A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-14 / 24. szám

Rt N E ROHAN

A Nemzeti Front és o politikai struktúra

A kvází-pluariztnus ebben az értelemben — ahogy a fejlett kapitalizmus körülményei között kialakult többpártrendszert jellemeztük — minden bizonnyal a szocializmus degenerálődásához vezetne, márcsak azért is, mert nem respektálná azokat a mozgási folyamatokat, amelyek igen jellemzően állandó nyomást gyakorolnak a szocialista politikai struktúra átalakítására, hogy a tömegek egyre eredményesebben és nagyobb arányban kapcsolódhassanak be az ügyintézésbe éppen a tulajdonképpeni „politika“ végleges kiiktatása érdekében. Az állampolgárok lehetőségének a leszűkítése abban az irányban, hogy közvetlenül ne vehessenek részt az ügyintézésben, az a törekvés, hogy a politikai pártok apparátusa játssza a közvetítő szerepet köztük és a politika között, aláásná a szocializmus alapvető dinamikáját, amelyet Marx és Lenin klasszikus értelemben a tömegek alkotóképességének kibontakoztatásában jelölt meg.

Ha az így értelmezett pluralizmus tulajdonképpen a demokrácia korlátozását, leszűkítését jelenti és nem foglalja magában a szocialista politikai struktúra alapvető ismérveit, szűk ségesnek mutatkozik a politikai pluralizmus tágabb értelmezésének pontosabb meghatározása is. Arról van szó ugyanis, hogy milyen formában és milyen alapon találkozhatnak a politikai szubjektumok, milyen érdekeket fognak képviselni és hogyan fognak- bele az általános érvényű törvényes rendelkezésekbe. Ha csak a politikai pártokat ismernénk el politikai szubjektumokként, fel kellene tételeznünk, hogy ezek elsősorban egyetemes programjukban fognak egymástól különbözni, amely program számára meg akarják majd nyerni a lakosság minden csoportját. A politikai harc logikája ebben az esetben is előbb vagy utóbb oda vezetne, hogy két fő párt alakulna ki, annak minden következményével, amiről már szóltunk.

' Ha azonban országunk elért politikai eredményeiből indulunk ki és politikai szubjektumoknak ismerjük el a nagy és politikailag jelentős érdekszervezeteket is, rögtön felmerül a kérdés, hogy hol történjen politikai egységesítésük.

Elméletileg ez az egységesítés lefolyhat az állam képviseleti szerveiben, vagy az állami szerveken kívül a Nemzeti Fronthoz hasonló politikai szervezetben. Amíg az első variáns mellett szól az a „közvetlen lehetőség“, hogy az állami döntés szférájában egyesítsük a különböző érdekterületeket, felmerül vele kapcsolatban néhány komoly kétely is. Mindenekelőtt az, hogy a reprezentáció jellege nálunk nem a különleges érdekek struktúráját fejezi ki, hanem a választók elütő koncepcióját, és egy-egy országrész választóinak álláspontját.

A képviselő, ha egy-egy társadalmi szervezet jelölte is, a képviseleti szervben nemcsak ennek a szervezetnek volt a képviselője, hanem az egész választókerületéé! Bizonyára ezt a tényt tartotta szem előtt a CSKP 1968 májusi rezolúciója is, amely lehetőséget nyújtott arra, hogy megfontolás tárgyává tegyük a képviseleti szervek olyatén való megszervezését, hogy azokba közvetlenül az érdekcsoportok választhassanak.

A következő ellenérv az érdekek egyenlő képviseletét érinti. A képviselők számának korlátoltsága miatt nem számolhatunk azzal, hogy minden érdek képviseletet nyer, elképzelhető továbbá, hogy az érdekképviseleti szervek tartósan dezititegrálódnak a különböző érdekek alapján ad hoc megválasztott, sőt végeredményben a kisebbség tartós diszkriminációja alapján előfordulhat bizonyos érdekek és csoportok Háttérbe szorítása is. Végül, de nem utolsósorban, ilyen körülmények közt nem lenne kizárva továbbá a társadalmi szervezetek államosításának folyamata, amelyek így az állami szervek véleményétől válnának függővé.

Mindezen körülményeket figyelembe véve úgy mutatkozott és mutatkozik, hogy a másik elképzelés — nem állami, de a Nemzeti Fronthoz hasonló politikái szervezet talaján, mint az arra legalkalmasabb talajon konfrontálói és egyesíteni a sajátos érdekeket, természetet sen figyelembe véve a társadalom egészének politikai koncepcióját. A Nemzeti Front szerveiben ugyanis biztosítani tehet az összes társadalmi szervezet képviseletét, biztosítani lehet e szervezetek egyenlőségét és. függetlenségét és el lehet érni, hogy a Nemzeti Front keretében olyan megállapodások szülessenek, amelyek maximális mértékig figyelembe veszik a különböző érdekeket, ugyanakkor az elfogadott döntések társadalmilag nem szankcionáltak, mint az állami szervek döntései és elsősorban politikai irányelvül szolgálnak, prioritást biztosítanak a különböző kérdések megoldásában, távlati orientációt nyújtanak a politikai kérdésekben stb. Az a tény, hogy egy-egy állampolgár több szervezet útján is képviselve lehet, itt nem akadály, mert mint a különböző szervezetek tagja a valóságban is többféle szerepet tölt be, szerepben lép fel a társadalomban és így a szervezetek képviselői álláspontjának egyesítése hozzájárul e szerepek integrálásához.

Az (államiJ érdekképviseleti szervek paralell létezése és a Nemzeti Front léte felveti ezek egymáshoz való viszonyának a kérdését. Nem koncepcionális ellentétről vau itt szó, mert a társadalomra nézve kötelező döntések joga kizárólag az állami szervek hatáskörébe tartozik. Arról van azonban szó, hogy a Nemzeti Front szervei az elfogadott politikai koncepció szempontjából miként gyakoroljanak hatást az állami szervek működésére, különösen a végrehajtó szervekre. Ez a kérdés még nyitott, és konkrét megállapodásokkal kell megoldani, mint ahogy erre E. Erban is rámutatott 1969 októberében a Nemzeti Front ostravai városi bizottságának konferenciáján.

Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt maximális pontossággal meg kell állapítanunk az egyező és eltérő mozzanatait a különböző fokozatú állami szervek, mint az össztársadalmi érdekek képviselői működésében és ugyanezeken a fokokon a Nemzeti Front szerveinek, mint az eltérő érdekek egyesítöjének tevékenységé ben. Az alapvető megállapodás adott a kom muriista párt vezető szerepének realizálásában, amely tulajdonképpen alapvető feltétele annak, hogy az államhatalmi szervek és a Nemzeti Front politikailag befolyásos szervezetei az ország szocialista fejlődésének irányában tevékenykedjenek Ennek az egységnek — tehát határozottan - szocialista egységnek — ugyanakkor ki kell fejeznie az érdekek differenciáltságának egész gazdagságát, amely az összes fejlett társadalmakban megvan és amely éppen a szocializmusban bontakozik ki teljesen, mert nem szűkül le az antagonisztikus osztályérdekek alapvető konfliktusaira.

Ezen az úton ismét visszatértünk annak az elképzelésnek a tarthatatlanságához, hogy a működő szocialista politikai rendszer nem lenne képes működésben maradni az egymással versengő politikai pártok esetében. A versengés során ugyanis mindig bekövetkezne az érdekek redukálása két vagy néhány absztrakt programnyilatkozatra, amelyekre csak a gyakorlati politika során társadalmi nyomás útján folyhatnának bele az egyes társadalmi csoportok részlegérdekei. Ez a politikai pártok harcának elvetett mechanizmusa, azonban nem jelenti annak az elvetését is, hogy a szocialista politikai rendszerben nem létezhet több politikai párt.

A szocialista társadalom céljai realizálása során létrehoz és újra szül bizonyos értékkritériumokat, amelyeknek alapja a lakosság egyes csoportjainak eltérő világnézeti kiinduló pontjában keresendő. E kiinduló pontoknak megvan a maguk történelmi gyökere és jelentős tényezőkként jelentkeznek az ország politikai kultúrájában. Ezért célszerűnek mutatkozik, hogy e különböző értékrendszereknek meglegyen a maguk helye a politikai álláspont kialakításában, természetesen csakis a társadalom szocialista alapjainak elismerése mellett, hogy mindazok, akik ilyen kritériumokat vallanak, politikailag szervezett formában realizálhassák magukat. Itt találhatnak a maguk számára helyet a nem kommunista pártok általános programjuk megformálásában, amelybe beletartozik mind a szocialista társadalom építésében való részvétel hangsúlyozása, mind a specifikus világnézetükből eredő eltérő magatartásuk.

Lényeges azonban, hogy nemcsak a politikai pártok az egyetlen tolmácsolói a lakosság politikailag megformált érdekeinek, hogy a lakosság maga érdekszervezetein keresztül is részt vehet a politikában. A Nemzeti Front szervezeteinek egyenjogúsága ugyanakkor megszünteti annak a törekvésnek a felújítását, hogy a politikai pártok monopolizálhassák a lakosság érdekeinek közvetítését az ország politikai életében.

Ebből a szempontból a történészek és a politológusok komoly érdeklődésére tarthat számot a „pártonkívüliek pártja", a KÁN megteremtésére tett kísérlet, amely hangsúlyozottan politikailag univerzális jellegű programjában tagadta a maga pártjellegét.

Szükséges lesz az is, hogy az ilyen törekvésekben, amelyek az egész poliikai rendszer destruálására irányultak, megkülönböztesük az egyes áramlatokat, analizáljuk őket és. eltérő hatásukat a lakosság különböző csoportjaira.

A szélsőséges antikommunista erők az utolsó pillanatokig szemben állottak minden olyan koncepcióval, amely a Nemzeti Frontnak tartotta fenn kizárólagosan a jogot, hogy a szociális rétegek érdekeit tolmácsolja a politika irányában. Kijelentették, hogy a Nemzeti Front halott szervezet, hogy a kommunista párt eszköze. Megnyilvánult ebben támadásuk fő iránya, az a kísérlet, hogy diszkreditálják az eddigi politikai rendszert és struktúrát s vele a párt vezető szerepét.

Következő számunkban: A párt vezető szerepe a Nemzeti Frontban