A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

adame Bonacieux nefelejcskék szeme

Flórenci fegyveresek kíséretében érkezett egykoron a Fény Városába a fiatal Medici Mária, kővé változott, s most szobra itt áll néhány lépésnyire ettől a pádtól a Luxemburg palota kertjében. Nem messze innen diákok pingálnak az aszfaltra szent és nem szent képeket, s egy öregember hegedűjén játszik a Richelieu bulváron. Az emberek kis kávéházak teraszán Párizs esti illatát lélegzik be a Rond-Point-on, a Champs Élysées-n, a Piacé de l’Operán, a Piacé Clichyn, Farmernadrágban és egyéb álöltözetben Honoré de Balzac ballag a szemközti járdán, Charles Baudelaire és Auguste Comté furcsán nézegetik. Eugéne Delacroix hallgatagon lépked a borús hangulatú Victor Hugó oldalán.S köztük egyszerre csak feltűnik mosolygó, jókedvű védencem, aki kék nefelejcset visel a szeme helyén. A Lafayette áruházban sikerült megvásárolnia az utolsó kék árnyalatú ajakrúzst, s most maradéktalanul boldog.

Tegnap nem volt boldog a prágai repülőtéren. Ennek oka valószínűleg az én arckifejezésem volt, amikor férje a repülőgép indulása előtt öt perccel közölte, hogy előző nap elveszítette az útlevelét. És hogy a család ismerősei két személyre előkészített programmal várják őket Párizsban. És hogy a hölgy egy szót sem tud franciául. Nem viselném-e a gondját őhelyette (mármint a férj helyett) — s máris beszállásra szólítottak. Nem volt idő a rám bízott kötelességek pontos felsorolására, nekem pedig sehogyan sem tetszett a gondolat, hogy egy nővel kell Párizsba utaznom.

Csakhogy akkor a madame először emelte fel a szemét, s a fény csodálatos tónusban csillant meg a két nefelejcsen.

Igen, mondtam először vontatottan, majd gyorsan, egyszuszra.A repülőgépen a madame elgondolkodva kijelentette, hogy Párizsban elsőrendű feladatának tartja meglátogatni madame Bonacieux-nak, d’Artagnan lovag szerelmesének sírját.

Meglehetősen sok francia szót ismerek, s így nem volt nehéz megmagyarázni a hölgynek, hogy perfekt beszélem ugyan a berry-i, a marseille-i, a bretagne-i és az auvergne-i tájszólásokat, de azt a cifra provan^al keveréknyelvet már nem, amit családjának az Orly repülőtéren várakozó ismerőse használ. Azért elmeséltem a párizsi férfiúnak, hogy a család régi barátja vagyok, s úgy értettem meg magam vele, hogy hosszú szónoklatait mindig egy-egy tőmondatra redukáltam, amire ő igennel vagy nemmel válaszolt.

Remek programot készített elő a számunkra, úgyhogy láttam a panoptikumot, a katakombákat és a kutyatemetőt, ugyanígy a napóleoni háborúkban zsákmányolt és azóta foszladozó zászlókat az Invalidusok templomában. A sárga ablakokon beszűrődő fény bearanyozta a Nagy Császár gránit szarkofágját. Mint ívbe görbedt gerincű agár koslattam végig Rembrandt, Van Dijk, Goya és Dávid hatalmas vásznai előtt. Szerényen és titokzatosan mosolygott Mona Lisa és mindent elhomályosítottak fényükkel a Napóleon győzelmeiről készült óriási vásznak és a grandiózus koronázási festmény.A pontosan meg nem határozott kötelességek közé tartozott nyilván az is, hogy meghallgassam a két kis topán léptei nyomán a versailles-i park arany homokján felcsendülő szimfóniát a Neptun-szökőkút csobogásától kísérve. Testvéri érzéstől áthatva bámult a férj-helyettes a medencében hentergő vízilovak, sárkányok és egyéb szörnyek megelégedett képébe, és nagyon irigyelte őket. Madame de Pompadour haladt az oldalán a Kis-Trianon felé, ahol a francia királynők parasztasszonyokat játszottak.De aztán a hölgy, aki nefelejcseket viselt a szeme helyén, megállt és megkérdezte, mikor megyünk már végre ki a temetőbe. Figyelmeztettem, hogy ez lehetetlen dolog, hogy az a nőszemély, az a Bonacieux-né sohasem élt, csak Monsieur Dumas regényében, ő találta ki, s ezért kár keresni a sírját bármiféle temetőben.De a hölgy leszavazott, így aztán keresztül-kasul bejártam a Saint- Pierre de Montmartre temetőt, betűzgetve kiváltságos lakóinak nevét. Ott feküdt Berlioz, Alfréd de Vigny, Théofile Gautier, Alexandre Dumas fils, de sehol Madame Bonacieux. Szitálni kezdett az eső, a hideg áthatolt a ruhán, és komolyan eleredt az eső, és a néfelejcsszemű hölgy felfedezett egy másik nagy kiterjedésű temetőt a Montmartre-domb lábánál, egy igazi síremlék-várost. Szörnyen megbántam, hogy vállaltam a férj-helyettesi szerepet, míg egyszerre csak mentőötletem támadt, felfedeztem egy -ieux végződésű félig elmosódott sírfeliratot és kijelentettem, megesküdtem rá, hogy itt az a sír és sehol másutt.,.. Ezzel a csellel azután sikerült elérnem, hogy v égre leülhessünk az egyik kávéház járdára kitett rozoga asztalához, a védelmet nyújtó lombsátor alá a Sacré Coeur előtt levő kis téren.

Fehéren, mint márvány szarkofág, néz le a katedrális Párizs végtelen háztető-tengerére, az Eiffel-toronyra jobbra a kékesszürke távolban, a Nötre Dame lapos tornyaira, a Pantheon kupolájára. És közvetlenül itt alattunk a Monmartre tetőrengetegére.

Marguerite ott ült a rokkánál, s egy halom fantasztikus kikötő-képpel körülrakott piktor a portréját festi húsz frankért. Különböző spaklikkal, bádogdarabokkai és drótokkal. A vonásokhoz, amiket nem tart fontosnak, ecsetet is használ.A színes kulisszák között a festők oly élethűen játsszák mindennapi színházukat, hogy ezt már meg sem lehet különböztetni a valóságtól. Kritikus szemmel vizsgálgatja egy hosszúhajú fiatal festő a férj-helyettes hegyes ál lát és felajánlja, hogy karikatúrát készít róla. Tíz frankért. Egy öreg tábla egy még öregebb házon helyeslőén bámul alá. Itt lakott Monmartre küldötte a párizsi udvarnál, van ráírva.

Régen eltűnt már a harminc szélmalom és velük a Párizst könnyű borral ellátó szőlőskertek. A helyettes úgy véli, hogy férjem uram az ő helyében nyilván Franciaország más vidékéről származó nehéz bort rendelne, s így cselekszik.

Közben leszáll az alkony az alattunk fekvő városra, s a Sacré Coeur alatti házak manzárdjait mintha az elfogyasztott bor illata s valamiféle távoli zene lebegné körül. A nefelejcsszemű hölgynek megremeg a szívecskéje a pohár baujaulais fölött és édesen elszomorodik — alighanem a távoli férj emléke kísért egy pillanatra.

Este azután ott állnak a Folies-Bergére fényárban úszó pompás bejárata előtt, s a férj-helyettes azon töpreng, hogyan viselkedjék: legyen-e riadt, mutasson világfihoz méltóan unalmat, mérsékelten háborodjék fel vagy öltsön magára más hangulatot, annak megfelelően, ahogy a nefelejcsszemű hölgy férje ura valószínűleg viselkednék, amikor feltárul a kosztümök és dekorációk orgiája s egyszerre felnyílik egy jókora szivarskatulya, szivarnak álcázott szépnövésü lányokkal akiknek testét ennek megfelelően csak barna púder és derekukon cégjelzéses szivargyűrű fedi.Úgy találja, hogy rosszallást kellene mutatnia, amikor egy medencéből megint csak egyedül fülbevalóba „öltözött1' lányok jönnek ki a színpadra, a nefelejcskék szempárba tekintve azonban azt látja, hogy erre nincs szükség, ezért figyelmét részben a magasban felfüggesztett balkonokon álló, hasonlóképpen öltözött hölgyek felé fordítja. Rokonszenvvel figyeli azokat a lányokat is, akiktől a rendező szintén megtagadta a ruhát, s akik valamiféle gondolákban ereszkednek le a nézőtér fölé és színes ballonokat eresztenek a közönség közé.

Végül a színpadon, ahol hosszú éve-