A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-05 / 5. (5a.!) szám

— Takarodjon innét, amíg jó dol­ga van... Végre azután mégiscsak kocsiba ültek és a férfi lakására hajtottak. Bebizonyosodott, hogy nagyon is igazat mondott. A fürdőkád vizét bíborszínűre festette az asszony vére. — Miért tette? — Miért?... Igazán, miért is? Nem is tudom! — dadogta és fel­váltva hol a fürdőkád vizét, hol felesége arcát nézte. A kád tele vízzel. De nem is víz­zel, hanem vérrel, az asszony véré­vel... És az asszony, a halott asz­szony tágranyitott szemében megtö­rik a fény. — Zöld volt a kád vize, megtört benne a fény! — magyarázza esze­lősen. — Én tudom, a kisujjamban van az egész optika. Minden megtö­rik, mert törnie kell mindennek, mindenkinek ... Nem, nem érzek semmit... Vagy nem is tudom. Csak azt sajnálom, hogy nem pon­tosan éjfélkor... Hogy nem szellem­ként lépte át a szellemek órájának küszöbét... Annyi mindent látok. Igen, ismerem a mértani idomo­kat ... A négyzetet is, de az élet egy kör ... Elmondtam a feleségemnek az Ezeregyéjszaka meséit, meg az egész Andersent, Grimmet és a töb­bieket ... De mindez semmi! A me­se butaság, csak a tudomány ér va­lamit: a fénytörés ... A feleségem nem értette meg még azt sem, hogy miért zöld a víz a fürdőkádban. Én megmagyaráztam neki és bebizonyítottam, hogy a víz vörös is lehet... Tudja, elvtárs, az átváltoztatás: a borból vér — a víz­ből vér... Hát nem csodálatos ez? És mindez csak a fénytörés követ­kezménye ... Az egész élet csak fénytörés. A kés pengéje is megtört a vízben, meg az asszony szeme is... Elvezették. Egész biztosan kiderül, hogy nem beszámítható. Az 6 agyá­ban is megtört a fény ... Nem ivott, nem dohányzott. Min­den megtakarított pénzén könyveket vásárolt. Minél tudományosabb címe volt egy könyvnek, annál inkább megbabonázta. Olvasott munkába menet és olva­sott evés közben. Meghallotta, hogy a tudósok előadásokat, sőt egész előadássorozatokat tartanak, s akkor elhatározta, hogy ő is tudós lesz. Hosszú évekig olvasott és most már úgy érezte, hogy mindent tud... S ekkor történt a baj. Felesége hazajött a gyárból és egyenesen a fürdőszobába ment. Éjfél előtt pár perccel... Hogy ke­rült a kés a fürdőszobába? Talán valamelyik gyerek hozta be... És Frantiäek csak azt akarta be­bizonyítani, hogy a kád vize piros is lehet. A villanykörte fénye meg­törik a vizén... Megvillan a kés pengéje, megvillan az őrült szeme. Üjra és újra megvillan a kés, a kés­penge eltörik az asszony testében ... És megváltozik a víz színe. Éjfél múlt egy perccel, amikor az asszony szemében is megtört a fény... Az őrült megnézte karórá­ját. S a jegyzőkönyvbe diktálja: „A világon a legszebbnek a vizet tartottam. Órákig tudtam gyönyör­ködni benne, amint egyre változtat­ta a szinét..." Így történt. N. L. E. Fénytörés Verőfényes májusi reggel volt, amikor Frantiäek két gyerekével be­állított a rendőrségre: — Elvtársak, megöltem a felesé­gem. Tartóztassanak le. — Majd adok én magának bör­tönt, részeg fickó! Nem szégyelli magát a gyerekei előtt? Ilyet mon­dani ! — förmedt rá az ügyeletes. — Menjen haza és aludja ki magát, mert elküldöm a kijózanító szobá­jába. És ott egy éjszaka egy százas­ba kerül... — De én igazán megöltem! — erősködött a férfi. EMBERI SORSOK Kell a magány is Egy édesanyától igen érdekes levelet kaptunk'. Ime néhány sora: Egész nap a gyerekekkel vagyok, egy pillanatra sem hagynak magamra, amíg kisebbek voltak^ napközben is aludtak, de most hogy már megnőttek, folyton ügyelni kell rájuiírínehogy egy­másban kórt tegyenek. Városban lakunk egy nagy bérházban, ahol nincs udvar és így felügyelet nélkül nem engedhetem ki őket a házból játszani, fut­kározni. Ha kimegyek, magammal kell őket is vinni, nehogy valami rosszat csináljanak, ha azt akarom, hogy kint legyenek a friss levegőn, nekem is velük kell lennem. Óvodába nem veszik fel őket, mert nem dolgozom, viszont csak olyan munkám akadna, amit éppen miattuk nem vállalhatok. Igy hót valóságos rabszolgájuk vagyok. A férjem se segít. Fáradtan jön haza a munkából és nincs kedve a gyerekekkel törődni. Este a tévénézés után mindnyájan lefek­szünk. Bizony, csak alvás közben vagyok egyedül, de ha a gyerekek megbetegszenek, akkor még akkor sem. Pedig mennyire szeretnék legalább néhány órára, néhány napra kikapcsolódni. Ideges és inge­rült vagyok, mert egy pillanatra sincs nyugtom. A levélíró olyan problémát vet fel, amelyet az irodalomból már jól ismerünk. Marcel Prust: Az el­tűnt idő nyomában című regényciklusának első kötetében megrázó színekkel festi le a fenti levélben található probléma fordítottját. Egy kisfiú vergő­dését, amiért az anyja nem törődik eleget vele, mi­vel ragaszkodik a magánéletéhez is. Azt mondhat­nánk, hogy ez a probléma másik oldala, mert vala­hogy egy és ugyanazon kérdésről van szó: az ember intimszférájáról, a személyi intimitás szükségességé­ről. Heine, a nagy német költő szerette a zajos, víg társaságokat, mulatozásokat, de szívesert burkolód­zott a magány varázsába is: „Egészen csodálatos hangulat fog el, ha alkonyatkor egymagamban járom a partot — mögöttem lapos dünék, előttem a hullámzó, mérhetetlen tenger, fölöttem az ég kristálykupolája — ilyenkor kicsinynek érzem maga­mat, mint a hangya, s a lelkem mégis egész világgá terebélyesedik. A környező természet nagyszerűsége megszelídít és fölemel egyszerre — erősebben mint bármely más környezet." De hagyjuk az irodalmi példákat és térjünk vissza a levélben felvetett problémához. Az elmúlt napok­ban nagy érdeklődéssel figyeltem egy férfit a kávé­házban. Órákig ült egyedül egyetlen sör mellett és láthatóan semmit sem vett észre a körülötte zajló életből. Azt hittem, hogy nagyon magányos és sze­rencsétlen. Odaültem hozzá. Először észre sem vett, aztán ahogy próbáltam szóba elegyedni vele, mo­gorván visszautasított minden közeledést. Magányos akart maradni a zajos helyiség emberi sokaságában. Sokan azt állítják, hogy az emberek csak a rosszul sikerült házasságból menekülnek a vendéglőbe, kávéházba, idegen társaságba. Csak kevés ember tudatosítja, hogy az ideális házasságból Is kell „egy kis kimenő". Kell, hogy az ember időnként visszatér­hessen az előző életéhez. Indiában éppen ezért nem véletlenül létezik egy olyan tartomány, ahol „leány­napokat" tartanak. Ilyenkor valamennyi feleség sza­badságot kap a családjától, oda utazik, ahol a sza­bad leánykorát töltötte és ott marad egy hétig gond­talanul, távol a családtól. Ez alatt a férj gondosko­dik a családról. E szokás fordított változata közismert az angolszász országokban, ahol viszont „férfinapo­kat" tartanak. Ilyenkor a férjek kapnak kimenőt és férfitársaikkal, régi legénykollégáikkal szórakoznak. A házassági tanácsadó szakemberei nálunk is ha­sonlót tanácsolnak, amikor arra intenek, hogy időn­ként a házastársak tegyék magukat egymástól sza­baddá. Töltsék külön a szabadságukat, külön-külön látogassák meg az anyjukat, járjanak külön-külön is moziba. Nemrég újságban olvastam egy amerikai házaspár tragédiájáról. New York egyik elhagyott szállodájá­ban öngyilkos lett egy asszony. A szállodában már jól ismerték, hiszen hetente kétszer is megjelent ott, szobát bérelt fél napra. A szobát soha el nem hagy­ta, soha látogatót nem fogadott. Később kiderült, hogy a szállodába is hamis néven jelentkezett be. Búcsúlevelében ez állt: „Férjem ideális partner és a gyermekeim is aranyosak. Háztartásunk nagy, de van kisegítőm. Nem a munka fárasztott el, hanem az az érzés, hogy folyton felelősséggel tartozom valaki­nek, hogy mindig valamit el kell intéznem, hogy mindig gondoskodnom kell valakiről. Legalább egy pillanatra egyedül akarok maradni — mondogattam magamnak és egy vagy két órára bezárkóztam a szo­bámba. A gyermekeim végeredményben nagyon megértőek voltak, még az ajtómra is kiírták, hogy az anyut nem szabad zavarni. Éppen ezért bűnösnek éreztem magam. Ekkor kezdtem ide, ebbe a szobába járni. Senki sem sejtette, hogy hová megyek, mit csinálok és én végtelenül boldog voltam. De a fér­jem gyanút fogott. Azt hitte, hogy szeretőm van. Ráhagytam, csakhogy békét hagyjon. De ő tovább nyomozott. Végül megtudott mindent és ezzel szét­rombolta az én legrejtettebb titkomat." Lelki, válság — mondhatják sokan, és igazuk van. Tudnunk kell azonban, hogy az embernek természe­tes vágya, hogy néha egyedül akar maradni. Nincs ebben semmi helytelen, rendellenes vagy egészség­telen. Nem minden eset végződik olyan tragikusan, mint a fenti, mégis úgy véljük, hogy az ideális házas­társak sem tarthatják egymást folyton sakkban. Ha néha szabadok akarnak lenni, az még nem hűtlen­ség. 8

Next

/
Thumbnails
Contents