A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-26 / 8. szám

Űj bemutató Július Barí-Ivsntól mutat be darabot a MATESZ 1971. február 26-án Komáromban (Komárno), a Szakszervezetek Házában. Az ötvenes években elhunyt tehetséges szlovák drámairónak „Az anya" cimű, bányászvidéken lejátszódó háromfelvonásos drámáját a MATESZ a legjobb szereposztásban tűzi műsorára. Az anya szerepében Udvardl Annát, a két testvér szerepében pedig Bugár Bélát és Ropog Józsefet láthatja a közönség. „Az anya" cselekménye az első köztársaság harmincas éveinek Idején játszódik, a kivándorlások, munkanélküliség Idején, de a darab modern hangvételével és Konrád József rendezd koncepciózus értelmezésével a mához ls szól. A kísérőzene Dobi Géza komáromi zenetanár munkája, a díszlet- és jelmezterveket pedig Platzner Tibor készítette. A bemutatót nagy érdeklődés előzi meg, mert ez a darab Baré-Ivan első magyar nyelvű bemutatója lesz. (Képünkön a rendező, Konrád József és a darab fordítója, Mellchárek Jana dramaturg a próbán.) (—os—) Gombos Ilona, Kövesdl Szabó Mária,Lengyel Ferenc Gombos Ilona és Gyurkovics Mihály A Kolduskaland a Tháliában Bizarr történet, sok-sok kacagtató jelenettel. Azt hiszem, ezzel a mondattal jellemezhetném legtalálóbban a kassai (koSicei) Thália Színház legújabb bemutatóját, Ján Solovié: Kolduskaland című tragikomédiáját. Akadhatnak persze olyanok is, akik megkérdik: „Ugyan mi mondanivalója lehet ennek a könnyű fajsúlyú darabnak?" „Ildomos-e ennyire groteszken ábrázolni a ma egyszerű emberét?" „Elképzelhető, hogy egy történet kilenc figurája közül egyetlenegy se akad, aki jellemes lenne?" „Feltételezhető vajon, hogy két rendesen kereső ember az első kínálkozó alkalommal gyilkosságra határozza el magát?" Nos, a fiatal szlovák szerzőnek, Ján Soloviénak éppen az az erőssége, és ez biztosítja darabjai népszerűségét is, hogy nem akar világrengető problémákat elénk tálalni. Mindig — a Kolduskalandban is — elsősorban szórakoztatni akar. És olyan görbe tükrön keresztül mutatja hétköznapjaink kisembereit, melyben, ha erősen torzítja is, mégis megpillantjuk emberi esendőségeinket. Jelén esetben a kapzsiságot, a pénzsóvárságot és azt, hogy néhanéha elég egy alkalom s máris sutba dobjuk a csak álarcként viselt polgári erkölcsöt. A kitűnő vígjátékot ügyesen és nagy gonddal a fiatal Gálán Géza rendezte. Szerencsésen kerülte ki azokat a buktatókat, amelyek túlzottá tehették volna a darab humorát. ötletes volt az a megoldása is, hogy bizonyos fokig maga a nézőtér is aktív részévé vált a színpadnak. Jól sikerült Quittner János koreográfiája, aki igyekezett esztétikusabbá tenni a mulatozási jelenetet, bár ez teljes mértékben így sem sikerült. A színészek játékát csak dicséret illetheti. Különösen Gyurkovics Mihály (Holag Mihály borbély) és Csendes László (Muslica Laci borbély) játéka csalt rengeteg kacajt a nézők ajkára. De nagyon tetszett Várady Béla is, akinek koldusa tálán legjobb szerepei közé tartozik. A női figurák közül Gombos Ilona borbélyné alakítása tetszett a legjobban, bár véleményem szerint ez a tehetséges művésznő többet tud nyújtani a drámai szerepekben. A kassai bemutatót végig tapsolta a közönség s ez már előre jelzi a további sikert. Szöveg: Neumann János Képek: Bencsik Tamás hogy korotok költői ne nektek dolgozzanak. Ti is elhiszitek, hogy lehet valaki úgyis időt álló, ha korának nem mond az égvilágon semmit? Milyen szerencse, hogy az Egyszemű éjszaka verseinek összeállása előtt 1968-ban megjelent egy kötet, A líra ma, vallomások és esszék gyűjteménye a versről, funkciójáról, érthetőségéről és értelmezhetőségéről. Roland Barthes vagy akár Saint-John Perse újat, megdöbbentőt, addig nem ismertet mondott az antológia szerkesztőjének, s máris jelentkezett részéről a kritikátlan elfogadás, ez is van, ilyen is van, s én erről korábban semmit nem tudtam. S ha van ez a Nyugat egyes országaiban, miért ne lehetne nálunk is. Hiszen mi is európaiak vagyunk... Ha történetesen Németh István ösztönös megérzése (Fel, fel, ahol a szó már megáll egymagában) nem következik be, Tőzsérnek nincs hova kapcsolnia, mihez kötnie Barthestól vett idézetét. Erről a hajlandóságáról más példa is szól. Idézünk tőle: „Roger Garaudy irja Saint-John Perséröl: »pótvilágot« alkotott magának, hogy kijusson a polgári társadalom és az emberi személyiség szabad és egyetemes fejlődése közötti éllentmondásból. S ennek a »pótvilágnak« fő szereplői: a tenger, a szél, a természet." Nos, ha Garaudy Perse verseiből valamilyen pótvilág megalkotására következtet, miért ne ismerne fel Tőzsér is hasonlót Mikola Anikó verseiben. Újra idézem őt: „Pótvilágnak érzem a Mikola Anikó alkotta tájat is, csakhogy mig Saint-John Perse tengere örök mozgásban van, verseiben a szél örökké fú, addig Mikola Anikó természete a pusztulásé"... Még jó, hogy némi különbséget szükségesnek vél jelezni. Persze nem teszi hozzá, mert nem is tartja lényegesnek, hogy a kényszerű hasonlítás ellenére is más és más az a társadalom, amelyikben Perse és Mikola Anikó él. Mig Perse a polgári társadalom és az emberi személyiség szabad és egyetemes fejlődése közötti ellentmondásból keres kiutat, és ez nagyon is érthető, a renegáttá vált Garaudy ezt éles szemmel ki is következteti verseiből, addig Mikola Anikó „pótvilága", pusztulásra ítélt természete már magyarázásra szorul I Emiitettem már az 1968-ban megjelent A líra ma cimű antológiát. Az esszék, vallomások között szép számmal található olyan, amely , az elkötelezett költészet mellett tesz hitet, s a vers értelmét abban látja, hogy segítsen, nemesítsen, felemeljen, harcoljon, lelkesítsen. Tőzsér azonban nem vesz tudomást ezekről. Neki Barthes és Perse mond újat. Csakhogy nekünk semmi kedvünk Barthes vagy akár Perse elméletét gyakorlattá tenni, mint ahogy az az antológia bevezetőjében és a versek nagy részében történt. Mi a kritikáinkban nem fogunk szövegközpontúak lenni, a verset részeire bontók sem, azt sem kutatjuk, hogy az Egyszemű éjszaka egy-egy költője a társadalomkivüliség és magány érzését, vagyis ezt a területet milyen tárgyakkal, fogalmakkal, jelekkel, metaforákkal népesiti be, azt sem vizsgáljuk, egy-egy költő hányszor és milyen variációkban ismétel jelzőket, szavakat, fogalmakat, ez nem a kritikus, hanem katedrák, magyarszakos tanárok dolga elsősorban. A kritika a versek, a megjelent művek társadalmi hasznát vizsgálja, hoznak-e e tekintetben újat, az emberi lét alap- és örök témáiról mondanak-e valami újat, mert ahogy Garai Gábor irja: „A költészet az emberi lét alaptémáiról nem fog leszokni soha, és ezek a témák nem fognak elavulni. A szerelem, a természet, a haláltudat, a szabadságvágy és a társadalmi igazságtalanság elleni lázadás — több ilyen alaptémát nemigen tudnék mondani — ezekbe, tetszik, nem tetszik, csaknem az egész világ költészete belefér. S csodálatos módon ezekben az alaptémákban mindig lehetett, s mindig lehet is majd újat mondani. Miért? Mert a vers újdonságát nem az efféle, banalitásokig redukálható „témameghatározás" dönti el, hanem az, hogy milyen történelmi-társadalmi körülmények és eszmék befolyásolják a költő és a mű megszületését"... Ha azonban egy Kral antológia versei a társadalmonkívüliség és a magány érzetében fogantak, lehet-e költőikkel kapcsolatban jó értelemben felfogott történelmi-társadalmi körülményekről és a szocialista eszmék befolyásáról beszélni? E kötet versel életrehivóinak eszmei koncepciója: sorompót állítani minden pozitívan jelentkező politikai befolyásnak. Persze, nagyon ellentmondásosan jelentkezik ez a törekvés: a politikum apolltlkumként, a társadalmonbelüliség lázadásként, a társadalom fénye és árnya sötét éjszakaként, amelyben már csak a költő „egyszeme" világít. Tőzsér az antolágla bevezetőjében az egymást követő nemzedékek költészetét Is érinti. De rosszul értelmezi a dolgokat. Barthes, Perse vagy akár Max Bense szemével nézi a ml háború utáni szocialista liránk (Dénes, Bábi, Gyurcsá, Ozsvald) irányát, hangvételét. 1958-tól, a nyolc fiatal költő akkori jelentkezésétől Tóth Lászláék verseiben az a bizonyos és nehezményezett pesszimizmus tetőzni látszik. S ennek magyarázásához enyhe vigasz az Illyés Gyulától vett idézett „Az ember lehet pesszimista, a vers maga soha, lévén a jó tett minden formájában életigenlői" Az Egyszemű éjszaka verseiben a pesszimizmus nem jó tettként jelentkezik, hanem életuntságként, kiábrándultságként, lázadásként, mint ahogy már fentebb is említettem. Az írószövetség magyar szekciójának szakmai megbeszélésen kell majd tisztáznia, hogyan lehet elejét venni a legfiatalabb költőink líráját már évek óta fenyegető veszélynek, buktatóknak ... MACS JÓZSEF