A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-27 / 52. szám
bolondság? is hozzájárulnak-e a kassai fiatalok nera épp megható hírnevének növeléséhez, a mester hevesen' tiltakozik. Szerinte az iparitanuló-iskolában erkölcsi vagy egyszerűbben csalj fegyelmi szempontból a tanulókra nem lehet kifogás. 1964 óta egyetlenegy olyan esetre emlékszik, hogy fegyelmi kihágás miatt kicsaptak valakit az intézetből. Ez a nevelésen túl az ifjúsági szervezet Jó munkájának köszönhető (az ipari tanulók csaknem 100 százaléka tagja a szervezetnek). Ha baj van velük, akkor sokkal inkább a tanulmányi előmenetelük miatt vau baj, az általános iskolákból néha elég gyenge „anyag“ érkezik ide. — Milyen a végzett növendékek lakás-lehetősége? — Minden üzemegységnek külön munkásszállása: legény- vagy leánylakása van, ahol munkásait elhelyezheti. Ha valaki megnősül vagy férjhez megy, egy-két éven belül lakást kap. Lakással tehát nincs problémájuk a fiataloknak. Szereti a fiatalokat Kürthy Lajos mérnök, aki most a karbantartó részlegen dolgozik, s akit mint a kassai Oj Nemzedék ifjúsági csoport lelkes vezetőjét ismertünk, szereti a fiatalokat. Ezt természetesnek tartom, hiszen még ő is fiatalember, harmincöt éves. Üt éve nős, van agy hároméves fia, akire nagyon büszke. A felesége a kassai filharmonikus zenekar hegedűse. A Teraszon laknak, egy szépen berendezett hároinszobás lakásban. Itt beszélgetünk. — Milyenek is hát ezek a Vasműbeli fiatalok? — Azt hiszem, nem jobbak, de nem is roszszabbak, mint másutt. Jók a kereseti lehetőségeik (átlagban 200 koronával jobb, mint más kassal üzemekben). Lakásgondjaik nincsenek Sokan vannak, hiszen a Vasmű maga is fiatal üzem, azt hiszem a munkások átlagos életkora harminc év alatti. Ma mintegy 25 000 ember dolgozik a Vasműben, hatvan százalékuk alig több huszonöt évesnél. Sokan vannak tehát, de szétszórva más-más üzemegységnél dolgoznak, más-más internátusbán vagy legényszálláson laknak. Az egyik legnagyobb hiányosság szerintem, hogy nincs, vagy legalábbis eddig nem volt szervezet, amely összefogta volna valamennyi fiatalt Majd talán az új Szocialista Ifjúsági Szövetség ... De ami a fő hiba, kicsik a kulturális lehetőségek. Egyetlen kultúrház van — Sacán, pedig a fiatalok többsége Kassán él, az új lakótelepeken. Itt viszont még a mozi is csak most épült. Ma már minden nagyobb faluban van kultúrház, nem tudom, az új városnegyed építésénél rn’ért nem gondoltak erre is. Színházra Is szükség lenne. Sajnos a sportlétesítmények terén sem jobb a helyzet. A sport lehetne az a tényező, ami képes lenne a fiatalokat elvonni az értelmetlen szórakozástól, ami gyakran garázdálkodásban és sokszor bizony bűnözésben csúcsosodik ki. Itt is inkáhb a versenysportokra gondoltak. építettek néhány futballpályát (Sacán) stb., de a tömegsportolásra alig van tehetőség A fiatalember élni, mozogni, szórakozni akar. Egyéb lehetőségek híján maradnak a kávéházak, kocsmák, nappali és éjjeli lokálok és ... az utca, ahol „kiélheti“ magát. Azután csodálkozunk, hogy „milyenek is ezek a mai fiatalok“! Kürthy Lajos mérnök egyébként most szerez te meg a másodosztályú labdarúgó-szakedzői oklevelet. A Vasmű dolgozóinak fiait fogta edzeni Tehát amit a sportról, a sportlehetőségek hiányosságairól mondott, az a szakember véleménye. Érdemes rá figyelni. Tinédzserek A Vasmű üzemi étterme olyan, mint valami kongresszusi terem. A hatalmas tizenkét emeletes igazgatói épület előtt van, tehát főleg a tisztviselők számára készül. Ebédidő alatt a géplrókisasszonyok és titkárnők valóságos di-< vatbemutatót tartanak, amikor bevonulnak az étterembe. Ennyi csinos maxíkabátot és parányi miniszoknyát bent a városban sem lát az ember. A földszinti büfében három fiatalember kofolát iszik. Munkaruhában ülnek mind a hárman. Előttük az asztalon tranzisztoros rádió. Halk zene. Beat-zene természetesen. — Ti nem ebédeltek? — érdeklődöm.-• Így? — kérdi egyikük s a munkaruhájára mutat. — Miért? Így nem engednek be? — Beengednek, de hát mégsem illik így odamenni. Csak egy kofolára ugrottunk át. — Tanoncok vagytok? Kissé sértődött hangon: — Mi? Villanyszerelők. — Elnézést. Hazafelé Vagy kétszázan várják az „árkát", azaz a Vasmű és Kassa között közlekedő gyorsított villamost. A várakozók túlnyomó többsége fiatal ember. A kocsik olyan zsúfoltan indulnak, hogy már egy egér sem férne el bennük. Igaz, hogy az út mindössze 20—25 percig tart Kassáig, igaz, hogy az utasok többsége fiatal, mégsem találom valami lélekemelő dolognak. Igen, ezt Is meg kell oldani. S ml mindent mégl A körülöttem álló és függő utason azonban nevetnek. Alighanem azon, hogy sem a bal, sem a jobb lábammal nem találom a padlót. Nevethetnek persze, ők már megszokták. Azonkvül még nagyon fiatalok — miért lenne hát rossz a kedvük? Zs. NAG/Y LAJOS HALASZ IMRENÉ A KIS JUDITKÁVAL telenében nem is tudom mindet felsorolni. — Udvarolt-e valakinek a fiú? — Hét... hogyts mondjam — vakarja meg fejebúbját mosolyogva az édesapa. — Udvarolt, nincs azon mit tagadni De hogy mi lesz a vége, az még a jövő titka. ■ A Halász-család kissé bízalipat lanul fogadott, de csakhamar felengedett a hidegségük.----A férjem a múlt év őszén vonult be Nyítrára — mondja az ifjú asszony — leánykori nevén Győri Terézia — pironkodva, ölében a kis, négyhónapos Juditka gőgicsél megbékéltem Éppen az imént szippantotta ki a dudlisüveg tartalmát. A törékeny édesanya szeretettel hajlik a kicsi fölé. Mint egy süldő lány, gondolhatná, aki nem tudja, hogy Komáromban érettségizett. Utána munkába lépett, majd beiratkozott az érsekújvári egészségügyi iskolába. Tévúton végzi, s ebben az évben be is fejezi. Lakszakállason asszisztensnő a fogászaton, havi hat-hétszáz koronás fizetéssel. — Ha befejezem az iskolát, több lesz — süti le a szemét, mintha szégyellné az alacsony fizetést. — Mikor és hol ismerkedtek meg a férjével? — Nem is tudom ... Négy évig jártunk együtt, aztán ... — Talán még az Iskolában — szól közbe a fiatal nagymama. — A fiam vasesztergályos. Martinban végezte el a szakiskolát, méghozzá kitüntetéssel, ugye, kis bogaram? — Kis híján beleharap az unokájába. — Bevonulása előtt a komáromi hajógyárban dolgozott, kétezret is megkeresett havonta. — Most meg katona — borul el egy pillanatra a fiatalasszony arca. —% Tiszti sofőr, jó dolga van, és gyakran hazajár. — Jár? — fordul feléje az anyósa. — Repül, mint a madárl — Mi lesz karácsonyra? — Reméljük hazajön. Nagyon várjuk ... — Felöltöztetünk és állítunk nagy karácsonyfát, mennyezetig érőt, hiszen van már kinek — szorítja magához a kislányt a nagymama és felnevet. — Azt nem áruljuk el, hogy milyen ajándékot veszünk, nem bizony! — Azt hiszem, mindannyiunk számára az lenne a legnagyobb ajándék, ha együtt tülthetnénk az ünnepeket — sóhajt fel reménykedőn a fiatal menyecske. Nyilván erre gondol a katonaférj Is valahol a laktanyában, vagy a volán mögött ülve. Közben tervezgeti a jövőt, hogy lesz, mint lesz, ha egyszer leszerel. Felépül-e a tervezett .családi ház, s ha igen, belefér-e a szerelmük és a boldogságuk? Közben berobban a konyhába a munkából hazatérő fiatat, tizenkilencéves sógornő. Mint a forgószél. Huncut szemében ezer ördög táncol. Kacagása telocslllngeli a konyhát. Aztán hirtelen elkomolyodik. — Majd ha csalódott szerelmesekről akar írni, jöjjön el hozzám, rendelkezésére állok — mondja öreges komolysággal, de nem bírja HALASZ IMRE, A KATONAFÉRJ sokáig tartani ezt a hangot és magatartást, újra kirobban belőle a vidámság fékezhetetlenül, fiatalos lobogással. Tudom, hogy csak játszott a szavakkal. Gondolatban elképzelem, miként ült a Halász-család az ünnepi asztalnál együtt a katonaférjjel. S amikor ktgyúlrmk a csillogó karácsonyfán a villanyégők, szívüket bizonyára átjárta a szeretet és a békesség ünnepének a varázsa LOVICSEK BÉLA 7
