A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-05 / 27. szám
Eleinte — bizony — hiányzott a bánya — Magasan repülnek a fecskék, jó idő leszI mondja a hatvankét esztendős Bakk fdnos bácsi. Nézzük a fecskéket, vajon mit írnak az ég szelídkék bársonyára. Nézzük János bácsit, s olvasni szeretnénk arca ráncaiból, szeme sugárzásából és kemény kézfogásából. ö Is megnéz minket, de az unokáján pihen meg a tekintete. A kocsiban ülő baba a szemefénye ... — Ha már egyszer megtaláltak, jöjjenek beljebbI — mondja, azután leültet bennünket és beszélni kezd: — Ha jól érleltem az előbb, a Héttől jöttek. A Hét meg a C'semadok lapja... Valamikor én is a Csemadok bölcsörtngatója voltam. Együtt dolgoztam Varga Jánossal és Koncz Bélával. Ha jól emlékszem, Nagyösalomján alakítottuk meg először a Csemadokszervezetet — mondja s esőznek az emlékek, a barázdás arc megfiatalodik. — 1952-ben kerültem Ide a bányába. Nyolc évig az üzemi bizottság tagja voltam a pótort szénbányában. A vnb-nek most Is tagja vagyok. 1964-ben nyugdíjaztak, s eleinte bizony hiányzott a bánya ... Lehel, hogy ezt nehéz elhtnni, de így Igaz. Tudják, a megszokott környezet, a ló barátok, a szakik, akikkel olyan lói megértettük egymást. Még jó, hogy azért meg-meglátogatnak, Itthon meg elszórakoztatnak az unokák ... Nem panaszkodhatom az életemre, 1580 korona nyugdíjat kapok, s nekünk öregeknek ez már böveh elég. Körülnézünk a szépen berendezett lakásban, és magunkban Igazat adunk neki. Itt nem hiányzik semmi, és az a fő. hogy az egészség, a jókedv és az öröm tartós vendég legyen. —- Hány gyermeke van, János bácsi? — öt. Van két nős ftam, két asszony-lányom és van még egy nőtlen fiam Itthon, ö még nem szánta rá magát a nősüléire. Éppen itt jön, beszélhetnek vele Is, hiszen bányász, mint az apja volt. Ifjabb Bakk János már a kapuban megtudta, hogy újságírók vannak náluk. Bemutatkozik, s ott folytatja a beszélgetést, ahol édesapja abbahagyta: — Megnősülnék én Is, hiszen már benne vagyok az Időben. Lány Is lenne elég, de én olyan asszonyt akarok, aki tói bánik majd a szüleimmel öregségükre, mert én velük akarok maradni... Es ezek a mai lányokI Tudja, az ember olyan sok mindent hall, és nem szeretne pórul fárnt. Lám, a nehéz munka nem ölt ki a gyermekekből a szülök Iránti szeretetet és ragaszkodást. A továbbiak folyamán megtudtuk, hogy Bakk János bácsi 1962-ben elnyerte a vállalat legjobb dolgozója címet, 63-ban pedig dicsérő oklevelet kapott a bánya vezetőségétől. El mondja, hogy nemcsak a fial bányászok, hanem az egyik vefe Is az. — Es veszélyes a munka odalent? — Itt szilikózis nincs, meg mérges gázok sem, mert ez a bánya vizes, de a folyó homok veszélyes nálunk. Hirtelen, váratlanul ömlenl kezd, és aki alá)a kerül, az menthetetlenül megfullad. Ebben az évben már kétszer volt Ilyen szerencsétlenség. A ml asszonyaink sohasem lehetnek nyugodtak, amíg haza nem fövünk. De hiszen bármely más munkahelyen, de akár az utcán ts érheil az embert baleset. — Nehéz a bányász munkája, magas a norma, de azért bízó nyára jut Idejük a tréfálokzásra, az ugratásra ts. Meséljenek valamit arról, hogyan szokták ugratni az újoncokatI — A norma bizony magas. Három és fél tonnával kezdtük és most már a tizenkét tonnánál tartunk ... A falon dolgoztam éppen és hallottam, hogyan ugrattak egy katonaságtól hazafött fiút, aki először volt lent a tárnában. — Hozd el a hegyemelőt! — mondta neki egy öregebb bányász. A szomszédos csoport vezetője aztán a vál Iára rakott egy jó nehéz bányafát, alaposan megizzadt alatta, amíg elhozta. De azt is mondhatták volna neki, hogy odaadták a szomszédba kölcsön és akkor még messzebbről cipelhette volna. Ami kor kezdő voltam, engem ts elküldték „plafont gyalulni", vagy a „ptlnok"-ért. Tudfák-e, hogy mt az a ptlnok? A bányafa alá mélye dést csinálunk, s ezt a fészket ne ... mert az utánpótlásra szükség van I a h íd Milyen könnyű^ egy hidat fejrobbantanl! Néhány kilogram ekrazlt, gyújtózsinór, egy szál gyufa — s pár másodperc alatt a levegőbe repül. A második világháború vége felé a menekülő németek, hogy a szovjet hadsereg előrenyomulását fékezzék, Így pusztították el Kelet- és Közép-Eurőpa szinte valamennyi hldját. Vízbe rogyott a budapesti Lánchíd, az Erzsébeted stb., tönkrementek a Tisza, a Garant, az Ipoly, a Vág hidjai. Ez lett a sorsa az egyetlen bratlslaval Duna-hídnak; az utőhbi helyett ugyan a Vörös Hadsereg katonái már 1946-ban egy Ideiglenes vashidat építettek. Húsz évnyi élettartamot szántak neki s noha már huszonnégy év telt el azóta, még mindig megvan, „szolgál" s ha a város meg nem hároinszorozódott volna, még sokáig megfelelne rendeltetésének. A szlovák főváros lakosainak száma ma már meghaladja a 270 000-et. Közülük mintegy 25 000- en élnek a Duna jobb partján, Ligetfaluban. A városfejlesztési tervek szevint a közeljövőben éppen Itt építenek egy új több tízezres Lakónegyedet. Az ilyen hatalmas építkezés nem képzelhető el új hidak felépítése nélkül... Az új Duna-hld megtervezésére pályázatot hirdettek. Tizenkilenc pályaterv érkezett be, s ezek közül az illetékesek Tesár és Lacko professzorok tervét fogadták el. A pontos tervrajzot a Dopravoprojekt és a bratlslaval Műszaki Főiskola dolgozói készítették el. A híd 306 és fél millió koronába kerül, nem számítva a bontásokkal kapcsolatos városrendezési költségeket. A hídépítését már 1987 novemberében elkezdték, s a tervek szerint csak 1972 augusztusátwn fejezik be (a hldavatásra már 1971 decemberében sor kerül). ■ Az új híd építése ma mér rányomja bélyegét a Duna mindkét partjára. Lebontották a Halpiac környékének történelmi nosztalgiát ébresztő, de lakni alkalmatlan rozoga házalt, ugyanez történt Ligetfaluban Is kőt egész utcasorral. A Jobb parton már áll a híd egyetlen hatalmas kétágú pillére, amely magasságával, Elffel-torony szerű monumentalitásával szinte átformálja a jólismert városképet. A pillér tetejére egy 127 embert befogadó, köralakü kávéház épül, ahova gyorslifttel jut majd fel a látogató. A híd építését a bratlslaval Doprastav vállalta. Főszámtól: a Vítkovice! Klement Gottwald Vasmű és az ostravai Kohóipart Szerelő-
