A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-22 / 7. szám
találkozás Kovács Attila házát keresem, s az előzékeny, udvarias taksonylak (már akiket megszólítok/ körüljáratják velem a falut, beküldenek vagy öt utcába, míg végül a helybéli szövetkezet kedves könyvelönöfe útbaigazít. Kovács Attila háza a Temető utcában van. Takaros, csinos úf épület, díszkerítéssel, tiszta udvarral, barátságos ablakokkal és lakókkal. Az első ház volt ebben az utcában; amikor 1956-ban Kovács Atttláék beköltöztek, a legközeleb-' bl szomszédjuk csaknem fél kilométernyire lakott tőlük. Kovácsáé meg is mondta a férjének, hogy most aztán Igyekezzék haza, mert este ő itt nem bírja ki egyedül, illetve a gyerekekkel. A férj igyekezett is, hiszen amúgy sem szokott klmaradozni, csak ha igen komoly oka volt rá. Taksonyban éppen búcsú volt, amikor Kovácsék beköltöztek az új házba, ez szeptemberben történt, s alig egy hónapra rá Magyarországon kitört az ellenforradalom. Kovács Attila, aki akkor már a népi milícia tagja, egyhuzamban két hetet volt szolgálatban, tehát két hétig egy este sem volt otthon. Az eredmény? Felesége a szolgálat után kijelentette, hogy most már „az ördögtől sem fél". Kovács Attila szélesvállú, tagbaszakadt ember, markáns arcvonásokkal, barátságos tekintettel, dús, makrancos hajjal, amit a fésű nem igen tud a megfelelő helyre Igazítani. Nemcsak a neve azonos a magyar kardvívó bajnokéval, az egész emberben van valami a sportolók keménységéből, könnyedségéből, ami nem is csoda, hiszen valamikor jó képességű futballista volt, a taksonyi csapat erőssége. Jelenleg a Honvédelmi és Sportszövetség helyi szervezetének elnöke, a lövészcsoport vezetője, éppen most készülnek a jövő hónapban kezdődő lövészversenyre. A futballt ma is nagyon szereti, lelkes Vasas szurkoló, kedvenc játékosa Matesz. Nem mondhatni, hogy az élet jobban megkímélte volna Őt, mint legtöbb kortársát, a negyvenéveseket. Ifjúsága kemény megpróbáltatások között telt el. 1944 decemberében egy élfel a nyilasok verték fel öt, s a 15 éves legénykét, aki a géplakatos szakmát tanulta, a többi taksonyi fiatallal együtt bevagonozták és kihurcolták Németországba. 1945. lúntus 7-én került haza. A háború végétért, de nem ér tek véget a megpróbáltatások. 1947-ben újabb dörömbölés az ablakon, újabb kétségbeesés, ismét marhavagonok, s ezúttal — egész családjával s további 209 taksonyi családdal együtt — elhurcolták Csehországba. 1949-ben jöttek haza. Azóta állandóan egy munkahelyen dolgozik, a galántai gép- és traktoráilomáson, Illetve az ebből időközben kivált mezőgazdasági gépjavító vállalatnál. Közben megnősült, van egy lánya és két fia. Munkahelyén is jártam. Kedvelik és becsülik őt, Tavaly novemberben a mezőgazdasági minisztérium a Kiváló dolgozó kitüntetést adományozta nekt. 1956-ban belépett a kommunista pártba s ugyanakkor jelentkezett a népi milícia tagjainak sorába Is. Kovács Attila jól tudja, hogy mint magyar csak 1948. február 25. óta teljes jogú állampolgára ennek az országnak. Február vívmányait épp ezért hajlandó, ha kell, fegyverrel a kezében is megvédeni. — Üzemünkben — mondja — 1968-ban sem kerlllt sor szélsőséges kilengésekre. Ez elsősorban a pártszervezetnek és Očovský igazgatónak köszönhető. A 68-as augusztusi sztrájkot például Očovský Igazgató egyszerűen letiltotta. Hiába voltak az úgynevezett legális rádióállomások hisztérikus sztrájkfelhívásai; hiszen ilyesmivel csak önmagunknak ártottunk volna. „Mi Amerikától nem várhatunk szocta- ItzmusU" — ez volt Očovský igazgató akkori jelszava. S én tudom, neki volt igaza, nem a rendbontóknak. Igen, nekik volt igazuk: Očovskýnak és Kovács Attilának is, akt mint a népi milícia tagja állandó készültségben élte át a 68-as forró napokat, heteket — vigyázott a rendre: a szocializmusra. (zs. n.l.) $r tjfTL o m i EQ ntt ¥ ítvSBJ 1 1 ;IKKi f jgmtl % JBm j i Usll mw' Ä
