A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-19 / 16. szám
a tengernyi baj között, fei is kellett sóhajtania. Gogollal: — Ö„ Oroszország, Oroszországi De nemcsak a népet mint népet, s az orosz embert mint orosz embert ismerte, hanem a belőle kimagasló vezetőket is. Nemcsak arra gondolok, amit Sztálinról, Trockijról, Buharinról és másokról mond, hanem arra is, hogy ö tudta: a mozgalmi emberek soknémelyike nem azért lesz dogmatikus, mert az akar lenni, hanem azért, mert az agytekervényeiben, a sorrendi fontosság, az alternatívák és a konzekvenciák csak így mechanikusan, kész ismeretekből és formális logikai érvekből állnak össze. Ezek bozsognak az agyukban, ahol minden helyet elfoglalnak, és vélt jó rendjüket nem zavarják eredeti saját gondolatok. De azért ők is harcosok, ők is a történelem emberei. A történelem ugyan hosszú távra mindig dialektikus, de röviden látó antidialektikus emberek teszik azzá. (Aki nem érti, gondolkozzon rajta...) Igen. Lenin túl volt az „aufklärista“ naivitásokon az embert illetőleg, a munkásmozgalom doktrinérjei azonban, az anarchistáktól a kautskyánus szocialistákig még nem nőttek ki belőle. A jobboldali szociáldemokraták viszont már éppúgy nem hittek az emberben, mint az öreg liberálisok és a még öregebb (mindig „öreg“) konzervatívok, de volt annyi pragmatista eszük, hogy ezt nem mondták szemükbe azoknak a munkásoknak, akik, mert az eszmében hittek, önmagukban és a mozgalomban is hittek. Lenin kormányzó zsenialitásának a mi számunkra ma is — attól tartok, a messze holnapokban is — nagyon fontos bizonyságai azok a feljegyzések is — a nemzeti kérdésben ismeretes egyéb állásfoglalásain túl is —, amelyeket az ismeretes grúziai események kapcsán Sztálin és Ordzsonikidze működéséről Irt. Nemcsak politikuscélszerűséget látok én ezekben, ami pedig már önmagában is jó, mert oktalan cselekedetektől tartja vissza az embert, hanem finom érzékenységet — belátást, belehallást, beleérzést — a kis népek, néptőredékek létkérdései, önfenntartói problémái iránt; mert, sajnos, némely nagyon művelt, tudós és joszándékú humán-kozmopolitáknak, de még az ugyanilyen becsületes, de csak racionalista módon gondolkodó internacionalistáknak nincs látásuk-hallásuk ezekre a dolgokra. Van értelme annak — teszik fel az ilyen emberek az okosnak látszó kérdést —, hogy ezek a kis néptöredékek, nép- „maradékok“, de akár a még élő, ám évszázadok óta éppen csak megélő kis népek is azon erőlködjenek, hogy védekezzenek a nagyobbakba, műveltebbekbe, erősebbekbe és gazdagabbakba való beolvadás ellen? Van értelme? Hisz ez rendszerint csak néhány nyugtalan és dicsvágyó értelmiséginek, politikusnak, irodalmárnak a mániája (s ebben van is valami kis igazság), akik szeretnének kakasok lenni — ha csak kis kakasok is — a maguk kicsi szemétdombján... Maga a nép, a „kenyérfilozófiában“ gondolkodó parasztok, munkások, de a karrierre törekvő szakértelmiségiek is, olyan egyszerűen mennek át egy másik nemzetbe, hogy észre se veszik ... És egyáltalán: hát nem nagyobb dolog az egyén számára is orosznak, angolnak, németnek, spanyolnak, hindunak, japánnak vagy kínainak lenni, bele az ott biztosabbnak látszó messzi örökkévalóságba, mint grúznak, albánnak, baszknak, magyarnak, mongolnak, tatárnak vagy akármicsodának? Lenin tudta ezt, ismerte ezt a humán-racionalista logikát, amely akarva-akaratlan mégiscsak imperialista érdekeket szolgál, és okos, becsületes, bölcs és emberies, amellett nagyon politikus leckét adott mindenkinek róla. Még azt is tudta — érződik az aggodalmas hangból —, hogy sokan nem értik őt, és nem hallgatnak rá, s hogy mennyi baj lesz még ebből... És a forradalom dolgaiban oly türelmetlen Lenin türelmet és tapintatot tanácsol; a saját ügyeik intézéséhez bátorító levelet ír Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország, Dagesztán, a Hegyi Köztársasáok kommunistáihoz. Nagyon érdekes probléma — regénybe, drámába való volna —, hogy a politikai — vagy akármilyen — mozgalmak vezérkarában, a harc idején, a győzelem előtt, milyen sok tehetséges ember — író, újságíró, tudós, szónok, szervező és agitátor — gyűl össze, és aztán mi történik velük a győzelem után. Rendszerint kiderül, hogy némelyik kitűnő újságíró, a lángelmének érződő esszéíró, a magávalragadó elokvenciával megáldott publicista, a ragyogó szónok nem válik be miniszternek, főtitkárnak, még valamiféle reprezentáns elnöknek se. Hiszen már a Názáreti 12 apostolából is egy áruló lett — (körülbelül ez a világtörténelmi arány) — a keresztyén mozgalom szervezését, vezetését, irányítását még egy jövevényre, a tarsusi Saulusra, mint Paulusra kellett bízni. Így van ez, még ha nyílt mozgalmi harcokban, gyűlések, konferenciák, választások, igazi tömegeket mozgósító politikai küzdelmekben nőnek is fel a vezetők. Mennyivel nehezebb a helyzet, ha a vezérkar csak konspiráciős csoportosulás, akárha annak a legjobb is, amely valaha valahol összejöhetett. Abból azonban, hogy valaki kitűnő konspirátor vagy igazi hős forradalmár, még nem okvetlenül következik, hogy államtitkárnak, miniszternek, hadvezértábornoknak vagy akárcsak vállalati, esetleg intézeti igazgatónak is ugyanilyen lesz. Ki hogy: az egyik igen, a másik nem. És Leninnek finom tapintattal kell a legjobb elvtársaival is bánni, pedig tud ő haragos, sőt goromba is lenni, de az ügy érdeke néha éppen a tapintatot követeli. Elvégre nem a semmiért nőtt fel valaki a mozgalom és a forradalom vezető emberei közé. Amellett — s ez már politikai érdek, belátás és célszerűség is — ezeknek a vezetőknek, még a Trockijoknak is, politikai vonzásuk van, barátaik, híveik vannak a mozgalmon belül, sőt ami még fontosabb, a forradalom idején kinn a nép között is. A jő szónokok, a remek vezércikkek írói és a bátor emberek körül legendák keletkeznek. Ez mind politikai realitás. Mert egy párt, egy világnézeti közösség nem él meg egyedül egyetlen — akármilyen zseniális — vezér eszéből és becsületéből. Még akkor se, ha az ellenségnek nem sikerülne „kilőni“ onnan. (Leninnel ez is megtörtént). Lenin tudta mindezt, és sok gondot okozott neki. Ezért olyan aggodalommal felhőzöttek éppen az utolsó írásai, a végrendeletnek minősülő „Levél a kongresszushoz“, amelyben Sztálin és Trockij emberi tulajdonságairól van szó. Nagy dolog az éleslátás és az emberismeret. Még csendesebb idők 1 I ben is. Hát még a forradalomban! Matematika-fizika és idegen nyelv szakos pedagógusok továbbképzése a Magyar Né pköztársaságban A Szlovák Szocialista Köztársaság Oktatásügyi Minisztériumának Nemzetiségi Iskolák Főosztálya azoknak a pedagógusoknak számára akik az általános iskolák felsőbb tagozatára képesítettek, pályázatot hirdet távtanulási helyek betöltésére Magyarországon. Távtanulásra főleg a matematika—fizika szakos pedagógusok jelentkezhetnek; ezek önköltséges alapon egyetemi végzettséget szerezhetnek Magyarország valamelyik tudományegyetemén. A jelentkezés határideje: 1970. április 30. A magyarországi egyetemeken folytatandó távtanulás iránt érdeklődők kérvényüket az SZSZK Oktatásügyi Minisztériumának külügyi kapcsolatok osztályára (Odbor pre zahraničné styky MŠ SSR v Bratislave, Suvorovova 16) nyújtsák be. A kérvény másolatát az Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Iskolák Főosztályának is javasoljuk megküldeni. A kérvényhez a járási nemzeti bizottság oktatásügyi szakosztályának ajánlását és az oklevél hivatalos másolatát szükséges mellékelni. Az'érdeklődőkkel tudatjuk, hogy az általános iskolák felső tagozatára képesített pedagógusok továbbtanulásának ideje 2—3 év, mivel a magyarországi főiskolai és egyetemi intézményeken beszámítják a pedagógiai fakultáson, illetve a kétéves pedagógiai iskolán (Vyššia pedagógická škola) végzett tanulmányi időt. A matematika—fizika, illetőleg az angol, francia, német szakos pedagógusok II. ciklusú iskolákra való átképzésére szükség van, mert — folyamatban van az általános középiskolák 3 éves tanulmányi idejének négy évre való meghosszabbítása (a gimnáziumi oktatásra való áttérés); — halaszthatatlan feladat a természettudományi tárgyak, elsősorban a matematika—fizika és az Idegen nyelvek jelenlegi oktatónevelő színvonalának mielőbbi emelése. MŐZSI FERENC főosztályvezető Közlemény a Szlovák Szocialista Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma kulturális kapcsolatainak további elmélyítéséről A Magyar Népköztársaság Művelődésügyi Minisztériumának és a Szlovák Szocialista Köztársaság Oktatásügyi Minisztériumának képviselői legutóbbi megbeszélésükön az iskolaügy területén folyó kölcsönös együttműködés további elmélyítéséről tárgyaltak Budapesten. A magyar küldöttséget Molnár János, a magyar művelődésügyi miniszter helyettese, a szlovák küldöttséget Rácz Olivér, illetve Libor Vozár docens, kandidátus, a szlovák kormány oktatásügyi miniszterhelyettesei vezették. A két fél között miniszterhelyettesi szinten folytatott tárgyalások számos oktatásügyi problémára kiterjedtek, és számos elvi, részben gyakorlati kérdés megvilágítására irányultak. A tárgyaló felek leszögezték, hogy az 1970-es évben elsősorban a középfokú oktatás területén erősítik kapcsolataikat; az eddiginél nagyobb gondot fordítanak az óvodás korú gyermekek nevelése terén szerzett ismeretek kölcsönös átvételére. A tárgyalófelek megállapodtak abban, hogy az Országos Pedagógiai Intézet, illetve a „Výskumný ústav pedagogický“ tovább erősíti kapcsolatát, az intézetek a lehetőségekhez mérten koordinálják kutatási, elsősorban nevelési vonatkozású terveiket. Mindkét fél eredményesnek minősíti a nemzetiségi iskolák pedagógusainak nyelvi továbbképzésében elért eredményeket, s megvizsgálja ennek bővítési lehetőségét. A magyar fél az előadásokra felkért magyar szakemberek kiküldését lehetőségei szerint a jövőben is biztosítja. A felsőoktatási intézményekben folyó továbbtanulás bővítésének lehetőségeit mindkét fél felülvizsgálja. A magyar fél már az 1970/71-es tanévben további ösztöndíjas tanulókat fogad, túllépve a kulturális munkatervben megszabott keretet. Megegyezés történt azon magyar nemzetiségű, csehszlovák állampolgárságú egyének számát illetően is, akik önköltséges alapon óhajtják tanulmányukat folytatni magyarországi felsőoktatási intézményekben. A magyarországi felsőoktatási intézmények iránt érdeklődő egyének számára a külföldi tanulmányhoz szükséges engedélyt a SZSZK Oktatásügyi Minisztériumának Külügyi Kapcsolatok Osztálya adja ki a Nemzetiségi Iskolák Főosztályának javaslatára. A pályázók a Külügyi Kapcsolatok Osztályán alkalmassági vizsgát tesznek. Az alkalmassági vizsga célja a jelölt szakmai rátermettségének felülvizsgálása. A magyarországi felsőoktatási intézményekben folytatandó tanulmányok szakválasztását a csehszlovákiai magyarság kulturális igényének, valamint a magyar felsőoktatási intézmények teherbíró képességének rendelik alá. Mindkét fél kívánatosnak tartja, hogy a szlovákiai főiskolák magyar tanszékének hallgatói, illetve a magyarországi tanító- és tanárképző főiskolák szlovák szakos hallgatói 6—12 hónapos részképzésben vegyenek részt az SZSZK, illetve az MNK megfelelő felsőoktatási intézményeiben. A tárgyaló felek megegyeztek továbbá, hogy a TANÉRT és az „Učebné pomôcky“ n. v. közti együttműködés alapján lehetőséget teremtenek az egyezmény keretein kívüli tanszercsere biztosítására a nemzetiségi iskolák számára. A tárgyaló felek közös óhaja, a sokoldalú együttműködés biztosítása, további bővítése és rendszeresítése. A NEMZETISÉGI ISKOLÁK FŐOSZTÁLYA *
