A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-05 / 14. szám
Louwttfe Barnard, akit 21 évi házasság után a szlvrabló doktor elhagyott A két év alatt, mióta szérnyra kapta a világhír Barnard nevét, a szlvrabló professzor fölött egyre jobban összecsaptak az életéhség hullámai. Még a botránykrónikából élő lapok Is elvesztették a tájékozódást: ki mindenki fordult meg a hálószobájában. Nem érezte sértve magát, amikor riporterek azt a szándékot tulajdonították neki, hogy egy musicalben akar énekelni vagy hogy saját magát akarja játszani egy filmen? Chris Barnardról, a sebészről egyre kevesebb szó esett. Es amikor meghalt dr. Blalberg, a mlntapáclense, aki 19 hónapig életben maradt idegen szívvel a mellkasában, egyre erősebb hangot kapott a kétség, van-e egyáltalán értelme és jövője a szívátültetéseknek. Amikor a szlvrabló professzor „vadászltstáján“ Barbara Zoellner ne ve Is felmerült, Barnard felháborodottan tiltakozott: „Házasságról szó sem lehet. Hiszen Barbara a lányom lehetne." Ebben Igaza volt: Barbara fiatalabb saját lányánál, Dlerdénél. De egyébként hamis volt a diagnózis. A mllllomosvllla parkjában lejátszódott éjjeli jelenet a nevetségességbe taszította az egykori hőst: A 47 éves nagyszerű orvos, aki valószínűleg sohasem hajthat végre többé operációt, amely örök Időkre az ő nevéhez fűződik, pénzéhes kezét egy 19 éves bakfisnak nyújtotta, akinek milliói arra jók, hogy levegyék válláról a jövő gondjait. Kollégái közül, akik vele együtt dolgozták ki és hajtották végre az első szívátültetést, egyetlenegy sem jött el az éjjeli esküvőre. Rokonai közül csak a lánya volt jelen, aki még mindig fájdalmas szeretettel csügg apján, álmainak bukott hősén. — ta — Bavnwd ál feleségével, Barbarával, aki 27 évvel fiatalabb és néhány millióval grriagabb Louwtflénél JOHANNES BUKÓBAN A riporterek a rövidre nyírt pázsiton guggoltak és sört Ittak bádogdobozokból. Időről Időre egy-egy reccsenés a tamariszkuszfák ágai között, ás valami nehéz tárgy huppant le a földre: megint egy riporter esett le a fáról. Kétszáz újságíró és fényképész negyvennyolc órán ét tartotta megszállva dr. Friedrich Albert Zoellner német származású olajmilliomos Johannesburgi mesevillájának környékét. „The Fountains“. A Források — Így hívják a hatalmas park közepén álló kúriát, ahová Zoellnerék lányukkal és ennek vőlegényével, Chris Barnarddal bezárkóztak. Mert Zoellnerék nem szeretik a nagy felhajtást, ami a vöt két év óta körülveszi. A birtokot éjjel-nappal rendőrök őrizték, vadászatot tartva a túl közel merészkedő riporterekre. Az egész dolog meglehetősen humoros volt. Általában szabad nevetni egy nem egészen fiatal férfinak a nagy nyilvánosság előtt kiteregetett szívügyein. Ha egy csomó embernek a tragikomédia folyamán elment a nevethetnékje, akkor az nyilván annak a túlzott várakozásnak tudható be. amellyel egy hiszékeny publikum Barnardra felnézett, akt hősi kosztümben — sebészmaszkkal és szkalpellal — lépett be a történelem csarnokába. Christian Barnard, egy vidéki prédikátor fia, 1907-ben hajtotta végre az első szívátültetést. Egyik napról a másikra szárnyára kapta a világhír. A professzor azóta akkora port vert fel maga körül, ami egyébként csak a skandál- és publtctty-éhes fllmcslllagocskáknál megszokott. Aki az utóbbi két esztendőben Barnardról beszélt — s az emberek állandóan beszéltek róla —, az csak úgy mellékesen gondolt azoknak az embereknek a szivére, amelyeket ő ültetett ót. Ezzel szemben egyre többet beszéltek azokról a szivekről, amelyeket meghódított. Louwtjle, a felesége, egy volt ápolónő, csakhamar belátta, hogy nem képes tovább Játszani a nagy Christian Barnard élettársának szerepét. Elkísérte öt első útjára, és férjére várva töltötte az éjszkált a hotelban. Szerelmes leveleket talált öltönyeinek zsebében, többek között Qlna Lollobrlgtdától. Louwtjle végül Is feladta a harcot. Nem volt többé ereje, hogy újra meg újra válaszoljon a riporterek tolakodó kérdéseire: telefonon, a hotelban, otthon Fokvárosban, házuk ajtaja előtt, vagy amikor leszállt a gépük Madridban, Teheránban vagy Münchenben. Ilyen kérdéseket kapott: % „Mit szól férjének és Uta Levka fllmcslllagocskának az afférjához?" Vagy: # „Tudja On, hogy a férje Párizsban meglátogatta Gore St. Honoré sztriptíz-táncosnőt a hotelszobájában?" Vagy: # „Tud róla, hogy ml játszódott le tegnap este az egyik madridi éjjeli lokálban az ön férje és Yul Brynner elvált felesége között?“ Vagy: # „Milyen érzés tulajdonképpen egy ilyen Jó kinézésű, csinos és híres férfival házastársi viszonyban élni, akit az egész világon körül rajonganak a nők?" De Louwtjle más levelekből is kénytelen volt tudomást szerezni férje playboy-knlandjalról. Megtalálta egy fiatal Caracas! lány levelét, akinek Chris Barnard az első szerelmes éjszaka élményét ajándékozta s aki így búcsúzott tőle: „Három hónap ót nem mertem elmenni gyónni, mert nem akartam kiszolgáltatni a nevedet...“ Olvasta Annelle Flerlnek, egy müncheni szépségnek értesítését arról, hogy ő Is visszautasította a szlvrabló doktor házassági ajánlatát. Később, amikor Barnard memoárjait írta, Louwtjle kérte őt: „Írj egy könyvet a munkádról mint orvos, teljesítményeidről mint tudós — de hagyd ki a magánéletünket a játókbóll“ Barnard azonban nem hallga tott a feleségére, könyvében nem éppen a legkedvezőbb színekben festette le az asszonyt — nyilván azért Is, mert akkor már folyamatban volt a válóperük. Amikor Barnard memoárjai megjelentek a piacon, a közönség megrökönyödéssel vette tudomásul: huszonegy évi házasság és két gyerek nem volt elégséges ok a számára, hogy jót mondjon a feleségéről. S ha valaki a fecsegéseit olvassa, akkor újra Igazolását látja annak, hogy a tehetség és a jellem kőt különböző dolog.
