A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-29 / 12-13. szám
SCHÜPFL1N ALAÜAK: Oda Comenhishoz KOMENSKY és a magyarok 300 évvel ezelőtt halt meg a kiváló cseh tudós és világhírű pedagógus. Életműve nagy hatással volt a magyar és a szlovák kulturális élet fejlődésére is, ezért szükséges, hogy Jám Amos Komenský műveivel és magyarországi működésével mi is foglalkozzunk. A népek nagy tanítója molnárcsaládban született 1592-ben Uherský Brodban. A protestáns Cseh Testvérek felekezetének egyik vezető személyisége lett, s a végzetes fehérhegyi csata után Csehországból emigrációba kényszerült. Hosszabb ideig élt Lengyelországban, Angliában, majd Svédországban. A lengyelországi Lesnóban írta nevezetes pedagógiai művét, a Nagy Didaktikát, majd latin nyelvkönyvét (lanua linguarum resserata), melyek hírnevét biztosították számára az egész világon Ilyen előzmények utón került sor arra, hogy az erdélyi református uralkodó család, a Rákócziak meghívták Komenskýt Magyarországra, hogy segítségükre legyen a sárospataki kollégium újjászervezésében és a magyar pedagógia megreformálásában. Komenský mint a Cseh Testvérek egyházának vezetője, nagyarányú elfoglaltsága miatt kezdetben vonakodott elfogadni a meghívást, de később mégis engedett a rábeszélésnek, mert Erdélytől várta a gyűlölt Habsburg-ház uralmának megtörését s ezzel együtt a csehek felszabadítását. 1650-től 1654-ig élt Komenský Sárospatakon az erdélyi fejedelem vendégeként Magyarországi tartózkodása alatt igen jelentős pedagógiai és irodalmi munkásságot fejtett ki. Komenský Sárospatakon valamennyi értékes tankönyvét átdolgozta és a magyar viszonyokhoz alkalmazta. Itt írta meg egyik legjelentősebb pedagógiai művét, a sajátkezűleg rajzolt képekkel illusztrált Orbis pictust (A világ képekben). Ezen kívül irt és rendezett itt iskolai színjátékokat, s több híres beszédet mondott; melyek közül legnevezetesebb a Gentis Felicitas. (Magyarra először Orbán Gábor fordította le „A nemzet szerencséje“ címen. Magyar Figyelő 1935. évf. 15—25 és 166—173. o.) nagyszabású politikai és kritikai tanulmány az egykori magyar viszonyokról A mű 30 pontjában megállapítja. „A földkerekség egyik nemzetéről sem lehet oly dicsőt mondani, amit a legnagyobb mértékben nem szeretnék rólad elmondani, kedves Magyarországom. Ezt lelkiismeretem tanúsítja. De fájdalom, hogy nem tehetek szivem szerint. Ha az orvoslást keressük, nem elég a baj megállapítása: fel kell kutatni az okokat is, amelyek ismerete nélkül vakmerőén a betegség orvoslására vállalkozunk, mert vagy semmi, vagy csak kétes eredményt fogunk elérni, azonban gyakran még nagyobb kárt is okozunk.“ Magyarország legsúlyosabb hibái között Kcmenský megemlíti, hogy a föld termékenysége ellenére a szegény nép közül sokan éhínség és nyomor következtében halnak meg, a barbár török pusztítja az országot, a németek is ellenségek, a magyarok között irigység, gyfiíöltség, részrehajlás tapasztalható s idegen királyok uralkodnak felettük. Szól a gazdasági elmaradottságról is: „Ebből a nemzetnek az a másik szégyene származik, hogy idevaló ember ritkán tanul mesterséget, főképp finomabbat, mint pl. fém-, üvegipart, papírgyártást, nyomdászmesterséget, festőipart, sőt alaposabb kovácsmesterséget sem. Gazdasági ügyeiket sem Intézik elég ésszerűen, úgyhogy ha a műveltebb nemzetek részeivel összehasonlítjuk, nemcsak a városok, faivak és egyes épületek nyújtanak szomorú képet, hanem a szántóföldek, erdők, kertek és szőlők is.“ Az ország elmaradottságának legfőbb oka a tudatlanság, a tehetetlenség és az ínség. Komenskýnak ez a műve a magyar feudalizmusnak a polgárosodás szemszögéből való bírálata. Az irodalmi munkásságon kívül Komenský Sárospatakon nagy jelentőségű pedagógiai tevékenységet is fejtett ki: a megreformált iskolában három latin osztályt vezetett be, ezek számára tankönyveket Irt, hatásos iskoladrámákkal segítette elő a tanítást, nyomdát létesített stb. A magyar tudósok közül elsősorban a puritán mozgalom tagjaival került kapcsolatba: Tolnai Dali Jánossal, Medgyesi Pállal és a magyar pedagógia nagy úttörőjével, Apáczai Csere Jánossal. A kiváló cseh tudóst négy évi eredményekben gazdag működés után más feladatok szólították el a magyarok köréből. CSANDA SÁNDOR Nehéz idők hatalmas óriása. Vaj’ hallod-é az ünneplők zaját? Sírodnál áll az évek három száza Es mindenik áldásit mondja rád ... Lehet-e sírod néma éjjelébe A mi szavunk a hála hangjuin? Dobog-e szíved néped örömére És sajdul-é fájó siralmain? Óh, mert a szív, mely úgy tudott szeretni, Nem romlik el a fojtó sírban sem ... Életre ébred benn’ az érzelem. Az a virág, mely a hantot benőtte, Az érzelemmel dúsan mosolyog; A szellő, mely ott lengedez körötte, E szerétéiről szép danát susog Óh, küldd közénk magasztos lelked lángját, Taníts szeretni híven, igazán! Szeretve tűrni vészek háborgását, Munkálva küzdeni mindenek javán! Midőn a vész leginkább zúg tombolva, Néped javán leginkább küzdeni, Szenvedve bár, de le sosem omolvaI... Taníts, miként Te érzel érzeni! Vihar volt. Mindenütt a hűre uvölte, Mint egy öngyilkos tombolt a világ; — Te álltái, mint az erdők büszke tölgye, Lelked a harcok meg nem ingaták. Mint a mesék hadrontó nagy vezére, Kinek testét fegyver nem fogja meg: Ügy álltái ott Te égi fényben égve, — Egy védő pajzsod volt: a szellemed. Egy kis nép élt a három bérc tövében Sötétben járó, néked idegen. Magában állt zordon, süvöltő vészen. Harcok között, a rémes éjfelen. Nehéz csatákon Jcüzde büszkén, bátran, Hitért, hazáért, árván, egymagán. Csillag se volt e rémes éjszakában, Mely útjain vezette volna tán. Magányos szírt, zúgó habok közötte, — Ügy állt e nép, megingadozva már. Nyugat felől a vakhit zúzta, törte, Kelet felől a vad török s tatár. Nagy viharon kialuvék a fáklya, Harcok között nem égé tudomány; Tudatlan mentünk új meg új csatára. Mint alvajáró zordon éjszakán. Ki gyújtja meg újonnan azt a fáklyát. Világot vetve áldón mindenütt? Ki vezeti jobb partra azt a gályát, Mely a habok közt már-már elmerüli? Te eljövél, népeknek tanítója, Építeni kezded béke szent művét; — Te eljövél esdő, panaszló szóra, Nagy lelked fényét szerte hintve szét És templom épült a szent tudománynak, Hol összegyűjtéd a nép ifjait. Hogy hallják hangját az úr szent szavának, Mit a Te ajkad oly dicsőn tanít. Nagy szellemed köré seregle minden, Ki szent eszméért küzdött és hevült Ezer sugár repült szét szerte innen S az éj sötétje hajnalra derült. Szép volt e hajnal, — milliók jövője, Bilincstörő szellemnek hajnala. Az Ige ismét visszatért e földre, Felhangzék ismét az úr szent szava. Kételyt elűzte az örök igazság, A szép remény ismét feltámadott... Te vitted ott legeiül a fáklyát, Te, a nagyok között a legnagyobb! lm három század ünnepel ma Téged S benned a munkás szellem érdemét! Erezzük a múltból visszatérő fénynek Dicső csodáit, áldó melegét. Egy emberöltő lép a más nyomába, A századon század áthömpölyög: De bár a test sírjába már leszálló, A szellem él, — a munka az örök. Ezt a költeményét Schöpflin Aladár a pozsonyi evangélikus teológia hallgatójaként Komenský ünnepén, 1892. március 28 án szavalfa el. Megjelent a Gondolat c. folyóirat 1892. márciusi számában.
