A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-15 / 10. szám
KESZELI FERENC a p is tim b q s w A hulladékgyűjtő telepet dróthálóval kerítették körül. Az utcára néző oldalán volt a vaskapu, azon keresztül jártak az autók, zsákolók, meg a kárésok is. Egyszerű, mégis szép kapu volt. Előtte állt meg az autóbusz. A íérfi kiszállt a buszból. Életében először szállt ki ezen a megállón. Naponta kétszer utazta végig e vonalat, csaknem hat esztendeje már. Naponta kétszer minden alkalommal megnézte a kaput. Nem talált rajta semmi különöset, csak tetszett neki, de nem tudta, miért látja szépnek. És amint kilépett a büszból, megértette, miért szép a kapu. Mert ott volt mögötte a rengeteg rozsdás hulladékvas; a kapu két oldalán két drótkerítésben folytatódott, aztán derékszögben megtört, majd ismét megtört a drótkerítés, de nem találkozott a két asszony, mert hátul is volt egy kapu. Arra gondolt, hogy nagyon izzad a lába. A szép kapu előtt a járdán egy öregember ült. Piszkosbajszú öregember. Egy rozoga babakocsi tolókarját szorongatta, a kocsiban két zsák hulladékpapír vdlt. A férfi tovább ballagott. Nem tetszett neki a piszkosbajszú öregember, amint ül a kapu előtt, várja, míg kinyitják a telepet s fillérekért átveszik tőle a papírt. Arra gondolt, ha pénze lenne s azt a látszatot tudná kelteni, hogy rendkívül nagy szüksége van az öreg papírjára, akkor odamenne hozzá s többszörös áron megvenné tőle. Aztán behajítaná a kerítésen. De nern. Akkor az öregnek fájna a szíve utána, kilopná, s megpróbálná újra eladni. De pénze sincs, a farzsebébe meg nem dughatja a zsákokat. Az is lehet, hogy csont van bennük. Bűzlöttek a zsákok. Gyerekkorában mindig egy nagybőgőre vágyott, s arról, hogy nincs most se pénze, ez jutott eszébe. Mikor vehet már végre egy nagybőgőt? Igaz, nem csak ez volt az oka, hanem az is, hogy félt kicsit. Félt attól, hogy majd egyetlen hangot sem tud kifacsarni a hangszerből. Mégis tudta, érezte, egyszer lesz nagybőgője. Megállt egy zöldségüzlet kirakata előtt és nézte a gyönge fejessalátákat. Ismét egy gyerekkori emlék. Nagyon szerette a salátafőzeléket. Most is szereti. Hidegen, másnaposán. Ügy nagyon jó. Hátulról, a kert felől sütött a reggeli nap, leült a konyha küszöbére, lába közé vette a fazekat és evett. A legszebb gyerekkori élményeinek egyike volt a hideg salátareggeli. Mert hidegen szerette, másnaposán, mikor már megsűrüsödött. Sajnálta, hogy elmúltak azok az idők. Ma már sem a lóbüfékben, sem az üzemi étkezdékben nem adnak salátafőzeléket, de még csak egy luxusétteremben sem ehet, mert ott ilyet sosem főznek, meg se tudnák úgy főzni, mint az öreganyja. Az öreganyja már régen halott. Különben is porcelántálban adnák, melegen, nyakigérő polgárjászolon, vagy fehérabroszos asztalon kéne elfogyasztania. A talponállókat nevezte lóbüfének, asztalait meg polgárjászolnak. Ismét eszébe jutott az asszony. Négy éve ismerte, azt sem tudta, hol látta meg először. Csak annyi maradt meg benne, hogy akkor olajzöld vászonruhát viselt. Nyár lehetett, mert szellős, könnyű olajzöld ruha volt. Kísérte, követte egy órán keresztül. Az asszony bement a kávéházba, ő is, aztán egyenesen az asztalához ült. Vodkát ittak, moziba mentek, , aztán sétáltak. Romantikus, szűk utcákon jártak. Tetszett az asszonynak, amikor azt mondta, itt át lehet köpni a túloldali ablakokba. Előre tudta, mi lesz a vége, ezért nem is sietett. Még csak célzást sem tett arra, aminek be kellett következnie. Aztán azt mondta az asszony. „Ez természetes. Én nő vagyok, te meg férfi.“ Egy meredek utca, nem is utca, csak feljáró vezetett a domboldalra. Botorkáltak felfelé a lépcsőkön. Sötét zug volt és kihalt. Zsákutca volt. Mikor a végéhez értek és meg akartak fordulni, véletlenül az asszony melléhez ért, aztán bátortalanul megcsókolta a száját. Kicsit bosszantotta, hogy így sikerült, nem így tervezte. Végigjárták, körültelefonálták a külvárosi szállodákat. Végre az egyikben sikerült szobát kapniok, de csak azzal a kikötéssel, hogy hajnali ötkor elhagyják a szobát. Hajnalban lezuhanyoztak, és megbeszélték a délutáni találkozást. Így kezdődött. Most tétlenül, tanácstalanul kószál, el kell határoznia, hol alszik az éjszaka. Két hete nincs már lakása. Aztán a portás kopogott, és felöltöztek. Délután az asszony lakásán találkoztak. Ha hazajön a férje, hát jöjjön, aminek jönnie kell. Elválnak, ő meg az asszonnyal elmegy vidékre. Legszívesebben egy eldugott tanyára menne, akárha disznóetetőnek. Az asszonynak is tetszett a gondolat. Két hónapig tartott a kapcsolat. Aztán csak elvétve találkoztak, a férj nem tudott meg semmit. Élete első élménye volt, amelyet mindenki előtt el tudott titkolni. Hiszékeny volt, mindenkinek elmondta, még a legintimebb titkait sem volt képes.magában tartani. Nem is értette, hogy tudta ezt eltitkolnia barátai előtt. Aztán fél évig nem is látta az asszonyt. S ma ismét telefonált. Megnyomta a csengőgombot. Nyugodt volt. Ismét csöngetett, aztán lassan elindult lefelé a lépcsőkön. Az öregember még mindig a kapunál ült. Este visszament. Ismét a hulladékgyűjtő előtt szállt ki a buszból, és három megállónyit gyalogolt egészen az asszony lakásáig. Megállt és nekitámaszkodott egy vasoszlopnak. Jó volt a hideg a hátának. Felnézett a házra. Először a sötét ablakok mögött lejátszódó eseményeket próbálta magában elképzelni, ölelkező párokat, kiságyakban alvó gyerekeket látott maga előtt. Aztán a kivilágított ablakokat nézte s még ha néha fel is tűnt egy-egy árnyék a függönyök mögött, nem tudta elrendezni az eseményeket. Az oszlop felmelegedett a testétől, nekidőlt a másik oldalának, ott még hűvös volt. Ezen az oldalon már csak két ablak világított. Az egyik az asszonyé volt. Csöngetett. Hajnalban megmondta az asszonynak, hogy szereti a lányt és feleségül is veszi. Az asszony helyeselt, de kérte, reggelig még maradjon, úgysincs hová mennie. Felöltözött. A szemeteskukák fölött a sötétben egy görnyedő sustorgó alakot vélt felfedezni. Közelebb ment hozzá' köszönt. Az öreg volt, a piszkosbajszú. — Mit akarsz? — förmedt rá az öreg. Hirtelen nem is tudott válaszolni, néhány pillanatig hallgatott, aztán kinyögte. — Segíteni... segíthetek? — Eredj oda, ahonnét jöttél! — Ott rosszabb, inkább segítenék. Az öreg felnézett, kérdezett valamit a szemével. Nem tudott válaszolni. Aztán megszólalt az öreg. — Nincs ám annak ura. Büdös ringyő az, heh, tudod-e? A lányom. Harmadik éve már, hogy a pincében lakom. Még vasárnap sem enged fel a házába. Pedig a fele pénzt tőlem kapta. A nyugdijamat is ő szedi. Azt se tudom, mennyit kapok. Sokat. Biztosan sokat. Negyvenkét megszakítatlan esztendőm van ledolgozva a vasútnál. Negyvenkét „tengely fölöltt töltött esztendő“.Nálunk ezt így mondják. Mozdonyvezető voltam fiam, masiniszta. Higgadtan visszaballagott a nőhöz. Többször csöngetett s nem ütötte meg rögtön az ajtónyitáskor. Belépett a lakásba, betette maga után az ajtót, aztán... Balkézzel ütötte meg először. Büntetett előélete miatt hét hónapot kapott és fizetnie kellett a kezelési költséget. A nő hat hétig feküdt kórházban, csaknem kifolyt a szeme. Sikerült megmenteni. A férfi télen szabadult. Ha a nő a felesége, akkor nem büntethetik meg, vagy legalábbis hét hónapot nem sózhatnak a nyakába. Családi botránynak nyilvánítják s a törvény nem nagyon avatkozik az ilyesmibe. Másnap már a hulladékgyűjtő felé vitte az útja. A munkahelyére ment próbálkozni, hátha visszaveszik. A telep kihalt volt, kapuja zárva. A drótkerítés mögött rengeteg csonttá fagyott papírbála volt. Biztosan megázott, aztán egy hirtelen fagy csonttá fagyasztotta. így nem lehet elszállítani. Meg kell várni a tavaszt. „Fagyasztott szemét, mélyhűtött szemét“ — mondogatta magában. Mélyhűtött szemét. Tetszett neki ez a megfogalmazás. Kuruez Sándor felvétele
