A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-05 / 5. (5a.!) szám

KÉPES HÍRADÓ A kultúrpolitika múltja, jelene és lövője Január 23-án S. D. Chitrov szovjet mezőgazdaságépítési miniszter vezetésével Bratislavába érkezett a szovjet—csehszlovák baráti szövetség küldöttsége. — Képünkön: dr. Jozef Báláz, a szövetség alelnöke üdvözli a szovjet delegáció vezetőjét, Chitrov elvtársat. Február 3-án kezdődik Bratislavában a Nemzetközi Diákszövetség X. kongresszusa. Képünkön a szövetség emblémája látható. Január 22-én és 23-án Sliaé fürdő mellett került sor a 25. Bezrouk emlékversenyre. A hazai versenyzőkön kívül az emlékversenyen részt vettek a szovjet, lengyel és osztrák versenyzők is. A verseny legszimpatikusabb résztvevője (a jelenlevő újságírók értékelése szerint) a szovjet Olga Csemezova lett. CSTK felvételei A Nővé Slovo idei 3. számában elvi cikk jelent meg ezzel a címmel, mely összegezi az elmúlt évek kultúrpolitikájának értékelésével kapcsolatos fejtegetéseket és a hibákból levonható tanulságokat. A cikk legfontosabb megállapításait az alábbiakban ismertetjük. A KULTÚRPOLITIKA METAMORFÓZISAI A bevezetőben a cikkíró utal a kulturális fejlődésben elért, rengeteg adattal alátámasztható sikereinkre. Hangsúlyozza, hogy a fejlődés nem mérhető csupán számszerű adatokkal, azonban nem kicsinyelhetjük le, hogy például a főiskolai végzettséggel rendelkezők számának tekintetében a világ első hat országa közé kerültünk. Pozitív eredményként könyvelhetjük el a munkásszármazású egyetemi és főiskolai hallgatók kedvező számarányát is. Amíg Franciaországban a főiskolai hallgatóknak csupán 8,5 százaléka származik munkás- és parasztcsaládból, nálunk ez az arány meghaladja a 40 százalékot. A tömegtájékoztató eszközök elterjedtségét illetően szintén az európai átlag fölött állunk. A cikk szerzője hangsúlyozza, hogy a párt a fejlődés pozitív vonásainak, eredményeinek elemzése mellett az elkövetett hibákból és hiányosságokból is igyekszik levonni a megfelelő tanulságot. Tisztázásra vár az a kérdés, hogy miért nem sikerült átültetni a gyakorlatba a CSKP XIII. kongresszusának a kultúra továbbfejlesztésére vonatkozó határozatát. Az erre a kérdésre adott válaszok már 1968 előtt is megoszlottak, utána pedig a különféle értékű nézetek, és fejtegetések rendkívüli megsokasodásának lehettünk tanúi. 1969 áprilisa és májusa óta, a pártvezetés új politikai irányvonalának kialakításával párhuzamosan tisztázódnak a párt művelődéspolitikájának fejlődésével összefüggő vélemények is. A jelenlegi publicisztikában e kérdés megvilágítása kapcsán kétféle nézet jelentkezik. Az egyik nézet képviselői az okot a pártmunka rendszerében, a párt vezető szerepének a kultúra szakaszán történt helytelen érvényesítésében látják. Azt állítják, hogy a pártmunka az új körülmények között is megrekedt a régi, túlhaladott módszereknél. A feladatoknak felülről történt „megszabása", a hozzáértést nélkülöző döntések, •a határozathozatal előtti alapos viták hiánya, az adminisztratív beavatkozások túlsúlya csökkentette a kultúrpolitika helyes elveinek és célkitűzéseinek hatékonyságát. E nézet szerint a párt vezető szerepe érvényesítésének adminisztratívbürokratikus módszereivel párosuló alibizmus, opportunizmus, egyes alkotó művészek és funkcionáriusok elvtelen magatartása és felelőtlensége volt az, mely megakadályozta a XIII. kongresszus határozatában lefektetett kultúrpolitikai elvek megvalósítását. A másik nézet hangoztató! elutasítják azt a nézőpontot, mely a január előtti időszak kultúrpolitikáját a dogmatikus és ultradogmatikus felfogásokra épülő adminisztratív-bürokratikus beavatkozások rendszerének minősíti. Elismerik azonban, hogy ezek az ideológiai mozzanatok az egyes időszakokban különböző intenzitással jelentkeztek. E nézet képviselői abból indulnak ki, hogy az akkori időszakot a társadalmi, a politikai és a gazdasági helyzet általános romlása jellemezte. A vezető körök ezért a társadalom irányításában egyre inkább a szavakban elítélt parttalan opportunizmussal és liberalizmussal keveredő adminisztratív intézkedések alkalmazásához folyamodtak. Ez a megokolás arra az állításra épül, hogy a XIII. kongresszus határozata már későn született meg, legalább öt-tíz éves késéssel készült el, s jóváhagyása idején már nem voltak meg az intézményes, sem a káderfeltételek ahhoz, hogy a határozat a kulturális életünk szocialista alkotóerőit összefogó programmá váljon. Magát a határozatot azonban olyan dokumentumnak tartja, mely meggyőzően cáfolja azt a nézetet, hogy a párt a kultúra és a művészet szerepét csak a napi politika szemszögéből ítéli meg. Hangsúlyozza a szocialista kultúra és művészet társadalmi küldetésének sokrétűségét. Kiemeli, hogy a párt e dokumentumokban ismét a kultúra és a művészet pártirányításának kipróbált elvét vallja. Ennek a nézetnek a hívei konkrét tényekkel is igazolják, hogy a helyes művelődéspolitika kialakítása későn kezdődött meg, akkor, amikor a központi intézményekben a szilárd, elvhű marxista—leninista erők már kisebbségben voltak azokkal szemben, akik pártigazolvánnyal a zsebükben, a párttal szemben állva kihasználták pozícióikat pártellenes, revizionista és antiszocialista kultúrpolitikai intézkedések meghozatalához. Ennek a törekvésnek az ellentétektől megosztott, elvtelen, a különféle nyomásoknak engedő pártvezetésen belüli helyzet is kedvezett. így következhetett be az 1968 januárja utáni ismert fejlődés, mely felszámolt minden kultúrpolitikai alapelvet és teret nyitott a kultúra „parttalan" demokratizálásának. FIGYELMEZTETŐ TANULSÁGOK A cikk szerzője az eddigi tapasztalatok és ismeretek alapján legfőbb tanulságként leszögezi, hogy a kultúrpolitika minden sajátos vonatkozásában csak a párt politikájának részeként, a párt stratégiai és taktikai célkitűzéseinek alárendelve töltheti be küldetését. Emellett azonban rámutat a párt keretein túllépő szélesebb körű, az általános művelődéspolitikai gyakorlatot érintő tanulságokra is, elsősorban arra, hogy nem lehet alkalmazni a mai ember, a társadalom állapotát, helyzetét és szükségleteit figyelmen kívül hagyó ún. „globális" kultúrpolitikát. A cikk hangsúlyozza, hogy az értékek létrehozásának síkján egyfajta politika tiszteletben tartása mellett óvakodni kell az olyan törekvésektől, melyek megkísérlik a politika szempontjainak a művészi alkotó folyamatba való, politikai beavatkozásokkal történő átvetítését. „E téren rendelkezik a kultúra és főleg a művészet a viszonylag legnagyobb önállósággal" — jelenti ki a cikkíró. A szocialista állam és társadalom megteremti a kellő intézményes, káder- és szervezeti feltételeket ahhoz, hogy a kultúra értékei eljussanak a társadalom minden rétegéhez. A cikk szerint e téren is értékes tanulságokat szűrhetünk le. Rendkívüli jelentőségű az a felismerés, hogy a tömegtájékoztatás és a kulturális értékek terjesztésének rendszere eszmei-politikai eszköz, hatalmi politikai tényező. Ennek a világ minden részén tudatában vannak. A művelődésügyi miniszterek nemrégen Velencében lezajlott értekezlete egyértelműen hangsúlyozta az állami politikának a kultúra irányításában betöltött növekvő szerepét, az egységes központi irányítás szükségességét. Ezzel szemben nálunk az 1968—69-es év folyamán a művelődésügyi minisztériumból érdekvédelmi szervet létrehozni akaró koncepciók és elképzelések születésének lehettünk tanúi. Nem kevés problémával találkozhatunk a kulturális értékeknek a dolgozók általi kisajátítását, a dolgozóknak az értékek létrehozásában betöltött szerepét illetően sem. A közelmúltban ezt a szférát elhanyagolták. Jelentőségének elismerése csupán deklaratív kijelentésekre szorítkozott. A tömegeket lebecsülő légkör alakult ki, mondván, hogy azok az alkotóművészek által egyedüli, kizárólagos értéknek tartott ún. magasabb kultúrához „nem értenek" vagy nem akarnak érteni. E bonyolult problémakört még mind ez ideig nem sikerült elvileg kellőképpen tisztázni. Tartják magukat az olyan nézetek, hogy kulturális értékeket csak kiemelkedő alkotók hozhatnak létre. A cikkíró hangsúlyozza, hogy ezek jelentőségéhez a szocialista társadalomban nem férhet kétség, a szocialista kultúrának azonban sokrétűbb gyökerei vannak. Ide sorolandók a haladó nemzeti hagyományok, a forradalmi munkásmozgalom vívmányai és értékei, a tudományos eredmények, a művészi alkotások, a néptömegek tapasztalatai stb. A párt politikája és kultúrpolitikája rendkívüli figyelmet szentel e források megteremtésének és felhasználásának, hogy elősegítse a dolgozó ember sokoldalú fejlődését, mert a dolgozó ember a szocializmusban a kulturális értékeknek nemcsak fogyasztója, hanem birtoklója és megteremtője is. A párt ezt szem előtt tartva olyan művelődéspolitika kialakítására törekszik, mely tiszteletben tartja a kultúra sajátszerűségét. „A központi bizottság jelenleg nem von le elsietett következtetéseket, nem is tesz engedményeket az e szakaszon dolgozó kommunistáknak, szervezi őket és a rendkívül összetett problémákat olyan sorrendben és mértékben igyekszik megoldani, amilyen tempóban formálódnak a kultúra frontján a marxista erők. Ez azt jelenti, hogy a párt nem idealizálja a helyzetet, hogy nem keres abszolút tiszta embereket. Ez ugyanis a fejlődés és a válságos helyzetből való kiút összetettségének lebecsülését jelentené" — szögezi le a cikkíró. — ki -A nyomda figyelmetlensége miatt múlt heti számunk téves sorszámmal és dátummal jelent meg. A nyomda és a szerkesztőség nevében is elnézését kérjük kedves olvasóinknak.