A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-01 / 44. szám
mk <£| 1 i f m Berlin kérdése A Berlinbe vezető utak térképe egy nyugatnémet lapból. ISMÉT TÁRGYALT a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Brítannia és Franciaország nagyköveti szinten Nyugat-Berlinben. Ennek előestéjén vita robbant ki a nyugatnémet parlament pártcsoportjai között, hogy megtartsák-e az eddigi gyakorlat szerinti demonstratív frakcióüléseiket Nyugat-Ber'itnben. Az NDK lapjai joggal nehezményezték, hogy Schütz kormányzó főpolgármester október elsejére nemzetközt főpolgármesteri találkozót hívott egybe Nyugat-Berllnbe, Nagy-Berlin kialakításának ötvenedik évfordulója alkalmából. A napihírek tükrében továbbra is gyakran szerepel tehát Nyugat-Berlin problematikája. Mivel a vitákban állandóan felvetődnek a történelmi visszautalások, nemzetközi jogi hivatkozások, időszerű újból fellapozni a nyugatberlini ténydosszíért. _________AZ ELSŐ NÉPSZÁMLÁLÁS_________ A szövetséges nagyhatalmak 1944. szeptember 12-én rögzítették megállapodásukat Németországnak négy megszállási övezetre történő felosztásáról, illetve Nagy-Berlin közigazgatásáról. Ezt az úgynevezett londoni egyezményt 1945. május elsején, Berlin elestének előestéjén egy további szerződéssel egészítették ki. A megegyezés lényege az volt, hogy a volt birodalmi főváros teljes egészében a szovjet katonai megszállási övezet részét alkotja. Ezt mindhárom nyugati nagyhatalom elismerte. 1945. június 14-én, valamint 16-án azonban új levélváltás zajlott le Sztálin és Truman között. Ekkor a Szovjetunió hozzájárult ahhoz, hogy Boriin nyugati övezeteiben amerikai, angol és francia csapatok állomásozzanak, annak érdekében, hogy „az antifasiszta koalíciót békeidőben is fenntartsák s Németország állami egységét kifejezésre juttassák“. Berlin közigazgatását a négyhatalmi Szövetséges Parancsnokság irányította, viszont a leg tőob hatalom gyakorlása a szovjet zóna Főparancsnokságának kezében maradt. 1946. október 29-én, amikor megtartották a háború utáni első általános német népszámlálást a szovjet övezet adatai (108 065 négyzetkilométer, 20 513 672 lakos) Nagy-Berlin lélekszámát is magukban foglalták. A helyzetet tükrözték az olyan részintézkedések is, hogy a magasvasút (S-Bahn) és a nagy-berlini csatornahálózat a nyugati övezetben is szovjet illetőségű maradt. Berlin tehát soha nem volt ötödik, különleges megszállási zóna. Mivel pedig az egykori szovjet övezet helyén létrejött a szuverén Német Demokratikus Köztársaság, Nyugat-Berlin jogilag az NDK területén fekszik. A négyhatalmi együttműködés alig három évig tartott az egykori birodalmi fővárosban. 1948. június 18-án .a nyugatiak, külön pénzreformjukkal, véglegesen megszüntették Németország állami egységét. Ezen a napon Robertson tábornok, amerikai fömegbízott ugyan biztosította szovjet partnerét, hogy a valutáris átalakulás nem érinti Berlint, öt nappal később a nyugati övezetben mégis bevezették a nyugati márkát. Több ízben indultak és szakadtak meg a tárgyalások, sor került az emlékezetes válságra. 1948. szeptember 7-én végleg abbamaradt minden tárgyalás, december 5-én pedig külön városvezetőség alakult Nyugat-Berlinben. 1949. tavaszán a nyugati hatalmak közzétették a „kis megszállási statútumokat“ Nyugat-Berlinre vonatkozólag. Létrejött 481 négyzetkilométeren, mintegy 2,2 millió lakossal Nyugat-Berlin sajátos alakzata. A helyzetet leginkább az bonyolította, hogy a városrész 120—200 kilométer távolságban fekszik Nyugat-Németországtól, s az összekötő útvonalak a Német Demokratikus Köztársaság területén haladnak keresztül. KÜLÖNLEGES POLITIKAI EGYSÉG A hidegháború éveiben Nyugat-Berlinről úgy beszéltek, mint a „legolcsóbb atombombáról“, „frontvárosról“. A nyitott határok lehetővé tették az NDK-ellenes aknamunkát, kémkedést, gazdasági kártévést. 1961. augusztus 13-a, az NDK államhatárainak biztosítása, a sokat emlegetett berlini védelmi fal felépítése, szinte jelképévé vált annak, hogy hidegháborús erőpolitikai eszközökkel nem lehet megoldani a két német állam viszonyának problémáit. A nyugat-berlini probléma — természetesen különbözőképpen változó hőfokon — mégis egészen napjainkig elhúzódott. A kérdés lényege ma az a bonni igény, hogy Nyugat- Berlinről, mint tizenegyedik Bundeslandról (szövetségi államról) beszéljenek. A korábbi nyugatnémet kormányok valóságos „közigazgatási eszkalációt“ folytattak Nyugat-Berlin vonatkozásában. Nyolcvan állami hivatalt tartottak fenn a városban, ezek 20 000 tisztviselőt foglalkoztattak; évente többször ott rendezték meg a parlamenti üléseket; Nyugat-Berlinben választották meg a köztársasági elnököt. Az NDK tiszteletben tartja Nyugat-Berlin lakosságának önrendelkezési jogát. Ugyanakkor fellép a bonni annektálási törekvések ellen, s Nyugat-Berlint különleges politikai egységnek tekinti. Ez gyakorlatilag például annyit jelent, hogy a nyugat-berlini szenátus tárgyalópartnere nem a demokratikus Berlin magisztrátusa, hanem az NDK kormánya. Amikor két évvel ezelőtt bevezették a kötelező útlevél- és vízumkényszert a két német állam között — ugyancsak kifejezésre jutott Nyugat-Berlin különleges státusa. Míg a nyugat-német polgárok útlevelüket használják az NDK-ba történő utazáskor, a nyugat-berliniek személyi igazolványukat. (1963. december 17-étől 1966, június 30-ig négy Passlerschein-megállapodást kötöttek, amelynek értelmében a nyugat-berliniek felkereshették a város másik felében élő rokonaikat. A legutóbbi tömeges látogatásokra 1966 pünkösdjén került sor, azóta azonban újabb Passlerscheín-egyezményt nem sikerült kötni.) 1908. március 10-étöl kezdve az NDK kormányának számos rendelkezése szabályozta az NSZK és Nyugat-Berlin közötti vízi és száraz-
