A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-15 / 10. szám
70 éves Gyóry Dezső, a „legszlovenszkólbb magyar költő“ március 18-ári tölti be 70. életévét. Aligha lehetne ebből az alkalomból méltóbban, hozzá leginkább Illően köszönteni, mint újra emlékezetbe idézni — legalább főbb vonalaiban — a még be nem fejezett, de lényegében lezárt, méreteiben és jelentőségében kiemelkedő, némely vonatkozásaiban pedig rendhagyó költői életművét. Különös és mostoha költői sors az övé. A csehszlovákiai magyarság ‘ sorsprobiémái érlelték költővé, a kisebbségi magyarságért harcolt és 1 alkotott, de az egyetemes magyarság szívében is otthonra szeretett vol- >. na találni. A két háború közötti időszakban, amikor költői munkássága . legjavát kifejtette, erről álmodnia sem lehetett. A Horthy-korszak szel- > lemi sötétségétől mi sem lehetett távolabb Györy költészeténél, amely í mentes volt a hivatalos nézetté erőszakolt irredentizmustól, a sovén ! nacionalizmus minden formájától. A népek testvériségének hirdetője, ■» a vox humaua poétára mindvégig persona non grata volt Horthy Magyarországán. Költészetének legjavát egy kisebbségi adottság sokszor i bénító-lefokozó körülményeiben alkotta meg, de szavainak érvénye t nemcsak szőkébb hazája népét, hanem az egész magyarországot, a Dunatáj és Európa népeit is illette. A felszabadulás után hosszú ideig ' mégis hallgatás és értetlenség vette körül. Körülményei úgy hozták, hogy maga is elhallgatott. S mikor hosszú némaság után ismét megszólalt, nem a költő, hanem a prózaíró hallatta szavát. Nem is lehetett másképp. Györy költészete olyan mélyen gyökerezett a csehszlovákiai magyarság társadalmi-politikai valóságában, a hazai táj igézetében, hogy mikor Magyarországra költöztével ez a kapcsolat megszűnt, kiapadtak a költészetét éltető nedvek is. Később is csak az emlékek, a regi harcok és harcostársak, a szülőföld tájainak és embereinek felidézései törték meg hallgatását (Az élő válaszolj. A 70. életévét betöltő Györy Dezsőben sem a napjaink népszerű regényíróját köszöntjük elsősorban, hanem a költőt, aki a két világháború közötti időszak mesterségesen szított nacionalista légkörében is péidaadóan vallotta: „mindnek kívánom, amit egynek, hiszen közös a nyeremény, én minden népet féltek attól, amitől féltem az enyém “ (Én minden népet féltek . . .) Az „újarcú magyarok" költője Györy Dezső pályakezdésének körülményeit és eredményeit vizsgálva aránylag kevés áruló jelét találjuk a költő életművét ismerők tudatában élő „erős és igaz szó“ készülő poétájának. Mint minden kezdő lírikus, ő is az elődök hangján szólal meg. Első zsengéiben az általuk sugalmazott költői magatartásokat ölti magára, lírai kelléktárukból kölcsönzi kifejező eszközeit, motívumait és helyzeteit. A századvég és a századforduló magyar költői hagyományaiból induló költő csak Ady Eudre géniuszától megtermékenyülve indulhatott el azon az úton, amelyen végighaladva az „egyetemesség emberi hangjának, az emberség nagyságának, a lelkiismeref erkölcsi teljességének“ művészi meghirdetője lett. Egy szlovákiai kisváros, az akkoriban igen élénk kulturális életet élő Losonc szolgáltatta azt a légkört, amelyben költői öntudatára ébredt, művészi alkotóereje felvirágzott. A Madách Körben, a haladó értelmiség kulturális gyülekezetében vésődtek leikébe azok a gondolatok, amelyek a tehetséges verselőt a csehszlovákiai magyar fiatalság programadó költőjévé, a magyar kisebbség legszebb eszméjének, a „vox humaná“-nak adekvát kifejzőjévé és meghirdetőjévé érlelték Költői pályakezdése még erősen kötődött az államjogi fordulat utáni idők depressziv hangulatához. Elsp költői megnyilvánulásai az Ady megjósolta „szétszóródás“ tragikus élményében gyökereztek, s nemegy szer nacionalista túlfűtöttségükkel hivalkodtak. Ez a hangulat akkoriban általános volt a kisebbségi magyar lírában, s szinte egyöntetűen jellemezte a fordulat után megszólaló magyar költőket. A sötétnek látott jövő rettenete, a csodavárás önámító mákonya, a passzív rezisztencia öngyilkos elmélete visszhangzott a lírából, az egyre sorjázó elégiákból. Ebbe a homogén kórusba szólt bele a fiatal költő mutáló hang-» ja, eleinte szinte teljesen elvegyülve a rokonhangok együttesében (Hangulatok; Százados adósság!), majd egyre inkább elkülönülve tőle. Ady közbejöttével, a magyar bűnök és gyarlóságok nagy ostorozójának költészetén felbátorított történelmi érzékkel hamarosan levetkőzte a depressziv hangulatokat, s a való helyzet mérlegelésében, haragos és szenvedélyes tónusban hangzik fel bíráló-útmutató költői hangia. A kialakult helyzetben a letűnt korok súlyos történelmi mulasztásainak következményeit, az „apák bűnét“ látja. Tudatosítja, hogy meg kell újulnia a magyarságnak, „százados adósságot“ kell törlesztenie, könyör telenül szembenéznie önmagával, az „apáktól“ mindig fényesnek hazudott múltjával, hogy majdan megállhasson a népek ítélőszéke előtt. S ebben a megújulási folyamatban meghatározó szerepet, missziós küldetést álmodott a csehszlovákiai magyar kisebbségnek, főként a háború és a forradalmak tanulságait levonó fiataloknak, „láthatatlan gar da“ tagjainak, akik már pátosz és illúzió nélkül értek felnőtté, s akik a passzív csodavárás helyett a valóság józan tudomásvételét, az aktív társadalmi-kulturális harcot, a társadalmi-politikai haladásért folytatott küzdelmet választották. S ebben a küzdelemben áz élen kíván harcolni a fiatal költő: „...megyek elöl: máglyákra a koloncukkai. dohokkal, irtsátok, tapodjátok, rohanjátok át; de szeressétek az új szenvedését, a tiport milliókat, a bús életcselédeket, a szolgáknak is örömét, tanuljátok ki a nyomorult sors termő csinját-binját világraszóló küldetésért ez lesz az ár és a bér —“ (jános szava három Jordánnál) i FOlllltf A Hét társadalompolitikai melléklete 10 Felelős szerkesztő, Mács József Az idézett vers a harmadik kötetéből, A, láthatatlan gárdából való, amelynek versanyagát már a Kassai Napló munkatársaként írta. Ez a kötet fofmai és eszmei szempontból egyaránt eltér a pályakezdő kötetektől. Míg a kezdő költő költészetét eleinte a feszesebb versforma, a sokszor mesterkélt formanyelv, majd egyre inkább az Ady versszer kezeteit és helyzeteit követő formai-frazeológiai megoldások jellemezték, ebben a kötetben megnyúlnak a sorok, bizonytalanná válik a ritmus, fellazulnak a formai kötöttségek. A kötet versanyagát olvasva azonnal szembetűnik a költemények versszerűségének jelentős mértékű feloldódása. A formai fegyelem, ami sohasem volt erős oldala, tovább lazul. Az addig általában jambikus, ritkábban magyaros verseiési gyakorlatot a szabadabb sorú, oldottabb ritmusélményt nyújtó verselés váltja fel. Ez a változás nem ment végbe külső hatás nélkül. Nyelvének expresszionizmusához, mozgalmasabbá válásához, a lírai hangvétel har sányabbá fokozódásához Szabó Dezső hatása kellett, a költői magatartás, motívum-anyag, a töredezett-szaggatott felkiáltások pedig Kassák sugallatát mutatják. A formai változások azonban nem pusztán külsőségek, hanem eszmei gazdagodást és megújulást takarnak. Annak az eszmei-világnézeti radikalizálódásnak a következményei, amelyen Kassára kerültében a magyar emigránsok és nem kis mértékben Fábry Zoltán hatására átesett.
