A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-14 / 24. szám
Dobos László, a Csentadok országos «fnöke gyászbeszédét mondja Nem fúj a szél, nem veri össze a fák ágait, a sok-sok koszorú szalagjait sem lobogtatja. Teljes a csend a stószi tér fölött, ahol Fábry Zoltán kiváló írónk, publicistánk, európai hírű antifasiszta harcosunk holttetemét felravatalozták. A teret hegyek fogják körül, s a hegyek fölött körben felhők keringenek, a többezres tömeggel búcsúznak ők is a nagy halottól. A koporsót gyászolók sokasága állja körül. Gyászindulók kíséretében szomorú arccal, könynyező szemmel búcsúznak tanítójuktól, a harcos és egyben jóságos szívű „stószi remetétől“, Fábry Zoltántól. Munkások, szövetkezeti parasztok, pedagógusok és diákok, könyvein nevelkedett értelmiségiek hajtanak fejet a nagy tanító előtt. Érdemes művész volt, a Munka Vörös Zászló Érdemrend és sok más kitüntetés tulajdonosa. Temetésén részt vett ĽUOQVlT PEZLÄR, az SZLKP KB elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára, FÁBRY ISTVÁN, az SZNT al elnöke, ILKU PÁL, a Magyar Szocialista Munkáspárt központi Bizottsága Elnökségének póttagja, művelődésügyi miniszter, DOBOS LÁSZLÓ, a Csemadok országos elnöke, VASIL CHOMA, az SZSZK inűelődésügyi miniszter-helyettese, TOLVAJ BERTALAN, az SZSZK Nem zetiségi Tanácsának titkára, RUDOLF BLAHO, az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának titkára, LÖRINCZ GYULA, a CSKP KB tagja, az Oj Szó főszerkesztője, Simon István Kossuthdíjas költő, a magyar írók Szövetsége küldöttségének vezetője, MILAN PIŠUT és dr. TURCZEL LAJOS a Szlovákiai írók Szövetségének képviseletében, GYÖRY DEZSŐ, régi barát és harcostárs, valamint a szlovákiai politikai és kulturális élet számos képviselője. A felravatalozott koporsónál és a sírnál Fábry Zol- | tantól sokan vettek búcsút. | Közülük Rudolf Blaho, Do- j nos László, Milan Pišút, Tolvaj Bertalan és Turczel La jas gyászbeszédét közöijűk. iábry Zoltán munkásságának méltatására következő számunkban még visszatérünk. Gytíry Dezső, a régi barát és harcostárs a sírnál megható élmény! elevenít fel f Dobos László, a Csemadok országos elnöke Halálod igaz, én mégis az élőt szólítom. Halálod idején is az élőhöz jöttem. Sokan jöttünk így, élőnek szőlő tisztességet tenni. Te munkáddal érdemelt életeddel messzi világgá mentél, mi pedig jöttünk, jövünk fekete sorokban, hogy végtisztességgel fejet hajtsunk életed előtt. Sokan jöttünk Hozzád, Fábry Zoltán, itt vagyunk mindnyájan, fiatalok s öregek. Itt vannak, akik szerettek, eljöttek becsülőid, n állnak segítő jó embereid. Itt vau nak a magukénak valló kommu nisták. Hithű keresztények is kör be állnak. Megrendült közönyösek is jöttek, munkádat, magatartásodat kétségbevonó kételkedők is. Eljöttek néhai vádlóid, ítélkező bíráid is. Tisztességadásunkban nem különbözünk egymástól. Életünk becsülő tiszteletét, mindnyájunk adósságát rakjuk eléd. Tudjuk, az élő érdemelte ezt. Tudjuk, hogy az élő várta ezt tőlünk. Nehéz, kegyetlen, igaz életet éltél. Milliók sorsát s küzdelmét vállaltad. óvtad, féltetted a háborútól üldözött Európát. Féltő öleléssel védted és szolgáltad kicsiny magunkat, a csehszlovákiai magyarságot. Csehszlovákiai magyar voltál és európai, európai és csehszlovákiai magyar. Sokat, nagyot, erőd és erőnk felett vállaltál magadra. Életed lényege és értelme a küzdés, a küzdelem volt. Gyűlölted a háborút és a háborúzókat. Gyűlölted a faji felsőbbrendűség megszállottjait. Küzdöttél emberi, nemzeti énünkért és létünkért. Küzdöttél a nemzetek egyenlőségéért és egymás közti békéjéért. Küzdőnél emberi s nemzeti megaláztatásunk ellen. Őrző voltál a strázsán. Életed értelme a küzdelem volt. Életed keserűsége a meg nem értés, a közöny. Magad írtad 1958- ban: „Hány indulást éltem meg eddig? Mennyi volt és milyen volt. Indultak, indultunk és megrekedtünk. Mennyi indulás, mennyi letörés ... Indultunk és máris belénk fojtották a szót. Indultunk és lecsaptuk a tollat: megcsaiattunk. Indultunk és máris megtorpantunk: Kinek, minek? Közöny mindig volt és árgus figyelő szemek is és lecsapó sorompók: tiltó végzések ... Senkik voltunk, a semmiből kellett mindent előteremtenünk és elölről kezdve máris óriásokat utánozni. Próbálgatásaink alapmotívuma egyre inkább Európa lett, a világháborúban megtalált humánum és szocializmus. Ml lettünk az emberség, a nép, a szegénynemzet, az internacionalizmus kor és térbeli elkötelezettjei“ ... Hányszor indultál és kezdted elölről a harcot? Hányszor aláztak meg? Hányszor fűlt közönybe szavad? Hányszor ültettek oktalan a vádlottak padjára? Hosszú, nehéz évtizedek meg nem értése volt életed keserűsége. De így is, tetörten is volt erőd biztatni, meg nem értetten is volt erőd figyelmeztetni, óvni, nevelni, reményt kelteni és biztatást sugallni. Életeddel bizonyítottad igazad, emberséged igazát. Müveidben a szavaknak életfedezetük van. Ügy éltél, ahogy írtál. Hosszú életet kellett élned, hogy életed bizonyságot nyerjen. Későn, sokára, az öregkor küszöbén ért el Hozzád az annyira várt visszhang, az elismerés, a Téged körülvevő szeretet és megbecsülés. Ez az elismerés volt a Te győzelmed. Legyőzted a kishitűséget, a kételkedőket, a lekicsinylő megmosolygókat, az elvteleneket, gyávákat és hitetleneket. Megvédted ma gad, megőrizted magad. Megvédted és bizonyítottad a csehszlovákiai magyarság emberi, erkölcsi erejét. Életeddel és munkáddal szellemiséget műveltél és teremtettél. Tanítómester lettél, egy nemzedék útra indítója. Sohasem voltál csak magadnak és magadért való. A kisebbségi sors kínjait, erkölcsét Te mondtad el, s Te élted köztünk a legtisztábban. A csehszlovákiai magyarság a Te életedben, a Te műveidben, Veled és általad nőtt a legmagasabbra. Ügy éltél, hogy igazodni lehetett és kellett Hozzád. Életeddel, életműveddel emberi és nemzeti mivoltát mérheti egy nemzedék. Ember voltál és magyar. Igazságot kereső, igazságot mondó, igazságot osztó, ember dolgában megalkuvást nem tűrő író és bíró. Halálod igaz, én mégis az élőt szólítom. Lásd, sokan jöttünk az élőhöz, élőnek szóló tisztességet tenni. Néhány hónappal ezelőtt ezt írtad a Csemadok Központi Bizottságához intézett leveledben: „Én már nem sokáig leszek veletek, köztetek: arra kell gondolnom, mi lesz velem, mi jön utánam, ml tesz velünk, mi lesz . veletek, szlovákiai magyarok? A folytonosság az életünk és ennek nem szabad megszakadni. Veletek akarok lenni és maradni. Életművemet — a vox humana »stószi mértékét«, fenntartását, folyamatosságát — Rátok testálom, ahogy vagyonomat, materiális és szellemi hagyatékomat végrendeletileg is a Csemadokra hagytam. Legyünk és maradjunk méltók egymáshoz: magyarságunkhoz, Internacionalizmusunkhoz, szocializmusunkhoz, szlovákiai küldetésünkhöz, a vox humánéhoz.“ Élők lépnek öröködbe Fábry Zol tán. Követőid, tanítványaid, egy nép mond és vall magáénak. Életemre, életünkre fogadom, hogy életedhez, életművedhez, szellemi hagyatékodhoz, testamentumodhoz hűek maradunk. Rudolf Blaho, az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának titkára Betetőzödött egy életmű, távozott közülünk egy ember, aki mint irodalmár, politikai publicista és antifasiszta harcos egész életén át példaképe volt a kristálytiszta jellemnek, az aktív szocialista humanizmusnak és az öntudatos, következetes internacionalizmusnak. Fábry Zoltán, akitől ma fájó szívvel búcsúzunk, nemcsak a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség irodalmának élenjáró képviselője, nemcsak a magyar nyelwjí irodalom nagy alakja volt, hanem túlzás nélkül elmondhatjuk: európai látókörű és formátumú személyiség, gondolkodó és publicista, akinek életműbe túlnő a nemzeti és regionális kereteken és előkelő helyet foglal el a haladó európai gondolkodás keretében is. Emellett ez a mű mélyen gyökerezik a csehszlovák társadalmi valóságban. Fábry művészi és emberi arcéle a háború előtti és a háború utáni Csehszlovákia környezetében formálódott, ezért műve és egész eleiére kiterjedő publicisztikai küzdelme szilárd részét képezi a csehszlovák kulturális hagyományoknak, a Csehszlovákia dolgozói által a szociális szabadságért vívott harc dicső hagyományainak. Az első világháborúban szerzett megrendítő élmények oltották be Fábry Zoltánba a soha el nem múló gyűlöletet a háború s mindazon erők ellen, melyek háborút szítanak. Az első köztársaság polgári demokráciájában uralkodott szociális igazságtalanság ösztönözte küzdelemre a fiatal értelmiségit ez ellen az igazságtalanság ellen, vezette el őt a szocializmus eszmei síkjára. Széles világirodalmi látóköre, kitűnő ismerete mindannak, amit a világ népei kulturális téren alkottak, Európa dolgozói közös céljainak ismerete formált belőle rettenthetetlen internacionalistát. Háború ellenes magatartás, a szocializmus eszméivel való azonosulás és következetes internacionalizmus, ez a három alapelv nyomja rá bélyegét egész életére, irodalmi és publicisztikai alkotására. Természetes volt a számára, hogy harcoljon a szociális igazságosságért, tekintet nélkül arra, hogy milyen nemzetiségűek voltak azok, akik szenvedtek a szociális igazságtalanság miatt. Szülőfaluját csak ritkán hagyta el, akkor is csak jelentős okokból: ha előadó-kőrútra, a börtönbe vagy gyógykezelésre ment. S amikor a felszabadulás és a győzelmes február lezárta életének ezt a nagy időszakát, hangjia elnémult. Fábry stószi magányából is látta, hogy korunk koncentrált embertelensége, a háborúra törekvő fasizmus, bár vereséget szenvedett a háborúban, de nem érezte magát véglegesen legyőzöttnek. Újra feltámadt számos alakban, talán még szörnyűbb tormákban, mert atomháborúval kezdett fenyegetőzni. Az ellene való harcban, a veszély jelzésében s az erre való figyelmeztetésben találta meg Fábry Zoltán igazi hivatását. Ez a vezérfonál, kiindulópont és
