A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-18 / 42. szám
Kilencven évvel ezelőtt, 1880. október 25-én született TfebiCben Bohumír Smerní, a CSKP megalakításának egyik egyénisége, a kom inter kiváló funkcionáriusa Krónika Száz évvel ezelőtt, 1870 október 22-én született Vurunezsban Ivan Alekszejevics Bunyói Nobel díjas orosz (ró. A Csehszlovákiai Magyarok Tár sadalmi és Kulturális Szövetségé nek hetilapja Megjelenik minden vasárnap. Főszerkesztő Major Ágoston Grafikai elrendezés: Csóder László Szerkesztőség: Bratislava, Obchod ná u. 7. Postafiók C 398 Telefon: főszerkesztő 341-34 főszerkesztő helyettes 328 114 szerkesztőság 328 85 Terjeszti a Posta Mfrlapszolgálata, előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levél kézbesítő. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Üstredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldnvo nám. 40/Vil. Nyomja a PRAVDA nyomda válla lat. Bratislava, Štúrova 4. Előfizetési díj negyed évre 28, Kčs. fél évre 52,— Kčs, egész év re IÜ4.— Kčs. Kéziratokat nem Őrzőnk meg és nem küldünk vissza. A szerszámok megbecsülése E témáról, Jobban mondva a gépek megbecsüléséről, vagy hét évvel ezelőtt írtam már egy haragos, ironikus cikket. A helyzet azóta is vajmi keveset változott. Ugyanúgy látok a határban, vagy befejezett építkezések mellett elhagyott, rozsdásodó gépeket, amelyeknek nem akad gazdája. Veri az eső, belepi a hő. A nemtörődömség, a hanyagság, a felelősségre vonás hiánya mind a közösség pénztárcáját terheli. Egy-egy szövetkezet udvara Is szinte kész vasgyűjtőhely, rozsdatemető. Nem vagyok az új, a modern gépek ellensége, tudom, hogy minden évben komoly összegeket fordítanak a mezőgazdasági és Ipari üzemek a géppark korszerűsítésére. Ez helyes dolog. A termelékenységet csak így fokozhatjuk. De az új gépek a szakszerű kezelés hiánya miatt nem jutnak-e mihamarabb a régiek sorsára? Emlékszem, egykor a parasztember az őszi munkák befejezése után mily gondosan rakta el a fészerbe az ekét, boronát, szekeret. Tudta, hogy jövőre is ugyanúgy szüksége lesz rá. A napszámba járók körében egyegy kapa, kasza vagy vasvilla szinte nemzedékeket kiszolgált. Csak ha már egészen elkopott, akkor vettek újat. A vásárlás pedig, amint Mikszáth: A kaszát vásárló paraszl című híres elbeszélésében olvashatjuk, egészen szertartásszerűen folyt le. Egy-egy jó szerszámhoz legendák is fűződtek. Pista bácsi kaszáját mindenki ismerte a faluban. Az olyan embert hamar megszólták, aki sáros kapával ment végig az utcán. A szerszámok megbecsülése már szinte a gyermekkorban kezdődött. Emlékszem, sok atyai pofon csattant el egy-egv, eltörött vagy sáros munkaeszköz miatt. Ma a gépek korában, a közösségi felelősségérzet erősen megcsappant. Valamikor a kovácsmester ócska traktorát úgy gondozta, mint a saját gyerekét, mert aratáskor egész évi kenyere függött tőle. Ma a hanyag traktorista (tisztelet a kivételnek) az új traktorból is nem egész egy-két év alatt ócskavasat csinál. Ha véletlenül felelősségre vonják, csak a vállát vonogatja: — Ha nem tetszik, megyek oda, ahol többet űzetnek! Persze a saját autójára jobban vigyáz, mert az az övé. Es az új ház mögé, vagy alá tetszetős garázst épít. A szövetkezet pedig szorgalmasan vásárolja az új gépeket. De ki pénzéből? Azok a hanyag emberek, akik nem törődnek a gépek karbantartásával, talán nem is tudatosítják magukban, hogy a gépekre fordított öszszeg az ő zsebüket is érinti. Tudom, hogy sok gépet azért állítanak félre, mert nincs hozza alkatrész. Ez egy más probléma, amelyen mielőbb segíteni kellene. De azt már nem értem, hogy miért áll késő ősszel az elevátor még mindig az olyan kazal mellett, amit már félig elhordták. A berozsdásodott csavarokat, a félig elkorhadt deszkavázat, az ellopott gépszíjakat már csak a közösség pénzéből lehet pótolni. A tettesnek legtöbbször nyoma vész. Az egyéni felelősség, az ellenőrzés hiányzik. Persze, ha valakivel csak egyetlenegyszer megfizettetnék a kinthagyott gép árát (ez helyettesítheti az atyai pofont is), másodszor biztosan meggondolná, hogy érdemes-e feledékenynek, hanyagnak lenni. A gép, a szerszám az emberi munka kőnynyítését szolgálja. Becsüljük meg tehát jóbarátunkat, a gépet, a szerszámot, mellyel dolgozunk. A hanyagság és felelőtlenség miatt az ablakon kidobott pénz nemcsak a közösség pénztárcáját, de a mi zsebünket is károsítja. Hogy a közösség, vagyona ne legyen Csáky szalmája, ez mindnyájunk érdeke és kötelessége. Ozsvald Árpád 1 TfVni ti\ x ű Pranűl Sándor felvétel« t 2
