A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-10 / 19. szám

szől. Az angol nyelvet most tanulja. Nőtlen. Albérletben lakik. Már nem olyan szeles, mint volt. Minden szombaton hazajön. A város is, a jogi pálya Is tetszik neki, vállalati jogász szeretne lenni. Elégedett a hivatásával. En orvost akartam nevelni belőle mindenáron, de a természete nem olyan. Az ötvenes évek elején maradtam özvegy, mindkét tlamat kltanlttattam. A kisebb sok pénzembe kardit. Két évtizeden át egyetlen napot nem hiányoztam a szövetkezetből. Szabadságot sem vettem ki.

Nyári Ilonka a Főtéren lakik. Ügy öltöztetik a lánykát, mintha egyszam gyerek volna. Pedig bátyja gépkocsivezető a szövetkezetben, a másik traktoros, a harmadik meg tizedik osztályos tanuló Galántán. Legidősebb nővére Feketenyékre ment férjhez, a középső lány a szövetkezetben talált munkát. Édesapja föld nélkül állt be. Dehát most Inkább a legkisebb lányról beszéljünk, aki az eresz alatt ülve mandolinján szépen pengeti az országszerte kedvelt és felkapott dél-franclaországl melódiát, a „Cestár“-t. Hosszú copfos haja a hangszerre ér, és zeng a dal az alkony tiszta levegőjében. Kalauznő szeretne lenni, es erről azt mondja az édesapja:

— Semmi kifogásom ellene. Legyen, ami akar, ha esze van ... Hállstennek van miből öltöztetni. Hat gyerek igen nagy gond volt azelőtt, most meg a hat közül kettőt taníttatok, és mondhatom kevés gonddal. A lányka tizenhárom éves. Valamikor részesarató voltam, szegényember.

Ezt mondta az édesapa, és mit mond ma a lánya, Nyári Ilona, férjezett Kuna Lászlónér

— Tallóson végeztem el a nyolcéves Iskolát. A hetedik osztályig tiszta egyes voltam, a nyolcadikban azonban már nem volt olyan kedvem. Mikor végeztem, szüleim akkor vették ezt a másik házat, ezt a mostanit Itt a Főutcán. Kellett a pénz, abbahagytam a tanulást. Beálltam dolgozni a szövetkezetbe, mezei munkára. Aztán két esztendőt Hronovban, jlrásek szülővárosában, a szövőgyárban töltöttem, ugyanis télen nem volt munka a szövetkezetben. 19S4-ben jöttem haza és férjhez mentem. 1966-ban született meg a fiunk, ma négy éves. 1987-ben újra a sző vetkezetben dolgoztam. Most a szövetkezet traktorosbrlgádjának őrházában teljesítek szolgálatot.

— Bántja valami?

— Igen. Hogy abbahagytam a tanulást.

— Kalauznő szerett volna lenni.

— Mert a nővérem Is kalauznő volt. Azért... Azóta se gondoltam rá.

— MI szerett volna még lenni?

— Nem tudok válaszolni. Lecsúsztam, lent maradtam. Habár a falusi ember Jobban ól, mint a városi.

— Mi van a mandolinnal?

— Odaajándékoztam a bátyám lányának. De még mindig eljátszanám a Cestért.

— S mik az elmúlt negyed század örömei?

— Hogy férjemmel szeretetben, megértésben élünk. Hogy gyerekünk van. Hogy sokat kirándulunk autóval, hol Csehországba, hol Magyarországra.

A fiatalasszony állapotos, második gyermekét várja.

1956-ban Dunaszerdahelyen is felkerestünk 13 éveseket. Idézem: A sarki vendéglő előtt szőke, kék- 8zemü, 13 éves lányka kocslkáztatja a nővére gyerekét. Horváth Éviké, a neve. KIsérgetjük a kls-Izsöf István

Horváth Éva

lányt sokáig és beszélgetünk vele. Eddig ő volt a nyolcadik B osztály legjobb tanulója, de most egy hodosl és egy pódafal lány megelőzte. Utói akarja érni őket. Egyébként hatan testvérek. Négy lány és két fiú. Kettő férjnél, egy a tallósi mezőgazdasági Iskolában tanul. Idősebbik bátyja a Stavokomblnátnál dolgozik.

Így foglalhatjuk össze tömören, amit a lányka séta közben mond s ezek után feltehetjük neki Is a kérdést:

— Mi szeretnél lenni?

— Orvos. Nem tudom, megállnám-e ezen a pályán a helyemet. A vegytan Igen nehéz. Számtanból egyesem van.

Hogyan érte a felszabadulás a Horváth családot? Éva egy éves, Mária hat éves, Erzsébet 11 éves, Mihály 14 éves, László 17 éves, Anna 21 éves.

Mária Szerdahelyen érettségizett, aztán beiratkozott a kétéves mezőgazdasági felépítményi Iskolába könyvelői szakra. 1981-lg Bősön segédkönyvelő, majd az építkezési vállalathoz kerül a könyvelőségre. Jelenleg Is ott dolgozik.

Erzsébet polgári iskolát végzett. A vnb-n dolgozik. Anyakönyvvezető. Férjhez ment, egy fiúgyermekük van, családi házban laknak, a férj clpőfelsőrészkészltő.

Mihály négy gimnáziumi osztályt járt ki, a felszabadulás után borbélyinasnak ment. Önszorgalomból leérettségizett az építészeti Iskola esti tanfolyamán. Az építészetben dolgozik. Nős, gyermekük még nincs, saját családi házukban laknak.

László borbélynak tanult ki a 40-es években, a felszabadulás után kőműves lett, majd visszatért eredeti foglalkozásához. Kilenc esztendeje Dióspatonyon borbély. Nős, egy fiuk van, családi házban laknak.

Anna az első köztársaságban

végezte el a polgári iskolát, jelenleg az építkezési vállalat könyvelési osztályán dolgozik. Férjnél van, családi házban' laknak.

Es most jön Éva, akit 13 éves korában a Főutcán szólítottunk meg. Ml történt vele a későbbiek során? Mondja el ő maga:

— Szerdahelyen érettségiztem.

Az orvosi pálya vonzott, nem tagadom. Csakhogy... érettségi előtt megbetegedtem. Vesebántalmaim voltak. Szerettem a matematikát, fizikát, jelentkeztem Is építészmérnökire, de nem volt szerencsém. Ez annyira megingatta az önbizalmam, hogy az orvosi fakultással már meg sem próbálkoztam. Nyltrára kerültem, a mezőgazdasági főiskolára. Az ökonómiai szakon végeztem. Aztán következett a nagybetűs Elet. Egy évig Nyárasdon voltam gyakorlaton, Jelenleg a szapl szövetkezet ökonómusa vagyok.

— Tervei?

— Szeretnék hasznos tagja lenni a társadalomnak! Vőlegényem mechanlzátor, együtt tervezzük a jövőt Szapon.

Az édesapa, Horváth Mihály 70 esztendős múlt, egész életében kőműves. Röviden, tömören Így summázza Évával kapcsolatos véleményét: ha ez a rendszer nincs, mérnök-lányom sincs!

A hajdani tlzenháromévesek felnőttek lettek. S akármerre Is szólította őket as élet, mindenütt megállják a helyüket, értákes munkát végeznek. Tegnapi ssegényemberek gyermekei előtt nyíltak meg az utak, a lehetőségek a tanuláshoz. Huszonötévések, akárcsak a felszabadult ország, a szocializmus gyermekei mindahányon.

MACS JÓZSEF