A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-14 / 24. szám
Búcsú Fábry Zoltántól következtetés egész irodalmi és publicisztikai tevékenységében a harmincas évek végétől kezdve egészen termékeny életének lezártáig. Figyelmeztetett, ösztönzött és őva-intett. Az antifasízmus lett életének fő témája. Bemutatta számtalan változatban, amihez a viharos huszadik század mindig új és új ösztönzést nyújtott neki. Beoltani az emberekbe a fasizmus, a háború szörnyű aktualitásának tudatát, felkelteni és megerősíteni az emberekben a védekező reflexet ellene — ebben látta Fábry Zoltán állandó, soha véget nem érő küldetését. Ez az üzenet marad ránk életművében, eszmei gazdagságában, melyet ránk hagyott. Bár fájdalmas tőle a búcsú, de szellemi öröksége megmarad, mert az, amiért és ami ellen Fábry Zoltán harcolt, azonos azzal, amiért és ami ellen szocialista társadalmunk harcol. A társadalmunkat ért ezen nagy veszteség alkalmából engedtessék meg nekem, hogy Szlovákia Kommunista Pártja kelet-szlovákiai kerületi bizottságának nevében megadjam a tiszteletet az elhunyt Fábry Zoltánnak s ezekkel az egyszerű, de érthető szavakkal búcsúzzam tőle: Emléked élni fog! Milan Pisát, a Komenský Egyetem tanára Búcsúzunk Fábry Zoltántól, a csehszlovákiai magyar irodalom és publicisztika legjelentősebb képviselőjétől, egy személyiségtől, akit egyetlen eszme fűtött és éltetett, eszméje a harcnak az embertelenség, az osztályelnyomás és a két háború között a szocialista szenvedélyek zabolátlan elharapódzása ellen. Leírhatta volna önmagáról: Non omnis moriar, mert életműve örökké megőrzi magában A gyászoló közönség egy része az igazságos harag tüzét, a haragét az európai népesség elvadult része által elkövetett szörnyűségek miatt. Fábry Zoltán egyedülálló egyéniség volt, aki nehéz és igen szerény körülmények között Kelet- Szlovákia egy eldugott csücskében képes volt élénk kapcsolatot kialakítani és fenntartani nemcsak a magyar nemzeti kultúra egészével az első világháború után, nemcsak Csehszlovákia kulturális fejlődésével, de Európa egész életével is. Ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely átvette a forradalom stafétabotját Adytól s a tomboló elemekkel szemben elvitte egészen a célba, a társadalom szocialista építésének új korszakába. Műve mint szenvedélyes párbeszéd született a korral és saját nemzetével. Az első világháború utáni rendezést új Impulzusként fogadta a huszas évek csehszlovákiai magyar irodalmának új orientációja számára, kitűzte ennek az irodalomnak a programját, kritikáival és cikkeivel meghatározta irányvonalát abban az eszmei síkban, ahogy azt szlovák részről a davlsták csinálták. Harcolt a kizárólagos nacionalizmus és az irredentizmus, a nemesi kúriák irodalma, a provincializmus ellen, amely régi Illúziókat dédelgetett a magyar irodalom osztályfeletti jellegéről, jelentős helyéről Európában, Fábry régi mítoszokat és tabukat rombolt, hogy nacionalista előítéletekre való tekintet nélkül nemzetek fölötti célt is adjon az irodalomnak. Minden oldalra ablakot nyitott a gondolkodás és az irodalom új áramlatainak, kezdetben a szenvedő és az elnyomott ember iránti szánalomtól ösztönözve, később tudatosan törekedve a társadalom átalakítására. Számos újságba és folyóiratba Irt kritikákat és cikkeket, később szerkesztette Az Űt című folyóiratot, amely — mint a szlovák Dav — az itteni forradalmi avantgarde élenjáró lapja volt. Politikai, kulturális cikkei és eszméi a harmincas években egyre inkább elárulják a feltörekvő fasizmus és Európában a militarizmus terjedése miatti aggodalmát. Fábry leleplezte a fasizmus terjedése miatti aggodalmát. Fábry leleplezte a fasizmus gyökereit, elferdült gondolkodását, bűnös terveit, a „gyilkolás iskoláját“ látva benne, amely elkerülhetetlenül katasztrófába sodorja a népeket. Ezzel a magatartásával Fábry abban az időben a legbátrabb közírók közé tartozott Csehszlovákiában. Átható elemzője lett a hitleri tévtanoknak és kultuszoknak, amelyek Európa-szerte terjedtek. Védelmezte a humanista kultúra értékeit a vér- és faji mítosz ellen, a tudományt, és az értelmet a kard uralma ellen, elitélte a korlátlan hatalomvágyat, benne látva minden rossz lényegét. Az antifasiszta erők győzelmébe vetett hitét nem vesztette el a börtönben sem, s a háború alatt irt irodalmi hagyatékát mint meggyőződésének dokumentumát megőrizte a jövő számára. A háború után sem tette le a tollat. Először kiállt a magyar nemzetiség jogi helyzete megjavításának ügyében, azután a kulturális élet felújításán munkálkodott, s új művei ugyanazoknak az eszméknek a nevében szabtak irányt, amelyeket egész életében védelmezett, a humanista szocializmus nevében. Rendkívüli látóköre az európai műveltség területén, az, hogy állandóan figyelemmel kísérte a nyugat-európai publicisztikát és filozófiát, lehetővé tette számára, hogy ismét diagnózist adjon a békét és az emberiséget fenyegető új veszedelmekről. E törekvésében — hogy a béke és a humanitás erői felett őrködjék, figyelmeztessen az új veszélyekre — kitartott életének utolsó pillanatáig. Irodalmi műve itt, közöttünk született s nemcsak a magyar nemzeté, mindenkié, mert lényegénél fogva nem elválasztja, hanem összekapcsolja az embereket és a népeket. Köszönettel tartozunk neki életművéért, mely hősi küzdelemben született viharos és forradalmi Időkben, életművéért, mely örökre megőrzi nevét a jövő nemzedékek emlékezetében. Tolvaj Bertalan, az SZSZK kormánya Nemzetiségi Tanácsának titkára Búcsúzom Tőled, drága Fábry Zoltán, a Szlovák Szocialista Köz-A legközelebbiek, a gondviselők, Schrei berek Zoli bácsi sírjánál. A képen balról a második Schreiber Alica, a becézett „kis Csacsi“, s mellette Sanyi, a bátyja társaság Nemzetiségi Tanácsának nevében. Búcsúzom a mély gyász és fájdalom érzésével, hogy távoztál közülünk. Búcsúzom, de azzal a tudattal, hogy távozásod az élők sorából nem jelent szakítást eszméiddel, az igazság, a béke és az emberség eszméjével. Csak földi maradványaidtól búcsúzom, de nem búcsúzom szellemi maradványaidtól, eszmei gazdagságoktól, életművedtől és szellemi hagyatékodtól sem én, sem az állami vezetés. Köztünk maradsz mint a szociális, az emberi és a nemzetiségi jogok fáradhatatlan harcosának örökké élő példája, mint a „vox humana“ és a béke eszméjének bátor hirdetője, mint a fasizmus és a háború elleni szüntelen harc szükségességének rendíthetetlen és kitartó hirdetője. Példaképe maradsz számunkra az igaz embernek, nemzeted hű fiának, de a lelkes csehszlovák hazafinak és az őszinte Internacionalistának is. Ezeket a tulajdonságaidat és érdemeidet elismerte államunk is, amikor az érdemes művész címmel és a Munka Érdemrenddel tüntetett ki. Itt, e szomorú alkalommal hangsúlyozni akarjuk, hogy nem értünk egyet azokkal, akik azt állították Rólad, hogy itt, a magányban, távol a nolitikai és kulturális élest központjaitól, „stószi remete“ voltál. Hiszen körülvettek Téged nemcsak magyar barátaid, de lefordított műveid révén voltak csodálóid a szlovák és a cseb közönség körében is. Tisztelettel tekintettek Rád hazánk határain túl is, mert európai jelentőségű személyiséget láttak Benned. Tisztelet soha el nem múló emlékednek!