A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-18 / 2. szám
„Hogy a jövő generáció számára ne vesszen el Vlagyimir lljics színtiszta, hamisítatlan képe, hogy az idő ne törölje le róla sajátosan egyéni vonásait, hogy ne torzuljon el igazi arculata azoknak a legendáknak özönében, amelyek biztosan összeforr nak majd Lenin nevével P. N. Lepesinszkij Nem, nem szándékom megfesteni Leninnek, mint egy az egész világra kiterjedő mozgalom zseniális vezérének portréját, inkább közelebb szeretném hozni az olvasóhoz kora emberének, Vlagyimir Uljanov polgártársnak képét. Mozaikdarabok — amelyekből egyszer összerakják „Vlagyimir lljics színtiszta, hamisítatlan“ és teljes képét — azonban vannak ezerszám, tőképp Lenin kortársainak emlékezéseiben. Megpróbálkozhatok néhányat feleleveníteni közülük. Azt, hogy kiválogatásukban Lenin életének kiváló ismerői voltak a segítségemre, jelentős mértékben egy szerencsés véletlennek köszönhetem Vita egy fényképről' Az egyik moszkvai levéltárban kezembe került egy fénykép, amely azután ámulatba ejtette az SZKP KB Marxizmus—leninizmus Intézetének szakértőit is. Ez a fénykép állítólag a húszas évek elejéről származik — de hát nézzük meg jobban: Az állami Rolls Royoe. Valóban Lenin ült a volánnál? A Kreml udvarának belső útján egy gépkocsi, nyilvánvalóan egy Rolls Royce, kormányánál pedig — maga Lenini Ismeretes, hogy Lenin szeretett gépkocsin utazni, és szerette a sebességet. De senki (Lenin személyi sofőrje, Gil sem), soha és sehol sem említi, hogy Lenin valaha is maga vezette volna a kocsiját. S így azután, amikor megmutattam a fényképet M. J. Pankratova, D. Sz. Kiszlikova tudományos dolgozóknak és másoknak, nagy izgalmat és vitákat keltett a dolog. Valódi a felvétel? Valóban maga Lenin ül a volánnál? Talán odaült volna Lenin a volán hoz, anélkül, hogy valóban tudott volna vezetni — csak azért, hogy „pózoljon“ a fotográfusnak? Ezt azok, akik ismerik a természetét, kizártnak tartják, legfeljebb azt lehetne feltételezni, hogy Lenin szerette a tréfát, s talán ez indokolná, hogy odaült a volánhoz. Végül is azonban a szakértők erre a következtetésre jutottak: A felvétel valódi s a legnagyobb valószínűséggel 1923-ban készült a Kreml udvarán; a Rolls Royce az az állami kocsi, amellyel Lenin gyakran utazott; de — a volánnál ülő személy nem Lenin, csak nagyon hasonlít hozzá. Azonkívül: a képet már számtalanszor közölték a Szovjetunióban. Nem titkolom, hogy nekem csalódást okozott az autoritativ szakértői vélemény. De „kártérítésképpen“ azután kezembe kerültek Lenin életére vonatkozó eredeti dokumentumok, és sok mindent megtudtam Vlagyimir Uljanov polgártárs személyéről; ezekből az emlékekből most legalább néhányat közre bocsátók. Természetes, hogy előnyben részesítem azokat a mozaikdarabkákat, amelyek valamelyest kiegészítik vagy helyreigazítják a Lenin személyére vonatkozó elképzeléseket, és talán sikerül néhány kevéssé ismert apróságot is hozzátennem az összképhez. Ásványvíz és vodka A Leninről készült művek szerzői rendszeresen mintha illetlennek találnák megemlékezni olyan apróságokról is, mint például, hogy mit evett és ivott Lenin, hogyan öltözködött, hogyan bánt a pénzzel ... Nem állítom, hogy ez különösebben fontos lenne, de hát végül is miért ne mondhatna valami érdekeset egy nagy államférfi étlapja vagy ruhatára? Mit ivott Lenin? Ásványvizet és bort is, azonkívül szerette a sört. Inkább whiskyt ívott, mint konyakot, de nem vetette meg a vodkát sem. De mindegyiket mértékkel fogyasztotta ... Volt egy rossz szokása: evés közben olvasott. Nemcsak, hogy nem volt válogatós (egyedül a szamócától óvakodott, mert csalánkiütést kapott tőle), de az sem okozott gondot neki, ha véletlenül több napon át egymás után zabpehely-kását kellett fogyasztania. S volt olyan időszak is, amikor csaknem naponta nem került más, mint lóhús, az asztalra. Alaposan fűszerezte az ételt, sok borsot használt, és olykor a kenyeret is bemártogatta a csípős orosz mustárba. Öltözködéshez, vetkőzéshez állítólag igen kevés időre volt szüksége. Ha nem néz a tükörbe, aligha tudta volna megmondani, milyen színű a nyakkendő, amit éppen megkötött, s bár hordta, de nem szerette a nyakkendőt. A róla megjelent fényképek és később készült rajzok, festmények azt a hiedelmet terjesztették, mintha Vlagyimir lljics egy lépést sem tett volna a„ nélkül a jellegzetes lapos sapka nélkül. De ez téves elképzelés, ezt a fajta sapkát semmiképpen sem részesítette előnyben például a kalappal, vagy télen a fülessapkával szemben. Esős időben sárcipőt húzott és esernyőt vett magához. Ha sétálni ment, botot vitt magával. Vlagyimir lljics ruhatárának legkedvesebb darabja egy gyapjútakarő volt, ezt mindenüvé magával vitte. Nem mintha fázékony lett volna. De ezt a plédet az édesanyjától kapta, amikor emigrációba ment, és elbúcsúzott tőle. A lakással és a berendezéssel szemben szintén meglehetősen közömbös volt. Lakásában — bárhol is tartózkodott — a fő helyet mindig az íróasztal és a könyvszekrény foglalta el, ez egyébként lényegesen szerényebb volt, mint feltételezhetnők, a legtöbb könyvet ugyanis kikölcsönözte. Szeretett egy bronz levélnehezéket, amely egy hamleti gesztusú majmot ábrázolt. De nem lehet azt mondani, hogy nagyon sok műalkotással vette volna körül magát. Nem tűrte a szobanövényeket és illatukat. Viszont gyakran vitt haza zöld ágat vagy mezei virágót, s előfordult, hogy tavasz közeledtével maga termesztett borbálafüvet Vlagyimir lljics egyáltalán nagyon szerette a természetet: a hegyeket és erdőket, a folyókat és tavakat. Szeretett bolyongani „csak úgy" céltalanul a szabadban, de szenvedélyes gomhász és vadász is volt. Szerette a vadászkutyát és a macskát is. Kitartó gyalogló volt, jól korcsolyázott és úszott, párizsi tartózkodása idején naponta másfél órát kerékpározott. Hogy szeretett sak- *4 kozni, az közismert.
