A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-17 / 20. szám
Léonie-ban rokonszenv támad Madeleine iránt hisztériára hajlamos és amúgy is beteges anya, görcsösen ragaszkodik a köidközsinórhoz, amellyel felnőtt, már önálló életre törekvő fiát köti magához. Férje, George a jő családapa szerepét igyekszik alakítani, bár régen megunták s ö is megunta otthonát, rövid ideje pedig a hiányzó fényt és életmeleget egy fiatal nő oldalán élvezi titokban. Nem tudatosítja, hogy Léonie — akinek valamikor vőlegénye volt, s akivel szakított, hogy húgát, Yvonne-t vegye feleségül — még mindig gyöngéd érzelmekkel viseltetik iránta. Michel, a fiú megismerkedik egy édes kis párizsi lánnyal, Madeleine-nel s fellobog benne az első nagy szerelem tüze. Imádottjának azonban van egy Idősebb barátja, aki kétségbeejtően nehéz helyzetében állt melléje és segítette őt át a krízisen. Mikor Madeleine mégis úgy dönt, hogy az idős férfi iránt érzett szeretetének és hálájának ellenére is feláldozza őt fiatal szerelme kedvéért, úgy látszik, a fiatalok boldogságának mi sem áll útjában. Mikor Michel otthon bevallja szerelmét, akkor döbben rá apja, hogy ugyanazt a lányt szeretik. A szülök' tiszteletreméltó köntösbe öltöztetett kispolgári előítéleteiket mintegy pajzsul használva, mögé rejtik önző érzelmeiket, amelyek az anyát fiához, az apát fiatal kedveséhez fűzik, óa nem haboznak feláldozni egyetlen gyermekük boldogságát. Léonie, a cirkuszkocsí rendetlenségében, lelki lazaságában, kusza naivitásban a fanyar józanságot, a realitást képviseli. Ű a cirkuszigazgató, aki az egyre bonyolódóbb helyzetben erélyesen kézbeveszi az előadás irányítását. Az ellentétes érzelmek — fájdalmas sértődöttség, bosszú, szerelem, megértés, szeretet és gyűlölet — amelyek a család tagjaihoz fűzik, s amelyeknek egyike-másika a körülmények szerint felfelerösödve már csaknem befolyásolná, mindig háttérbe szorulnak az önfegyelmezés iskoláján átment vénlány gyakorlatiassága, céltudatossága, és embersége mögött. Léonie éleseszű, ravasz és emberséges. El is simítaná a konfliktusokat, de mikor éppen minden a legjobb úton van, Yvonne, aki úgy véli, hogy a boldog és elégedett embereknek nincs rá szükségük, egy óvatlan pillanatban megmérgezi magát. Az ő tragédiája azonban nem tesz pontot a történetre, halála a többiek előtt nem zárja el az utat a naposabb tájak felé. A színészi teljesítményekről szólva hadd jelentsem ki kertelés nélkül, hogy a legkimagaslóbb alakítást Szabó Rózsi nyújtotta Léonie szerepében. Az összetett figurát bravúrosan hozta, finoman nüanszírozva Cocteau sorok közé rejtett gondolatait. Talán eddig egy szerepe sem állította színészileg ennyire igényes feladat elé, és talán egyiket sem oldotta meg olyan rangosán, mint ezt. Nem is értem, miként történhetett, hogy a most csillogó színészi kvalitásai eddig jórészt rejtve maradtak, hiszen egy ilyen alakítás semmiképpen sem lehet véletlen. Szabó Rózsi után másodiknak hadd említsem mindjárt a fiatal Kövesdi Szabó Máriát, akit első jelentős szerepe nagyszerű és egyben igen nehéz helyzetbe hozott. Ugyanis olyan bizonyítékát adta tehetségének és első komoly fellépésével olyan magas mércét szabott magának, hogy nem lesz mindig könnyű az ezek után vele szemben jogosan támasztott művészi követelményeknek éleget tennie. A rutin hiányát, ami első jeleneteiben érződött, a hamvasság pótolta. Romlott volt és ártatlan, drámai erővel és komikai készséggel egyaránt rendelkezik. Kíváncsian várjuk további szerepekben. Sorrendet a továbbiakban nem szabhatok. Csendes László meggyőző volt a fiatal fiú szerepében. Kölyökkutya-játékossága, a félig még anyja szoknyájába kapaszkodó, félig már a férfi szuverenitását éreztető Michel magával ragadott. A szenvedő Michel egy-egy mozdulatában mintha ott- kísértett volna az előző darabból a fiatal. Alving, de ezt alig lehet hibájául felróni, hiszen a Thália szerepkör-variálási lehetőségei ma még meglehetősen korlátozottak. A Kassai Thália Színház ezúttal Rozsnyón tartotta meg bemutatója. Cocteau Rettenetes szülök című színművét adták elő. Ahány Thália elő adás, annyiféle stílusú, annyiféle hangvételű darab, megannyi alkalom a művészek sokoldalúságának megcsillantására. A rozsnyói bemutatón egy előadáson belül kellett hangot és arcot cserélni, mert a szerző boszorkányos mesterségbeli tudással, szinte már a groteszkum határát súrolva fejti le alakjairól nemcsak až életben viselt, hozzájuk nőtt ál arcot, hanem hetedik bőrüket is. Cocteau, aki a francia irodalom enfent terrible-je, komoly mondanivalóját nem a klaszíkus hagyományoknak megfelelően viszi színpadra. Az első felvonás a komédia jegyeit viseli magán, a néző azt hiszi, sziporkázóén szellemes és kellemes francia vígjáték szórakoztatja majd három felvonáson keresztül. S bár a könnyedség mindvégig megma rád, a második és harmadik felvonásban a szerző lelki viviszekciónak veti alá alakjait. S bár a harmadik felvonás az egyik szereplő halálé val (öngyilkosság) végződik, éppoly kevéssé sorolhatjuk a darabot a tragédiák, mint a komédiák közé. A tragikum felhője és a feloldó humor derűje egyaránt végigkíséri a darabot s ezt a kétféle elemet a szerző zseniálisan adagolja. Beke Sándor észrevehetően nagy szeretettel foglalkozott a darabbal és kitűnően ráérzett Cocteau jellemábrázolására, melynek eszköze az alakjai iránt érzett elnéző, ironikus szeretet, de egyben a komisz ki méletlenség is, amely magasfeszültséget adott a konfliktusok szövevé nyes hálózatának. Rendezésének főerősségét abban látom, hogy háttérben maradva teljesen Cocteau-t szolgálta. Az öt szereplős kamaradarab történetét túlságosan durván egysze rűsíteném le, ha úgy jellemezném, hogy szerelmi háromszög körül bo nyolódik. A szereplők egymáshoz való viszonya sokkal összetettebb, érzelmeik rendkívül gazdagon árnyaltak. A szűk család — apa, anya és felnőtt fiú — együttesét az asszony vénlány nővére egészíti ki. Négyen laknak együtt a család — főként a vénlány Léonie — szóhasználata szerint „cirkuszkocsi“-nak nevezett lakásban. A cirkuszkocsiban együtt •és mégis magánosán élnek, ki-kl a saját „mutatványának“. Yvonne Forró siker Rozsnyón Yvonne vigasztalhatatlan
