A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-22 / 7. szám
Mit jelent a gyermek a családban? Örömet és beteljesült vágyat, gundot és felelősségvállalást, reményt és értelmet, olykor nyfigttt és terhet. A gyermek azonban mindenképpen beletartozik a család fogalmába akkor is, ha esetleg nem szívesen látott jiivevény, A család az a keret, amely leginkább biztosítja kedvező testi-lelki fejlődését, emberré válását. Az élet persze nemegyszer rácáfol erre a tételre, amely azért ennek ellenére sem veszíti el érvényét. Családon kívül születni — még nem is olyan régen súlyos hátrányt jelentett a gyermek számára, születésének első pillanatától kezdve. A társadalom ima már nem osztályoz így: törvényes — törvénytelen. A házasságon kívül született gyermek nem indul tehertétellel az életbe, képességei szerint betölthet bármilyen posztot, mégsem felelne meg a valóságnak, ha azt állítanánk, hogy ez a kérdés már végképpen a múlté, jelenünk mindent megoldott. Aki leányfejjel vállalja az anyaságot, annak ma is a nehezebbik rész jut osztályrészül. Mert az előítéleteket nem lehel nyom nélkül, adminisztratív úton elsöpörni. Mert legtöbbször ma sem tudatosan vállalt, hanem csak „véletlenül“ jött terhességről van szó, amely mindig sebet ejt a leiken. Mert- a gyermekkel szembeni erkölcsi és anyagi felelősség csekély kivétellel egyedül az anya vállait nyomja. De beszéljenek inkább az érdekeltek. Alit mamája nagyon bájos, finom teremtés. — Minden előkészület megtörtént az esküvőnkre. Előzőleg három évig jártunk együtt, nem ugrottam hát a házasságba hübelebaláza módjára, amit olyan sokszor vetnek a mai fiatalok szemére. Jól megismertük egymást, azaz én csak hittem, hogy alaposan ismerem a vőlegényemet. Bíztam benne és nem ijedtem meg, amikor esküvő előtt terhes lettem. Az a gondolat, hogy akadnak majd, akik a baba születésekor utána számolnak, mióta is vagyok fórjnél, csöppet sem bántott. Még akkor sem tartottam semmitől, mikor az esküvő időpontját el kellett halasztanunk kicsit, hiszen a vőlegényem a késést olyan meggyőzően indokolta meg. Annál döbbenetesebb volt, amikor közvetlenül az esküvő előtt kijelentette, hogy ő pedig meggondolta magát és nem nősül. Egy férfi, akit esküvője előtt a leggaládabbul cserben hagynak, sohasem érezheti azt, amit hasonló esetben egy nő, egy leendő anyu érez. Minden, minden összeomlott bennem, s máig sem tudtam teljesen rendbejönni. Egyedül maradtam teljesen, mert a szüleim is elfordultak tőlem. Nem, nem vertek meg, nem kergettek cl a háztól. Megtűrtek, de néma neheztelésük, amiért szégyent hoztam tisztességes nevükre, és megvetésük még sokkal jobban fájt. Kislányom sem tudta felébreszteni bennük a szeretetet, a megbocsátás gondolatát. Nem is vették őt tudomásul. Meg tudták állni, hogy soha semmit ne vegyenek neki, egy csomag cukorkát, egy kis réklit, egy labdát. Talán most, hogy már beszélni kezd, kedveskedni tud, mintha kicsit meglágyult volna irányában a szivük. Az apja? Annak éppen nagyszerű alkalom kínálkozott, mikor a határok nyitva voltak. Külföldre ment, hogy teljesen biztonságban érezze magát tőlünk. Mi ketten egyedül vagyunk Alizzal. Egyedül és egymásért. Az üzemben jók és megértők ez emberek, u munkatársak, hiszen kilenc éve dolgozom egy helyen, Ismernek, tudják, hogy „nem úgy szedtem össze“ a gyereket akárhol. Ez az árvaság, egymásra utaltság még jobban növeli a kicsi Iránt érzett szeretetemet. A szerelem gondolatát kizártam az életemből. Nem tudnám elhinni 'egy férfinak sem többé, hogy igaz érzésekkel, tiszta szándékkal közelit hozzám. Aztán meg túl nagy árat fizettem a kis Alizért, képtelen lennék elviselni, hogy valaki a vejem kötött házasságban csak amolyan elviselni kénytelen nyögött lásson. Egy jó házasság, egy jó férj persze nagyon sokat jelentene az életemben, hiszen olyan jó volna a nehézségeket, gondokat valakivel megosztani. Olyan jól ásnák néha a támasz... De még egyszer hinni? Még egyszer kockáztatni? Még egyszer csalódni? Nem! Nem tudnám elviselni... Nézem a szép, tiszta, kedves arcot, nézem a nagy, könnybe lábadt szemeket és azt gondolom, nagyon lelketlen, elvetemült alak lehetett az, aki ezt az asszonyt cserben hagyta. Egész megjelenése, egész lénye olyan gyöngédséget és bájt sugárzik, ami okvetlenül fej kell hogy keltse a lovagiasabb érzésű férfiakban a melléállás, az oltalmazás vágyát. De hát Aliz mamája nem hisz abban, hogy ilyen férfiak léteznek még. ■ Borisz remekül fejlett kis vasgyúró. Nem bír magával boldogságában, hogy ismét itt a hét vége és ismét Itt a mama, akivel most megint együtt tölthet több mint két teljes napot. A marná uak a haja mahagóni színűre van festve, gondusan hullámositva, ennek ellenére ürömmel tűri, hogy a kisfiú a relikUlbűl — ahol láthatólag jól eligazodik — kivegye o fésűt és segítségével egészen különös, újdivatú frizurát kreáljon neki. Most hazamennek a nagymamához, és a kis lakásban, ahol Ilyenkor a hót végén hárman vannuk, megint Borisz körül forog a világ. Pedig jaj de nagy bajnak érezték, amikor jelentkezett. A mama fiatal, nagyon fiatal volt még akkor és nem gondolt Boriszra, csak egy csinos, egyetemista fiúra gondolt éjjel-nappal, az ő alakja, az ő behízelgő szavai jártak az eszében. A csókjára gondolt, az ölelésére és arra, hogy milyen szép Is az élet és ez most már mindig Így lesz. A vidéki vérosban abbahagyta szakiskolai tanulmányait és hazajött Pozsonyba. Majd itt kezd valamihez, eddig is munkát vállal, hiszen kilenc testvér mellett megtanulta, hogy tétlenül élni, esek szerelmesnek lenni nem lehet. Ezt már megtanulta, de azt, hogy a hiszékenység mennyi baj szülőanyje lehet, még nem. Nagyon fiatal volt. Mér másodízben észlelt magán nyugtalanító jeleket. Az önfeledt szerelem először fordította feléje másik arcát, amelyen nem a boldogság és mámor, hanem a kétség, félelem és szenvedés látszott. — No ás — mondta a fiú, mikor aggodalmairól beszámolt ne ki, és a hangja egészen idegenül, hidegen és keményen csengett. — Annyi bej, menj orvoshoz. Arról, hogy legalább az anyagi oldalát vállalja a dolgoknak, hallani sem akart, azzal az indoklással, hogy ki tudja, ki helyett akarja őt szerelmese „beugratni“. Az új hang és a gyanúsítás á lány torkára forrasztotta a szót. Tiltakozni is alig tudott, úgy érezte, valami undok tapsdós mocsok árasztja őt el, amelyben megfullad. Csak azt érezte, csak azt tudta halálos biztonsággal, hogy egyedül maradt. Teljesen egyedül. Hiába lépked még ott mellette bz, akire addig csak úgy gondolt: mi kelten. Igen, az orvos. Az egyik probléma megoldható, művi vetéléssel.
