A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-13 / 50. szám
Az új iskolaépület ĹT'fn a szaktantermi oktatás Egy kis terefere az olvasóteremben Klinkó Veronika, az új iskola első végzőse KÉT CSENGETÉS Húszéves a csehszlovákiai magyar iskolaügy. Szerte az országban ünnepi gyűléseken emlékeznek meg az indulásról, felmérik a megtett utat, fejlődést, értékelik az elért eredményeket. Én is elindultam az Ipoly mentére, hogy keressek egy iskolát, s az évforduló alkalmából hírt adjak róla. így jutottam el Ipolybalogra. IPOLYBALOG a XIH. században már egyházas község volt. A monda szerint Vencel és Róbert Károly viszálykodása Idején a Szent Koronát egy éjszaka a templomában őrizték. Ezért van a templom tornyán kereszt helyett korona. A falu közvetlenül az Ipoly partján terül el. Becsületes, dolgos nép lakja. Vallásos. Lakóinak száma eléri az ezret. A szövetkezet Jól gazdálkodik, bár sok Jó munkaerő rendszeresen eljár a faluból dolgozni. Az emberek építkeznek, mint mindenütt, személygépkocsit vásárolnak, szépen berendezkednek. Most szerelik a neonlámpás közvilágítást. A futballcsapat Is Jól szerepel a bajnokságban... és olyan általános Iskolával dicsekedhetnek, amilyet ritkán lát az ember. Büszkék Is rá a baloglaki Az utcán összetalálkozom egy Idős bácsival. Bizalmasan pislog rám kalapjának karimája alól, s azt mondja: — Ha hiszi, ha nem, Ilyen iskola nincs több a környéken, de még az országban sem, tán még Angliában sincs, nekem elhiheti! (Nem tudom, miért éppen Angliát említette?) Sajnos, Angliában még nem jártam (nyilván ő semj, ellenben idehaza már sok iskolát láttam. S el kell Ismernem: sok Igazság van a bácsi szavaiban. Megyek, hogy felmérjem az iskolát, a szépre, jóra, tartalmasra vágyó ember mohóságával, jóelőre fékezem és intem magam: ne lelkendezzek, ne szárnyaljak, a kívülálló ember hideg közönyével rögzítsem a tényeket, s úgy próbáljak reális képet festeni a látottakról. KI tudja slkerül-e, hiszen a szívem mélyén most Is tanító vagyok (tizenkilenc évig tanítottam), talán az Is maradok örökké. Első utam a régi iskolaépület elé visz, most óvoda. Állok, állok, miközben gondolatban húsz évet fiatalodom... Állok az Indulás, a kezdet bozótos mezsgyéjén és emlékezem. Átjár a régi Izgalom, torkom elszorul. Jön felém a gyermeksereg, mint a feltámadt tenger, hullámai becsapnak az ütött-kopott épület rozoga padjai közé. Az apró emberkék délceg-feszesen állnak, a lányok hajában szalag-pillangó virít. Elhangzik az első csengetés... és elhangzik az első szó, az édes, az ízes: „Kedves gyerekek ...“, s ők megrendítő áhítattal hallgatják, szívükben visszhangot ver a szó ... Valahogy így kezdődött itt is, másutt is: a Bodrogközben, a Csallóközben, Gömörben és a Garam mentén húsz évvel ezelőtt, az első csengetés után. Most Itt vagyok az ú] iskolaépületben. 1963. szeptember elsején kezdték meg benne a tanítást. A tíz osztály 240 tanulót fogadott be akkor. Tizenhat tanító kezdte meg a munkát, hogy az üres épület megteljék tartalommal, emberséggel, hogy a környezet elrendeződjék, megszépüljön, mert az építkezés után nagyon rendezetlen volt még bizony az Iskola környéke. — Mikor először jöttem ide — emlékezik Pásztori Jánosné —, letört ^ cipőm sarka. Nem csoda: rosszak voltak az utak, rettenetesen nézett ki az iskola környéke. Kissé megrémültem és elkeseredtem. Később megszerettem Ipolybalogot, most már örülök, hogy ide helyeztek annak idején. Hol is kezdjem a nézelődést, ténymegállapítást? Kezdem a parkírozással. A pázsitfüvet kavicsos utak erezik, tujúk, dtszbokrok, ezer rózsatő és gyümölcsfák népesítik be. A szökőkút előtt leányszobor áll: Varga Lajos képzőművész, tanár alkotása. Kissé távolabb úszómedence (25X6 méteres) mélyed a földbe csillogó oldalfalaival. Fedett lesz. Nemsokára elkészül, hideg-meleg zuhannyal, központi fűtéssel. Szomszédságában áll az üvegház, virágok, dísznövények, s ami a fontos, munkálkodó tanulók. Hozzátartozik a garázs és a sötétkamra a fotószakkör részére, mintegy százezer korona értékű felszereléssel. Itt Jegyzem meg, hogy a fotósok egy prágai kiállításon dijat nyertek, amire Igen büszkék. Talán Lánczos József tanár régi álmai hullnak itt szét gyümölcsözőn morzsáira: operatőr szeretett volna lenni. „Mindenkinek van egy álma..." — dúdolgatja találón az egyik tanuló az üvegház előtt — mit sem sejtve az én gondolataimról —, közben ügyesen forgatja lapátját a humuszos földben. Ugyanazon fedél alatt egy másik kis helyiségben szódavizgyártó gép áll. Itt készül a friss szódavíz az iskolai büfé részére és az Iskolai ünnepélyekre, hűsítőnek. Az iskolaépület mögött, a hajdani buckás, hepehupás terep helyén asztalslma futball-, íutó- és kézilabda pálya. Itt rendezik meg a tanév végén Szlovákia úttörőinek négytusa bajnokságát. Honnan, miből ez a sok szépség, ötlet, érték és rendi? — A tanítók, tanulók és a szülök akarata, szorgalma hozta létre — kapom meg az egyszerű választ. Én azonban nagyon Jól tudom — hiszen a beszélgetésünkből kitűnik —, hogy sok-sok átvirrasztott éjszaka, több százezer (majd másfél millió) korona értékű munka ETm*
