A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-27 / 52. szám

»7/ vettek, mint a német kormány­bizottság. A kormány új földvásár­lási hitelt hagyott Jóvá és elren­delte, hogy rövid időn belül 70 000 hektár lengyel földet kell felvá­­sároni a németek részére ... Az országos statisztikai intézet jelentése is arra késztette a kor­mányt, hogy a lengyelekkel szem­ben még keményebb elnyomó rendszabályokat foganatosítson. A statisztikai jelentés szerint ugyanis a németek születési szám­aránya 8,18 ezrelék, a lengyeléké, pedig 9,45 ezrelék volt. A poznaní területen a lengyel családokban 3,97 gyerek született, a németeké­ben 2,95. Az összesített adatok is kétségtelenül kimutatták a lengye­lek szaporodását: 1890-ben 2 977 000. 1900-ban 3 400 000; 1905- ben 3 700 000 lengyel volt Német­országban. A németek szaporulata nem érte el 'ezt a szintet. A nácik elődei A németek Idegesek lettek. Edu­ard Hartmann, a nevtís filozófus azt javasolta: ki kell Irtani a len­gyeleket lausrotten). Mint látjuk, a nácik elődjeik bölcseleti műveikből olvasták ki iebensraumi eszméiket, ebben S8m Voltak eredetiek. Az első világháborút megelőző esztendőkben a németek elkese­redett harcot vívtak a lengyelek­kel. Ludwig Bernhardt egyetemi tanár 1911-ben azt Irta (Die Po­lenfrage). hogy most már nem csupán a német kolonlzáció buká­sa fenyeget, hanem a lengyelek magát a német impáriumot is ve­szélyeztetik. A porosz elnyomás végül Is szá­mukra nem várt következménnyel járt: Serkentette a lengyelek nem­zeti kibontakozását, magas szint­re emelte a nemzeti öntudatot, a nemzeti összefogást. Hitler: Túlságosan sok szláv vér van az ereinkben A későbbi események megérté­séhez Ide kívánkozik egy hitleri monológ, amelyből kétségtelenül kiderül, hogy a nácik voltaképpen a poroszok politikáját folytatták. Hermann Rauschning (Hitler bi­zalmasa voltam) emlékirataiban Idézi Hitlernek a szláv népekről alkotott véleményét: ... Ismétel­ten célzott akkor Hitler arra a ve­szedelemre, amelyet a német nép számára a szláv elemek magas arányszáma Jelent. Ez a telítettség végül is kikerülhetetlenül a faji jelleg megváltoztatására fog ve­zetni. — Máris — mondotta Hitler — túlságosan sok szláv vér van az ereinkben. Nem ügyelte meg, ttgy áttelepült lengyel paraszt család három generációja hogy hány fontos pozíciót betöltő embernek van szláv neve Német­országban? Egy szakértő azt mondta nekem, hogy még ötven évvel ezelőtt is egészen más volt á helyzet. Vizsgálódásai, úgy em­lékszem, főképp a porosz köztiszt­viselői karra terjednek ki. Ugyan­az a szakértő azt is bizonygatta, hogy a vétségek és büntettek nagy százalékát szláv hangzású nevet viselő egyének követik el. Milyen következtetést von le maga ebből? Nemde, azt híhetné az ember, hogy egy társadalmilag alacsonyabb rendű kisebbség lassan-lassan uralkodó osztállyá válik. Rettentő veszedelmet jelent ez a német nép számára. Azon az úton van, hogy elveszti eredeti nemzetiségét, mi­alatt egy idegen nép magáévá te­szi a nyelvét. A nép a maga egé­szében változatlanul német De a germán földön úgy él, mint vala­milyen idegen házban. A százszá­zalékos német ma csak megtűrt idegen saját nemzetének kebelé­ben .., így szította az ellenségeske­dést Hitler, ilyen gondolatmenetet épített ki, függetlenül a tényleges aranyszámoktól, a tényleges erő­viszonyoktól. A monológ Rauschning szerint a következőképpen folytatódott: — A legkevesebb, amit meg kell tennünk, az hogy megakadályoz­zuk ennek az idegen vérnek to­vábbi beszivárgását népünk erei­be. Elismerem, a veszedelem nem fog csökkenni, ha nemsokára olyan területeket foglalunk el. ahol a szláv népesség többségben van. Olyan elem ez, amelytől nem tudunk egykönnyen megszabadul­ni. — így válik kötelességünkké az elnéptelenltés — folytatta Hitler —, amint hogy kötelességünk módszeresen előmozdítani a né­met népesség szaporodását. Elnép­­telenítési eljárást kell megállapí­tani. Azt kérdezheti totem, mit je­lent az elnéptelenítés, vajon iaz-e a célom, hogy egész nemzeteket ki Irtsunk? Nos, Igen, ilyesmiről van szó. A természet kegyetten, jogunk van hát nekünk is kegyetlennek lennünk. Ha az eljövendő háború vas és tűz orkánjába tudom haj­szolni a germánság virágát anél­kül, hogy a legcsekélyebb sajnála­tot érezném a drága vérért, amely patakokban fog ömleni, ki vitat­hatná el tőlem a jogot, hogy meg­semmisítsem alacsonyabb fajú em­berek millióit, akik úgy elszapo­rodtak, mint a legyek, s akiket egyébként nem fogok kivégeztet­ni, hanem csak tervszerűen meg­akadályozom szaporodásukat. így beszélt Hitler. Hogy az ál­tala alacsonyabb fajú embereknek minősített lengyelek mire voltak képesek még a kemény porosz csizma alatt Is, kiderült már a fentiekből. A második világháború kegyet­len sok szenvedést hozott a len­gyel népre. Hitler nemcsak be­szélt, de Lengyelország megszál­lása után cselekvéshez Is látott, megszervezte a lengyel nép mód­szeres kiirtását, a lengyel városok lerombolását. Milliók pusztulása jelezte a náci germenlzálás útját. De Hitler tervei nem sikerültek. Németország veresége, a Szovjet­unió győzelme lehetővé tette, hogy az ősi lengyel területek Visszatér­jenek Lengyelország kebelébe A hajdani kolonizátorokat és azok utódjait ezekről a területekről ki­telepítették. A vita eldőlt. Ezt a megmásíthatatlan tényt ismerte most el a Német Szövetségi Köz­társaság kormánya. A kétszáz éves háborúskodás véget ért. KI ne lenne kiváncsi erre, bogy élete hogyan alakul a jövőben? Sikeres less-e valamilyen terve, étje? Hogy mikor házasodik meg, hány ás milyen nemű gyerekei lesznek ás hogy gyermekeinek mi lesz a sorsa? Ax asztrológusok még ma is vállalkoznak arra, hogy — |ó pániért — válaszoljanak Ilyen kérdésekre. Azt állítják, hogy az ember születése pillanatában elfoglalt égitest-helyzet hói ki lehet számítani a jövendő sor sót, mert az égitestek a születés pil lanatálian sorsdöntő módon hatnak az emberre. A csillagászat már évszázadokkal ezelőtt levetette magáról a tudomány tálán babonákat, Beblzonytotta. hogy a Föld korántsem a világ legfonto­sabb, középponti égiteste, és még a Nap kőről keringő bolygók között is a kisebbek közé tartozik. 0) boly­gókat fedezett tel, amelyek létezésé­ről a regieknek sejtolmök sem volt. De ennél Is fontosabb volt a világ-Mit mondanak egyelőm égitesteinek mozgásit, fej­lődését Irányító egyetemes törvények felismerése. Ezeknek a törvényeknek alkalmazásává! sikerült áj égiteste­kéi, mesterséges holdakat és bolygó­kat alkotnia az embernek, fis minden­nek ellenére még ma is népes hivő tábora van az évezrodes babonákból összenőtt áltudománynak, a csillag­jóslásnak. Klilönüsen a nyugati ál­lamokban találunk sok asztrológust. Amerikában például legalább 230 000 csillagfós él ás húz hasznot az em­beri tudatlanságból és hiszékenység­ből. A csillagjóslásnak ott van táp­talaja. ahol az emberek a bizonytalan-Hermész (Mercuriusj, az istenek hírnöke, a kereskedők, a vándo­­rok ás a tolvajok pártfogója ság érzései között élnek. A világhá­borúk Idején mindig fellángolt az asztrológiába vetett hit, mert az em­berek minden úton-módon meg akar­ták tudni jövendő sorsukat. Nagyon sokakat tévesztett meg már az asztro­lógia tudományos köntöse: az ért­hetetlen szakkifejezések, csillagászati jelek halmaza, továbbá az, hogy a csUIagjós látszólag komoly számítá­sokat végez a születési időadatra fel­állított rajzos táblázat, úgynevezett horoszkóp adatainak meghatározásá­ra. Az asztrológiai táblázatok a csil­lagos égnek körülbelül 250(1 évvel ez­előtti helyzetét veszik alapul. Ezek szerint például a tavaszi napéjegyen­lőség Időjén a Nap a Kos csillagkép­ben látszik, noha ax idők folyamán — a földtengely lassú, kúpszerű moz­gása folytán — a Nap látszólagos helyzete a Halak csillagképén átvo­nulva ma már a Vízöntő határán van. A kifinomult műszerük sokaságával dolgozó csillagászat kimutatta, hogy a csillagképekből és a bolygókból semmiféle misztikus, ax ember életé­re jó vagy rossz hatást előidéző su­gárzás nem érkezik. Az ember és az emberiség sorsát élettani és társadal­mi törvények szabják meg. nem pe­dig az égitestek feltételezett hatása. Az asztrológia a régi görögök által ismert négy őselemet (föld, víz, tűz, levegői veszt számításai alapjául, mintha a vegytan nem Is Ismerne 92 elemet és a fizika nem állított volna eló ezeken felül még 11 mesterséges atomfajtát. A csillagjóslás hemzseg Az asztrológus a születés pillana­tában megállapítja a bolygóálláso­kat, hogy az újszülött sorsát kiol­vashassa belőle. Fametszet 1596- ból a csillagok? az ilyen elavult, képtelen és tudo­mánytalan állításoktól. Természetes, hagy az asztrológusok soba nem vol­tak képesek előre megmondani egy­­egy nagyobb esemény, természeti ka­tasztrófa időpontját. Ha az egyének életére vonatkoztatott, az asztrológia által előre jelzett esemény néha bs is kövutkezett, az a véletlen törvé­nyeivel magyarázható. Egy-egy Ilyen véletlen réhibáxásnak híre ment, és sokakban megeróaltatta a csillagjós lésba vetett hitet. Az óriási többséget kitevő, be nem vált jóslatokat pedig elteld lék. Aa asztrológia a történelem folya­mán már számos esetben jósolta meg az emberiség pusztulását, a „világ végét“. Így a cslllagjósok 1524. íeb ruár 20-ára új vizözöo olúrkozásét jó­solták meg, mert kiszámolták, hogy ekkor ax összes látható bolygó a Vfzüzöntő csillagképben fog találkoz­ni. Voltak olyanok, akik eladták bir­tokaikat és a begyekre menekültek. Mások bárkát építettek, mint a bibliai Noé. Mondanunk som kell, hogy ez a nap sem hozott sum világvégét, sem vlxéradatot. Legújabban 1982. február 5-ét jelöl­ték meg az asztrológusuk világmére­tű, az emberiség nagy részét klpusz­­tftó katasztrófa napjának. Ekkor —­­mint ismeretes — a bolygók nagy része a Nap kit oldalán csaknem egy egyenes mentén helyezkedett el. Az asztrológia szerint ilyenkor a boly­gókból jövő hatások összegezfidnek, és fgy felerősödve halnak a Föld Életére. Élelmes nyugati üzletembe­rek szép bevételt könyvelhettek el, kihasználva a babonás emberek hi­székenységét. Most is akadt olyan, aki bárka|egyeket árusított az özön­víztől rettegőknek. A csillagászat tudománya nem ta­gadja, hogy egyes égitestekről bízó nyos hatások érkeznek a Földre. Is­meretes, bogy nagyobb naptevékeny ségkor Időjárási rendellenességek lépnek fel. Nagyobb napkitörések ha tésát az érzékenyebb vagy gyengébb Idegrendszerű emberek is megérkezik. Ez a kimutatható Nap-hatás termé­szetesen nemcsak az egyes emberek­re, hanem a Föld, a Naprendszer egé­szére hat. A cslllagjósok többnyire szentül hisznek számításaik és jóslataik Iga­zában. De szép számmal akad közöt­tük csaló Is. NjT7-bon egy asztrológus azt jóiolta egy francia város lakál­nak, hogy azon a nyáron földrengés fogja sújtani földjüket. A megriadt polgárok gyorsan nagy összegekre biztosították házaikat földrengéskár ellen. Természetesen nem volt föld rengés. A polgárok keresték az asz­trológust, hogy felelősségre vonják. Kiderült, bogy ez a biztosító társaság ügynöke volt, aki szép pénzt kapott a társaságtól ezért a „beugrató" jós latért. Ahogy a kuruzslás is kiszorul világ gunkbol az orvostudomány Igazságai nak hatáséra, úgy a cstlíegjóslásnak la egyre kevesebb helyet hagy a csil­lagászat tudományának széles körben valü elterjedése. PONOR! THEWREWX AURÉL

Next

/
Thumbnails
Contents