A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-07 / 23. szám
Fecsó Pál versei Az életképes ismeretlen így jó és így igaz, fura módszerekkel karéul az ember, hogy hulljon a gaz. Egységretiirésünk szúvá jattal teljes, mint az anyaföld telve alagúttal, sötétség oson hajlataiban s páncéifényű lusta bogarak hátunkon fekete, éjfekete búval. Bennünk is így bolyong az emlék s valami formátlan jóra, szebbre vágyás nem álmodtuk még teljessé, alakká, lassan érik. akár a szerelem tüzes, termékeny boldogító csókká, így válik a formátlan megfoghatatlan szoborkemény emberibb formává s a múlt kövein egy szebb templom épül, ahol az emberség válik majd imává. Reménység kell erő és jó kedv, harapófogót játszik az ég, színekre vágyom meleg fényre egy ici pici büszkeségre, hogy élek még. — Merek élni míg az eső aláássa a múltamat, szenvedésből faragtam a téglát s hullik már az öröm-vakuiat, mely kevés volt az építményen, hamar csípték a derek. mégis, mégis amíg élek a fényt, a napfényt keresem. * Tavaszi fagy Selymes hajad már törékeny, elűzte a simogatást, ujjaim árván maradnak, körmeim sem ismerik egymást. Megborzong tested, ha reád nézek, mégis tudod, hogy tiéd vagyok, tavasszá érnek a füvek, s a szíved béna, megfagyott. NAGY JÓZSEF: HÄLÖVETÖ, (TUSRAJZ) GÁDOR BÉLA Grossmann Igor Jelvétele virágszedés János: Menjünk ki a zöldbe, Ibolykái Olyan gyönyörű, tavaszi idő van! Ibolyka: Jó. menjünk! Imádom a természetet! Jaj de jó, jaj de jó! (Tapsikol.) (János és Ibolyka megjelennek a zöldben, kéz a kézben. János a karján egy plédet visz, hogy legyen mire leheverednie. János ettől a leheveredestől sokat vár. Ibolyka észre sem veszi a plédet, a természetet nézi naív rajongással.) Ibolyka: Nézd, Jancsi, hát nem gyönyörű! Milyen sötétek ott a hegyek, és az ég olyan kék, hogy az már nem is valószínű... Látod? ■ János: Látom. (Átöleli a lány derekát.) Ibolyka (sikongat): Nézd azt a kis nyárfát! Azokat a világoszöid, gvönge leveleket, a sötét báltérben . . Nem Isteni? János: Isteni (Kigombol két gombot a lány blúzán, és megcsókolja a nyakát.) Ibolyka: És mit szólsz ahhoz az öreg tölgyhöz?.. Milyen güesörtös, milyen száraz... Nézd, nem olyan, mint egy japán festmény? János: De. Egészen olyan. (Megcsókolja a lány fülét, majd a száját.) Ibolyka (ellöki a fiút): Odanézz! Mátyásmadár! Vagy várj csak... Nem is mátyásmadár, hanem szarka ... Vagy gébics? Mit gondolsz? János: Gébics. Biztos, hogy gébics. (Magához szorítja Ibolykát, és belemarkol a hajába.) Ugye, jó itt? (Különböző manőverekbe fog.) Ibolyka (felsikolt): Mókus! Odanézz, ott, azon a fán... Nem látod? Jaj, de édes kis mókus... János (komoran): Te vagy az édes kis mókus! Te... Ibolyka: Pszt! Elriasztod a mókust. .. Na, látod, már el is tűnt... Hallod a harkályt? Nézd, ott van... Látod? Arra nézz, amerre az ujjam mutat... De édes! Ott van azon a cserfán! János: Nem látom. Ibolyka: Persze hogy nem látod, mert a nyárfát nézed... Más a cser. és más a rtyir... János: Nem ülünk le? (Készíti a plédet.) Ibolyka: Hány évig élek, kakukk madár? (Hallgatja, és számolja a kakukk szavát.) János: Nem ülünk le? (Bontja a plédet.) Itt olyan jó csend van... Távol a világ zajától... (Átöleli a lányt.) Ibolyka: Nézd, de gyönyörű rét van ott... Gyere, fussunk... jKéz a kézben futnak vagy másfél kilométert. János már majdnem összerogy. Ibolyka gyöngyőzóen, ezüstösen kacag.] Ibolyka (kifulladva megáll, szívére szorítja kezét): jaj, de jól érzem magam ... János: Én is. (Át akarja ölelni a lányt, de az hirtelen leguggol.) Mi az, mit találtál megint? Ibolyka: Szegény szarvasbogár ... Nézd, az egyik lába nyomorék ... János: Hat lábból egy nyomorék! Már az is baj? Ibolyka: Ne légy gonosz... Eltesszük az útból, hogy el ne lapossá valaki... János: Nem ülünk le? (Csomagolja a plédet.) Ibolyka: Mi lehet az a piros bogyó? De gyönyörű! Törjünk egypár gallyat. János (dacosan kibontja a plédet és lefekszik): Én leheveredek. Elfáradtam. .. Gyere ide mellém... (Ravaszkodik, J Nézzük a felhőket... (Abban a pillanatban, ahogy Ibolyka lefekszik, a fiú átöleli és megcsókolja.) Ibolyka (felül): Nézd, mennyi margaréta... Imádom a margarétát... Gyere, szedjünk virágot... János: Nem szeretek virágot szedni... Szaporátlan dolog ... (Komoran cigarettára gyújt.) Ibolyka: (ujjong): Szarkaláb! Harangvirág! Nefelejcsl Istenein! (Felszökken, lekuporodik, kacag, űzi női mesterségét.) Gyere már, szedjél te is, ne légy olyan kedélytelen ... (János kelletlenül feltápászkodik, és unottan tépdesl a virágokat. Ettől a naptól kezdve minden héten kimennek virágot szedni, pléddel. Télen összeházasodnak. Az első szép tavaszi napon újra kirándul a fiatal pár. Ezúttal Ibolyka viszi a plédet, s leteríti, ahogy a rétre érnek.) Ibolyka: Ez a ml rétünk... Emlékszel? (Leheveredik.) János (mellé ül1 és rágyújt): Mennyi szép margaréta! Ibolyka: Csókol) meg! (A fejük fölött elrepül egy mátyásmadár vagy szarka. De lehet, hogy" gébics.} " - ‘ f2
