A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-26 / 17. szám
az erdőben, de még nem Jelentkeztek. Tetejébe most takarmányunk sincs. Adsz-e nekem egy szakajtőravalőt? Ha megjönnek a mieink, visszaadom neked. — Ha neked kell, Totka, odaadom még a sapkámat is a fejemről. — No, nézd csak ... hisz már oda is adtad valakinek. Nincs a fejeden semmi! — Ahol van, ni, a tuskó mellett. Elhajítottam, mert tűzbe jöttem, amikor megláttalak. — Ajjaj!... Gyere csak ide akkor, öntök iád egy vödör vizet. — Hagyd a tréfát, inkább fogd a szakajtót, gyere át, és meríts a takarmányból, mert én nemsokára elmegyek hazulról. Totka megfésülködött, rendbe hozta magát, megigazgatta hajfonatait, orcájára kétoldalt kerek piros foltot pingált, akkorát, mint egy ötlevás érme, kilépett a házból, jobbia is, balra is végigkémlelte az utcát, aztán fürge léptekkel indult Pavlevék felé. Igyekezett Totka, rázta telt idomait, két duzzadó melle úgy ficánkolt inge alatt, mint a kismalacok a tarisznyában. Vékony szoknyája éppen csak hogy a térdét takarta aprókat lépegető meztelen lába felett. Ahogy ment, a föld is meghajolt előtte. Megállt, és se nem kopogott, se nem kiáltott, hanem csak elfordította a zárat, és már csukódott is a kapu mögötte. Pavli csípőre tett kézzel a tornácon állt. Pavli számtalanszor csente el a lányok virágdíszét, és számtalanszor kapott ezért a lányos apáktól bottal a hátára, annyiszor, hogy még maga Petko tanító sem volna a megmondhatója, hányszor lopkodott, és hányszor kapott verést a legény. Ott állt most Pavli, és fehér fogai úgy villogtak a napban, mint a gyémánt. — Nézd csak, micsoda szerencse! Éppen rendbe hoztam a kocsit, és felkészültem, hogy ma este elmegyek vadászni, közben a szarvasfényes nappal magától besétált a házamba. — Nana ... Szarvast mondasz? Igazi medve! — Akárminek is nevezed, nem mindennapi zsákmány, az biztos! — Elég, elég volt a tréfából. Merítsd meg a szakajtómat, mert sietek. — A takarmány ott van a fészerben, a a magtár mögött. Eredj a fészerbe, és vegyél takarmányt, amennyi kell. — Hogyisne! .. Idegen házban ... Hogy lehet! — Csak nem tartod idegennek az én házam? — Az ég áldjon, Pavli, töltsd meg már a szakajtóm, én meg megvárlak itt az oszlop mellett, ni. — Ha bor vagy pálinka kéne, töltenék neked, amennyit akarsz, de a takarmánytól poros leszek. Ott a fészer, vegyél magadnak! — De ha ellopok valamit? — Ha az egész házat velem együtt elemeled, Totka, neked az is meg van bocsátva. — Töltsd meg inkább a szakajtóm! Milyen rossz ember vagy! Mindjárt ott lesznek a barátnőim a házunknál. Pavli a táskáján valami szíjat igazgat, és úgy tesz, mintha mit sem hallana. — Istenem, micsoda rossz ember! Elmegyek és veszek egyedül, de megharagszom rád! Vedd tudomásul! Haragszom! — Jaj, az más! Ha haragszol, akkor én is veled megyek. — Nem kell! Nem kell! Megyek én magam — vág haragos képet Totka, és már tűnik is el fürgén a magtár mögött. Alig lépte át a küszöböt, Pavli már bent volt mögötte. — Jaj nekem, Pavli, mit teszel? — Totka! Elepedek érted! Vad vagy, Totka, pakos, de csak a szavad az. Emlékszel-e, még mielőtt férjhez mentél, egyszer Sztajkinéknél felizgattál engem, én hozzád nyúltam, erre akkorát visítottál, hogy az egész fonó minket bámult? A szemed még most is úgy villog, a legények bolondulnak érted. Vajon most is még úgy sikoltozol és kiabálsz, ha valaki hozzád nyúl? Izmos kar fonódott Totka derekára, s szorította, mint acélos öv. Hátával a falnak támaszkodva, félrefordított fejjel, egész testében aléltan, Totka alig hallgatóan suttogta: — Jaj, jaj, jaj, Pavli... Nem kiabálok már ... Nem sikítok ... Hol van már az a lánykori hang? ... Hol van az a hang? ... A szakajtó kihulott Totka kezéből. Elgurult a sarokba, aztán egy helyben billegett, mintha részeg volna, ingott-lengett, végezetül nyílásával lefelé a főidre borult. OLÁH föZSEE fordítása Uj bemutatóra készüt a kassai Ihúlia Színhdz Cocteau a Rettenetes szülök című drámája alá ezt írta: „Történik Párizsban napjainkban." „Napjainkban" azaz a harmincas évek végén. Az idő e két pólusa között közel negyven év feszül, és negyven év már történelem. Századunk felfokozott forgatagára ez még hatványozottabban érvényes. Ez alatt a közel negyven év alatt megváltozott a világ — a mi világunk — képe. Ami a második világháborúban felbomlott — újra — rendeződött: szétesett értékrendeket a társadalmak megpróbálták új értékrenddel helyettesíteni. Emberi, erkölcsi, etikai változások tanúi voltunk és vagyunk. S ezek a változások, ezek az erők az irodalomra, a művészetre is hatással voltak és vannak. Cocteau maga végigjárt minden izmust, kipróbált minden utat és lehetőséget. S mindenben nagyot, eredetit és értékeset alkotott. Ezért nem szorul korrekcióra a szerző által a darab címe alá írt egyetlen sor: „Történik Párizsban, napjainkban." S ami ezen túl még többletet jelent, ez ennyi: mindaz, amit a dráma elmond, holnap is megtörténhet. Ebben rejlik a művészet — jelen esetben Cocteau művészetének lényege. Az irodalomtörténet úgy tartja számon, hogy Cocteau ellenfelei — mert voltak elegen — sokszor vetették szemére, hogy érthetetlenül ír, hogy nincs értéke a társadalmi realitásokkal szemben. Csakhogy az ilyen támadásokat Cocteau mindig, minden esetben tettekkel, művekkel cáfol-' ta. Az egyik támadás cáfolataként született meg a „Rettenetes szülők "című dráma is. A világ drámairodalma bővelkedik szerelmi háromszögben. De az, amit Cocteau produkált a Rettenetes szülőkben — egyedülálló. Nemcsak szellemes, nemcsak szokatlan, hanem elevenbe vágó Is. Olyan tükör, amelybe nem mindenki tud lelkiismeretfurdalá$ nélkül belenzéni. A kassai Tbáiia Színház a közeljövőben raji tatja be jean Coctean „Rettenetes szülők“ cint társadalmi drámáját. Felvételeinken Kövesdi Szabó Mária, Gombos Ilona, Szabó Rózsi, Gynrkovics Mihály és Csendes László két jelenetben A ,fiirkuszkocsi" abszurditása — korunk tragikus valóságát hordozza és tárja elénk. Tele van félelemmel, retegéssel, bizonytalansággal. Kezdetben alig lehet sejteni, merre indul, és hová ér el. Minden bizony tálán az utolsó percig. m — A mi nevetésünkI A mi világunk! Nézz le egyszer a magasból egy színház nézőterére. Akik ott ülnek, nem ismerik egymást, de külön-külön mindegyiknek megvan a maga világa, és azt hiszi, csak az övé ér valamit. Talán voltak valamikor ilyen világok. Ma már nincsenek — fogalmazza meg a „cirkuszkocsi" lakóinak egyike, Leonie a könyörtelen valóságot. Pontos, precíz kép. A rendetlenség és a rend dialógusának tragikus összegezése. ■ A kassai Thália Színház Beke Sándor rendezésében hozza színre jean Cocteat Rettenetes szülők című drámáját. Az április 25-i rozsnyói bemutató egyik érdekessége az is, hogy ez lesz jean Cocteau drámájának első csehszlovákiai bemutatója. —gs—
