A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-29 / 12-13. szám
SOMOGYI PÁL az utolsó huligán Nemrégen az Egyesült Miegymás Művekben voltam, s az udvaron átmentemben húsz-huszonkét év körüli fiatalembert vettem észre. Egy betongyűrűn, háttal nekem, a huligánok jellegzetes, fémgombos csőnad 'ágjában, fekete ingben, eimélyülten olvasott. Észrevétlenül a vállán keresztül beleolvastam a könyvbe: a fickó Thomas Mann tetralógiáját olvasta. Most észrevett felugrott a könyvet a háta mögé próbálta rejteni. — Mit akar apuskám?! — kiáltotta kihívóan de láttam, hogy a szemében rémület tükröződik. — Hogyan kerü: magához ez a könyv? — kérdeztem ró én is élesen. Vóratlanu megragadta a karomat, mint egy ijedt kisfiú. Könyörgő tekintetre; nézett rám. — ígérje meg, hogy senkinek sem szól rólal Nem is látta nálam ezt a könyvet! ígérje meg! Ha elmondja valakinek, engem bizonyosan kirúgnak! — ??? — Mindjárt megérti. Hallgasson meg, és kérem, ne bántódjék meg, de hogyha valaki elmegy esetleg mellettünk, akkor modortalanul fogok önnel beszélni. Nyeglén elhelyezkedett a betongyűrűn, gyufaszálat rágcsálva, cipője orrával egy követ rugdosott. — Másfél évvel ezelőtt egy színjátszó csoportban szerepeltem. Szép közönségsikerem volt, szerepem szerint afféle töretlen csikót, nyers kamaszt alakítottam, de aki mellesleg nem rossz, csak éppen senki sem mutatott még utat neki. Szereplésem után egv hétte! üzent értem az igazgatónk: „Magát, Mailér elvtárs — mondta az igazgatónk —, kiemeljük a gép mellől új beosztásba. Maga lesz a mi háztáji huligánunk.“ — Akkor éppen úgy nem értettem én sem a dolgot, mint most ön sem érti — folytatta a fiatalember —, de nemsokára azután én is megértettem. Az igazgatónk ugyanis megmagyarázta: „Nem is tudja, kedves barátom — mondta az igazgató —, hogy menynyien érdeklődnek, foglalkoznak a mi gyárunk fiatal dolgozóival. Hol a pedagógusoktól, hol a Nőszövetségtől egyik nap a sajtótól, másnap az Ifjúsági szervezetektől jön valaki hogy megnézze a fiatalok helyzetét, mindenekfelett pedig azért, hogy találjon egy megfelelően elmaradott fiatalembert, akinek utat mutathat. Hiába próbáljuk elmondani, hogy nálunk mostanság nincs huligánfajta, csavargó, mind, aki jön, azt reméli, hogy legalább egyet talál a maga számára. Ezért, kedves Mailér barátom, maga lesz a mi szemünk fénye, a mi megnevelhető, háztáji huligánunk, akinek eredményesen fog utat mutatni bárki, aki ilyen céllal keres fel bennünketl“ — Kezdem már érteni — álmélkodtam. — Másnap az igazgatói alapbői megvették a munkaruhámat, ezt a fertelmes nadrágot, a hozzá való inggel, és megkezdődött az üj munkám. Ön el sem képzeli, mennyi gondosságot igényel a feladatom — sóhajtott a fiú —, nézzen például idei Kis táskát vett elő maga mellől, térdére fektette, kinyitotta. Könyveket, mindenféle kacatot vettem szemügyre a táskában. — Eredeti, hamisítatlan Big Bill! — mutatott fel a fiatalember egy koszos, lapjaira széthullott füzetet, undorral fogta két újjá közt. — A mai napra ugyanis egy üjságírónő látogatót jeleztek. Az első találkozáson mindig jő mélyről szoktam elindulni, úgy lehet ugrásszerű, szép fejlődést elérni nálam. Itt van egy másik könyv, Verne Gyula. Vernénél egy pedagógusnőnél tartok. Az Ifjúsági Szövetség instruktora most fog negyedszer találkozni velem. Neki már egy német demokratikus kémregényt olvastam el. — És ez a sok gyufacímke a táskában? — A múlt héten fogadtam meg egy kedves, idősebb néninek, azt hiszem a tanács ifjúságvédelmi aktivistája, hogy a kocsmázás helyett valami más időtöltést keresek magamnak. Biztos nagyon fog örülni a gyufacímkegyűjteménynek A fiatalember mélyet sóhajtott. — Hát ezért kértem, ne árulkodjék arról, hogy Thomas Mannt látott a kezemben. Nem szeretném lejáratni magamat. Gyorsan megígértem neki, mert közben megjelent az udvaron egy határozott léptű, szemüveges nő, aktatáskával, egyenesen felénk jött. Minden bizonnyal ő volt a mai napra jelzett újságíró-látogató. Barátom felkelt kényelmetlen ülőhelyéről, a fogpiszkálőt cipőm orrára köpte, és zsebre dugott kézzel, valami slágerdallamot szűrve át a fogai közt, egykedvűen várt a jövevényre Távozóban annyit hallottam még, hogy a fiatalember azt mondja a betongyűrűnél: — Helló öreglány! Szólítson egyszerűen Jamesnek!... 26
