A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-03-15 / 10. szám

Kassáról Prágába kerülve, a Prágai Magyar Hírlap munkatársaként találkozott az ott tanuló magyar főiskolásokkal. Ez a találkozás kölcsönösen gyümölcsöző hatású volt. Győry felszabadítőan hatott a fiatalokra; á bálványrombolót, az útmutató váteszt üdvözölték benne. Nem kis részben Győry hatásának tulajdonítható a háború romjai alól kisarjadt magyar kisebbségi generáció öntudatosodása. Győry prágai tartózkodása alatt zendült fel költészetében patetikus erővel az új nemzedék mást-akarása, az az igény, hogy végét kell vetni a múltnak, le kell számolni az apai örökséggel, mely már minden porcikájában elfogadhatatlan, „új“ útra kell lépnie a kisebbségi magyarságnak. Az ő hatását kell látnunk — nagyobb részben —, a politikai-társadalmi események kisugárzása mellett, abban a fejlődési jelenségben, hogy a Sarlóba tömörült ifjúság végképp lemondott az idősebb nemzedékkel való együttműködésről, s a maga választotta útra lépett. Lelkesítő versei lendítőerőként, felvillanyozó sugalmazásként hatottak a mozgalomra. Csehszlovákia-szerte a sarlósok tábortüzének fényében szavalták verseit. A mozgalom választott poétája lett, a vezér, akit követni kell.

A Csehszlovákiában turnézó Móricz Zsigmond is felfigyelt verseire, s új kötete megjelenése után a „kincstaláló boldogságával“ ölelte keblére a költőt a Nyugat egész olvasótábora előtt. Ilyen intenzitással, ekkora elfogult lelkesedéssel és érzelmi telítődéssel csak Adyról Irt: „Egy szlovenszkói költőnek kötetét kaptam ma kézhez, s míg olvastam a verseket, felrajzott előttem minden szomorúság, amely isten szerint való hangokat kap ebben a könyvben. Győry Dezső: Oj arcú magyarok című könyve ez...“ Ennél melegebb hangú és rangosabb helyről jövő elismerést és biztatást nem is remélhetett a fiatal költő. Móricz írásának elismertető, felindltó szavai előrelendítő hatással voltak a költő fejlődésére. Az ő írása nyomán vált azonban szokássá csak a „politikust“ látni Győryben. Mintha minden jelentősége mozgalmi múltjában lenne, s csak antifasiszta kiállása, férfias-becsületes magatartása válhatna a mai ifjúság követendő példájává. Pedig nem kevés ama verseinek száma, amely elbírja a szigorú esztétikai értékelést is. Talán kötete clmadó verse is beszédes példa lehet, amely felhívó, lelkesítő, felrázó, útrabocsátó jellege és hatása mellett költeménynek is szép. Nem a babitsi értelemben vett „szép“ vers, nem a „mívesség“ szülötte, hanem férfias dlsztelenségével, fennkölt hangvételével, komoran zenélő nyelvével válik széppé:

„Csodálatos csillagok, botorkáló fiatal szikrák, más fényű, más lángú, más színű tüzek, csillogjatok, égjetek, szálljatok erre, szánjatok arra,

szánjatok szerte,

vár az ég, komor ég, fekete magyar ég.

Nagy próbáknak ideje jött ránk, nagy sorsok omoltak a sárba, szent új komoly fiatal arcok változtak át a végzet

parancsára, mássá,

mint voltak, akiktől lettek ők is, változott szent szomorú arcok, kik bűnhődünk az apák vétkéért.

Csodálatos csillagok, a szegénységben gazdagult világok, nyers szenvedések ózonja telíti körültetek az éles levegőt, villámosabb ájerben élve, mi sorról sorra öldösi már ki sok torz botorság szívós vén csíráit, hiába futtok sorsotok elől:

az új problémák üstökös farkától szalajtatott felkínzott mag kigyúl, s új vonást vág a magyar ég fején

(Oj arcú magyarok)

A Magyar Akadémikusok Körének ajánlotta ezt a versét. A kisebbségi főiskolásoknak, ők a történelem forgatagában „botorkáló“ egykor majd lángot lobbantani kész „fiatal szikrák“, akik a történelmi kényszerűség felismerése folytán változtak át „mássá, mint voltak, akiktől lettek“. Az apák világát maguk mögött hagyó fiatalok, akiknek szenvedései új mentalitást érlelnek, újat, emberit és magyart. Tömör összefoglalása ez a vers a kisebbségi magyar fiatalság eszmei, erkölcsi és társadalmi-politikai felfogásának, küldetésének, az „új arcú magyarok“ programjának.

A „vox humana“ költője

A húszas és harmincas évek fordulóján módosul Győry költői hangvétele. A Sarló jegyében született költeményekre jellemző magabiztos lendület, lelkesült hangoltság érezhetően megtörik. A demokráciát üres jelszavakká hazudó társadalom igazságtalanságai, az állandóan terjedő munkanélküliség, a tömegek katasztrofális nyomora, a Sarlót ért brutális támadások elkeseredéssel és szorongással töltik el (Gyomorídegesség, Defekt). Lírája érezhetően elmélyül, eszmeileg érettebbé válik a kor nyomasztó súlya alatt. Visszatér a kötöttebb, feszesebb kifejezési formákhoz, a mondanivalója pedig a meghasonlottság, a csalódás és undor, a kétség és bizonytalanság elszomorító jelen valóságára utal. A költő elhatárolja magát a társadalom uraitól, a hatalmat gyakorlóktól és talpnyalóitól.

Nem hajlandó közösködni velük, nem kívánja szekerüket tolni. Ebben az igaztalan világban el kell hallgatnia a becsületes, a nép gondjaival élő, a társadalmi és morális igazságokat kereső költőnek:

„Kinek? Ezeknek? kívánatos szókkal ágáljon kinn a hordó-frontokon? Ä, inkább dermed a néma milliókkal.

Nem. Inkább csend. Nem alkuszik a szándék: ami ma van, nem veszi be a gyomrom, nem veszi be. Okádék.“

(Hol a költő?)

A korszak versei a Hol a költő? című kötetében gyűltek össze. A mondanivalójában, formai megoldásaiban, költői magatartásformájában változó Győry sokat vesztett optimizmusából. Elhivatottságának kissé félénk, de annál szebb megvallását a kötetnek csupán egy költeményében olvashatjuk, a Kenderáztatóban. A szabályosan váltakozó, helyenként koriambusokkal dallamosított ötös és hatodfeles jambusok ritmusán felivelő költői vallomás a poéták örök sorsát villantja fel átforrósltó művészi erővel. Az elrendeltetés tövises útját járó költő átmenetileg elomló hitét élesztgeti, hogy a múlt éé a jelen szenvedéseitől megszabadulva, a múlt tisztítótüzén valami újjá átlényegülve folytathassa majd a számára kijelölt utat, s ismét „lepel vagy zászló“ lehessen belőle. A pillanatnyi elbizonytalanodás harcol itt a költői küldetéstudat parancsoló belső hitével:

„ ... hogy majd fehér gyolcs: eszköze lehessek, lepel vagy zászló, mint elvégzi Ű,

— hej, élet, áztatója ezereknek, csak ne nyomná úgy szívemet a kő!

(Kenderáztató)

A harmincas évek elején Prágából — átmeneti állásvesztés után — a pozsonyi Magyar Újsághoz került. Nemcsak az ö életében történtek azonban döntő változások. Európa sorsa is ebben az időben dőlt el. A korszak egybeesik a német fasizmus uralomrajutásával, a magyar kisebbség politikai és kulturális vezetői egy részének fasizálódásával, az újabb világégés lehetőségének testközelivé emelkedésével. Győry érzékeny szeizmográfként reagált az eseményekre. Figyelte és féltette népe és Európa sorsát. A fejlemények költészetének további elmélyülését, társadalmi szemléletének radikalizálódását hozták. Érdeklődési köre kitágult és erősebb szociális töltést kapott, művészi öntudata megerősödött, eszmei térbeli hovatartozása tudatosult, erős táji színezetet kapott.

E fejlődési szimptómák leginkább korabeli publicisztikáján, s költészetén a korszak lírai termését felölelő két kötete (A hegyek árnyékában; Zengő Dunatáj) alapján mérhetők le.

Akkor komorul el igazán hangja, mikor a németországi események hatására félelmetesre tornyosul a háború réme. Vigyázó szeme messze, túl a kisebbségi horizonton Európára irányul. A Napoleon maszkban, tehát a kíméletlen és könyörtelen háborút és hódítást szimbolizálóan megjelenő Lucifer „új“ rendjét az emberiség, a kardos humanizmussá keményült emberiesség nevében utasítja el:

Nem érted állat, nem kell e z a rend!

(Az ember tragédiája, legújabb szín)

A magyar költők közül elsőnek emelte fel szavát a fasizmus értékpusztitó barbarizmusa elln (Zengő Dunatáj). A készülődő új apokalipszis fenyegető árnyékában a szlovákiai magyar költő Európa népeinek szószólójává emelkedett, s zord fenségű, komor muzsikájú lírájában férfias bátorsággal hirdette a népek testvériségének gondolatát, a háború embertelenségeivel szembeszegülő cselekvő humanizmusnak, a népek között hidat verő vox humanának eszméit. S mikor hazája sorsa a müncheni tragédiával beteljesedett, a betiltott Magyar Újság utolsó számában még felemelte szavát a nácizmus (A jel), az irredentizmus (Lármafa) és az antisemitizmus ellen (Az én két testamentumom).

Az első Csehszlovák Köztársaság széthullásával lezárult Győry költői életművének legjelentősebb szakasza. A második világháború pusztító viharában is hallatta szavát. 1939 őszén, Pozsonyban, állás nélkül, a titkosrendőrök elől bujkálva megírta a magyar költészet gyik legszebb antifasiszta dokumentumát, a Magyar Hegyibeszéd 1939 című poémáját. Ezzel a művel érkezik költői fejlődése csúcsára. A csaknem négyszáz soros költemény lényegében egy kollektív érvényű lírai önéletrajz, amelyben a költő két évtized kisebbségi létének állomásait idézi fel tanulságul: a pusztító háborút, a vesztes forradalmakat, az államjogi fordulat megrázkódtatásait, a megoldatlan problémák szülte konfliktusok kényszerű emlékét. A kisebbségi ember megrpóbáltatásait, amelyekből mgis az emberszeretet virágzott ki: „Gyűlölségre nevelt a sorsunk, mi szeretetre önmagunk.“ A szlovákiai magyarság eszmei-politikai fejlődését az „apák bűne“ felismerésén, a kisebbségi messianizmus romantikus álmain, az „új arcú magyarok" megújulást sürgető lelkesedésén keresztül az „emberség nagysága, a lelkiismeret erkölcsi teljessége“, a vox humana megvallásáig:

„Sohasem magunkért, mindig másért hirdettünk többet, mint magunk: jobb lenni ösztönünknél s másnál, s tartani minden gátomlásnál élő gátnak szivünk s agyunk.“

A vox humana lényege, a szlovákiai magyarság legjobbjai küldetéstudatának maximuma bontakozik ki a költemény vallomásos soraiból.

A történelem örvénylése messze sodorja a költőt. Tiso pribékjei és a gestapo elől menekülni kénytelen. A háborús vihar múltán azonban ismét felcsendül a hangja (Férfiének Európa romjain). S nem véletlen, hogy a fasizmus áldozatának, a cseh forradalmárirónak, Július Fuőíknak ő szólaltatja meg legendássá vált börtönnaplóját elsőnek magyarul (Üzenet az élőknek).

A negyvenes évek végén Magyarországra települ, de értetlenség fogadja. A vox humana költőjét nem értékeli az ötvenes évek merev irodalompolitikája. Verseit nem adják ki, a költő kénytelen elhallgatni. Csaknem egy évtizednyi némaság után szólal meg ismét költőként: Július Fučík emlékének szentel egy versciklust. Az élő magyar költő válaszol a halott cseh forradalmár üzenetére (Az élő válaszol). A ciklus versei azonban többnyire a régi harcok és harcostársak, a hazai táj és emberek lírai megidézései. Az öregedő költő a maga igazát és igazoltatását keresve visszatér ifjúkora szellemi és földrajzi tájaihoz, hogy erőt merítsen lankadó művészi ihletéhez. Ez a ciklus is megerősíti, amit a költő egész életműve bizonyít: Győry Dezső a magyar antifasizmus egyik legrangosabb költője, a szlovákiai magyar irodalom legkiemelkedőbb lírai egyénisége, aki soha nem múló aktualitással summázta az emberi együttélés lényegét:

„te is csak egy kis fodra vagy a népnek, s a sors értelme: nép lenni a népek, s ember lenni az emberek között!“

SZEBERÉNYI ZOLTÁN