A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-26 / 30. szám
A harc értelme Beszélgetés Mihail Solohovval Mihail Solohov szovjet írót nyolcadszor választották: meg a Szovjetunió Legfelső Tanácsa tagjává. Választói 45 év óta járnak Solohovhot tanácsért, segítségért. Az író védelmezte érdekeiket, segített kórházaik, iskoláik, klubjaik építésében. Ezeknek a nemzedékeknek az élete tele van hálával, elismeréssel és szeretettel a nagy író iránt. A Novosztyi Saj tóügynökség felhívja olvasói figyelmét arra a beszélgetésre, amelyet a KomszomolszKaja Pravda folytatott Solohovval. A beszélgetés néhány részletét itt közöljük. — Mihail Alekszandrovics, az Űn élete, alkatú munkássága szoros kapcsolatban áll az ifjúsággal. Véleménye szerint mi az, ami a mai fiatalságot az első komszomolistákhoz, a forradalom romantikus hőseihez hasonlóvá teszi? — Az eszme. A dolgozó ember, az egész dolgozó emberiség boldogulására való törekvés. A hűség a forradalom ügye iránt, amely minden nemzedéket jellemez. Mert a romantika furcsa dolog... A tölgyfa parazsa sokáig őrzi a meleget a hamu alatt. Aztán feltámad a szél s a parázs újra fellángol. A mai fiatalok is romantikusak) Nem is lehet másképp. Ha aztán rájuk fúj a harc szele, tovaröppen a mindennapiság hamuja ... — A 30-as években önt szárnyára kapta a hírnév, a Csendes Don és a Feltört ugar nagy sikere, a nép képvislöjévé, a tudósok akadémikussá, a kommunisták kongresszusi küldötté választották. Hogyan jellemezné népünk életének ezt az időszakát? — Azok az évek a nagy szellemi fellendülés évei voltak. A kommunista párt, a mi soknemzetiségű egész dolgozó népünk erőfeszítései megvetették a szocializmus alapját. S vajon kis dolog ez?! A koldusok országából gazdag országot teremtettek. A 30-as évek úgy kerültek a történelem lapjaira, mint nagy esztendők. Nagyok lendületüknél, újszerűségüknél, a feladatok óriási mivoltánál, valamint annál fogva is, amit a szovjet emberek alkottak. — Milyenek is voltak azok az emberek, akik megvetették a szocializmus alapját és fel is építették azt? — A történelem mindenkor tetteiken, nem pedig szavaikon méri meg az embereket. Az embert cselekedeteiben ismerjük meg, tetteiben próbáljuk ki, milyen fából van faragva az ember. Ezek az emberek nem kímélték sem önmagukat, sem az életüket, ha a nagy célról, a szocializmusról volt szó. — Köztudomású, hogy ön dolgozik és ott él irodalmi hősei között. Mi köti össze önt azzal a vidékkel, milyen eltéphetetlen gyökerek erősítik ahhoz a földhöz, azokhoz az emberek hez? — A Don vidékén születtem, ott nőttem fel, ott tanultam, ott formálódtam emberré és íróvá, s ott nevelkedtem a nagy kommunista pártunk tagjává. A dolgozó kozákok körében nőttem fel, akiket később a polgárháború éveiben vörös kozákoknak neveztek, mert támogatták a szovjet hatalmat. A kozákok útja a mai élethez nehéz, gyötrelmes volt... A kozákság olyan lázadókat nevelt, mint Sztyepán Razin és Jemeljan Pugacsov, akik harcoltak a cári önkényuralom ellen. A forradalom éveiben a tá homokok becsapták a kozákság egy részét, testvérháborúba vonták be a dolgozó orosz nép ellen. A kozákok azonban belátták tévedésüket, s hátat fordítottak a fehérek mozgalmának. Csaknem 50 év óta vagyok tanúja annak, hogyan nőtt bele a kozákság a szocializmusba. Felnőttek a gyermekek, s kolhozdolgozók, agronómusok, orvosok, tanítók lettek. Megújult az életük, megújult a Don és megújultak a Don-vidék lakói, ezek a dolgos, kemény, acélos jellemű emberek. Ennek az életnek, ennek a megújulásnak egy részét ábrázolják műveim, s én hatalmas hazám hű fia, büszkén jelentem ki, hogy hű fia vagyok szülőföldemnek, a Don vidéknek is. — Mihail Alekszandrovics, emlékszik-e még a háborúról szóló első riportjára? — Riportra? Nem. De emlékszem arra, hogyan búcsúztattuk a kozák falvakban az első frontraindulókat. Emlékszem a könnyekre ... Az első gyűlésre. . A haza veszélyben — van-e ennél aggasztóbb érzés?l Emlékszem a kozák falvak lakóinak lelkesedésére, amint a háborúra készültek. S éppen ez az orosz nép egyik legszebb vonása: a bármely időben való azonnali készség a haza védelmére. — 1945. május 13-án a Pravda közölte „A történelem nem ismert ilyen győzelmet“ című cikkét. Hogyan értékelte azt a napot a mi egész népünk életében? Milyen személyes élményei vannak a Győzelem Napjával kapcsolatban? — Nálunk szinte minden család úgy érte meg a háború végét, hogy súlyos veszteségei voltak. S én most arra gondolok: mennyi erő kellett ahhoz, hogy mindent újra, lentről kezdjünk. Az ország jelentős része elpusztult. Láttam földig égetett kozák falvakat, tanyákat, városokat, láttam a pusztulást, az elnéptelenedést ... A győzelem árát. . . Mindennél fájdalmasabban érzi és átéli ezt az ember, amikor nagy reményei valóra válnak ... — A legutóbbi években a második világháborúval foglalkozó filmek, emlékiratok, szépirodalmi művek alkotói, a rendezők, az írók, a hadvezérek mind árnyaltabban, mind gazdagabban és átfogóbban tárják fel hazánk nagy védelmének minden ágazata szerepét, a legfelsőbb főparancsnoktól a közkatonáig. Ön szintén ír a háborúról: érinti a háború nagy stratégiáját? — Erről a témáról a leghitelesebben G. K Zsukov írt. Éspedig védelmünknek legerősebb, valamint leggyengébb részéről egyaránt. Ha csak utólag is, feltétlenül érintenem kel! a leg felső főhadiszállás munkáját. Teljesen egyetértek e kérdésben Zsukov marsall álláspontjával. — Mihail Alekszandrovics, olvasóink „A hazáért harcoltak“ cíinü regényének újabb fejezeteit várják . . . Dolgozom a regényen, de nem abban az ütemben, ahogyan szeretném ... Az én korom ban a sietség veszélyes dolog. — Ön akkor lépett be a szépirodalomba, amikor a szovjet irodalom éppen csak kialakul ni kezdett, s az első szovjet írók is a formálódás elején voltak. Mi teszi emlékezetessé az ön számára az irodalmi életnek ezt a kezdeti időszakát? — Az irodalmi szenvedélyek izzása, a fel fogás hallatlan frissessége. Gorkij oltotta belénk, fiatal írókba azt a gondolatot, hogy olyan irodalmat kell teremtenünk, amely az egyetemes proletárügy részévé válik. S mi önfeledten, a legkegyetlenebb vitákban kerestük az új utat az irodalomban, kerestük azokat az új tormákat, amelyek képesek kifejezni, képesek magukba foglalni törekvéseinket... Most, oly hosszú idő távlatából is látom az akkori vitázók állampolgári, pártos és irodalmi érettségét, hiszen Alekszej Maximovics puha, meleg szárnyal alatt nőttek fel, aki pedig olykor meg is szidott bennünket „rossz írásért“ ... — Hogyan alakultak kapcsolatai az irodalmi kritikával írói tevékenysége folyamán? — Nem dicsekedhetem valami különösebb baráti kapcsolatokkal, de elvem ebben a tekintetben ma is a régi. Ha a kritika nem elfogult, ha nem szolgálja holmi csoportok céljait, ugyan ki ellenezné a kritikát. — Stockholmban a Nobel-díj ünnepélyes átadásakor ön beszélt a Szovjet író kötelességéről, arról a hivatásáról, hogy tollával a dolga zó népet szolgálja, segítsen az embereknek, hogy tisztább lelkűekké váljanak. Külföldi utazásai alkalmával sokszor kell-e védelmeznie népünk eszményeit? Megértésre és támogatásra talal-e mindig az ilyen beszélgetésekben, vitákban? — Humanizmus, emberszeretet, az emberiség szeretete .. Mily különbözőképpen képesek magyarázni különböző emberek ezeket a fogalmakat, aszerint, hogy az emberi társadalomnak milyen erőit képviselik. Itt aztán türelemre és különösen nagy igyekezetre van szükség, hogy megvédelmezzük a humanista magasztos küldetését, amelyet a szovjet írónak, a kommunista meggyőződést valló alkotónak be kell töltenie. Az író örök témája a fény és a sötétség párviadala. Korunkban ennek á párviadalnak meghatározott osztályértelme van. A szovjet írónak e harcban betöltött szerepéről már többször is beszéltem, Stockholmban is, ame lyet ön említett. Álláspontom azonban soha nem változott, akárhányszor beszéltem is erről a témáról. A szovjet író, mint nagy szocialista hazánk fia, köteles bármilyen szónoki emel vényről nyilatkozni. — Hogyan értékeli a fiatal írókkal való kapcsolatait, mint a szovjet írók seregének öregje, s mint a szovjet írószövetség titkára? — Szeretem a fiatalságot. Szeretem és megértem olykor talán túlzott hevességét, ha nem lép túl bizonyos határt. A fiatalságot olyan reménykedve nézem, mint a virágzó almafát, amelytől az első gyümölcsöket várjuk ... Ami a fiatal írók kritikáját illeti, ebben a tekintet ben apai igényességet és gondoskodást kell ta núsítanunk, nehogy elnyomjuk az új rügyeket, inkább segítsünk, hogy kifejlődjenek, beérjenek. Meggyőződésem, hogy az az ember, aki egészséges erkölcsi elvek talaján áll, nem lesz önhitt sem fiatal, sem öregebb korában, bár milyen híres és elismert legyen is. — A szovjet írószövetség IV. kongresszusán elmondott beszéde nagy visszhangot keltett élességénél, s a fiatal írók alkotó munkássága iránti igényességénél fogva. Hogyan vélekedik most, hasznos volt-e ez a nyílt beszéd? Nem követelt e akkor ön túlságosan sokat? — Nem látok semmi okot arra, hogy csők kentsem a követelményeket önmagommal, vagy akár a fiataloskodókkal szemben. Közbevetőleg, nem hiszem, hogy Majakovszkij hajlandó lett volna elszavalni verseit a Capitóliumban, bi zony megnézte volna, miért és mi célból hívják meg oda . ,. — A sajtóban, különféle értekezleteken el hangzott felszólalásaiban, sőt a párt XXIII. kongresszusán ön aktív harcra szólított fel egyes hivataluknak azzal a megengedhetetlen, felelőtlen, hazafiataln magatartásával szemben, amelyet az orosz nép műemlékei és kegybe lyei iránt tanúsítanak. Véleménye szerint mit sikerült elemi, és mit kell még megváltoztatni? — Az orosz nép talán éppen gazdagságánál fogva mindig keveset törődött az erdők, a ten gerek, a folyók gondos megóvásával. Hozzá szoktunk, hogy nekünk mindig mindenből sok van. Ügy látszik, megfeledkeztünk róla, hogy nem tart örökké. Így aztán eljött az idő, hogy itt-ott már eltűnik a hal, sekélyebbé válik és elszennyeződik sok folyó. Akad közöttük olyan is már, hogy nyáron veszélyes megfürödiii ben ne. Nyilván elérkezett az ideje, hogy megállít suk ezt a folyamatot. Ehhez már sikerült köz véleményt teremtenünk. A nép minden cseleke detet elitéi, amely természeti kincseink kifosz fására irányul. Sok ilyen cselekvés azonban titokban, réjjve történik. Szükség van az em berek, különösen a fiatalok támogatására, akik a helyszínen földeríthetik és megszüntethetik az efféle visszataszító dolgokat. A fiataloknak sok mindenre telik erejükből. Ügy vélem, hogy ezzel a feladattal is megbirkóznak idővel. — Néhány nappal ezelőtt a kozák falvak la kői immár nyolcadszor képviselőjükké válasz tották önt a legfelső hatalmi szervbe. Milyen életelv irányítja, amikor választóinak érdekeit védi? — A nép képviselőjének a párt és az állam széles vállaira kell támaszkodnia. Csak így élhet el sikert. Ha viszont a nép választottja csupán arra szorítkozik, hogy a panaszokat vizsgálja, akkor idővel maga is bizonyos fajta panaszossá válik. Ezt csak úgy kerülheti el, ha a helyszínen az embereikkel közösen oldja meg gondjaikat és kívánságaikat, beszéli meg hol napi reményeiket.
