A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-05 / 5. (5a.!) szám

Solovic bemutató a Tháliában Vai.ulv Hi'lj Ezerkilenszázhatvannégyben négyhónapos alkotószabadságomat a rozsnyói (Roíftava) járás egyik kis falujában, Páskaházán (PaSkova) töltöttem. Az apósomék gyümölcsösében írtam Adósságtörlesztés című regényemet. A reggeli órákban szenvedélytől fűtötten ütöttem az írógép billentyűit, délután meg csavarogtam helyben vagy a környéken. Érthető hát, ha mindent tudtam, ami a faluban történik vagy történni készül. Az 50-es évek elejétől vagyok járatos a faluba, s mint mikor ismeretlen vízbe megy az ember, előbb óvatosan tapogatóztam. Előbb a rokonság körében, aztán az egész községben. Megtudtam, hogy apósom sógora, D. Körösi Andor bácsi nagy tréfamester, a temető környékéről éjszakai szolgálat alkalmával már nemegyszer szalajtotta meg a cigányokat, s az egyik május elsejei felvonuláson, egyéni gazda korában tettetett nyakasságával úgy megharagította az akkori hnb-titkárt, hogy az magából kikelve földhöz vágta Sztálin képét és azon toporzékolt. Már régen elégedett szövetkezeti tag volt, és még akkor is jókat nevetett ezen. Az apósom másik sógorától, Bodnár Andor bácsiról már más képet kell rajzolnom. Hallgatag, csendes szavú, csak akkor szokott beletüzesedni a beszédbe, ha ital van az asztalon. Visszanéző természetű. Az érdekli, ami volt, megtörtént; a magyar történelem nagy mozzanatainak ismeretét bármely tanító ember megirigyelhetné tőle. A gombaszögi kőbányában öregedett meg. Fia, a buzitai általános iskola igazgatója, Zsuzsika nevű unokája meg Kassán (KoSice) a Közgazdasági Főiskola másodéves hallgatója. A hatvanas évek legelején sógorom, Máté László is megnősült. Nagyobb lett a rokonság. A sógornőm — lánykori nevén Sebő Piroska — helyben igazgatótanító, édesapja, Sebő Lajos bácsi, a szlabosi (SlavoSovce) papírgyárból ment nyugdíjba. Mondom, leghamarabb a rokonsággal ismerkedtem meg, csak azután a szomszédokkal, a falu közeli és távoli lakóival. Jobbfelől Sofrankóék a szomszédok. Sanyi vasutas. Felesége háztartásbeli vagy inkább idénymunkás, tavasztól őszig az erdésznél dolgozik. Laci fiukat gyorsan megkedveltem virgoncsága és szellemes megjegyzései miatt. Csínytevéseiben, „rosszaságaiban" gyermekkori magamra ismertem. Mikor egyszer többedmagával betyár-pandúrt játszottak valamelyik kertben, ki lehetett volna más a betyár, ha nem ő? Fel is akasztották annak rendje és módja szerint, s csak a szerencsével volt határos a megmenekülése. — Te Laci, hát mért n^m másztál feljebb a madzagon? Nem szorította volna úgy a nyakad! Néz rám, gondolkodik, majd nagy komolyan azt feleli: — Elszakadt volna a madzag! Harmadik vagy negyedik szomszéd Simon Andor bácsi, ö talán a falu egyetlen ezermestere, aki mindenhez ért, autót is, traktort is javít. Géplakatos mesterséget tanult. Pelsőcre (PleSivec) jár dolgozni a vasúti műhelybe. A még távolabbi szomszédok már csak volt páskaháziak. Felköltöztek Kassára, hogy közelebb legyenek lányukhoz, fiukhoz. Simon János családjáról van szó. A gombaszögi kőbányából vonult nyugalomba ő is, miután nagy gonddal és felelősséggel teljesítette gyermekeivel szembeni kötelességét. István Krakkóban szerzett gépészmérnöki oklevelet, Rózsikát Kassán avatták tanárrá. A falu alsó részéhez tartozó házban laknak Regecz Laciék. Laci szintén a rokonsághoz tartozik. Az apósom unokahúgát vette el. Pelsőcön dolgozik a vasútnál. Sokszor találkoztunk már az utcán, a boltban, az ő házukban is, de igazában a páskaházai bálokon ismerkedtünk meg. Amikor már jó volt a hangulat és énekelni kezdett. Kevesen tudnak olyan szépen mulatni. Átellenben egyetlen szomszédra irányult leginkább a figyelmem: Sebő Laci bácsira, a falu legszenvedélyesebb vadászára, ö az Páskaházán, akit talán nem is láttam másképp, csak puskával a vállán. Fia, Bandi is örökölte a vadászszenvedélyt, és noha eléggé el volt foglalva a kuntapolcai gyárban s ráadásul még építkezett is, puskájának csöve sosem porosodott sokáig. Legutóbb szép nagy vaddisznót terített le. Alulról fölfelé az első útkönyökben lakik Virág Laci bácsi. A szövetkezet megalakulása előtt sokat kaszálgattunk, még többet beszélgettünk együtt. Háborút viselt ember. A cigaretta füstjével a sok-sok élmény is gyakran feltör belőle. Az útkönyök másik oldalán Ragyináék laknak. Ragyina László a hnb elnöke. Apja magas kort ért meg. Már a kilencvenedik életévét is betöltötte és még mindig kezébe vette a kaszát. Most ott pihen a temetőben a Máték, Körösiek, Sebők, Bodnárok és Ragyinák között — ezek a falu legrégibb és leggyakoribb vezetéknevei ma is. De illik bemutatni a falut a másik végéről is. Mindjárt a legszélén kezdem, Máté Andor bácsiékkal. Fiuk gépkocsivezető és autószerelő a kuntapolcai gyárban. Ügyes a keze és szép a hangja. Nagybátyja, Máté Gyula, a Csemadok páskaházai helyi szervezetének elnöke. Többször találkoztam vele Rozsnyón is, gyűléseken. Ha pedig a faluban sodródtunk össze, máris panaszkodással kezdte: — A szövetkezetben leginkább a középkorú nemzedék tagjai és az idősebbek dolgoznak, a fiatalok kijárnak, a sok vasutas is kijár a községből, kire építsük a kulturális munkát? Egyéni kezdeményezések vannak. Körülbelül három éve megalakult egy háromtagú beat-zenekar (Tóth Sándorral, Magyar Bélával és Bodnár Lajossal). A nyáron ez is feloszlott. Mind a három fiú máshova jár iskolába. Nincs művelődési házunk, az a baj. Ha szórakozni akar a falu, ezt csak az iskolában teheti, pedig ez nem tesz jót sem a padlónak, sem a falaknak ... A hatvanas évek közepén hangzott így a panasz, amiből aztán nagy elhatározás, összefogás lett: állami hozzájárulással és társadalmi munkával felépítik a művelődési házat! Szövetkezetük fejlődik, gazdagodik iskolájuk, óvodájuk van, legyen a kultúrának is temploma. Hatvanöt januárjában felajánlották, hogy csaknem harminckilenc ezer korona értékben 5600 órát dolgoznak társadalmi munkában a művelődési ház építésén. A felszabadulás 20. évfordulóján tették ezt a felajánlást, s a templom és a vasúti őrház közé eső telken megkezdődött a munka. Az állam közel 900 000 koronával járult hozzá a nemes szándék megvalósításához, s ha arra vetődtem, örömmel tapasztaltam, hogy ha lassan is, de az alapokon nőnek a falak, egyre pontosabban körvonalazódnak a méretek, tető alá kerül az épület, ablakok, ajtók is beszerelődnek, s kívülről-belülről a vakolás is elkészül. A falu vezetői és a lakosság annyira átérezte a tennivaló fontosságát, hogy a felajánlott 5600 órát megtoldotta még 2100-zal. Igy lett a szándékból valóság. Nemrégen adták át rendeltetésének az épületet: a beépített színpadot, a háromszázhúsz férőhelyes vetítőtermet, tanácstermet, a hnb helyiségeit, a ruhatárt, az öltözőt és a büfé-helyiséget. A háromszázhúsz férőhelyes terem sejteti, mekkora épület lett az akarásból, hiszen az egész falunak alig több a lakosa. S szép műsorral is fűszerezték a kultúrház-átadási ünnepséget. Egyszerre kiderült: nem probléma, hogy sok fiatal és meglett férfi jár ki a faluból, futotta az erejükből színpadi jelenetre, népi táncra, magyar nótákra és dalokra, sőt férfikórusra és táncdalokra is. Vendégként szerepeltek akkor: Szlizs Lászlóné, a „Tavaszi szél vizet áraszt" I. országos népdalfesztivál döntőjének résztvevője, Vajda Valika, a fülekí országos táncdalverseny döntőjének közönségdíjasa és Prihradszky Fedor jól ismert táncdalénekes. Sokan felléptek a helybeliek közül is. Körösi László hnb-titkár nyitotta meg az ünnepélyt és virágcsokorral meg pezsgővel köszönte meg a szerepléseket. Ragyina László hnb-elnök a község fejlődését * és a társadalmi összefogás hasznát méltatta beszédében. Simon Lajos, a helyi pártszervezet elnöke példamutatással élt, régi betyárdalokat énekelt, mintha máris tudatosítani akarta volna, hogy elkopik fénye, ragyogása a társadalmi összefogásnak, de az épületnek is, ha nem töltik meg a falakat tartalommal. Magyar nótákat és népdalokat énekeltek még: Máté Árpád, Ragyina Jánosné, Regecz László és Vaszil Sándor. Szavalatból is volt elég. Nagyon hatásosan, szívhez szólóan adta elő Nemcskó Jánosné Rácz Olivér Űjkori óda Janus Pannóniushoz című versét. Körösi Zsuzsa Petőfi Szülőföldemen, Frankovics István Ady Fölszállott a páva és Máté István Vörösmarty A vén cigány című versét szavalta. A városi és a falusi lány című vidám jelenetet Farkas Ida és Marika adták elő. A Gömöri csárdást is Marika tanította be. Ifj. Bodnár Lajos táncdalokat énekelt. Konferálói minőségben lesek István mondta a szellemes, tréfás összekötő szöveget. Reggelig tartó múlatás, szórakozás következett ezután. Máté László tanítóval, a fő-fő műsorszerkesztővel és kivitelezővel ültem egy asztalnál, ö vállalta szívvel-lélekkel azt a nagyon is konkrét 15—20 munkaórát (az utánajárást, rábeszélést is beleértve), amelyből ünnephez méltó színvonalas, tartalmas és szórakoztató műsor született. Q mondta azon az éjszakai mulatságon: — Épület most már van, de élet is kell bele. Ha továbbra is olyan lesz az akarás és a lendület, mint az avatást megelőző napokban volt, akkor valóban a kultúra temploma lesz ez a szép nagy művelődési ház! Batta György és Gálán Géza fordításában mutatja be Ján Solovic kiváló szlovák drórnairó legújabb darabját a kassai (Kosice) Thália Színház. Cime: Kolduskaland, avagy Milliós sztriptíz a borbélyliazban. Solovic drámaírói pályafutását több sikeres vígjáték, rádió- és tévéjáték fémjelzi. Az irodalmi köztudatban a mai szlovák drámaírás elkötelezett egyéniségeként tartják számon. Színpadi alkotásaiban a hétköznapok emberei lépnek elénk a maguk mindennapi gondjaival, örömeivel. A Kolduskalandban új elemként jelentkezik a groteszk, abszurd elem, s igy ez a mii tragikomédiává lényegül ót. Sok mulatságos helyzeten keresztül elevenednek meg olyan rejtett emberi tudajdonságok, amelyek sokszor nevetségesek, sokszor pedig szánalomraméltóak. A főszerepeket Várady Bélo, Gyurkovics Mihály, Csendes László, Lengyel Ferenc, Gombos Ilona, Kövesdi Szabó Mária, Bittó Eszter és Horváth Lajos játsszák. A Kolduskaland, avagy Milliós sztriptíz a borbélyházban cimü tragikomédia bemutatója január 28-án MACS JÓZSEF rs Mihály és Csendes László