítélték. Az armaghi női fogházból, ahonnan a múlt év október 23-án kellett volna szabadulnia, negyvennyolc órával korábban szabadon bocsátották, félve, hogy hívei a jelzett napon tüntetést rendeznek kiszabadulása alkalmából. Ez az időpont-változás azonban nem kerülte el az újságirók figyelmét, akik természetesen nem akarták elszalasztani a nem mindennapi alkalmat. Hiába vártak azonban a börtön főbejárata előtt, mert a fiatal képviselőt egy hátsó kapun engedték ki ... Bernadetté Devlin vád alá helyezését a múlt év januárjában drámai vita követte a vádlott és a törvény betűjét védő állami szervek között; maga a bírósági eljárás a közvélemény szokatlanul élénk érdeklődése mellett folyt le. Az ügyészség azzal vádolta a fiatal ír képviselőt, hogy részt vett az 1969. augusztus 13-án és 14-én lezajlott tüntetésekben. Bernadetté, akit gyakran neveznek új Örleáns-i szűznek vagy a barikádok Passionariájának, semmiképpen sem igyekezett tagadni a tüntetők lelkesítése vagy a barikádok emelése körüli aktivitását, és még hónapok múltán is kiállt egykori kijelentése mellett, hogy tüntetéseknél és összecsapásoknál „egyetlen darab kőnek sem szabad kihasználatlanul maradnia". Határozottan visszautasította azonban a vádat, hogy személyesen részt vett volna a rendfenntartó osztagok tagjainak megtámadásában, és kijelentette, hogy az egyetlen, amit a tüntetés és a rendőrséggel való összetűzések folyamán a kezében tartott, az ír Köztársaság lobogója volt. Mint mondotta, azért cselekedett így, mert a parlamentben csak a postát vagy a honvédelmi kérdéseket, az invázió ellenes intézkedéseket érintő vitában kap szót, amit azzal az összegező megállapítással egészített ki, hogy „a londoni parlament a demokrácia temetője". A „demokráciának ebben a temetőjében" közfelháborodást okozott, amikor Bernadetté — miután az északírországi militóns protestánsok vezére a katolikusokat vádolta rendbontással — felmutatott egy szögekkel kivert bunkósbotot és úgy kiabálta oda a szónoki emelvény felé: „Ilyen furkosbotokkal verik be a protestánsok a katolikusok koponyáját, Krisztus nevében!" A Westminsterben a parlament elnöke megelégedett azzal, hogy a teremszolgával „lefegyvereztette" öt; Londonderryben viszont a bíróság ezek után négyhónapi elzárásra ítélte. Miután fellebbezett a belfasti törvényszéken, igen magas kaució ellenében ideiglenesei szabadlábra helyezték. Fellebbezésének elutasítása 1970. július 28-án visszatért a fogházba. Ismételt bebörtönzése elleni tiltakozásul elkeseredett tüntetésekre és utcai harcokra került sor Belfastban és Londonderryben. Bernadetté Devlint 1969 áprilisában választották meg első ízben képviselőnek. Másodszor 1970 júniusában választották meg, elsöprő szótöbbséggel, hat hónappal elítéltetése és néhány nappal bebörtönzése után. A börtönben töltött négy hónap semm ippen sem törte meg bátorságát, harci kedvét. Vallomásként hatnak szavai: „Nem tartom magam ir képviselőnek, hanem szocialista képviselőnek. Platformként használom fel a Westminstert, hogy behatoljak az angol munkásosztály közé, hogy beszéljek neki a szocializmus alapjairól." — ta —
