A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-29 / 12-13. szám
ES, Szlovenszkói magyar írók a Hídról Kötetnyi tanulmány, cikk, hozzászólás, kritika Jelent meg az antológiasorozat köteteivel kapcsolatos kérdésekről mind a szlovenszkói, mind a magyarországi újságokban, folyóiratokban. Jellemzésül álljon itt néhány olyan cikk rövid kivonata, mely az antológia ismertetésén túl rávilágít a Híd tevékenysége idejében uralkodott szlovenszkói irodalmi viszonyokra, nehézségekre, széthúzásra, az irodalmi élet visszásságaira és mintegy mozaikszerű képet ad a szlovenszkói kisebbségi magyar irodalom és irodalmi törekvések harminc év előtti helyzetéről. Neubauer Pál (Prágai Magyar Hírlap 1936. IX. 12.): „...A szerteforgácsolódásnak végzetes következményei voltak a szlovenszkói magyar irodalomra. Az egyik oldal kritikája lebunkózta a másik oldal íróit és fordítva. Ennek inkább a politikumhoz, mint az irodalomhoz volt köze ... Az új antológia szerkesztői elhatározták, hogy legjobb tudásuk szerint összegyűjtik a szlovenszkói irodalom értékes anyagát, és a szimbolikus Hid van hivatva arra, hogy szintézisbe egyesítse mindazokat, akik komoly irodalmi értékkel gyarapítják Szlovenszkó magyar kultúréletét... A jég megtört, a szlovenszkói magyar írók megmozdultak, és e megmozdulásnak pezsdítő hatása volt. A szlovenszkói írók egy része olyan megbecsülésben részesült, mint az erdélyi írók, és ezt az értékelést — amint azt a budapesti kritika is hangoztatta — nem szabad csupán regionális szempontból megítélni. A Nyitrán megjelent irodalmi antológia folytatja a megkezdett munkát, és azzal bővíti, hogy szóhoz jutottak azok, akik a Franklin Társulat sorozatában nem szerepelnek... A nyitrai antológia nem politizál, és a kritikát csak abban a mértékben kezeli, amennyire szüksége volt a selejtezésnél.. A nevek öszszeállítása mutatja, hogy a két nyitrai szerkesztő tervszerűen járt el, mert a kötet a bal- és jobboldal között valóban felöleli az értékes írókat és költőket. . Nemcsak az elgondolás és a szándék volt szép és dicséretre méltó, a szerkesztés is mindenképpen megállja a helyét . . Szalatnai Rezső (Magyar Újság 1936. IX. 27.) Antológiák között című cikkében: „Egyik antológia követi itt a másikat. A budapest Franklin jelentette meg egyszerre a szlovenszkói magyar prózaírókat. Egy másik pesti kiadó ugyancsak nemrég antológiában adta ki a cseh és szlovák költők verseinek gyűjteményét .. Ezt követte a Nyitrai írók Könyve. Most küldik széjjel Nyitráról az új nyitrai.antológiát a Szlovenszkói Magyar írók Antológiáját, mely tulajdonképpen egy négykötetes sorozatnak első száma ... A szlovenszkói magyar irodalom, úgy látszik, végképp antológiákban akar élni igazán. Mi ez? Hány? A kiadás szélesebb kereteinek, az egyéni törtetésnek vagy az esztétikai önbizalomnak a hiánya, melyet csak a társas megjelenés tud kompenzálni? Avagy az érés jele ez? A szlovenszkói magyar irodalmi antológiák mindkét szempont szülöttjei. Van benne valami, hogy a fordulat után a regionális irodalmi önállóságot Kisfaludy Károly nagy gerjedésű romanticizmusára emlékezvén, szintén almanachhal, Kisfaludy Aurórájának nevével indították útnak a pozsonyi írók... Ilyen városunk Nyitra is. Régóta figyeljük a nyitraiak komoly és szelíd hangú mozgolódását... mert a kisvárosban, ahol a kisebbségi válaszfalakat csináló országos politika nem ér el olyan eleven erőt, a szellempolitika üt sátorfát, s ott jönnek létre az egységet, legalább a szellemi egységet proklamáló megmozdulások... A kiadó neve: Híd. Nyitra úgy látszik jelképezni akarja azt a hidat, melyet régóta szerettünk volna megteremteni irodalmunk számára a szükséges légkör miatt... Néhány évvel ezelőtt csak a jobboldali műkedvelők voltak irodalmi életünkben, ma már befutottak a baloldaliak is ... A nyitrai összefogás alján is lappang valami, ami ha teljessé válik: erénye lehet szellemi életünknek, mert öntudatra neveli és elősegíti a kiválasztást. Erre a kettőre pedig olyan a szükség a mi portánkon, mint az olcsóbb kenyérre. Tamás Lajos (Híradó 1936. X. 11.): „Nyitrán érlelődött meg néhány lelkes magyar kultúrmunkásban az a gondolat, hogy a jobb- és baloldal összefogásával sorozatos könyveket jelentessenek meg a szlovenszkói magyar irodalom értékeinek bemutatására ... Az elgondolás valóban szép, dicséretre méltó ... Figyelemre méltó vállalkozás, és tükörképe a szlovenszkói kisebbségi. szellemnek, amelynek egyik ága még a formai tudás elemeivel küszködik. A szlovenszkói irodalom éppen ezért erősen át van itatva politikai tendenciáktól... A szlovenszkói íróknak még sokat kell tanulniuk az erdélyiektől, akik írásaikban művészibb eszközöket alkalmaztak, és emberi felelősségüket szerencsésebben olvasztották össze nemzeti felelősségükkel “ Szalatnai Rezső Mire tanít a - szlovenszkói főid? című cikkében (Magyar Újság 1937. II. 28.) írja: „Néha elgondolkozunk rajta, hányán mentek el innen a kisebbségi sorsmezőről a nagy magyar mezőre, Budapestre ... A Nyitrán szerkesztett és kiadott Szlovenszkói Magyar írók Antológiája című könyvsorozat második kötete, mely nemrég jelent meg, az elszármazott írók könyve. Harmincöt mai magyar írástudó közleményei vannak .itt, közlemények, melyeknek írója testi vagy szellemi szülőföldjének vallja Szlovenszkót... figyelemre méltó, hogy a nyitraiak tervezetében hely jutott ennek az egyébként magatartás, stílus és munkaterület szempontjából egymástól sokszor elütő írástudó gárdának. A nyitraiak érdeme nem hallgatható el... Minden írónak a harmincöt közül van egy-egy kedves, simogató meleg szava a szülőföld számára ..“ Mezei Gábor Nyitrai hídverés című cikkéből (Új Hírek 1937. VI. 20.): „Nagy feladatra vállalkoztak Dallos István és Mártonvölgyi László, amikor elhatározták, hogy Híd címen könyvsorozatot adnak ki a szlovenszkói magyar írók munkáiból. Legyünk prózaiak és kezdjük azzal, hogy a vállalkozás nehezebbik és kockázatosabb része a könyvsorozat megjelentetésének anyagi biztosítása volt. A kiadók anyagi merészsége már magában véve is (tekintve, hogy kulturális ügyről van szó) minden tiszteletünket megérdemli. Napjainkban Szlovenszkón négykötetes írói antológiát kiadni egyenesen pénzügyi vakmerőség, amely azonban, úgy látszik, eddig minden tekintetben sikerült, mert a beígért négy kötet közül a harmadik, amely a cseh és szlovák írók magyar műfordításait mutatja be, a napokban hagyja el a sajtót... A Híd-sorozat a hídverés gondolatával indult... Elmondható, hogy a kísérlet az adott körülmények között sikerrel járt... A nyitrai kulturális hídverés — ezt még az akadókoskodók is elismerhetik — kétségkívül tett volt. A terveket, a színes elképzeléseket nem követte az a bizonyos szalmaláng utáni fáradt legyintés, hogy hát igen, szép volna és jó volna, de hát a nehézségek meg az akadályok, a kinek kellene, meg a minek? A nyitrai hídverés — hosszú idő múltán — egyszer megint megmutatta, hogy igenis, lehet itt Szlovenszkón, a napi és a pártpolitikán felülemelkedve egészséges kultúrpolitikát csinálni. A nyitrai hidverésnek ez a legfőbb érdeme. Művészi értékelésében és az egyes művek megválogatása szempontjából fennállhatnak nézeteltérések, a nyújtott anyag mindenesetre elég ahhoz, hogy felkeltse mindazoknak az érdeklődését, akik’ eddig mit sem tudtak a cseh és a szlovák nyelvterület irodalmi alkotá sairól... A hídverés tette sikerült a Vág völgyében. Reméljük, hogy a Duna-medence többi tájáról is sikert jelenthetnek majd a hídverők.“ Neubauer Pál A szlovák és cseh irodalom reprezentatív írásai magyarul című cikkében (Prágai Magyar Hírlap 1937. V. 29.) írja: „. . . Az első két kötetben a magyar írók egységesen sorakoztak fel, minden szereplő író megmaradt a maga világnézeti alapján, és mégis találkoztak a tiszta kultúra égisze alatt. A harmadik kötet szintén ezt a munkát folytatja, csak más irányban: a cseh és szlovák irodalom felé. Közös síkban mutatja be Szlovenszkó magyar műfordítóit, és átülteti magyarba a cseh és szlovák irodalom nagy értékeit. Szellemi hídverés ez, és nyílt állásfoglalás a magyar és csehszlovák kultúrközeledés eszméje mellett. Sorsközösségben élnek ezek a népek, szükség van rá, hogy megismerjék egymást. A cseh és szlovák irodalmi értékek átköltése mellett tekintettel voltak a szerkesztők az irodalomtörténeti fejlődésre, és szemelvényeket közölnek a régi gárda alkotásaiból is. A közölt szemelvények összeállítása olyan, hogy ebből a magyar olvasó képet alkothat magárak, és megismerkedik a két szláv irodalom ama képviselőivel, akik valóban reprezentatív írásokkal mutatják be a cseh és a szlovák irodalmat... Az antológiának e kötete olyan, mint egy kétoldalú tükör: egyszerre kétféle képet mutat, szlovenszkói magyar írókat hoz, és egyúttal két más irodalomból is válogat, a csehből meg a szlovákból ... Az antológia ebből a szempontból is ügyesen csoportosította a két irodalmat . . .“ Győry Dezső Szlovenszkói magyar műfordítók című cikkéből (Magyar Újság 1937. VI. 6.): „... A nyitrai antológia harmadik kötete a szlovenszkói magyar műfordítás seregszemléje. Dicséretes vállalkozás. A cseh és szlovák irodalom legjobbjait mutatja be műfordításban az izmos kötet . A két irodalom kis tükre is meggyőz arról, hogy a kultúrközeledés ügye a gondolatfelvetés és propagálás sokszor hálátlan, úttörő munkájától már a megvalósulás stádiumáig érett: ahol egy kisebbségi irodalom húsz képviselője félszáz cseh és szlovák írót tud tolmácsolni, ott az egymásmegismerés a legjobb úton halad .. . A szerkesztők és összeállítók hídverő munkája dicséretet érdemel, és a magyar közönség támogatására méltó.“ ■ E tanulmányt a szerző közelmúltban megjelent „A Híd vallomása" c. könyvéből vettük át. feljegyezte — Hé, emberkel Várj csak egy pillanatraI — kiáltanak harsányan utánam. Hátrafordulok. , — Ahá, te vagy azt? A járókelőket félrelökve nyomakodik felém az utca forgatagában. — Szevasz! — mondja és titoklatos arccal félrevon az egyik kapu alá. — Valami fontosat szeretnék mondani. Hunyorít és megragadja a kabátgombomat. — Eszti Nézem az arcát. Komoly, szenvedő férfiarc, gyűrött, keserű ábrázat. „Orlsten, mi történhetett ezzel!? — töprengek megdöbbenve és szinte érzem egy nagy emberi tragédia szelét. A fülemhez hajlik és elakadó lélekzettel suttogja: — Kedves barátom! Van egy húszasod? Meglepetésemben majd hanyatt vágódom. De ő siet megnyugtatni. — Ne félj — fuvolázza lágyan. — Ne félj, feljegyzem! Gyűrött noteszt kotor elő a zsebéből. Felüti, majd ráfirkantja a nevemet és a kölcsönkért összeget. — Én pontos ember vagyok, barátom és vigyázok a jó hírnevemre — mondja. — Látod, mindenki fel van jegyezve benne, akinek tartozom ... Most már a te neved is benne szerepel. Érzem, itt már nincs helye a szónak. Átnyújtom neki a húszast. — Kösz. A mai napra megmentettél. Felderülve csap a váltamra és elmenőben még visszaszól: — Fel a fejjel, ne csüggedj, cimbora! Egy hét múlva újra találkozom vele az utcán — Ne félj, fel van jegyezve — mondja köszönés helyett és tovaillan. Két hét múlva újra belebotlok. — Nyugi, barátom, nyugi — veti felém. — Tudod jól, hogy fel van jegyezve. Azóta elkerülöm, ha látom. Félek, hogy megint feljegyez a noteszébe. D. Gy.
