A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-18 / 2. szám
Lenin (és élettársa, Nagyezsda Krupszkaja) megmaradt az egyszerű emberek életmódjánál mint államfő is. A Kremlben, a cárok egykori palotájában, meglepően kicsi és szerényen berendezett lakásban laktak, s ezt is megosztották Lenin nővérével. Abból sem csináltak gondot, hogy olykor a konyhában étkeztek. A házimunkákból Lenin nem vette ki a részét, legfeljebb, ha itt-ott valami apróságot megjavított. Fizikai, kétkezi munkát sohasem végzett, talán azon kívül, hogy részt vett a szubbotnyik mozgalomban: segített a Kreml udvarának kitakarításában — legalábbis így mondta az élettársa, * Azt is elárulta, hogy a háztartási könyv vezetése Lenin dolga volt: pontosan beírta, mennyit adott ki és mire. Azt lehet mondani, hogy igen takarékosan gazdálkodott; többnyire egyedül a cikkeiért és könyveiért kapott tiszteletdíjból élt. Anyagi támogatást, sem édesanyjától, Sem a pártkasszától, amennyire tehette, nem fogadott el. Sohasem éltek Nagyezsdával kimondott jómódban, de azért nem is nyomorogtak, s amennyire tehette, Lenin maga támogatta a rászorulókat. Államfő korában sem engedte meg, hogy túl magas honoráriumot fizessenek vagy fizetést adjanak neki, vissza tudta utasítani a rendkívüli előnyöket. Ezt tette például akkor, amikor az állami könyvkiadó egy brosúráért aránytalanul magas tiszteletdíjat utalt ki a számára: csak annyit hagyott meg magának, amenynyit igazságosnak tartott. Nem sajnálta a fáradságot, hogy gondosan ellenőrizze azt a számlát, amit a Kremlben működő bolt a leszállított személyi használati tárgyakért állított ki. Megállapította, hogy a számla összege „protekciósán“ alacsony volt, megfizette, ami szerinte járt az áruért, és jókora „hűhót" csapott. Másrészt viszont nem engedte, hogy másokat becsapjanak, vagy hogy ue fizessék meg rendesen a munkájukat. Fotókópiát készíttettem egy levélről, melyben fizetésemelést kér egyik közeli munkatársa, Curupa elvtárs számára. Érdekes ez a levél azért is, mert mint kiderül belőle, Lenin kiszámította, mennyit tud kiadni fizetéséből Curupa héttagú családjának élelmezésére, s arra a következtetésre jutott, hogy nyilván nem tudnak jóllakni. Észrevette azt is, hogy nem képesek rendesen felöltözni. Azt mondhatná valaki: igen, hát az illető <|3 Lenin vendégségben Makszim Gorkijnál Capri szigetén, 1908. A. A. Bogdanovval sakkozik. Lenin közvetlen munkatársa és magas rangú politikai tényező volt. Valóban, Curupa látta él akkor a közélelmezésügyi népbiztos tiszt ségét. Ez igaz, de Lenin ugyanígy megvédte az egyszerű, közönséges emberek érdekeit is, akik hozzá fordultak segítségért, vagy akiket ismert és tudta róluk, hogy szükségük lenne a közbenjárására. Elolvastam például Lenin egyik levelét; ebben segítséget és jobb állást kér Ivan Prominszkij fűtőházi munkás számá ra, akit még a számkivetésből ismert, mint hogy: „... már öreg. Addig is adják át neki üdvözletemet és táviratozzék meg, mit tettek az érdekében. Lenin.“ Rengeteg hasonló dokumentumot láttam, köztük sok körülbelül hasonlóképpen hangzott: Ez és ez rosszul tápláltnak és a munkától kimerültnek látszik. Küldjétek őt szanatóriumba, hadd hizlalják ott fel, és ne küldjétek addig munkába, míg az orvos ki nem jelenti, hogy teljesen rendben van. . Vlagyimir Iljics nagyon szerette az édesanyját. „Drága anyukám“ — így szólította gyermeki aggódást és szeretetet sugárzó leveleiben. Szerette, sőt egyenesen bálványozta bátyját, Alekszandrt. A gyermek Vlagyimir önmagát látta a bátyjában, mindenben igyekezett őt fttánozni, sőt neki is megfájdult a feje, ha Alekszandrnak fájt. Vlagyimir Iljics engesztelhetet lenül gyűlölte a cárizmust, azért is, mert a cári hatóságok kivégeztették a bátyját, de energikusan és következetesen szakított Alekszandr anarchista elveivel. Szerette élettársát, Nagyezsdát. 1894-ben, egy hideg februári napon ismerkedett meg vele Pétervárott egy értelmiségiekből álló körben. Ezek Kiásson mérnök lakásán szoktak találkozni, egy Ohta menti villában. Nagyezsda akkor huszonöt éves volt, egy évvel idősebb Vlagyimirnál. Befelé menet a városba a befagyott Néva partján Uljanov lelkesen mesélt neki bátyjáról, s Nagyezsdát, a Névai Sorompón túli vasárnap esti munkásiskola tanítónőjét, őszintén meghatotta Alekszandr sorsa. Csakhamar megszerették egymást. Bár formálisan sohasem kötöttek házasságot, kapcsolatuk egy életre szólt, nem rendítették meg sem a száműzetés, sem az emigráció, sem a politikai harcok évei . .. Annak idején beszéltek róla, hogy Lenin később, mint negyvenéves férfi, állítólag Párizsban, más verzió szerint Krakkóban vagy Bernben viszonyt tartott fenn Inesse Armanddal, egy nála négy évvel fiatalabb, félig francia származású, tüzes temperamentumú orosz emigránssal. Minden arra vall, hogy Lenin és Inesse hosszú éveken át szerették egymást, kapcsolatuk azonban sohasem jutott el a szerelmi viszonyig. Férfi és nő közti értékes, tiszta barátság volt ez, mely sohasem veszélyeztette Vlagyimir és Nagyezsda kötelékét. Nagyezsda különben Inesse-ben szintén odaadó barátnőre talált. Egyedül ilyen értelemben jogos kapcsolatukról, mint háromszögről beszélni ... Lenin sohasem vitte át a politikai küzdelembe személyes rokonszenvét vagy ellenszenvét, de könyörtelen tudott lenni a politikai harcban személyes jóbarátjával szemben is. Védelmére tudott kelni bajba jutott barátját nak, a legnagyobb fokú toleranciát tanúsítani az apró vétkek iránt. De ugyanígy tudott kemény és könyörtelen is lenni, amikor elvi jelentőségű dologról, durva politikai hibáról, súlyos vétekről, igazságtalan sérelemről volt szó. Egy bizonyos Bulatov Novgorodról levélben panaszkodott Leninnek, hogy milyen állapotok uralkodnak a kormányzóság legfelsőbb szerveiben, a helyi potentátok azonban el akarták hallgattatni Bulatovot. Lenin szigorú vizsgálatot rendel el, s íme ugyanakkor mit ír a kormányzósági végrehajtó bizottságnak: „Amint látszik, Bulatovot azért zárták be, mert panaszt tett nálam. Figyelmeztetek rá, hogy ezért becsukatom a kormányzóság! végrehajtó bizottság elnökét, a Cseka és a bizottság tagjait. Robert Mainor, egy Moszkvában tartózkodó amerikai kommunista közben jár Leninnél M. Cs. katona érdekében, akit halálra ítéltek. Lenin felülvizsgálja az ügyet, majd ezt írja Mainornak: „.. . Ezek a tények derültek ki: Cs. megszökött a frontról, harcok idején. Ellopta az ezredének zsoldjára szánt pénzt. Az ilyen emberért nem járhatok közben. Az ilyet agyon kell lőni. Lenin.“ Lenin és Krupszkaja asszony Gorkihan, 1922 augusztus—szeptember. Olykor Lenint úgy festik meg, mint elsősorban „jóindulatú bácsikát“, máskor mint a megtestesült értelmet, olykor mint kommunista szentel. Semmiféle ilyen és hasonló egyszerűsítést nem lehet Leninre alkalmazni. Kétségtelenül titán, géniusz. De mindig ember. Emberi gyengékkel és szenvedélyekkel... Ember — sokoldalú, optimista, vidám, a humor, a tréfa iránti érzékkel. Elsősorban mosolyog, csak ritkán nevet ki valakit, szeret nevetni, de tud kacagni is, olykor hahotázik, hátraveti a fejét és az egész felsőtestét, majd hogy le nem esik a székről, s szeméből csorognak a könnyek. Szereti a zenét, muzikális, gyermekkorában zongorázni tanult, míg apja úgy nem találja, hogy a zongora inkább lányoknak való, nem pedig fiúknak. Szívesen dúdol, fütyül és hangosan énekel. Mély hangja van, bariton. Nagy élvezettel énekli a Carmenből a torreádor s átérzéssel a Anyeginból a szerelmi áriát, de énekel egyszerű forradalmi dalr>,'st-ákat- is, becsüli Beethovent és Wagnert Nincs különösebb érzéke a Képzőművészet iránt, kritikusan áll szemben az expresszionizmussal, a futurizinussal, a kubizmussal. De kimondottan megtiltja Lunacsarszkij művelődésügyi népbiztosnak, hogy netalán Leninnek ezzel vagy azzal a művészeti kérdéssel kapcsolatos véleményére hivatkozzék. Klara Zetkinnek megmagyarázza, miért érez ellenszenvet az említett művészeti irányzatokkal szemben: „Nem fogtam fel őket, nem értem őket, nem okoznak örömet nekem ezek az alkotások .. . De az én véleményem nem lehet szabály.“ Ki ne tudná, milyen szónok volt Lenini De ki tudja, hogy Lenin minden beszédének tervét hosszú ideig készítette elő, gondosan készült a beszédére, olykor egyes részeket suttogva gyakorolt, közben izgatottan sétált fel s alá a szobában, s a beszéd előtt — bár külsőleg nyugodtnak látszott — néha lámpaláza volt. Amikor aztán szónokolt, csak mérsékelten gesztikulált, közben akárhányszor őszintén felizgatta magát, míg végül elsápadt és reszketett Nem hangsúlyozta a szerénységet, szerény volt. S amikor 1918-ban úgy találta, hogy kezdik túlságosan kiemelni a személyét, augusztusban magához hivatott néhány elvtársat, és Lunacsarszkij szerint ezeket mondotta: „Viszszataszítónak találom ezt és károsnak. Vessünk ennek véget.“ 1920 áprilisában töltötte be ötvenedik évét, s éppen akkor ülésezett a IX. pártkongresszus. A küldöttek nagy ovációval fogadták, ünnepi beszédekkel üdvözölték. Lenin kérte, hogy hagyják abba Amikor mégis folytatták az ünneplést, felkelt és azzal hagyta ott a kongresszust, hogy addig nem megy vissza, amíg nem térnek át a napirendre MARCEL BROŽtK (KVETU)
