A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-29 / 12-13. szám
í 25) A nagy világégés 4. Bú jócska a sivatagban 1941. február 3-án fontos döntés születik Hitler főhadiszállásán: haladéktalanul komoly segítséget kell küldeni az olaszoknak az északafrikai hadszíntérre. A vállalkozás fedőneve: „Sonnenblume“, vagyis „Napraforgó“. 1941 tavaszán már készen áll a „Deutsche Afrikakorps“, parancsnoka Erwin Rommel vezérőrnagy, aki az 1940 május—júniusi franciaországi harcokban a 7. páncélos hadosztályt vezette. 1941. március 24-én német—olasz ellentámadás indul az észak-afrikai hadszíntéren, április 3-án az angol csapatok kénytelenek kiüríteni az utánpótlás szempontjából igen fontos Benghazi kikötőjét, négy nap múlva Rommel csapata; elfoglalják Dernát. április 27-én elérik az egyiptomi határt, másnap kezükbe kerül az első egyiptomi helység, Sollum Tobruk, az észak-afrikai hadszíntér legfőbb kikötője, messze a német—olasz állások mögött, szilárdan angol kézben marad. A várost és a kikötőt a 9. ausztráliai hadosztály katonái védik, a német bombázók éjjel-nappal bombázzák a várost, de a védők ellenállását nem tudják megtörni. 1941. november 18-án a 8. angol hadsereg Auchinlek tábornok vezetése alatt 800 páncélossal, 1000 repülőgéppel és 100 000 emberrel támadásra indul. Az offenzíva rendkívül súlyos áldozatokat követe! az angol páncélos és gyalogos egységektől, de mindössze annyi eredménnyel jár, hogy Tobruk felszabadul. Az angol hadvezetőség gondjait növeli, hogy Hitler 1941 decemberében, amikor az európai keleti fronton az időjárási viszonyok tétlenségre kényszerítik a légierőket, a 2. légiflottát a Földközi-tenger térségébe küldi; az egész hadműveleti térség parancsnoka Kesserltng repülőtábornok lesz. A 2 német repülőflotta repülői jelentős veszteségeket okoznak a brit haditengerészetnek, elsüllyesztik a földközi-tengeri flotta számos egységét, éjjel-nappal támadják Málta szigetét; és Roméi csapatainak utánpótlását, ha nem is teljes mértékben, de valamennyire biztosítani tudják 1942 január utolsó tiz napja Rommel újabb offenzívájának jegyében zajlik le. Az Afrikakorps elfoglalja' Agedabiját, de döntő sikert nem tud elérni. Az offenzíva után Rommel Hitler kelet-poroszországi főhadiszállására repül és a Wehrmacht főparancsnokságától két páncélos hadtestet kér. Halder vezérkari főnök gúnyosan mondja: „Jo, megadjuk, de hogyan fog gondoskodni az utánpótlásról?“ Rommel gőgösen válaszol: „Az nem az én dolgom.“ Az igazság az, hogy a német hadvezetőség 1942 elejétől kezdve képtelen Rommelnak számottevő segítséget nyújtani: a keleti fronton minden páncélosra és repülőgépre égető szükség van. A Hét társadaiomoolitikai melléklete 12-13 17 Felelős szerkesztő: Mács József Tobruk eiest« Rommel feltétlenül bízik a jól felszerelt és a sivatagi háborúban immár nagy hadi tapasztalatokat szerzett Afrikakorps csapataiban, és május 26-án új ot'fenzívát indít mintegy 130 000 főnyi seregével. Az angol és a szövetséges seregek mélyen tagozott, sakktáblaszerű védelmi állásokat építenek ki, de hiába harcolnak, a fölényben levő német—olasz csapatok támadása lassan tért nyer. E harci periódus legsúlyosabb csapása az angolokra Tobruk eleste. A város és a kikötő júúius 21-én kerül a németek kezébe, a hadizsákmány óriási, egyebek között 10 000 köbméter motorolaj, valamint 30 000 ember számára három hónapig elegendő élelem ... ) Tobrukért Rommel megkapja Hitlertől a marsallbotot, bár --■ amint emlékirataiban megjegyzi — egy friss hadosztálynak jobban örült volna. Az új brit védelmi vonal El-Alauieinnél, Alexandriától mindössze 80 kilométernyire húzódik. 1942 június utolsó napjaiban Kairóban az angol nagykövetségen és a közel-keleti hadsereg főparancsnokságán elégetik a bizalmas iratokat, az amerikai katonai összekötő-csoport Khartumba, Szudán fővárosába teszi át székhelyét ... Július elején díszes egyenruhában, vadonatúj hadilobogókkal, zenekarokkal megérkezik az egyiptomi frontra Mussolini. Magával hozza hófehér paripáját, hogy annak hátán vonuljon be az egyiptomi fővárosba. Három hétig vár, míg végülis megúnva a céltalan várakozást, július 28-án visszarepüi Rómába. A kairói bevonulás egyelőre elmarad ... Az Afrikakorps nagy utánpótlási nehézségekkel küzd. a havi 60 00Ó tonnát kitevő szükségleteknek alig egyötödét tudják tengeren és légi ütőn biztosítani. Rommel azt Javasolja, hogy vonuljanak yissza Soltúmig és ott készüljenek fel az új offenzívára; Hitler ez! a javaslatot nem fogadja el és utasítást ad, hogy folytassák az előkészületeket a Kairó és Alexandria ellen indítandó támadásra — ott. ahol most áll az Afrikakorps. Montgomery kinevezése Ezalatt az angolok kiépítik állásaikat El-Alameín és a quattarai járhatatlan horpadás között. A közel-keleti brit haderők új főparancsnoka Alexander tábornok lesz, az egyiptomi sivatagban harcoló 8. hadosztály élére pedig Bemard Montgomery tábornak kerül. Augusztus 30-án Rommel még egyszer támadásra sorakoztatja a német—olasz csapatokat, a 15. éS a 21. német, valamint a Littorío és az Ariete olasz páncélos hadosztályokat, továbbá a 30. német köunyűhadosztáiyt és Ramcke tábornok ejtőernyős hadosztályát. Ez utóbbi a Nílus deltájának megszállását kapja feladatul, míg az 1. páncélos hadosztálynak Alexandriát kell délről megrohamoznia. Montgomery jól felkészíti csapatait és arra kényszeríti az ellenséget, hogy ott ütközzenek meg, ahol a 8. hadsereg szempontjából a harc a legkedvezőbbnek ígérkezik. Rommel tábornagy támadása kudarcba fullad. A harc alakulásában jelentős szerepet játszik az angol légierő, amely Adam Halfánál, első ízben a második világháború során, bombaszőnyeget zúdít a felvonuló német—olasz tankokra. Rommel a szőnyegbombázás után döbbenten jegyzi fel naplójában: „Mi lesz, ha az angol—amertka légierő ezt a módszert alkalmazza majd otthon, Németországban is?“ Súlyos hátrányt jelent Rommelnak az, hogy közvetlenül az offenzíva megindítása előtt a tobruki kikötő közelében egy angol tengeralattjáró elsüllyeszt egy 7000 tonnás tankhajót, az Afrikakorps üzemanyagának utánpótlásával. Montgomery megelégszik a támadás visszaverésével, nem üldözi az ellenséget; első célját elérte, Egyiptom biztonságban van, most erőt gyűjt, hogy a lehető legkedvezőbb időpontban megkezdje rég tervezett döntő offenzíváját. Rommel visszatér Németországba. Még mindig nagy nimbusz övezi, és a külföldi haditudósítók részére rendezett sajtókonferencián, október 3-án gőgösen kijelenti: „Kezünkben tartjuk Egyiptom kapuit és nem szándékozunk tétlenek maradni. Még kevésbé gondolunk arra, hogy visszavonuljunk arről a pontról, által most állunk. Mindenki biztos lehet benne, hogy a kivívott eredményeket biztosan a kezünkben tartjuk.“ De októberben már javában folynak a „Torch" („Fáklya“, az angol—amerikai csapatok északafrikai partraszállásának fedőneve) előkészületei, és Montgomery újabb támadásra készül. Október 23-án késő este megérkezik Londonba a közép-keleti brit haderők főhadiszállásáról az egyszavas távirat: „Zip!“ A támadás megindult,^ Churchill táviratban közli Roosevelt amerikai elnökkel: „A csata Egyiptomban megkezdődött ... Azok a Sh ermann-tan kok és önműködő fegyverek, amelyeket azon a sötét tobruki reggelen Ön adott nekünk, méltó szerepet fognak játszani.“ El-Álaméin Ezalatt El-Alameinnél 1000 brit ágyú irtózatos pergőtüze zúdul az Afrikakorps és az olasz sivatagi hadsereg állásaira, majd az utászok megindulnak, hogy utat nyissanak az aknamezőkön a páncélosok előtt. A 8. hadsereg támadása váratlanul éri a német—olasz csapatokat. Rommel nincs a hadseregnél, a szeptemberi kudarc után Hitler parancsára üdülni ment Ausztriába, a Semmeringre. Stumme tábornok, Rommel helyettese, kevéssel a csata megindulása után elesik. Thoma tábornok, Stumme utódja, még új ember az egyiptomi fronton. Hitler október 24-én az éjszakai órákban telefonon utasítja Rommelt: azonnal repüljön Afrikába és vegye át újra az Afrikakorps főparancsnokságát. Rommel másnap már Egyiptomban van, de ő sem tud segíteni. Montgomery a front északi szárnyára vonja a német—olasz főerőket, ezután délben, titokban felvonult roham-hadosztályaival váratlan támadásba lendül, és az elalameini csata megindulásának 12. napján, november 4-én, döntő áttörést erőszakol ki. Rommel az áttörés után már csak azzal törődik, hogy hadseregének roncsait mentse, és Hitler utasítása ellenére parancsot ad a teljes visszavonulásra. A líbiai front összeomlott. November 5-én Sztálin a következő üzenetet kapja Churchilltől: „Ez idő szerint a hadifoglyok száma 20 000 fő; a zsákmányolt harckocsik száma 350, az ágyúké 400 a gépi szállító eszközöké több ezer. Előre törő, mozgó erőink Mersza- Matruhtól délre vannak A nyolcadik hadsereg előre nyomul.“ November 7-én megkezdődik a „Torch“, azaz a „Fáklya“ hadművelet, az észak-afrikai partraszállás. A „második front“ Az előzmények: 1942 júniusában Roosevelt és Churchill Washingtoniban megvitatta a háborús helyzetet és a „második front“ létrehozásának kérdését. E ponton komoly nézeteltérés mutatkozott Roosevelt és Churchill álláspontja között. Az amerikai elnök kész volt teljesíteni az angolszász szövetségesek részéről a Szovjetuniónak tett ígéretét, mely szerint még 1942- ben létrehozzák a második frontot — Európában, Franciaországban. Churchill ezzel szemben előbb Észak-Afrikáhan óhajtotta a helyzetet stabilizálni, hogy utána a szövetségesek partra szállhassanak Európában, de nem Franciaországban, hanem a Balkánon. Churchill azzal érvelt, hogy a Balkán, tekintettel az egyre erősödő görög és jugoszláv partizánmozgalimakra, kiválóan alkalmas a szövetséges invázióra. Továbbá: a balkáni invázió sikere esetén lényegesen megrövidül az összekötő útvonal a Szovjetunió és a nyugati szövetségesek között, sőt (Folytatása a 29. oldalon./
