A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-01 / 8. szám
Malé Ida: mint kényes gyermek Érzéseimet, mint kényes gyermek a színes agyagot összegyúrtad, s megmaradt a szürkeség, a selejt... S az én örömömből? akkora a levonás nem is tudom ezután . .. kislányom bánata Szemében még szitakötők álmodnak, szempilláján harmatcseppek a könnyek, mint apró szentjánosbogarak, szép nyári estén, tüzesen, könnyen jönnek, ha varjak, kis bántalmak szétcsapkodják szivárványkék álmát. Zalnbai Zs ig mond: megtalált haza Maeháőek k. felvétele Tetők alatt, falak zegzugában tömör fürtként függ galamb, csend, homály. A tévétornyon narancsot álmodik a lámpa. Nyurga kamaszként esontfésíit tűz a fák hajába egy neon oszlopa. Csikorog, mordul a sínpár. Oda az álma, míg egykedvűen átbillen a mába a villamos, e pléhfejű bogár. Ilyen lehet a megtalált haza. Országhatára: tenyerünk recéje. Megfér benne gerincünk tornyunk függőleges, szép diadala. Az autó meg a A szomszédom autótulajdonos. Csinos, kékszínű spartakja van, ami töröm is, büszkeség, is. Már az is örömet szerez neki, ha rápillanthat, de ugyanakkor büszkeséget is érez, hogy a magáénak valihatja s dagadó mellel kiálthatja a világba: „Az enyém!“ A kék spartak legtöbbnyire ott áll a ház előtt. Talán azért, mert a szomszédom garázsa kilométerekre esik lakóhelyétől, s ha kedve szottyanna egy kis kirándulásra, ne kelljen bevillamosoznia az autóért. De az sincs kizárva, azért tartja itt a ház előtt, hogy naponként gyönyörködhessen benne, cirógathassa, babusgathassa. Mindegy. Az autó itt áll a ház előtt és lubickol a napfényben, mosdik az esőben. Talán azért is olyan szép, olyan ragyogóan elegáns. Lehet, hogy el sem hiszik, de engem is felvidít reggelenként a csinos autó, illetve a szomszédom. Egy idő óta nem mulasztanám el meglesni az ablakból azt a kis intim jelenetet, amelyet a szomszédom rendez az autójával való találkozásakor. gazdája Ügy kezdődik, hogy a szomszédom szokás szerint, indul a munkába. Illetve csak indulna, mert az udvaron megáll és hosszasan gyönyörködik autójában. Aztán közelebb megy hozzá, szemmel cirógatja, körültopogja és jókorákat rúg a kocsi gumiabroncséba. Következő ténykedése a nézelődés, piszmogás. Később ledobja a kabátját és se szó, se beszéd, bemászik a kocsi alá. Ott babrálgat néhány percig. Ilyenkor csak ösztövér lábaszárát és cipője talpát látom. A spartak alól kibújva, valami piszkos, olajos rongyban megtörölgeti a kezét és leporolgatja a ruháját. Ennek utána veszi a kulcsot, kinyitja az autó ajtaját, beül a volán mellé és berregtet. De ez sem tarthat örökké. Kikászálódik hát a volán mellől és gyöngéd szeretettel csapja be a kocsi ajtaját. Még egyszer végiglegelteti rajta a szemét, mosolyogva bólint és önérzetes büszkeséggel, ruganyos léptekkel indul a munkába — gyalog. DÉNES GYÖRGY — Rágyújthatnánk, papa ... ? — Majd ha kiérünk a renddel, addigra e) is szívjuk, míg visszaballagunk új rendet fogni. Jancsi leszegte a fejét, összeszorította a fogát és kaszált tovább. Egyre lassabban, egyre nehezebben suhintott. Már nemcsak a karjával, hanem a derekával, farával is nyomta kifele a rendet. Valósággal vergődött István előtt, aki jól látta, hogy nemsokára kikészül az erejével — Állj mögém, Jancsi, az én rendemre, majd én viszem a tiédet — mondta István csendes megértéssel. — Úgy látom, életlen a kaszád. Szálaz is, meg a tarló is elég magas utánad ... A legény nem szólt semmit. Engedelmesen István rendjére állt. Fiatalos lobogása lelohadt. Szégyellte magát. Kocsis István egyenletesen dolgozott. Jancsi messzire lemaradt mögötte Már másodszor, harmadszor is beérte őt István, elibe állt hogy újra elhagyja, majd beérje... ý ’ ... 'f És amire Kocsis István számított, bekövetkezett. A legény ffeladta a küzdelmet. Eldobta a kaszáját és elterült a renden. — Nem bírom — nyögte csapzottan, vérágás szemmel. — Nézze csak a hasam, milyen két nagy daganat ül rajta!... Nem megy ... — Bizony megtörténik néha az emberrel — mondta István nyugodtan. — Menj a patakpartra, a fák alá a hősre, feküdj le, pihenj, majd én kaszálgatok lassan! ’ - ; A városban delet harangoztak. Nemsokkal később a gazdasszony is megérkezett az ebéddel. Csodálkozva nézett végig a fűkaszáit lucernatáblán, nem sok állott már talpon belőle. Megpillantotta a fa alatt heverő Jancsit. Mellément, fölibe hajolt kissé ijedten. — Veled meg mi történt? — Semmi. — Semmi? ... Hát akkor mért heversz a fa alatt? Folytatjuk
