A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-10 / 19. szám
KÖLTŐK a felszabadulásról Gyurcsó István Fiamhoz (Május 9.) Látod fiam ezt a zászlót, — vörös színűt, szép sugárzót? Csillag ragyog rajta, fényes harci jelvény, dicsőséges. Hősök hordták hős csatákban. Piros vérnek bíborában ők festették ragyogóra. Száz győzelmek lobogója ez a zászló fiam, szeresd! Két nagyra nyílt bátor szemed csak a jövőt, azt vizsgálja; csak előre, ne nézz hátra. — Szeresd fiam ezt a zászlót! Te is bátor, víg toborzót énekelve menj alatta, s a többivel nőj meg nagyra. Kishugodnak mondd meg szépen — mikor kínálod kenyérrel, — hogy e búzatermő földet, amely adja kenyerünket, hős harcosok vére mosta. S hogy e földet többé bomba, gránáttölcsér fel ne szántsa,' fiam Te is állj a gátra. Az ifjúság seregében ott haladjál, ott az élen! Ott, ahol a zászló fénylik s azok között akik védik. — Szeresd fiam ezt a zászlót! — Vörös színűt, szép sugárzót! - Szabadságért küzdők vére alatta hullt itt e földre. Hullt a vér, hullt mint az eső és a föld gazdag lett, termő. * A Hét társadalomoolitíkaf melléklete 19 9 Felelős szerkesztő: Macs jözset Bábi Tibor Bolyongtam sokat Bolyongtam sokat és szomorkodtam, szinte elfogyott már ifjú testem. Száz falun, városban, két országban valamit, nein tudom, mit kerestem. Bejártam a Nagyalföldet érte, arattam és voltam szoigalegény, Pesten zsákoló, fűtő, kifutó, Száz- és ezerfélét próbáltam én. Megbámultam olykor a nagy Krivánt, Prága falai közt szertefolytam, mintha nem is lennnék, s eltűnődtem, mint a hangya szomszéd hangyabolyban. Iskolákban — könyvek lapjain át — lestem, hogy e világ sora mint forog. Ott Prágában egy nap megfejtettem, s ez volt ama keresett nagy dolog. Tavasz volt már, s a kedves Moldva locsogott, mesélt a langyos szélnek, fölfénylett köröttem száz vén torony, s elpirultak mind a gyárként ények Emelt fővel néztem fel a várra, lám, ezer év árnyait legyőztem. Talán jéghegy olvadt le szívemről, talán önmagam is megelőztem Akkor tudtam meg, hogy szabad vagyok s a szépséges világ már mind enyém. Fejcsóválva néztek, hogy hangosan felkacagtam egy utca szegletén. Prága felett szárnyalt, repült a nap, tán örökre megállt a delelőn; versek ritmusára dobbant szívem, mint a folyó, megáradt csöpp erőm. Azóta mély, nagy öröm kísérget, ujjong bennem, dalolgat, fűt, betölt. Igazabh, jobb magyar lettem tőle, s érzem, hogy édes egy hazám e föld. * Dénes György Emlékszem régi májusokra Emlékszem régi májusokra, mikor derengő hajnalon kigyűlt bíbor szíve a proletárnak, mikor a fényben harsogva szálltak hatalmas, örök, mély igék, mikor szívükre visszahullt, amit elorozott a múlt: a szabadsággal terhes ég. Súlyos lábunk alatt a bűn vonaglott, mint a kínok átka, fény zuhogott az éjszakára és fénybe mártottuk szemünk. Nagy szívünk riadót dübörgött, zászlónk alatt a nép haragja ömlött, hogy elsöpörjön minden rongy tivornyát, víg paloták vérrel emelt tornyát. Voltunk a tenger hullámverése, a tengertajték robaja, voltunk a lázadók jaja, tűzhányók roppant sistergése, élet ujjongó harsonája; és meneteltünk félelmet tiporva szívünknek szegzett szuronyok során, a vérpadokon elhulltak nyomán. Hát voll e nálunk igazabb élet, volt-e sodróbb, nagyszerűbb erő? Mint feiviliarzó hajnali ének, mit visszafojtottak az évek, szívünkből a szú ügy buggyant elő. Zászlók repdestek, úsztak a magasban, vörös folyamként a nagy áradatban és messze fönt, a nap csillaga fénylett. Megszépült akkor minden proletár, arcát a hajnal beragyogta, és elcsitult az úri dáridő: üröm csordult a drága borba. Akasztóiak árnyékába nőttünk, a viharban is magasodva, s miénk, miénk a végső győzelem. Emlékszem régi májusokra. Dúdor István: Utca (Deresk), ecsetrajz
