A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-29 / 48. szám
Az élet Makai Ferenc sebészfőorvos 1970. október 20-án ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ebből az alkalomból látogattuk meg lakásán a híres orvost, Pozsony város egykori fősebészét. Lakása Ideális környezet egy tudósnak, akit a betegsége megakadályoz abban, hogy tovább folytassa áldásos működését. De a szelleme még mindig töretlen: Ír, olvas, örül gyermekeinek, gyönyörködik a klasszikus zenében ős szép festményeiben. S mellette ott áll Jóban-rosszban az eszményi orvos-feleség. — Már évek óta beteg vagyok, de úgy emlékszem mindenre, mintha csak most történt volna: minden ■ apró cslnytevésemre, szüleim és nagyszülelm arcára, hangjára, a testvéreimre ... Mert tizen voltunk testvérek, én a legkisebb. Ök Is elmentek már, csak én egyedül élek. KI tudja, még meddig? Lassan, tagoltan beszél, hogy minden szavát jól értsük, kőzbenközben elmosolyodik, borral kínál bennünket. Csobog a mese-patak, amikor a gyermekkoréról beszél, azután folyóvá duzzad és áttör mindén akadályon, majd oiéri a tengert: a gyermekből férfi, a férfiból a hivatásáért, az emberért mindent feláldozó sebész és tudós lesz... — Nem életrajzot mondok tollba, nekem arra már nincs szükségem. Csak áz Igazat írják megl Tíz gyermek egy családban még akkor Is nagy gond, ha a szülők dúsgazdagok ... Pedig nem így volt. És ráadásul még mind a tíz tanulni akart, vele együtt. Hosszú az út mindenkinek, aki célhoz akar érni, s aki szegény, annak még sokkalta hosszabb, keservesebb. De az akarat, a kitartás és a szorgalom mindig meghozza gyümölcsét. Mint Makai doktor esetében is. — A glmlben Jó focista voltam, és clmbalmoznl is nagyon szerettem ... — Tornanadrágos fiúk a gyepen, arcuk kipirul, csillog a szemük, repül a bőrlabda, ki tudja, hol áll meg... Talán a hálóban. Peng a cimbalom húrja.......oda jár a cimbalmos a cimbalmával clmbalmoznl minden este ..." — Ennek az utóbbinak a főiskolai tanulmányaim idején Is hasznát vettem, cimbalmosként jutottam egy kis pénzhez. Budapesten kezdtem ás Itt Pozsonyban fejeztem be egyetemi tanulmányaimat, — egy igazi álomváros és utána pedig a szülővárosom ... 1936-ban kezdtem írni az orvosi szaklapokba. Fiatal voltam, erős, tele akarással, jószándékkal és nagy-nagy tervekkel. Azután minden évben előadásokat tartottam Budapesten, Bécsben, Prágában és Olomoucban. Szép volt az indulás — tekintete elkalandozik és egy festményen pihen meg. A párválasztás ... Azután a gyermekek ... a tét — Hárman vannak: két orvos és egy bölcsész, kettő hét-hét, a harmadik hat nyelven beszél, Ír és olvas... Eddig három unokám van. Nekik már könnyebb a dolguk, mint nekem volt... És Így is van ez jól. A feleségem is huszonhárom évig dolgozott orvosi rendelőben — jól és jót választottam. A háború — légi riadó — bombázás — rettegés és szakadatlan munka. A Jalta-bár helyiségében nyújt elsősegélyt, operál, vigasztalja a haldokló katonákat, s az utcán dörögnek a fegyverek, bombák és aknák robbannak, tankok dübörögnek, ö ember marad az embertelenségben! „A statisztika szerint az orvos egy vakbél műtétért hét koronát kap." Több mint ezernyolcszáz strüma-operáció ... Mellplasztika ... Rákos ' betegeket operál, reménytelen eseteket ...-- Ha három kívánságát teljesíthetném? — Csak egy kívánságom van, de az teljesíthetetlen. Újra egészséges, erős szeretnék lenni, hogy segíthessek a rászorulókon ... És most az asszonya beszél, az eszményi orvos-feleség: — Ha tudtam, hogy Ferinek másnap nehéz műtétje lesz, szólni sem mertem hozzá ... Ha műtét után volt, éjszaka kétóránkínt telefonált a kórházba, hogyan érzi magát a megoperált beteg ... Beosztottjai gyakran kritizálták azért, hogy „hajtja“ az embereket, de kiknek az érdekében csinálta? „Az orvosnak nincs magánélete." — Egy orvostól nem lehet elvárni, hogy a családjával kellőképpen törődjön..'. Egyszer elhatároztuk, hogy elmegyünk a magyar bálba, és már fel is öltöztünk, amikor megszólalt a telefon: Főorvos úr, egy perforált vakbél!" — Igen, azonnal megyek! Add^g mindent készítsenek elő az operációhoz! — Azóta sem voltunk sehol ... Mióta pedig beteg a férjem, hétvégén kimegyünk a hétvégi házunkba. Megszolgálta, ezerszer megszolgálta a pihenést... Makai doktor egyik keze béna, de tudományos cikkeit írógépen írja... Ha pihenni akar, klasszikus zenét hallgat és nézi szobái falán a gyönyörű festményeket... És emlékezik: „Bizalommal fordulok hozzád, Ferikém, mint barát a baráthoz, orvos az orvoshoz. Még senkinek nem szóltam róla, pedig tudod, hogy a feleségem Is orvos. Megállapítottam, hogy rákom van... Borzalmas érzés ezt tudni, és én a segítséged kérem. Csak te, egyedül csak te segíthetsz..." — Írja neki egy lévai belgyógyász. A műtét sikerült. Az operált orvos egészséges, de a beteg sebészen nem segíthet senkii „Amire legszívesebben emlékszem vissza, az a gyermekeim promőclója.“ Komáromban egy reménytelen eset: bélrák ... A beteget megoperálták: kivarrták a belét. Ezután operálta meg Makai professzor még kétszer -K, tizenhat évvel ezelőtt — s a „reménytelen eset“, ma egészséges ember, neki köszönheti az életét és az egészségét... De az ilyesmit könnyen elfelejti az ember, ha sok hasonló esete volt. Hetven év nagy idő, sok emlék: szépek és kellemetlenek is. A kellemetleneket már elfeledte Makai doktor, s azt mondja, nem élt hiába. Talán ezért nem maradt egyedül: Mellette áll jóban-rosszban a felesége, a gyermekei, s mindazok, akiken segített: nagyon sokan vannak! Az ő nevükben köszönjük a hetven éves sebésznek, hogy megtett minden tőle telhótőt, sokszor, olyat is, ami már a csodával volt határok. És kell ennél több? Szöveg: Nagy László Endre Képek: Tóthpál Gyula E'erenc Jóska, ha bevettél huszárnak, Ad ál lovat, hogy én gyalog na járjak. Adjál lovat, aranyszőrü paripát. Átugratom babám rácsos kapuját. . Ezt a nótát énekelte huszonegy éves koiáhau, 1911 ben a sajfógömüri Végh István is, aki nehéz szívvel cipelte Ausztria felé katonaládáját, hogy három évig egyre a császárkenyerét. Végh István bácsi most nyolcvan éves. Testi és szellemi frisseség árad belőle, járása még ma is egyenes, katonás.
