A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-04 / 40. szám

Bogdánfi Sándor:

EMBER A HOLDBAN

Bulics nagyot nyújtózva nézett körül a kies tájon, sehol egy bokor, sehol egy fűszál, csak szikla és por; a fekete messzeségben fényesen tündökölt a földgolyó.

— Tivadar — hallotta a felesége hang tát.

— Tessék, szívem.

— Mondd, hogy áll nekem ez a sisak?

— Remekül.

Bulics beállította a fényképezőgépet, és több felvételt készített, majd elővett egy kis lapátot, és megtöltött néhány zacskót a hamuszerű porral.

— Pfuj — mondta a felesége —, bepiszkítod a kezed. Lehet itt egyáltalán kezet mosni?

Bulics nem válaszolt. Egy távoli gyűrött hegyláncra irányította tekintetét.

Az asszony andalogva megindult a göröngyök között, de megbotlott egy köbén.

— Rémes — szisszent fel mérgesen. — Olyan itt minden, mintha az urbanisták működtek volna ezer éven át. Emlékszel, amikor csatornázták a főutcát Ojvidéken?

Bulics nem válaszolt, mert egy fényes fekete kőtömb lekötötte a figyelmét. Kis csákányt vett elő, de sehogy sem sikerült lefejtenie egy darabkát a csillogó ércből. Villanyfúróval kell majd próbálkoznia, gondolta.

— Tivadar, nekem nagyon melegem van.

— Kapcsold jobbra a hűtőkészüléket, szivem. Ott van a csípődnél,

középen.

Az asszony megkereste a kapcsolót, megforgatta, aztán felsóhajtott.

— Valamikor nagyon tetszett neked a csípőm. Emlékszel, Tivi? Azt mondtad, olyan a csípőm, mint a milánói Vénuszé. Emlékszel, Tivike?

Bulics nem válaszolt, mert éppen a távlencsét szerelte a fényképezőgépre. Arról a távoli hegyláncról okvetlenül kell készítenie néhány jó felvételt a vasárnapi képes mellékletbe. A főszerkesztő biztosan megdicséri majd, esetleg prémiumot is kap érte.

— Rólam is csinálj egy két felvételt — kérte az asszony. — Hadd lássák a barátnőim, hogy külföldön voltam.

— Külholdon — helyesbített Bulics, s már az asszony felé fordította a lencsét, de idejekorán meggondolta magát.

— Hagyjuk a fényképezést, Emma. Nem szeretném, ha szóbeszéd tárgya lenne a szerkesztőségben, hogy szolgálati útra vittem a feleségemet.

— Nem érdekel. Mások is vitték.

— Azokat is megszólták.

— Pukkadjanak meg. Elvégre húsz év után egyszer én is eljuthatok külföldre.

— Külholdra — helyesbített ismét Bulics, aztán felerősítette a mikrofonját s hozzátette: — Emlékszel, fiam, én megígértem neked, hogy a legközelebbi kiküldetésem alkalmával magammal viszlek, de te is megígérted, hogy erről nem szólsz senkinek. Furcsa, hogy most egyszerre publicitásra törekszel. Örülj, hogy itt vagy és passz.

— Örül a fene — mondta az asszony. — Mit érek azzal, hogy itt vagyok a holdon? A Deliblátihomokpuszta, állítom, különb ennél. Az is ronda ugyan, de ott legalább van oxigén, ott nem kellene sisakban járnom, sőt felvehetném az új kosztümömet is.

— Nem ismerek rád, Emma. Eveken át rágtad a telkemet, hogy vigyelek el valahova. Erre én elhozlak a holdra, ahol átélheted a huszadik század legnagyszerűbb kalandiát, saját szemeddel láthatod az Esők tengerét és a többi tengeri, a Kopernikusz-krátert és a többi krátert, a hegyeket, repedéseket, rianásokat, amelyeket emberi szem eddig alig látott, te meg ahelyett, hogy ámulnál és bámulnál, a Delibláti-homokpusztát emlegeted és az új kosztüm után nyafogsz. Mit jelent ez?

— Azt jelenti, hogy rossz helyre hoztál. Te nem érted a nők lelkületét, Tivadar. Ez az izé, ez a hold tipikus férfi dolog. Titeket alaposan megszédített, de bennünket nőket teljesen hidegen hagy. Kaland? Azt mondod, hogy ez nagyszerű kaland? Meglehet, hogy neked az. Te riporter vagy és férfi, neked ez a súlytalansági állapot meg a levegötlenség nagy élmény, erről írni lehet, mesélni az egész világnak. Egy nő Jkzómára viszont az a kaland, ha a szeretett férfi elkapja, átöleli, nagy menyiségű oxigént lehel a szájába, és úgy magához szorítja hogy súlytalanná válik, utána pedig az illető férfi nem mesél róla senkinek.

— Primitív női romantika — bökte ki Bulics, közben elindította a villanyfúrót. — Mi lenne az emberiségből, ha így gondolkodna mindenki?

— Tévedsz. Az emberiség éppen ennek a gondolkodásnak köszönheti létét — vágott vissza az aszszony, és durcásan elindult a sziklák felé. Pár lépés után eltűnt egy mélyedésben.

Bulics diadalmasan forgatta a fényes, fekete ércszilánkot. Mégis sikerült, gondolta. Világszenzáció lesz ebből. Tíz képes riport, naplójegyzetek, rádiódráma, tv-játék, esetleg könyvet is irhát.

Körülnézett, de nem tudta megállapítani, honnan ion a felesége jajveszékelése. Bekapcsolta a radarkészüléket, és elindult a nyomon.

A mélyedés nem lehetett több négy méternél. Bulics leengedte az acélhuzalt, és egyetlen rántással felhúzta az asszonyt.

— Piszok egy hely — szipogott Emma. — Vedd tudomásul, hogy ez volt az első és utolsó utazásom veled. Tavasszal felmegyek Pestre egyedül. Megszállok a Gellértben, színházba megyek minden este, és keresek magamnak egy nagyszerű kalandot, kráter nélkül és pormentesen. Majd én megmutatom neked, Tivadar.

Bulics megdöbbenve nézte a zokogó asszonyt. Szerette volna csitítani, megsimogatni az arcát, letörölni könnyeit, de a sisaktól nem bírt hozzáférkőzni.

Itt, a hold sivár felszínén, négyszázezer kilométerre a lakásuktól, a gyerekeiktől, egyszerre szívfájdalom fogta el Bulicsot. Valahol az aszbesztöltözék alatt megmozdult és összecsavarodott a lelke, és döbbenten érezte, hogy ha most nem tesz valamit, elveszítheti az asszonyt örökre.

Verejtékezve ébredt ebéd utáni álmából.

Emma, a felesége mosolyogva nézett rá.

— Alig tudtalak felébreszteni. Ötkor értekezleted van, tudod. A feketét megfőztem már. Gyere. Ogy szeretek veled együtt feketézői.

Bulics mohón szürcsölte a forró italt. Rágyújtott, mélyen leszívta a füstöt, s megszólalt:

— Torkig vagyok ezzel az életmóddal. Ogy érzem, nem vagyok reális. Mintha a holdban járnék. Tudod mit, szívem? Tavasszal felviszlek Pestre. Megszállunk a Gellértben, színházba megyünk, minden este, megismerkedünk néhány érdekes emberrel.

Az asszony tálcára rakta a csészéket, s indult a konyáiba.

— Nem is örülsz, drágám? — szólt utána a férfi.

— Hát — mondta az asszony félig visszafordulva —, őszintén szólva azt reméltem, hogy tavaszszal Párizsba megyünk.

Varga Lajos rajza

10