A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-16 / 33. szám
N. LÁSZLÓ ENDRE A vár alulról: festői és vén egyszerre Ezeknek a tekergős, bús bratislavai sikátoroknak van múltjuk — van jelenük, de jövőjük már nincsen... Még pár év és a helyükön új városnegyed épül parkokkal és játszóterekkel ... Ma már egyre zsugorodnak ezek a nyomornegyedek, de valamikor nyomorgó emberek ezrei laktak a sötét, dohos odúkban ős sápadtarcú gyermekek... A költő valahogyan Így énekelné meg a városnak ezt a halálra Ítélt részét: Csillagok a Vödric lelőtt A vár alatt, a nyomor és az ínség bástyái alatt bús falak őrzik szennyes titkukat... A gázlámpák sápadt körét gúnyolja a lét, míg én éberen figyelem a piszkos árként zúgó életet ... A vár alatt, a bűn ős hazugság bástyái alatt bús falak szennyes titkait kutatom a reggelbe nyíló sötét utakon... Ha szennyes utcákon piszokba lépek, piszokparányokból rakom össze az egészet és vallatom a sunyi házakat, a lényegek romokba préselt gyökerét... Viszem innét, amit nem én hoztam, mélyre fúrom magam a piszokban, hogy velem együtt a levegőbe repüljenek a büntanyák, a féreg menhelyek... Nézem a hegyeshasú gyerek-anyákat, hogyan fér beléjük a gyermeken kívül az undok vadállat? Az okok és okozatok másnak itt csak közhelyek. Én jól tudom, hogy ide nem slmogatások és kenyérjó szavak, ide sebészek kellenek! A csikket kunyeráló négyéves kölyök jobban tudja, mi van a piszkos ablakok mögött, ml van a szennyes dunnák alatt, mint az összes steril okosoki Tudni, ismerni akarom a titkot: a szenny és a férgek titkát, iá ki nem gyógyított betegségek és a gyógyítható bűnök titkát, a bús falak szennyes titkát ezért kutatoml A háztetők döglött vakondok voltak és mankóra támaszkodtak a falak. Tüdőbajos ember köpésenként csattant az utoa kövén a hulló vakolat... Mint trágyadombon a legyek, a nap is lustán ballagott és sunyisárgán suhantak az árnyak, valaki betört egy ablakot... Utcalányok szelleme bolygott részegen a sápkóros gázlámpák fényei alatt, és krlptaszagú rongyaik között látom sovány, fonnyadt combjukat ... Láttam szemükben az éhség rőt dühét és karommá görbült kezüket, egy szajha úgy állt ott a sarkon, mint egy ferde, ócska feszület... Szitok-kos zúdult a repedt falaknak, a csatornák szája'pestisbűzt lehelt, s a külváros úgy hanyatlott az éjszakába, mintha meg sem élné a reggelt... Megtörtszemű kísértetek voltak a házak: sánták, púposak és leprás betegek ... Ott keresek a piszokban, ahol girhes macskák csak álmukban fognak kövér egeret... S a lábam futva vitt volna innét, de a futásra már nagyon vén vagyok, fél évezred minden szennyesét viszem vállamon és gúnyolnak gonosz csillagok ... Csomózott madzagon kering pár agyonmosott ing és a sötét, nedves udvaron a pókhálós ablakszemek könnyeznek ... A csupasz falak dísze tenyérnyi vakolat... Vacak edényben fő a bab ... Hajóroncsok a kőváros tengerén és kapaszkodik a szegény szalmaszálnyi életébe, foltozott ingbe — csámpás cipellőbe . .. Szagos ima és áporodott kocsma között didereg az élet ... Köpi a piszkot és nyeli az Igéket, fél lecsapott mlclje alól a tegnapi féldeci bűze tarol és szája szögletén lóg a csikk... Kéri és szidja istenit; de az csak nem segíti Verd el a fiad, rúgd ki a feleséged, a leves rossz, a rántás odaégett... Templomi perselybe vagy kocsmába vidd a pénzedl Lányod már ringyó, keres magára... Kél órára öt korona vagy két pohár az ára... Nyirkos odúban fény nem születik, a gyerek követi szülőit... És ki vagy te? Mondd meg magad! Minden a kezedhez ragad és koldus vagy mégis: kitaszít a börtön, kigúnyol az ég is... Kuglizz kölykeid fejével, mert szegény mert gyáva vagy! Aztán akasszad a csomózott madzagra magad és öltsd ki a nyelved erre a hazug, ezerszer hazug, cudar világra ... Ez volt a múlt vaskos realitása, amit a költő láthatott, ha nemcsak a romantikát kereste ... Roggyant, hullottvakolatú, penészszagú házak, a keréknyúzó, ódon macskakövek, a blllentfejű, sápkóros gázlámpa, nyikorgó kapu, klsértetlátó kapualj, nyikorgó hegedű és ócska zongora, sötét udvar, dohos szoba, leander és papírvirág ... Nemsokára felsüt a Nap Járjuk az egyre foghíjasabb utcákat... Lassan, de biztosan egyik csúf épület a másik után tűnik el. Ami még mankóira támaszkodva áll, üres ablakszemeivel hunyorogva bámul bele a napsütésig... A lakói kiköltöztek, s amelyikben még lakik valaki, azt is nemsokára kiürítik ... Mi marad meg ezekből a vén házakból? ., Talán pár épületnek megkegyelmez a Műemlékvédő Hivatal ... De ma még romantikus légköre van ennek a halálraítélt városnegyednek ... A nyikorgó, sötét kapualjak mögül néhol tarka vlrágoázlsok simogatják meg a szürke kőrengetegbe iáradt szemet... öiug anyókák gondozzák ezeket a virágokat, öregek ők is, mint a házak és a falak ... Nekik is csak múltjuk van már, és egy parányi jelenük__ Galambősz emberpár ül egy kis vlrágszigetben, a borostyánnal befuttatott tűzfal alatt... Ott, ahová legmelegebben tűz a nap... Fehérek, csendesek és nyugodtak már... Nem beszélnek, ők már szavak nélkül is megértik egymást... És simogatják egymás kezét — mar csak a kezét — a rájuk ámuló hortenziák, rózsák és kardvirágok között... Ócska szobrok lesnek ki rájuk az orgonabokrok közül, s ujjesonkjaikon számolgatják, hányadik nemzedék ez mör,2 AZ utcákon gyermekvlsongás, a fekete bazaltkockákon barna és maszatos Murillo angyalkák csapata játszik... Tarka tollakat tűztek a hajukba, s amikor a nevüket kérdezzük, Wlnnetounak és Scsocslnak mutatkoznak be ... Az ódon falak romantikáját legyűrte volna a vadon romantikája?... Még ide is eljutott a Winnetou-láz? .. .Szép, tiszta eszmény ez azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei még csak piszkot, betegséget, nyomort és bűnt láttak ... Kong a léptünk az ódon kapuboltozat alatt... A színes ablaktáblákon keresztül tarka képeket vetít elénk a nap... Pázmány Péter szí. .. s eltűnnek a régi házak, hogy helyet adjanak az álnak.
