A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-02 / 31. szám
Dr. Terray Barnabás Comenlológus egybegyűlt pedagógusokhoz, így emlékezve meg Comeniusról: „Nagy tudós, pedagógus, humanista, elszánt békeharcos volt Komenský tiltakozott a háború ellen, lángoló hazafi és internacionalista, a társadalom haladását fékezők irgalmatlan bírálója. Büszkék vagyunk rá, hogy annak az országnak a fiai vagyunk, amely Komenskýt adta a világnak. Különböző országok tudósai elemzik és értékelik Komenský életművét és nagyra becsülik örökét, mellyel gazdagította az emberi gondolkodás kincsesházát. A műsor további ünnepi szónoka dr. František Hrbek, az orvostudományok doktora a Cseh Szocialista Köztársaság oktatásügyi minisztere volt, aki szintén méltatta Comenius szellemi hagyatékát. Á külföldi előadók közül a szovjet, a magyar, a német és a lengyel kiküldöttek előadásait kísérték nagy figyelemmel a hallgatók. Dr. Terray Barnabás előadását napisajtónk már közölte. „Adatok Comenius hatásáról Magyarországon és a mai oktatásügyről“ — címmel. A moszkvai Marja Fjodorovna Sabajeva aszszony, a pedagógiai tudományok doktora az összehasonlító pedagógiatörténet eredményeiről beszélt, kiemelve Komenský munkásságának értékelését a Szovjetunióban. Hosszú, tartalmas előadását nem kellett tolmácsolni, a jelenlevők nagy többsége eredeti előadásában megértette. Vasárnap, július 5-én 8 különböző helyekre rendeztek egésznapos kirándulást. Tíz autóbusz vitte a kirándulókat először Nivnicébe, ahol szoborkoszorúzás volt. Ott, a szobornál, az ünneplők előtt a Nívnicei Hnb elnöke bejelentette, hogy eldőlt az a nagy vita, amely eddig fennállt három városka, illetve község — Uhorský Brod, Nivníce és Komňa — között, hogy hol ringatták Komenský bölcsőjét. A Comeníológusok kutatásának eredménye a következő: dr. Antonín Škarka professzor felfedezte Lesnóban (Lengyelország) Komenský sajátkezű dedikációját, amely eredetiben így hangzik: „Milé matce mé vlasti, zemi moravské, jeden z verných synu jejich ... Jan Amos Segeš Nivnický, po otci nazvaný Komenský .. Eldőlt tehát a vita: Nivnicéből származik, elődei magyarok voltak, de az akkori magyarok mai utódai nem vitatják vissza Komenskýt, aki ma már mindenkié, az egész világé. Mint csendes szemlélő vettem részt 8 napon keresztül a Komenský napokon. Célom az volt, hogy alaposan megismerjem a rendezvényt. Meggyőződjem arról, mennyire szeretik a szlovákok és a csehek anyanyelvűket. Sikerült? Igen. Ha egyszer mód nyílik rá, hogy a csehszlovákiai magyar pedagógusok is hasonlóképpen — ha szerényebb keretek között is — megvalósíthatják akár Apáczai Csere János, akár a Czabán emlékének hódolva a pedagógus-napokat, talán itt szerzett tapasztalataimat is fel fogja használni a szervező bizottság, hogy hasonlóképpen jól sikerüljön a mi rendezvényünk is. Mi is tovább vinnénk azt a fáklyát, amelyet mint pedagógus Komenský adott át nekünk 1 életművével. SCHNIERERNÉ WURSTER ILONA Fábry Zoltán végrendelete Alulírott Fábry Zoltán, stószi lakos, végakaratomat közlöm. A Az író legigazibb öröksége a mű: könyveinek, írásainak öszszessége, hatása, továbbélése. Hagyatékának azonban van még egy tényezője: volt életének kerete, anyagi maradéka, ingóságai és ingatlanai, melyek halála pillanatában kövagyonná válnak: hagyományi, muzeális jelentőséget kapnak. És ennél is többet: a továbbéltetés lehetőségét, a folyamatosság megszakíthatatlanságát. Balogh Edgár, a sarlósok volt vezére írja egyik itteni barátjának az erdélyi, kisbaconi Benedek Elek-emlékház felavatásának apropójából: „Stószon is mindenképpen meg kell majd ezt valósítani: a magyar antifasizmus, a vox humana múltját és jövőjét — Fábry Zoltán házát, könyvtárát, levéltárát — közkinccsé tenni.“ Az irodalmi közvéleményben személyem, művem és stószi létem eggyékeverődött. Stósz nélkül nincsen Fábry-mű és nem lehet Fábry emlék. Stósz legenda lett, mert valóság volt. A jelzők ezt egyértelműen bizonyítják: a „stószi mérték“, a „stószi ablak“, a „stószi őrhely“ a magyar irodalom és ezen túl a középeurópai kultúra fejezetcímei lettek. Stósz már életemben zarándokhely lett. Stósz és a Fábry-mű realitását, egységét biztosítani kell, mint hagyatékot, mint elkötelező örökséget. A hagyatéki munka realizálására, az örökség pozitív kezelésére ma Szlovákiában egyetlen fórum az illetékes, és ez a magyar kultúra itteni gyakorlati tényezője: A Csemadok, Csehszlovákiai Magyarok Kulturális Társadalmi Szövetsége (Pozsony, Béke tér 3—4.) Épp ezért általános örökösömmé a Csemadokot teszem. Az örökség tárgya: 1. A ház- és földingatlanok (az utóbbiakat állami gazdaságok használják, ők fizetik az adót, én viszont nem kaptam ezért semmit.) 2. A könyvtár. 3. A levéltár (kartotékok, dossziék, levelek, nagyrészt feldolgozatlan állapotban: újságcikkek, dokumentációként jegyzetfüzeteim, amelyekből sajtó alá is lehet rendezni). 4. A berendezés: bútorok, képek stb. (A „B“ _ alattiak kivételével.) 5. Betétkönyv a stószi posta kezelésében (384146 sz.) 6. A halálom utáni könyv- vagy cikkhonoráriumok (A Madách Könyvkiadó biztosan folytatni fogja a Fábry-könyvek új kiadásának megkezdett sorozatát.) Stószból, a házból, nem sablonos múzeumi „zarándokhelyet“ kell csinálni, de a könyvtár és levéltár felhasználásával élő kulturális gócot, melyet írók, kutatók használnak. És ezért ez a hagyaték inkább terhet ró örököseire: a kulturális góc fenntartása áldozatokkal jár. A Csemadoknak persze joga, hogy a muzeális és kulturális góc szintézisét a saját elképzelése szerint valósítsa meg. Viszont jó lenne, ha ez a szlovákiai magyar kulturális tényezők (írószövetség stb.) bevonásával történne. (Egy régebbi végrendeletemben néhány elképzelést rögzítettem is. Ez dr. Nagyidai Ernőnél meg is tekinthető. Címét lásd a „C“ alatt.) B Szeretném megjutalmazni az engem az utolsó években gondozók munkáját: a Schreiber családot, főként ifj. Schreiber Istvánnét, Idát, s lányát, Aliszkát, az irodalmi köztudatban ismert „Csacsit“. Nekik egyetemlegesen a családfő, Ifj. Schreiber István, Stósz 16. sz. címén 15 000 koronát, tizenötezer, hagyományozok, mely a fenti takarékkönyv summájából fizetendő ki. Ezenkívül nekik hagyom: 1. a ruhaneműt, 2. a fehérneműt, 3. az ágyneműt, 4. s mindazt, amit a használati tárgyak közül maguknak kiválasztanak. A ház további karbantártására, gondozására, szeretném, ha a Csemadok ugyanezt a Schreiber-családot bízná meg. C Utolsó akaratom végrehajtásával dr. Nagyidai Ernő ügyvédet bízom meg, Kassa, Mojmír utca 4. Végrendeletemmel nem akartam sem többet, sem kevesebbet, mint szlovákiai magyar lényegünknek, a vox humanának, látható emléket és továbbható folyamatosságot biztosítani. Stósz és jómagam a vox humana fogantatásának, dajkálásának, kifejlődésének — úgy hiszem — nem voltak méltatlan tényezői és ezért elvárhatják, hogy az utánuk következők ne feledkezzenek meg rólunk. Stósz, 1970. január 20-án. FÄBRY ZOLTÁN
