A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-09 / 32. szám

falatokra épülő csehszlovák szocializmus. E nézetek nyílt nacionalizmusban és szovjetellenességben csúcsosodtak ki.

A „sztálinizmus“ elleni harc leple alatt támadás indult a leninizmus ellen. Egyes cikkekben ez szinte szemmelláthatóvá vált. Többen bírálni kezdték a „szocializmus lenini—sztálini elméletét“. Ennek kapcsán az autentikus marxizmus szülőanyjának tekintett nyugati civilizációt szembe állították az orosz és a keleti kultúrhagyományokkal, majd arra a következtetésekre jutottak, hogy a marxizmus a nyugat-európai civilizáció által teremtett értékrendtől távol álló kuitúrkörnyezetbe kerülve „minőségileg új rendszerré alakul át“. Ez pedig szükségessé teszi „a szocialista program reneszánszát“ ami a szocializmus eddigi modelljét meghatározó lényeges alkotóelemek újakkal való helyettesítésével és a szocializmus teljesen új modelljének kialakításával jár. Ezzel kapcsolatban azt olvashattuk, hogy „a szocializmus új modelljének kialakítására irányuló csehszlovák törekvés oly közel kerülhet az eredeti marxizmushoz, hogy arra nincs példa a világban.“ Nálunk erre állítólag azért vannak meg az előfeltételek, hangoztatták, mert Marx szocializmus elméletéhez azok a nemzetek állnak legközelebb, melyek képesek egyesíteni a szocializmust a világkultúra csúcsteljesítményeivel.

E nézetek terjesztésében nem egy köziró és teoretikus jeleskedett. Módot láttak ezzel arra, hogy elméletileg bizonyítsák, mennyire nem érvényesülhet hazánkban a leninizmus, s ezzel elősegítsék a CSKP eszmei lefegyverzését. Ezzel összefüggésben két problémára kell utalnunk. Elsősorban azt kell kihangsúlyoznunk, hogy dolgozó népünk dicső múltra tekinthet vissza, büszke lehet a nyugati, de éppenúgy a keleti civilizációhoz fűződő kapcsolatainkra is. Tisztázni kell azonban azt, hogy mely nyugati áramlatok gyakoroltak hatást nemzeteink progresszív fejlődésére illetve fordítva. Hisz nyugatot nem tekinthetjük egységes egésznek. Nyugatot a múltban is és ma is osztályellentétek, a progresszív és konzervatív erők harca jellemezte és jellemzi.

Másodsorban a leninizmus nemzetközi érvényével a hazánkban való alkalmazásával öszszefüggő kérdések kívánnak közelebbi megvilágítást. Azt a felfogást el kell utasítani, hogy a leninizmus az elmaradott Oroszország sajátos viszonyai között (sajátos orosz feltételek és keleti kultúrhagyományok eredményeként} e viszonyoknak megfelelően alakult ki. A leninizmus az imperializmus és a szocializmus feltételei között s e feltételeknek megfelelően jött létre. Leninnek ezzel kapcsolatos alapvető műveihez — Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka, A proletár forradalom és a renegát Kautsky, Baloldaliság mint a kommunizmus gyermekbetegsége, Állam és forradalom — nemcsak a sajátos orosz viszonyok szolgáltattak alapot. Lenin sokkal szélesebb körű tapasztalatokból és összefüggésekből Indult ki, általánosította azokat és következtetéseket vont le belőlük.

E munkák az akkori korszakban nemcsak Oroszország viszonyai között játszottak óriási, szerepet, minden ország és valamennyi kommunista párt számára megvolt a jelentőségük. Lenin elméleti és gyakorlati tevékenységében nemcsak az oroszországi, hanem az egész nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatai nyertek általánosítást és váltak hatóerővé. Ezért a leninizmus, a leninizmus elméletének és taktikájának elvei korunkban valamennyi kommunista párt számára érvényesek. A leninizmus tehát nemcsak orosz, hanem az egész nemzetközi fejlődésben gyökerező, nemzetközi érvényű jelenség. A 20. század marxizmusa.

Ford.: kj

Megjelent a Nová Mysl júliusi számában

MIKOLA ANIKÓ

Az utolsó

párbeszéd

— Kerestél?

— Kerestelek. Tíz éve kereslek.

— És megtaláltál?

— Sosem találtalak. Most megtaláltalak és mégsem találtalak.

— Itt vagyok.

— Itt vagy, de nem talállak.

— Én vagyok.

— Tudom. Te vagy és mégsem te vagy. Még mindig kereslek.

— Már nem találsz meg.

— Lehet, hogy megtalállak.

— Itt vagyok, de már nem találsz meg. Nem lesz rá időd.

— Nekem elég egy hónap, hogy megtaláljalak.

— Akkor sosem találsz meg.

— Tíz napot adj és megtalállak.

— Nincs tíz napom.

— Csak hármat adj.

— Három napom sincs.

— Mid van hát?

— Egy homokórám. Egy fehér homokórám.

— Emlékszel még a virágaimra?

— Emlékszem. Tíz évvel ezelőtt ők kísértek ki az állomásra.

— Tovább nem kísértek?

— Tovább nem. A sárga virágok nem kísérik tovább az embert. Csak az állomásig.

— Egyedül mentél el?

— Egyedül. Virágok nélkül, búcsú nélkül, integetők, könnyek és mosolyok nélkül. Tíz évet vittem el magammal, s csak ezt a délutánt hoztam haza.

— Mit kezdjek vele?

— Semmit. Nem kezdeni kell, csak folytatni szabad.

— Az én tíz évem belefér ebbe a délutánba. Az én tíz évem a sárga virágaim a nyírfák, tölgyek, szomorúfűzek alatt, de a tiéd a legnagyobb fehér homokórában, tízezer sárga délutánban sem férne el.

— Hagyjuk a tíz éveinket, inkább azt mondd el, hol kerestél.

— A diófák alatt kerestelek a régi kertben.

— Rossz helyen kerestél.

— Apánk szemében kerestelek, a kedves, barna éjszakák között, melyekre úgy nőttél rá, mint kéregre a kín fagyöngyei.

— Rossz helyen kerestél.

— Anyánk tenyerében kerestelek.

— Rossz helyen kerestél.

— Öcsénk növekvő lépteiben kerestelek, szilaj hajában, sudár karjának erejében.

— Rossz helyen kerestél.

— A szobánkban is kerestelek, a kályha mögötti zugban, a festmény vágtató ménesében, a csillár szomorú történetében, a kések rejtekhelyén, az átmeszelt falakon, szekrény alá söpört titkainkban.

— Rossz helyen kerestél.

— Kinőtt ruháidban, dalainkban, imádságainkban, könyveinkben, együtt álmodott álmainkban ' kerestelek.

— Rossz helyen kerestél.

— Tudom. Az én álmom maradt csak' álom. Erőm erőtlen volt álmom álom maradt. A te álmod tízezer sárga délután lett.

— Ez az utolsó. A tízezredik.

— Csendes halottjaink között kerestelek.

— Rossz helyen kerestél.

„... te, ki meghalni hazámba

jöttél,

bárcsak

tovább szánhatna bü§£ke

szárnyad

j végső babokon, a halál

habjain túl...“ (Pablo Neruda)

— Csendes halottjaink között... tavaszonként, mikor kizöldült a fű. Minden tavasszal új síron zöldült ki a fű. Minden tavaszon új sírhant nyitott sárga virágokat. A temető most tele van alvó sárga virággal.

— Az én halottjaim pálmák csendjében pihennek, nem ismerik a te sárga virágaid álmát, nem ismerik fűszálaid magányát. Örökké éber, tűzpiros virágok virrasztanak fölöttük.

— Halottjaim városa fekete márvány. Titkuk arany pecséttel van lezárva.

— Az én halottjaim szemét senki se fogta le. Az én halottjaim nem értek meg tízezer sárga délutánt.

— Amikor már nem tudtam a szemekbe nézni, amikor ébren már nem tudtam kimondani a neved, otthagytam a szobát, a házat, a régi kertet, a fakérgek kínját és a forrást.

— Tovább kellett volna menned.

— Mentem. Elindultam az ér mentén. Földiszeder tüskés indái kísértek.

— Tovább kellett volna menned.

— Patakparti fűzesekben vándoroltam.

— Tovább kellett volna menned.

— Tovább mentem a folyó nyárfái között. Szigetek úsztak elém és az alámosott partok leszakadtak mögöttem.

— Tovább kellett volna menned.

— Tovább mentem és elértem a Legnagyobb Folyóhoz. Félve köszöntöttem őt és megkérdeztem, nem látott-e téged? De a Legnagyobb Folyó nem értett az én nyelvemen, némán hordozta hajóit. Egy hidat és egy várost tartott a vállán.

— Tovább kellett volna menned.

— Nem mentem tovább. Az út véget ért.

— Az utak sehol sem érnek véget.

— Elveszett a falak labirintusában.

— Rossz helyen kerested az utat. £e megtaláltam. Az én halottjaimnak nem voltak útjaik. Fehér csontjuk fölött keselyűk virrasztanak és parázsló bundájú pumák. Fehér üszők testében járják éjszakánként a szomjas legelőket.

— Falak között kerestelek.

— Tengeren kerestél volna!

— Utcákon kószáltam körbe-körbe.

— Partok fövenyén kerestél volna!

— Sötét sikátorok üldöztek s a híd levetett magáról.

— Ottalan utakon kerestél volna!

— Tovahömpölygő szürke áradatban kerestelek.

— Felperzselt legelőkön kerestél volna!

— Hajnalban, délben, alkonyaikor kerestelek, szempillantásnyi éjszakákban.

— Egyetlen kezdet és vég nélküli délutánban kerestél volna!

— Harmatban, ködben, zúzmarában kerestelek.

— Izzó homokban kerestél volna!

— Hófelhők alatt, jégben, fagyban ...

— Láhgralobbanó szélben kerestél volna!

— Szelíd síkságok delelőjén'...

— Őserdők párás éjszakáiban kerestél volna!

— Ormok örök haván kerestelek.

— Dél felé úszó szigeten kerestél volna!

— Két szó között kerestelek.

— Egy szóban megtaláltál volna ...