A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-26 / 8. szám

a gondom-bajom, rengeteget gürcöltem, pénzem mégsem volt elég soha. Tizenegy évig kocsiskodtam a szövetkezetben, azt mondják, jól — vonja meg a vállát. — A feleségem bizony már néha betegeskedik. Mióta nyugdíjas vagyok, különösen most télen, nincs mit tennem. Kószálok, jövök-megyek, mint a Bernáth lelke, nem találom a helyem ... Van szőlőm, pincém, elszűrök évente hat-hétszáz liter borocskát, újtól újig kitart. Idén is kettőt öltem, kétmázsásat. Ketten vagyunk, de azért elfogy, pedig baromfit is tartunk eleget, de nem a piacra! Jól élünk, elég abból annyi... — Elmosolyodik. — Nem mintha büdösítene nekem a munka, de arra még gondolni sem jó, mi lenne velem, ha most is magángazdaként kellene gürcölnöm!... A nyáron majd eljárok a szövetkezetbe, úgy gondolom, kell a munkáskéz a 30 hektáros szőlőbe. Nem tudok én tétlenül élni, és már bele se tanulok, ez az igazság!... Mióta nyugdíjas vagyok vettünk televíziót is. Addig nem értem rá nézni, most már elnézegetjük az asszonyommal esténkéift. Olvasni nemigen szeretek, mert könnyezik ez a félszemem (félszemmel született). Most jut eszembe: egyszer jártam Lengyelországban, kétszer meg Magyarországon. Tudja, ez olyan közös kirándulás volt, a szövetkezet rendezte, teljesen ingyen. Nem volt rossz, elbámészkodtam kedvemre, bizony... — Van két autóbuszunk — mondja az elnök. — Csúcsmunkák idején a távolabbi munkahelyekre azokon szállítjuk el a munkásokat. Azonkívül szervezünk bel- és külföldi kirándulásokat is. Évente öt-hat csoportot küldünk Magyarországra, Lengyelországba, Romániába, és eddig már vagy 25 tagunk vett részt 10—14 napos tanulmányúton a Szovjetunióban, Bulgáriában, az NDK-ban és Jugoszláviában ... Idetartozik, azért említem meg, hogy minden tagunk, aki ledolgozza a havi húsz napját két, három, illetve négy hét fizetett szabadságot kap. — így igaz — bólogat András bácsi, amiből kiérződik a nyugalma, megelégedettsége és az is, hogy nem retteg a holnaptól. » » • — Igen égető problémáról szeretnék még szólni — mondja Sztreda László üzemgazdász. — Az iparban az utóbbi években a termelési költségek emelkedésével emelni lehetett az árakat is. Sajnos a mezőgazdasági üze-A boldog Gergő család Sztreda László üzemgazdász. A háttérben Androvics András, az üzemi pártszervezet elnöke mekben ez lehetetlen. Hogy csak néhány jellemző példát mondjak: emelkedett a műtrágya» a gépek és a dohányszárításhoz szükséges szén ára, vagyis minden vonalon megnövekedtek a termelési költségek. Ugyanakkor azonban megmaradtak a régi felvásárlási árak, sőt egyes árufajtáknál, mint például a sörárpa, dohány és búza, megszigorították a minőségi osztályozást. Azonkívül a felvásárló üzem szabja meg az általa eladott termények árát is — hol itt az igazság!? Valóban: hol itt az igazság!? Nyilván az illetékesek is tudják, látják ezt a fonák helyzetet, » hogy megelőzzék ennek az áldatlarflkhelyzetnek a következményeit, icfcien intézkednek. ^ • * * Liláskéken ereszkedik le a falura az alkony. Az ütcán kigyúlnak a neonfények. A világos ablakok mögött rádiómuzsika szól, képernyő elé ülnek a gyerekek. A mezőn a hó alatt tavaszról álmoaüt a mag ... És én újra leírhatari, kihangsúlyozhatom: mennyi els»nt akarat és erőkifejtés kellett ahhoz, hogy megváltozzék az ország képe! Igaz, a nagy lángolásban sokan kiégtek, de az élet megy tovább. Folytonos, felfelé ívelő a fejlődés, ha olykor megtorpan is egy-egy mllanatra, de soha nem hullik r^bsemmisülten a mélybe, mint a W fölé tévedt pillangó, mert az ^pberi akarat erős, kitartó és elpusztW"?tatlan! LOVICSEK B&A Prandl Sándor lelvételei vitái befele. A szoba megtelik emberséges szóval, az asztal étellelitallal. Tudom, az esetleges visszautasítás vérig sértené a két becsületes munkásembert. Mosolyukban, szemük csillogásában és a szavuk járásában talán a szüleimre, régi barátaimra és ismerőseimre emlékezem, akik között éltem és dolgoztam. Édesapja a Don-kanyarban esett el, édesanyja újra férjhezment és elköltözött a faluból, öt a nagyszülei nevelték fel. Fiatalon lépett be a szövetkezetbe, pedig „világgá" mehetett volna, semmi sem kötötte a földhöz, faluhoz, hacsak nem a nagyszülők iránti szeretet tartotta vissza. Maradt, megnősült, dolgozni kezdett a feleségével együtt. Tizenkét éve megszakítás nélkül fejők a a Gergő Józsi példája: 50-55 ezer koronát keresnek évente, de meg is van a látszatja! — Hát meg, nem tagadom — bólint rá a házigazda. — Az is igaz, hogy az én orromat is birizgálja egy szép autó, csakhát várni kell még egy kicsit, mert hát van két lányom is! — mondja büszkén. — Nemsokára hazajönnek az iskolából. S valóban jön a két lány csipkelődve, csilingelő nevetéssel. Ikrek. Egyformák, mint a tojás. — Tessék megnézni őket! Rájuk is kell még néhány korona, mert a divat nálunk is divat: mini, midi, maxi! És mit mond a két kislány? Ottilia: Tanítónő szeretnék lenni. Bánovszki András nyugdíjas, a volt kocsis, aki nagyon szerette a lovakat tehenészetben. Hozzáértéssel végzik a munkájukat. Egy szép ház volt minden álmuk. Elkészült, de hogyan? — 1968-ban kezdtük el az építkezést — mondja Gergő Jóska emlékezőn, fel is sóhajt. - Sok pénz és sok munka fekszik benne, negyed millióért sem adnám!... Segítettek az ismerőseim, a barátaim (kölcsön munka visszajár), meg a szövetkezet. Kölcsönnel. Aláírtam tíz évet. Megszoktam, szeretem a munkám, erre tettem fel az életem, másképpen nem is tudnám elképzelni. Azt is ki merem jelenteni, hogy ha még egyszer elölről kellene kezdenem, újra csak így csinálnám! - 1968-tól 38 tagunknak adtunk kölcsönt — világosít fel Sztreda László üzemgazdász. — 22, illetve 27 ezer koronát, amihez a nemzeti bizottság hozzájárul az építőanyag-árkülönbözettel és az építés időbeni befejezéséért járó jutalommal. így egy-egy tagunk közel 40 ezer koronához jutott, amit nem kell visszatérítenie... Itt jegyezném meg, hogy az elmúlt években 150 új ház épült, és mintegy 50-et építettek át a faluban ... Szépen keresnek az emberek, persze csak azok, akik valóban jól dolgoznak. A pénzt házra, a víz s a központi fűtés bevezetésére, szép berendezésre, autódra, egyszóval életük kényelmesebbé tételére fordítják. Itt áll Kati: Én is ... Ottilia: Az én kedvencem Harangozó Teri és Koncz Zsuzsa. Kati: Az enyém meg Poór Péter... — Az ám, a fiatalok! Mi a helyzet a szövetkezetben? — Sajnos nem a legjobb — mondja az üzemgazdász. — Kevés fiatal dolgozik nálunk. Sokan járnak a párkányi (Stúrovo) papírgyárba meg a lévai (Levice) textilgyárba. Pedig ott jóval kevesebbet keresnek. Csakhogy ott kényelmesebb és könnyebb a munka, ez az igazság. * * • Utoljára Bánovszki András nyugdíjassal beszélgettem el. 61 éves. Magas, egészséges, erős, mint a tölgy. Múlt év szeptemberétől nyugdíjas. 1000 korona a havi járadéka. — Igen, nem ritka nálunk az 1000 koronás nyugdíj — szól közbe Sztreda üzemgazdász. — Akad olyan is, akié több, de hatszáznál kevesebbet senki sem kap. A szövetkezet is kisegíti őket 40 ár földdel, hogy legyen kukorica a hízónak, baromfinak. András bácsi eléggé szófukar ember. Néhány gondolatát azért mégis csak sikerült lejegyeznem. — öt és fél hektár saját földem volt. Magángazda koromban sok volt