A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-09 / 32. szám
nil 315 s met Illegális határátlépésért 1968-ban 315 százalékkal több egyént — kémet és kétes elemet — fogtak el határőreink, mint az előző évben. Az NSZK-ból és Ausztriából engedély nélkül beszivárogni Igyekvők száma meghaladta ebben az időszakban a 220 százalékot. És hogy azelőtt sem volt sokkal kedvezőbb a helyzet országhatárainkon, afelől nincs okunk kételkedni. Hiszen a felszabadulás óta szinte napirenden vannak a határsértések, melyek érzékeny barométerként a nemzetközi helyzet kiéleződésének fokát, az NSZK háborús, uszító propagandájának mérvét tükrözik. Érthető, hogy az ellenséges tevékenységre kiképzett ügynökökkel és terroristákkal szemben — az ötvenes évek elején, vagyis a hidegháború idején valósággal hemzsegtek határainkon a kémek, diverzánsok — a fegyveres testületek alakulatai minden hősiességük és elszántságuk ellenére sem bizonyultak eléggé felkészültnek. A tapasztalatok alapján az országhatárok biztonságosabb megvédése céljából új fegyveres testületként megalakították a határőrGyakorlat — a határ sérti elfogása Gyors akció az államhatáron séget; ennek tevékenységét az erre vonatkozó, 1951. Július 11-én hatályba lépett törvény volt hivatva szabályozni. Jifí Vrzal határőr ezredes pályafutását közkatonaként kezdte. Éjszakáról éjszakára járőrszolgálatot teljesített vagy ott állt az őrtoronyban — rövid nadrágban. De nem fiatal kora miatt, hanem azért, mert akkoriban még a határőrök trópusi inget és rövid nadrágot viseltek. Az egykori közkatona lépcsőfokról lépcsőfokra emelkedve érte el a parancsnoki rangot. Huszonkét hosszú esztendő alatt sokat látott, még többet tapasztalt a határokon. De nem bánta meg. Bajtársairól Is csak a legjobbat mondhatja. Internacionalista szolidaritásuk, rendszerünk iránti feltétlen hűségük, akadályokat nem ismerő, végtelen önfeláldozásuk széttéphetetlen kapocsként tartotta össze mindig valamennyiüket. A magyar fiúkban mindig megbíztam Vrzal ezredes szeretettel gondol vissza az egyik magyar fiúra. Nagy Józsefnek hívták. Alig törte a cseh vagy a szlovák nyelvet — emlékezik —, de azért a legmegbízhatóbb embereim közé tartozott, minden parancsomat haladéktalanul és pontosan teljesítette. Pedig tolmács útján tudtam csak érintkezni vele. — Az ezredes elmosolyodik, amikor eszébe Jut, hogy hányszor használta fel gyermekeit erre a közvetítésre, akik magyar nemzetiségű játszótársaik körében gyorsan elsajátították a magyar nyelvet, mondanunk sem kell, hogy a nyomdafestéket nem tűrő minden virágos kifejezésével együtt... Ám illetlen szavaik értelmét csak akkor tudta meg az apa, amikor erre mások figyelmeztették... De térjünk csak vissza, ha röviden is Nagy Jóskára, aki jól végzett szolgálatáért, bátor kiállásáért két kitüntetést is kapott. Mint „példás katona" és „példás határőr" szerelt le. Persze nem kapta ingyen az elismerést: megdolgozott érte. Hatvannégy őszén történt. Nem sokkal lehetett éjfél előtt, amikor a szolgálatos őrszemek előtt váratlanul egy idegen férfi bukkant fel. Miközben az egyik határőr, Soukup őrmester a papírjait vizsgálta, a másik, Musil őrmester elszaladt telefonálni, hogy értesítse az ezredest a határsértésről. Az őrszem néhány percig tehát egyedül maradt a betolakodóval, aki mintha cigarettára akart volna gyújtani, a zsebében keresgélt. Ám cigaretta helyett élesre lölött pisztolyt rántott elő, több lövést adott le az őrmesterre és az Időközben visszatért társára, majd pillanatokon belül eltűnt az erdő sűrűjében. Amikor Korbaé és Nagy József őrszemek a kém keresésére indultak, a fák mögé rejtőző határsértő őket is megsebesítette. Igaz, nem úszta meg a dolgot szárazon, mert bár iratokat nem találtak nála — a hivatásos kémek ugyanis az adatokat inkább a fejükben hordják —, minden körülmények közt ártalmatlanná kellett őt tenni. De bármennyire is igyekeztek a fiúk, nem sikerült élve elfogniok. — Ez az eset is bizonyítja — sóhajt fel az ezredes —, hogy nem könnyű a határőrök élete. Az állandóan fenyegető veszély azonban megedzi őket, a kockázatra nem is gondolnak. Hihetetlen kötelességtudás és a lelkesedés fűti valamennyit. I I Két világ határán A Jelzőberendezés szakadatlanul csenget. — Riadói — harsan a parancs. Néhány perc múlva, mint a megbolygatott méhkas, olyan a határőrs udvara. A katonák a gépállás felé rohannak. Néhány perc múlva felhördülnek a motorok, s máris készenlétben állnak a motorkerékpárok, harcikocsik, páncélosok. A legénység közül jónéhányan a drótketrecek felé igyekeznek. Kiengedik az idegesen csaholó kutyákat, s ezek erős szíjon máris vonszolják botladozó gazdájukat. Alig telt el öt pre, s már robognak a határ felé a harckocsik, s a terepjáró autó a betanított farkaskutyákkal. Néhány prc múlva teljes a határzár azon a szakaszon, ahol szüntelenül élesen berreg a riasztó berendezés. Kisvártatva az erdőből egy szóiké hajú fiatalember rohan a műszaki zár, a drótkerítés felé. Nem soká, mert az egyik karcsú, nyúlánk termetű farkaskutya a nyomába szegődött, s pillanatokon belül úgy csimpaszkodik a határsértő karjába, hogy az egy lépést sem tud előre tenni. Jó ideig viaskodnak, s aztán a közelben álló katona addig húzza, vonszolja a csaholó ebet, míg az elengedi a „foglyot“, aki nagyokat sóhajtva törölgeti izzadt homolkát. A bemutató végétért, elfogták a „határsértőt“. Szerencsére a „szökni próbáló" alaposan felkészült a védekezésre, és így a farkaskutya éles fogai nem a húsába, hanem a vatta-védőruhába martak. Ojabb parancsszó, s a Jármüvek a katonákkal, s a kutyákkal száguldanak vissza az állomáshelyükre. Itt vagyunk a határon, amely nemcsak két országot, hanem két világrendszert választ el egymástól. A dombos erdőkkel borított terepen magas, kettős szögesdrótkerítés zárja el hazánk és a Német Szövetségi Köztársaság között a határt. Ez mindenkinek álljt parancsol. Ha valaki mégis a közelébe merészkedik, fülbehasltóan szólal meg a riasztóberendezés, s a szolgálatban levő katonák kutyáikkal ott teremnek. A chebi járás Jelentős részét koszorúként öleli körül a nyugati határ. Mindenütt, de különösen ott nagy szükség van az éberségre. Ezért, a legmegbízhatóbb katonák, a leghűségesebb tisztek teljesítenek ott szolgálatot. Húsz esztendővel ezelőtt alakult meg a határőrség. A Cheb környéki határőr-alakulatoknál ma is szolgálnak hivatásos katonák, akik húsz éve, hogy beléptek a határőrségbe. A legbátrabbak közé tartoznak. Ezt a kitüntetések egész sora igazolja. Ezelőtt két évvel kiérdemelték a „Február 25 alakulat" kitüntető elnevezést és megkapták a Köztársaság Érdemrendet. Elbeszélgetünk Egermayer Jaroslav alezredessel a bemutató után. Visszaemlékezik az 1968—69- es csehszlovákiai eseményekre,
