A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-25 / 43. szám
Nagy József: Csendélet citrommal (tusrajz) rr Őszi versek APOLLINAIRE: KIKERICSEK Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig legelget a tehén s lassan megmérgeződik kikericsek virítnak kékek és lilák álmos szemed olyan mint itt ez a virág mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt s szemedtől életem lassan megmérgeződik Egy falka kisdiák a rétre fut s rivali lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal letépik a virágot mely anya és leány is és szinte mint szemhéjadé s oly félve rebben már is mint rebben a virág ha szélben térdepel A csordás csöndben halk hangon énekel míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve e halnikészülő nagy rétet mindörökre RADNÓTI MIKLÓS fordítása TNAKL: MAGÁNOS ŐSZ Homályos ősz jön, telt s gyümölccsel édes, a nyári nap halódó fénye sárga. A széthasadt ködből még tiszta kék les; madár ha száll, akár mesékben szállna. Hordókra vár a bor s a csönd a széles pincék homályán megdermedve áll ma. Amott a puszta dombon egy kereszt ül; rozsdás erdőn bolyong a nyáj fehéren. Egy felleg húz a tó tükrén keresztül; a földműves pihenni tér be éppen. Az este kékes szárnya halkan pétidül a száraz zsuptetőn s az árokszélen. Most csillag fészkel már az álmos pillán; hűvös szobákban csöndes béke hallgat, a szeretők szelíd szeméből immár halk angyal lép elő, a szárnya lankadt. És zúg a nád; kísértet hangja sír rám, csupasz füzekről, hallom, hull a harmat, Radnóti Miklós fordítása Nagy László Endre Egy ember élete 3. Velünk szemben beásta magát az orosz tüzérség, azután öt nap — öt éjjel tartott az ágyúzás. Reszketett a föld, éjszaka kísérteties fények világították meg a hadállásokat és a halott katonák görcsbe merevedett arcát, ölelték az Idegen földet. Talán azt álmodták, hogy a hazai rögöt ölelik ... vagy az asszonyukat. A fedezékből hullt ránk a föld, a derékvastagságú fenyőszálak szétforgácsolódtak. „Szanitéc, szanitéc“ — kiáltotta valaki elhaló hangon. Valaki az istent hívja, valaki káromkodik. — Egyiken sem segítenek! A háborúban nincsenek hősök! A hősöket utólag csinálják! ... Avagy a véletlen tehet valakit akarata ellenére hőssé? Akik velem együtt voltak, bebújtak volna még az egérlyukba is. Mindenkinek kedves volt az élete! Sokkal kedvesebb, mint a hazai A századparancsnokunk mondta, hogy mi még hálát adhatunk az istennek! A szomszéd zászlóaljra összpontosítják az oroszok a tüzet! Már fél órája megszakadt velük minden összeköttetés! Ki jelentkezik önként? Senki?... Ilyen gyáva kutyák vagytok? Nem vagyunk gyáva kutyák, csak emberek vagyunk! Engem neveztek ki rajparancsnoknak. Öt emberrel fel kellett derítenem, hogy mi van a szomszédainkkal. Utánam! — kiugrók a futóárokból és a fák között rohanunk tovább. Ágak csapódnak az arcomba. Egy fatörzsnek futottam neki... A rohamsisak lecsúszott a fejemről. Érzem, hogy vérzik az arcom, Most először káromkodok és eszembe jut, hogy bűnt követtem el. Hogy én papnak készültem! Egyedül maradtam. Fel kell derítenem a szomszédainkat, de az irányt nem tudom. Merre menjek? Olyan csend van! Otthon, a Zobor alján ilyenkor már hangversenyeznek a madarak! Innét bizonyára elmenekültek. Vagy meghaltak? Elnémultak, mint a szomszéd zászlóalj? Megszakadt a telefonösszekötettésl Hol lehetnek a társaim? Visszamentek? Várnak rám? Vagy meghaltak? Vagy fogságba kerültek? Merre van előre és merre van vissza? Egy erdei útra értem ki és gyorsan át akartam menni rajta, amikor rámkiáltottak: — Honvéd, gyere ide! Honvéd. Hét vagy nyolc orosz tiszt állt az úton. Űk kiáltottak rám magyarul. Bizonyára azt hitték, hogy katonaszökevény vagyok. Vagy talán azt, hogy hozzájuk akarok átszökni? Mint az űzött vad rohantam visszafelé és meg is találtam az állásainkat — üresen. Estére egy égő faluba értem. A visszavonulók gyújtották fel! Csak pár behúzott farkú kutyát láttam itt, embernek még nyomát sem. Ki tudja, hol lehetnek a lakósok? Éjszaka német tüzérek értek utói. A századomból volt velük három katona. Tőlük tudtam meg, hogy az oroszok bekerítették századunkat és csak néhányan tudtak megmenekülni. Ezeket a németek maguk mellett tartották — fedezéknek ... A német szakács nagy csajka gulyást adott. Végré teleehettem magam... Átkeltünk a Stir folyó hídján és megálltunk. A németek szalmacsutakokat kötöztek a hídlá,bakra és pár perc múlva lángolni kezdett a híd. Akkor láttam meg a túlsó parton két huszárt. Nekivágtattak a lángoknak^ de a lovak visszahőköltek. A folyóba ugrattak, de csak. az egyiknek sikerült partra vergődni, a másikat elsodorta a víz. itt végre megtaláltam az ezredemet — a századomat már nem. A másik parton az orosz tüzérek állították fel az ágyúikat. Az erdőben kényelmes barakokat találtunk, ezt már nekünk, visszavonulóknak készítették. A tisztek azt mondták, hogy itt kéthetes pihenőt tartunk. De az oroszok valahol átkeltek a folyón és így a kéthetes pihenőből semmi sem lett, még aznap futottunk tovább. Éjszaka egy árokban aludtam és amikor felébredtem, a társaimat nem találtam. Csak déltájban értem őket utói. Már nem bántam volna azt sem, ha fogságba esem! Naponta tízszer is fedezéket ástunk, azután futottunk tovább. Tenyerünk csupa vér volt a tábori ásó nyelétől. Harmadnap este megint egy erdőben éjszakáztunk. — Ki akar gyónni? — kérdezte a tábori pap. Majdnem mindenki meggyónt már, amikor a fejünk fölött a fa törzsébe belecsapott egy gránát. Három katona meghalt, de a papnak semmi baja sem történt. — Kozákoki — ordította hajnalban valaki. — Kozákok! Kozákok! — hallatszott mindenhonnan. — Körülkerítettek bennünket! Elvesztünk! — Ne lőjetek, már minden hiába! — parancsolta a főhadnagyunk is. — Mögöttünk ötven kilométeres körzetben már mindenütt oroszok vannak! Puskánkat szuronnyal a földbe szúrtuk, á töltényeinket elszórtuk és felemelt kézzel indultunk az orosz állások felé. Egy magasrangú kozák tiszt fogadott bennünket pompás lovon ülve: — Ma nekünk, holnap nektek! — mondta kifogástalan németséggel. És megkezdődött a fogságom__ Sorba állítottak bennünket és pár orosz katona kíséretében indultunk el kelet felé. Mindenemet eldobáltam és a hátizsákomban Gsak 12 /
