A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-01 / 44. szám
Bencsik tanító úttörővezető az iskolában, de kiveszi a részét az ifjúsági klub munkájából is: — Az Ifjúsági szervezet a hely,' füldmüvesszövetkezet fiataljaiból alakult, elnöke is a szövetkezet fiatal mérnöke, én a tanácsadójuk vagyok. Jelenleg harminc tagunk van, a közeljövőben még körülbelül harminc új taggal számolhatunk. Helyiség hiányában, sajnos, nem sokat tehetünk. Teadélutánokat rendezünk, télen néhánynapos budapesti kirándulásra megyünk. Most alakult meg a zenekarunk. Az egyik magyarországi árvíz sútotta falu klubjának zeneszekrényt veszünk, a helyi kultúrházba függönyöket vettünk és még van négyezer koronánk. A tél folyamán műsoros estet rendezünk. Tizenöt óv alatt rengeteget változott ez a falu is. Alig ismertem ró. Nemcsak a múlt mulasztásait hozta be rohamléptekkel, hanem az árvíz okozta katasztrófát Is kiheverte. A Kálnoky grófok kastélya már nem az évszázados elnyomás szimbólumaként nehezedik rá Csicsóra. Már nem grófok laknak benne, hanem diákok találták meg itt második otthonukat. S ha minden jól megy, akkor jövőre építeni kezdik a szép új .iskolát és a kastélyt talán tatarozzák, talán átengedik az enyészetnek, ha a javítása már nem flzetődné ki. tesz még Csicsón búcsú! — mondogatták fogcsikorgatva a dühös legények, s közben a kezük ökölbe szorult vagy ütésre lendült. Livi.ika István hnb-elnök Valamikor ugyanis mindig búcsú alkalmával intézték el ügyesbajos dolgaikat. — „Hány halott volt a csicsói búcsún? — Most egy sem! — Akkor az nem is volt igazi búcsúi...“ Ez ugyan anekdotaként hangzik, de húsz—harminc évvel ezelőtt még valóság volt. Azóta az erkölcsök megszelídültek. A csicsói tó tükrén talán ezért úszkálnak szelíd pompájukban a fehér tündérrózsák. N. L. E. Stubnya Arnold felvételei Hullámverés szélcsendben Több felmérés igazolja, hogy az emberiség nagy része szereti a halhúst, mert ízletes, tápláló és könnyen emészthető. így aztán nem csoda, hogy szerte a világban nagyon sok ember keresi meg halászattal a kenyerét. A tévé jóvoltából szemtanúi lehetünk, hogy a tengeri halászok milyen korszerű eszközökkel, mégis milyen megfeszített munkával és ügyességgel szűrik át nap mint nap a vizet, s fogják ki tonnaszám a halat, hogy elláthassák a piacokat, a halfeldolgoző üzemeket és a konzervgyárakat. De miért kalandozunk el távoli tengerekre, mikor hazai vizeken is evezhetünk, illetve halászhatunk!? Ma már a kisiskolások is tudják, hogy például Dél-Csehországban rengeteg a halastó, hogy Szlovákiában már kevesebb, de azt is tudják, hogy folyóink halban gazdagok, bár az utóbbi években bizony gyakoriak a „mérgezések“ az ipari üzemek jóvoltából, Megérzi ezt egész népgazdaságunk, s miatta eleget bosszankodnak a sporthorgászok. Ilyenkor ősz elején kezdődik a halastavak lehalászása, s folytatódik karácsonyig. Nem is karácsony a karácsony, ha nem kerül friss halból készült Ízletes falat az ünnepi asztalra! Karácsony Ide, karácsony oda, jó a hal mindig, az év minden szakában rántottan, paprikásán, nyakon öntve jófajta leánykával, debrőlvel, de az se baj ha „csak“ kéknyelű csordul rá, megférnek békésen. Gondolhatná a kedves olvasó, hogy valaki vagy valakik megbízásából propagandát akarok csapni a halkészítmények fokozott vásárlása és fogyasztása érdekében. Ez távol áll tőlem. A lentebb vázolt gondolatok a kétyi halastó partján ötlöttek eszembe, ahová meghívást kaptam, hogy nézzem végig a lehalászást, s ha érdemesnek tartom, írjak róla néhány sort. , A kétyi halastó a lévai Járás déli peremén terül el. A víz tükre mintegy 45 hektárnyi. A kék ég Jó nagy darabja nézegetheti magát benne. A tavat buja növényzet, főleg káka szegélyezi. Közte jó rejtekhelyre lelnek a vízicsibék, gémek, vadkacsák. Hogyan is történik a lehalászás? Egy-két nappal a halászat előtt leengedik a víz nagyobbik részét. A vonuló vízzel a halak is lehúzódnak a rácsozott zsiliphez. Szinte forr tőlük a víz. Erre mondhatja az ember, hogy hullámverés szélcsendben... A dolgozók, miután körbejárt köztük a jóféle Itallal telt üveg, halászcsizmába lépnek. (Bélelt gumiból van és mellig ér.) A nagyméretű hálóval „korttenek“, majd belekapaszkodnak a vastag és erős vezérköléibe, s húzzák. Csizmájuk féllábszárig süpped uz iszapba, erőlködve lépkednek. Húzzák, húzzák a kötelet, megfeszülnek az izmok, a kör egyi-e szűkül, a halak csapkodnak, fröccsentík a vizet, bakancsnyl békák plslognuk fennakadva a hálószemeken, egy-két vízicsibe is belekeveredik a hálóba, melynek egyre nehezedik az öble. Végül bezárul a kör... Előkerülnek a kézi meritőhálók, s az izmos kezeken szállnak, szállnak a halak az osztályozó teknöbe, ónnak a hordókba, majd a mérlegen át a tehergépkocsikra. A kocsik reggeltől estig ingáznak a halastótól Léváig, mert oda szállítják a halat, s onnan osztják szét a járás és a szomszédos járások (Nyttra, Újvár, Komárom) üzleteibe. El kell még mondani, hogy a tó három szakaszból áll. Most az olső szakaszt halászták le, később kerül sor a másodikra, karácsony előtt pedig a harmadikra. Közben elbeszélgettem az állami halgazdaság két vezető emberével, Zdichovsky Rudolffal és Svestka Oldŕich mérnökkel. Elmondták, hogy körzetükben 180 hektárnyi a halastó (Léva 100, Kéty 45, Muzsla 7, Bart 20 és Búcs 7 hektár). Kizárólag pontyokat tenyésztenek, de akad a tavakban csuka és compó is. A csukákra azért van szükség, hogy „megmozgassák“ a pontyokat, különban 'ellustulnának, hevernének és iszupízűek lennének. — Évente 600 mázsa halat adunk a kereskedelemnek a saját tenyésztésünkből — mondja Zdichovsky Rudolf. — Ez a mennyiség azonban távolról sem elégi.1 ki a keresletei, niszen cadK a uc&csonyl piacra több mint 1200 mázsát kell szállítanunk. A hiányzó mennyiséget Csehországból hozzuk. — A kétyi halastó hozama nagyon jó — szól közbe Svestka Oldŕich mérnök. — 900—1000 kg hektáronként, míg az országos átlag alig 280 kg. — Mik a terveik? — Elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy a lévai és az újvári járásban önellátók legyünk. — Mi ennek a biztosítéka? — A közeljövőben 120 hektárnyi új halastavat létesítünk, azonkívül korszerű etetéssel és trágyázással emelni akarjuk a hektárhozamokat... Azt is hozzáfűzhetem, hogy a kacsatenyésztés is a mi „reszortunkba" tartozik. Léván például évente 450 q pecsenyekacsát adunk a közellátásnak... Talán még annyit jegyeznék meg, hogy a* jövőben nagyobb megértést és segítséget várunk a kereskedelmi dolgozóktól. Ugyanis szeretnénk elérni, hogy a friss hái a nyári hónapokban is eljusson a fogyasztókhoz, s necsak a városokban, hanem a falvakban is. Tulajdonképpen itt be is fejezhetném a riportomat, de ahogy elnézem a szorgoskodó embereket, köztük a nyolc szov/at katonát, akik eljöttek segíteni, felébred bennem a kíváncsiság. Látom, hogy milyen vidáman végzik a munkájukat, húzzák a hálót, hordják a halat, mintha örökké ezt csinálták volna. Megtudom, hogy már tavaly is részt vettek a lehalászásban, azért hát a gyakorlottság és az Ismeretség. Két főhadnagy is eljött velük. Hamar összebarátkoztunk. Pjotr Piripicsaj főhadnagy moszkvai. A felesége tanítónő. Mutatja a fényképet: ötéves kislányuk kedvesen mosolyog róla. Nagy, kerek szemében talán a moszkvai ég kékje ragyog. — Apám 1944-ben esett el Lengyelországban — mondja a főhadnagy ki3sé kesernyésen. — Jól emlékszem rá, pedig csak két éves voltam, mikor utoljára járt otthon szabadságon. Visszament a frontra, többé nem láttuk ... Anyám, szegény, hosszú évekig siratta. Nem ment újra férjhez. Egyedül él... öten voltunk testvérek. Két bátyám szintén a fronton esett el, a harmadikat meg itt, Zólyom mellett érte autóbaleset. Hát így vagyunk, ilyen az élet... A másik főhadnagy, Anatol Brolukln, kaukázusi. Hat éves a kisfia (űrrepülő akar lenni), a felesége Iskolaigazgató-helyettes. — Sok jó barátunk van itt — mondja elgondolkodva. — Gyakran kijárunk, segítünk a környező szövetkezeteknek. Úgy ismerem Nagyölvedet, Muzslát, Kisgyarmatot, mint a szülőföldemet. — Szülei élnek? — Igen. Apám 1945-ben Prágában sebesült meg. Rokkant. Megvannak, élnek, szeretik az unokájukat ... És van a nyolc katona között egy lóképű, széles vállú. csillogó szemű, örökké dudorászó tizedes: Vlagyimir Iljlcs Murra. Húsz éves. Teli életkedvvel, vággyal, tervekkel. Egyébként kerékpárversenyző és dzsesszénekes. Orvos akar lenni. — Igen, Igen — bólogat —, mihelyt leszerelek, beiratkozom az orvosira — mondja. — Udvarolok egy lánynak, gyakran váltunk levelet. Szintén orvostanhallgató. Ha végzünk — mosolytntja el magát —, összeházasodunk. Persze addig még sok minden történhet. A szüleim? Egészségesek, szépen élnek. Lassan leszáll az alkony. A' kis tábortűz fölött rotyog a haipaprikás. Körbejár az üveg, új barátságok szövődnek. A tó tükre sima, fölötte méi ibús orosz és magyar népdalok hullámai csapnak át. LQVICSEK BÉLA
