A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-01 / 44. szám
ZALA BAI ZS1GMOND. Gregorián több szólamra (In memoriam Fabry Zoltán) 1. Stószi fenyők. Szikár férfikar. Kék kupola alatt hömpölyög, mint az árny az estbe csúszó dombok oldalán, kék kupola alatt a lassú gregorián: SZÉL nélkül maradt a zászló. VÍZ széles háta nélkül a hajó. TÖLGY nélkül maradt a tölgyfa árnya. VEZÉR nélkül maradt a strázsa. 2. A költő felállt. Megnyílt az idő előtte, , mint huzatos faház. Látta, hallotta a sercegő zsír finom zenéjét, látta: lefoszlott róla a hús, a bőr, mely csattogott, mint tépett vitorla. Gerince: üszkös árboc meredt a holdba. 3-A költő feláll. Elindul. Hová? Árnya varangyként baktat utána. A költő forró hamuban gázol, s lángot lövell a virágok szája. 0, a virágok! s a hullámzó ágy vizén a szirének * szigete: asszonya melle! A költő megáll. Lefeslik testéről már minden mozdulat. Torkában hamu és verse. 4. Kék kupola alatt hömpölyög, mint az árny az estbe csúszó dombok oldalán, kék kupola alatt a lassú gregorián: SZÉL nélkül maradt a zászló. VÍZ széles háta nélkül a hajó TÖLGY nélkül maradt a tölgyfa árnya. VEZÉR nélkül maradi a strázsa. b. S ha gyík moccan, a stószi dombokon kő görög: szavad koponyánk falán, s rokkant fák roppant sztakkátő zenéje zeng: AZ IGÉT, AZ IGÉT, AZ IGÉT ADD TOVÁBB! ADD TOVÁBB! ADD TOVÁBB! 13 A vizsgán mindenkinek egy maga választotta témáról kellett hűszperces előadást tartania. Én másfél órát beszéltem és utána a vizsgáztató elvtürsak megtapsoltak, öten voltunk kitüntetettek. ötünket visszaküldték Szibériába, hogy ott szervezzük a vöröskatonákat a fogolytáborokban. De még tíz napom volt Moszkvában és ezt igyekeztem is kihasználni. A Nagy Színházban volt éppen akkor pártkonferencia és meghallottam, hogy azon beszélni fog Lenin is. Annyian voltak ott, hogy egy tűt sem lehetett volna leejteni. Éppen Trockij beszélt Kiabált, élénken gesztikulált. Ideges, heves ember benyomását keltette bennem, aki nem mindig gondolja meg azt, amit mond. Aki könnyen elragadtatja magát. Azután Lenin kezdett beszélni. Élő példák vonzó sorozata. Nyugodt bizakodás és derű. S ekkor ha meg nem is értettem még, de megéreztem Lenin emberi és államférfiúi nagyságát. A tíz nap gyorsan eltelt. Krasznojarszkba vezényeltek, az ottani fogolytáborba, kisebbségi titkárnak. A táborban nem mondtam meg, hogy ki vagyok. Csak beszélgettem az emberekkel és egy napon küldöttség jött hozzám, hogy legyek én a tábor parancsnoka. Ők még nem tudták, hogy én mér Moszkvában megkaptam erre a kinevezésemet! Talán jobb is. 1920 karácsonyától 1921 októberéig maradtam itt és mondhatom, hogy sikerem volt. Omszkból utasítást kaptam, hogy Szántó Ferenccel (az akadémikus öccsével) szervezzük meg a hadifoglyok konferenciáját. Minden előkészületet megtettünk és vártuk az ünnepi szónokokat. Vártunk, vártunk, de csak nem jött senki! A párttagok unszolására én léptem a szónoki emelvényre. Rengeteg munkám volt, mert a politikai munkán kívül az én váltamra nehezedett a hazaküldendő foglyok csoportosítása és átöltöztetése is. S amikor egy vonat elindult hazafelé, mindig anyámra és falumra gondoltam. Jól éreztem magam Krasznójarszkban, tudtam, hogy szükség van rám, de azért kínzott a honvágy. Egy nyári délutánon Szántó Ferenccel lementünk a Jeniszej partjára, fürdésre szottyant kedvünk. A parthoz kötött hatalmas tutajok egyikén ülye beszélgettünk. Ferencbe közben belebújhatott az ördög, mert hirtelen meglökött és én egyszeriben a vízben találtam magam. Az ár elkapott és sodorni kezdett, azután lesülvlyedtem. Ezernyi kép villant át az agyamon: Láttam, a szülőházam, a kerekes kutat, édesanyám könnyes arcát, a nyitrai templom belse lét, az apácákat, magamat is láttam papruhában, majd mundérban. Tótágast álltak előttem a tribecsi hegyek, a vadvirágos Zobor. Mintha a betlehemes gyerekek énekét hallottam volna... — Anti, itasd meg a marhákat! — hívott az anyám... — Megyek, megyek! — akartam mondani és számba tódult a Jeniszej sárga vi ze. Ekkor támadt fel bennem az életösztön. Lábam már a folyó iszapos fenekét érte. Vadul kapálózni kezdtem és pár pillanat múlva a felszínen voltam. Már fogytán volt az erőm, amikor valaki a hajamba markolt: — Feküdj el a vízen! Ne télj, partra viszlek! — hallottam Ferenc hangiát. Egy napon azután levelet kaptam, hogy a következő transzporttal én is indulok haza. Egész éjjel nem aludtam, s reggel azután telefonáltam Moszkvába: — Itt szeretnék maradni! Én itt nagyon jól érzem magam! — Ha tetszik ez a rendszer, menj haza és csinálj ilyet otthon! — jött a válasz. Azt csak én magam tudtam, hogy miért nincs kedvem hazamenni. Anyámat már talán sírba veszekedték bátyám és a felesége. Velük civakodjak talán a földeken? A földek harmada ugyan jogos tulajdonom, de... de... És mégis mennem kellett. Az elvtársak gondoskodtak rólam, álnévre szóló iratokat kaptam. Olyan elbocsájtó levelet, hogy otthon ne köthessenek belém itteni tevékenységem miatt Nyolc napos utazás után Pétervárra értünk. Azután az Adler nevezetű német hajóval mentünk Stettinbe. A parton névsorolvasás és kéthetes vesztegzár. Fertőtlenítés — fürdetés. Fabarakokban laktunk. A német paracsnok névsorolvasás után félre hívott: — Magát körözik, Vencel úr! Nálam fog lakni! Jő, hogy ezt megtudtam, mindjárt Vanyó Antallá vedlettem át, s így hiába tették ertem tűvé a tábort. Megmaradt pénzemért vettem egy láda csokoládét, azután Pardubicba vittek bennünket ... Itt Is kerestek, de már Vágó voltam. A központi bizottság ellátott papírokkal. 1921. október 28-án értem Nyitrára. Nagyon jó szolgálatot tett a csokoládé, amit Gerencséren a kis gyerkőcöknek osztogattam, annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor a szülői ház zárt ajtókkal fogadott. 9 amikor hosszas rábeszélésre előjött vonakodva az édesanyám, ezt kellett hallanom tőle: — Menj el innét, Anti! Ne lépjed át többé ennek a háznak a küszöbét! Hallottam, hogy .eladad lelked az ördögnek! — rebegte az édes és láttam, hogy a könnyeivel küszködik. — Károly azt mondta, hogy te ottan az ördög iskolájába jártál és meg fogsz bennünket enni. Félünk tőled! Most már mindent megértettem: Egy volt hadifogoly társam beszélte tele az édesanyám fejét. Aztán mégiscsak megtört a jég és édesanyáin behívott a konyhába. Mindent elmondtam neki, csak azt nem, hogy én is párttag vagyok. Egyszerű asszony volt, nem értette volna meg és miért zavartam volna meg a lelke nyugalmát? Csak most tudtam meg, hogy bátyám eltűnt a fronton. Felesége itt maradt két gyerekkel anyámnál. A család gyarapodott és nem volt, aki dolgozzon. Édesanyám már megtört öregasszony volt, bátyám feleségének az idejét meg lefoglalták a gyerekek. Egy hét múlva beidézett a jegyző: — Maga minden héten eljön hozzám és jelentkezik nálam. Ha nem jönne el, csendőrökkel állíttatom elő! Egy hónap múlva a járási főnök idézett be és a tudtomra adta, hogy nála pedig havonta egyszer kell jelentkeznem. Amikor megrendeltem a Kassai Munkást, másnap már tudta a jegyző és elmondott mindenféle piszkos bolsevistának. Nem kérdezhettem meg tőle, hogy tudja-e egyáltalán, mi is az a bolsevizmus? Ezért nem léphettem be nálunk újra a pártba. IFolytatjukJ
