A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-10 / 19. szám
1338 ban. felszabadulásunk tizenharmadik évfordulóién, tizenhárom éves gyerekeket kerestem fel. Tervekről, szándékokról, életcélokról faggattam őket. Pillanatképeket rögzítettem, s amit akkor Őrömmel tapasztaltam, hogy sem a szülők, sem a gyerekek nem beszéltek a régi bajról, az ínségről, a nélkülözésről, egyik sem fogalmazta úgy a szavakat, a mondatokat, hogy hát ez vagy az szeretnék lenni, de apámnak nincs hozzá tehetsége. Tizenkét év múltán újra felkerestem tikett Régebben úgy fogalmaztam a kérdést: mi szeretnél lenni? Ma úgy fogalmazom: elérted-e a célodat? Elégedett vagy-e az életeddel? Riportunkban az 1958- ban folytatott beszélgetést elevenítem fel s hozzáteszem mindazt, amit az elmúlt tizenkét esztendőről a szülők vagy maguk a felnőtté vált huszonötévesek mondanak. Az első állomás Taksony. A község mindössze három kilométerre fekszik Calántától. Az akkor tizenhárom éves Bánovec Pista vidékről Jár be a galántal iskolába. £s most Idézünk az akkor készült riportból: Pista szeme apró és okos, szokatlanul nagy füle a fáradhatatlan figyelő benyomását kelti. Ötletekből és sunyításokból áll az élete. Tizenhárom esztendős, s hogy milyen tanuló, beszélje el ő maga. — Hát, elég Jó tanuló vagyok. Félévkor kitüntetett voltam. De azóta becsüszott két hármas. Majd csak kijavítom... Máshoz súg most a fülem. Spekulálgatásokkal töltöm az időt. — És min spekulálsz? — Hol ezen, hol azon. Ha elfog a buzgóság, hát nem tudom elereszteni a kést. Olyankor aztán Bánovec István csak faragok, faragok mindent. —. És mit szeretsz még csinálni otthon? —/Hol ezt, hol azt... Csavarogni meg verebésznl Is szeretek. Meg olvasni Is. Néha moziba is elmegyek. — Van Jó ruhád iskolába? — Hogyne volna. Az Idán három új öltönyt kaptam. Nem hiányzik semmi... a tízórai ssm. Hol zslroskenyeret, hol szalonnát kapok édesanyámtól. Szép nagy hízót öltünk nemrég Sok kolbász volt. De a padlásra nem szabad feljárnom, mert ott szárad a kolbász, pedig mindig kellene nekem onnan hol ez, hol az. — Ml az édesapád? — Vasúti munkás. Elég Jó dolga lehet ott neki, mert még soha nem hallottam panaszkodni a keresetére. A bátyámnak Is Jó helye van. Tavaly nyáron három hétig én Is brlgádoztam az állami gazdaságban. Akkor háromszáz koronát kerestem. Odaadtam édesanyámnak egy fillérig. Édesapám Is odaadja. — Te ml szeretnél lenni? — Lennék én pék Is. Sütnék ke nyeret, süteményt... De szívesen lennék az Is, amik maguk. Szeretek utazgatni. Csehországot már végigutaztam édesapámmal... Nem is tudom, ml szeretnék lenni tulajdonképpen. — Édesapád mit mond? — ö azt mondja, hogy csak tanuljak szorgalmasan, mert ha megvan hozzá a tehetségem, most akármi lehetek. 1958-ban Bánovec Pistával a galántal vasútállomáson találkoztam. S 1970-ben ugyancsak Itt beszélgetünk az édesanyával. — Ml történt Pistával? — Galántén elvégezte a nyolcéves Iskolát, aztán Nagyszombatban Járt Ipari technikumba. Leérettségizett és Zsolnára került főiskolára. Két- és fél évet Járt oda, aztán Ideggyulladásos betegség miatt kimaradt. Onnan Mártonba került a/géugydrba műszaki ellenőrnek. Kél ép^él évig dolgozott, aztán bevonult katonának. äpačincére nősült, Jelenleg a jasiovské Bohunlce-1 atomvilianyteiepen dolgozik. A gyerekek felnőtt korukban Is megőrzik természetű két. Pista fiam ma Is szeret főzni, a konyhában kotnyeieskedm, utazni. Eros, elégedett férfi lett belőle. A beosztásával, a keresetével Is elégedett, jelenleg az apósénál lakik, de építkezni akar. Legnagyobb öröme a kislánya. Gyakran hazaruccan, hol egyedül, hol a családjával. Máulájar Hurkapálcákból mindenféle meseházikókat csinál és kertészkedik is. Tallós tipikus síksági falu. Porban Ulo hazak, beláthatatlan füzesek, hepehupás kertek. Vllvéber Lajos Igazgató a tizenháromévá:! Nyári Ilonkának és az ugyanilyen laos Izsót Pistinek mutat ne. Izsót Pisti lakik messzebb. Az utón nagyon nelemelegedünk a beszélgetésbe. A fiú előre bejelenti, hogy édesanyját nem találjuk otthon, a szövetkezet Istállójában lesz, fejni szokott Ilyenkor. Bátyja Lakszakállasról Jár haza, egy éve tanít ott. Édesapja 51-ben meghalt, a pozsonyi Kovosmaltban dolgozott. Mindezek elmondogatása, után aztán panasszal hozakodik elő a pajkos szemű, örökké mosolygó szájú gyerek. — Tavaly a kerítésünkön meg az udvarunkon annyi volt a veréb, hogy menni se lehetett tőlük. Most meg híre sincs nálunk a verébnek, de még a szarkának sem. Hiába húzódom estefelé a kerítéshez, vagy a fa törzse mögé, megtöltött puskával a kezemben, nem ér semmit, a madarak nem jönnek. — És ki vette neked azt a pus kát? — Bátyust — feleli boldogan a gyerek. — Mik a kedvenc tantárgyaid? —- A történelem és a földrajz... De szeretnék egyszer mér magam Is hajóra ülni, menni a tengerresóhatj a gyerek, és mindig élénk tekintete most a síkságon pihen. Kuna Lástláné Évszázados vágyak törnek utat a fiúban, s talán nem Is sejti, hogy vágyainak megvalósulása a dolgozók társadalmában egyedül csak tőle függ. — Ml akarsz lenni?- Tanárt És most ugorjunk előre 1970-be és faggassuk az édesanyát: — Pista fiam Jogot végzett s ügyvéd Nyitrán. Galántén a gimnáziumban a legjobb tanuló volt, gyűlésekre Is mindig őt küldték, stipendiumot azonban nem kapott, csak zsebpénzt, mert Jól kerestem, most Is jól keresek, a múlt esztendőben történetesen 30 000 koronát fizetett ki nekem a szövetkezet. Fiam Galántáról a Koménak? Egyetem jogi karára került, ahonnan három év múlva az ostrava-karvlnát bányába ment, hogy zsebpénzre valót keressen Keresett Is tisztán 15 000 koronát Aztán egy év kiesés után Ismét visszatért a Jogi karra. 1988-ban kitüntetetten végzett. Főiskolásként kétszer járt Nyugat-Németorszdgban. Németül és oroszul be-6
