A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-29 / 12-13. szám
Már a kereszténység első századaiban vita támadt a húsvét megtartásának ideje miatt, míg aztán a niceai zsinat határozatot nem hozott, éspedig olyképpen, hogy a húsvét mindig azon a vasárnapon tartassék, amely a tavaszi napéj egyenlőség utáni holdtöltére következik; ha pedig a zsidók páska-iinepe is e napra esnék, akkor a reá következő vasárnapon. A húsvéti szokások vidám tréfák, majdnem az egész földkerekség keresztényei közt többé-kevésbé el vannak terjed ve. Ilyenek a húsvéthétfői kirándulás (Emmaus), a némely országokban dívó örömtűz-gyújtás, a húsvéti nyúl, a korbácsolás vagy virgácsolás, a locsolás sth. Latinul Pascha - héberül Pészach Ahogyan most leírom ennek az ünnepnek a nevét, szép piros tojások gurulnak el a szemem előtt, régen elfelejtett pajtások arca villan fel egy pillanatra, hogy azután Ismét visszasuhanjanak a feledésbe, egy marék csillogó aprópénz, amiből ólomkatonákat, dugóspuskát, pléhkardot és még ki tudja, milyen értékes dolgokat lehetett vásárolni. — Ébredjetek, gyerekek I Gyorsan mosakodjatok meg, öltözködjetek fel, azután megnézzük, mit hozott a nyuszikái —■ így ébresztett fel az édesanyánk. Azután átkutattuk az udvart, a kertet és felujjongtunk, ha elővillant itt fűből, ott a bokor alól a szépen becsomagolt csokoládé nyulacska vagy nagy csokoládé tojás, meg a marcipán barika. Mennyi mindent hoztak a nyuszikák, azok a drága nyuszikák, amiket hófehéreknek és piros szeműeknek képzeltünk. Ma már tudom, kik is voltak valójában. S ha azután átkutattuk a kertet, udvart, egy üveg szagosvízzel sorra jártuk a rokonokat és ismerősöket. Gyűlt az aprópénz, gyűltek a piros tojások, a hímestojésok. A szokások sokáig élnek És hogy ez mennyire igaz? Éppen ezt akartuk megtudni, ezért látogattunk el a lévai járás két falujába, Vámosladányba és Káinéra. Először a fiatalokkal beszéltünk és szomorúan tapasztaltuk, hogy aránylag keveset tudnak a húsvéti szokásokról mondani. Amikor kérdezgettük őket, először csak nevetgéltek, hogy miért is vagyunk kíváncsiak „olyan butaságokra“. Hiszen náluk Is csak az a szokás, hogy húsvéthétfőn elmennek a legények a lányos házakhoz, aztán megöntözik a mamákat meg a legszebb ruhájukba öltözött leányokat, nehogy idejekorán elhervadjanak. A menyecskék és a leányok már nem a sokszoknyás népviseletben várják a legényeket, hanem a legújabb divat szerint varratott ruhában vagy mini-szoknyában, s a húsvéti locsolás sem a kútnál történik, s nem Is friss vízzel, hanem kölnivel. — Csak egy kicsit a hajamra! — mondják a mamák és a leányaik, nehogy a kölni nyomot hagyjon a divatos teszllen. Igazán kár volna érte, hiszen csak tegnap készült el az új ruha, — éppen erre az alkalomra. Tudják, hogy a varrónők mindig alaposan próbára teszik az ember türelmét és megvárakoztatják az idegeskedő mamákat, leányokat. Próbálná csak meg valamelyik legény, hogy egy kanna vizet zúdítson a leányra húsvéti locsolás címén, abba a házba azután egyhamar be nem tehetné a lábát. Valamikor ... Ja, valamikor régen minden másképpen volt, akkor győztek a leányok akárhányszor átöltözni és nem sértődtek meg olyan könnyen, mint most. A baj pedig csak az volt húsvéthétfőn, hogy a legények minden háznál más italt kaptak, ami bizony könnyen megártott nekik. Bezzeg az öregek többet mondanak Egy ladányi nénike elmondta, hogy náluk nagypénteken reggel lementek a leányok, asszonyok vízért a patakra. Ilyenkor mindig bekötötték a szájukat kendővel, mintha a foguk fájt volna. Pedig dehogy fájt. Csakhogy a babona szerint nagypénteki víz minden bűvös erejét elveszíti, ha valaki megszólítja a vízhordó nőket. És milyen nagy szükség Is volt erre a vízre,' Hiszen aki csak megmosdott benne, annak olyan szép lett az arca, mint a „hajnalban nyíló harmatban fürdőző“ rózsa. Ezt a vizet „szótalan víz“-nek nevezték el a vámosladányiak. A legények akkoriban csoportosan jártak el a lányos házakhoz, ahol azután az udvaron vendégelték meg őket tojással, sonkával, itallal, s a lány meg szép selyem zsebkendővel ajándékozta meg a legényeket, melynek sarkába belehímezte nevének kezdőbetűit. Ha valamelyik házhoz nem engedték be a legényeket, leemelték a kaput és ügy mentek be. Esetleg azt is megtették, hogy ellopták a kaput ős bedobták a patakba vagy felvitték egy magas fa tetejére. Ma már megszelídültek a szokások. A kanna vízből egy pohár víz lett, amit a leányok arcába löttyintenek, s csak azután locsolják meg őket kölnivízzel. Vámosladányban régebben nem hímes tojást adtak a legényeknek, hanem zsebkendőt, csak a legutóbbi időben, a Magyarországról betelepült szlovákok hozták be az új szokást, s azóta a ladányi legények is kapnak hímes tojást. A kálnai Popellár Vilmos bácsi most hetvenhat éves, s így emlékszik vissza húsvéthétfőre:
