A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-15 / 6. szám

László Anna: Zárójelentés E'eyér András, a régész, elhíresz­teli mindenki elölt, hogy külföldre utazik, bezárkózik lakásába, s a le­eresztett redőnyök mögött néhány napi élelemmel, nekikezd életrajza írásának, tanúságképpen az utókor és nevelt leánya számára. Dokumen­tuma befejezése után ugyanis ki akar­ja nyitni a gázcsapot, mert úgy érzi, annyi megalázás érte, hogy emberi méltóságát csak halálával szerezheti meg. Hogyan juthatott Feyér András er­re a végső elhatározásra, hogyan tör­ténhet meg, hogy a környezet, a kar­rierizmus, a nemtörődömség még ma is tönkretehet egy jobb sorsra érdemes embert? Ki ezért a fele­lős? Hol az intrika, a szerencsétlen­ség, a meg nem értés ellen a segít­ség? — ezeknek az izgalmas kérdé­seknek felderítésére és megválaszo­lására vállalkozott új regényében szenvedélyes őszinteséggel László Anna. Szabó Pál: Szépülő szegénység Szabó Pál falujának sajátos éghaj­lata van, hol derűsen csillogó és har­matosán iide benne minden, hol fe­nyegető viharfelhők Borulnak föléje, vagy pusztító viharok száguldanak el fölötte. Ez a regénye meg éppen kü­lönös világot ábrázol: a Duna—Ti­sza közt homokvidéket és a homok­kal meg a mindenfajta értetlenséggel birkózó embereket, akik a sívó ho­mokon végűi is oázist teremtenek. Ez a küzdelem, ez az emberibbet akaró közös munka a cselekmény ke­rete, ebben bonyolódnak az emberi sorsok, indulatok. Szabó Pál nagy epikus tenetség, árad belőle a mese, fordulatosán, érdekesen, izgalmasan; lassú hümpölygéssel, ha idillt fest, izgatott zaklatott nekitódulással, ha tragédia készülődik. Ezzel a jelleg­zetesen Szabó Páll cselekményveze­téssel ábrázolja azt a megejtően szép, egyszerre gyötrő és boldogító szerel­met is, mely a sokágú, mesterien bo­nyolított mese fő témája. A két ki­tűnően megrajzolt szerelmes alakja mellett egész sor remekbe szabott figura él és mozog Szabó Pál legújabb és egyik legsikerültebb regényének lapjain. Zdenék Adla: Kleopátra a gitárban Humorban, kalandban, szellemes helyzetekben bővelkedő „bűnügyi“ regényt adunk ifjú olvasóink kezébe. Az izgalmas történet középpontjában Kleopátra királynő áll. A szépséges Kleopátra eltűnik az ékszerüzletből. A nyomozást egy bátor, rokonszenves fiatalember, Pitron detektív vezeti, aki nem ismer lehetetlent, és hallat­lanul rövid idő alatt leleplezi Kleo­pátra elsikkasztó ját. Fekete István: Barangolások Sok-sok év vadászcserkészéseinek és halászkalandjainak gazdag élmény­világából merítette elbeszéléskötetét Fekete István. „Barangolások kOzel negyven év alatt — vallja ö maga elő­szavában —, éjjel és nappal, esőben­­fagyban, napsütésben és borulásban, hajnalok hajnalán, éjjelek éjjelén, nehéz zsákmánnyal és üres tarisznyá­val, vidám gondolatok és elment, drá­ga Emberek emlékárnyai között... Barangolások erdei fényben, puha gyalogúton, kopott legelők tarlóján, bodzavlrágok súlyos illatában és sö­tét fenyvesek elsőhajtott tegnapjai­ban . .. Barangolások az Idő és az Emberek erdejében, amely lassan em­lékké válik, mint az elszállt tust és az ódon kalendáriumok, amelyekben már megfakult a betű..." — A ter­mészet és a múlt áhítatos szerete­­tével írt, finom lírájú könyv hangu­latát ízlésesen elevenítik meg Cser­­gezán Pál mélyen átélt illusztrációi. A kötet második, változatlan kiadás­ban jelent meg. Rudyard Kipling: A dzsungel könyve Akik Indidban jártak, és sokáig él­tek a dzsungel közelében, mind azt állítják, hogy ez a táj semmi máshoz nem hasonlítható. Ott pirosabb a pi­ros, zöldebb a zöld, a vizek és az ég csillogása kékebb és ezüstösebb, s aki egyszer ott élt. még a vadál­latokra is csak szeretettel gondol vissza. Rudyard Kipling is Indiában látta meg a napvilágot, ahol apja — an­gol szobrász és festő — azért tele­pedett meg, hogy felkutassa India művészetét, az őserdő mélyén rejtőző csodákat. Rudyard Kipling is apja nyomán járt, s bár beutazta a vilá got, és hírneves író, költő lett, so­ha semmi nem férkőzött olyan közel szívéhez, mint a dzsungel, és soha semmit nem írt meg olyan szépen, mind a Vadon Népének életét. Benedek Marcell ihletett tolmá­csolása, Weöres Sándor gyönyörű versfordításai a dzsungel különös nyelvét teremtik meg a magyar gye­rekek részére; Szántó Piroska szí­nes és fekete rajzai pedig festőién tárják az e>va?ó elé ennek a semmi­hez sem hasonlítható világnak tájait és alakjait. Benedek Marcell: Babits Mihály „Elsőéves filozopterek voltunk, Kosztolányi Dezső meg én, gyakran kerültünk egymás mellé Négyesy László professzor stílusgyakorlatain, amik afféle egyetemi önképzőkört je­lentettek. A professzor elnéző, apai gyöngédséggel, de legalábbis finom udvariassággal bírálta hallgatóink modernkedő kísérleteit. 1903-at ír­tunk, Ady Endrének még nevét s«m hallottuk. Ha az óra kezdete előtt minden ajtónyílást izgatottan figyel­tünk Kosztolányival, ez az izgalom egy harmadéves kollégának szólt: va­jon eljon-e ina Babits Mihály (aki ekkor még így írta nevét).“ Így kezdődik Benedek Marcellnek, a közelmúltban elhunyt kiváló iro­dalomtörténésznek posztumusz műve, amely Bab ts Mihályról, nagy kortár­sáról szó). Az élénk, színes stílusban írott könyv elemzéseit a pályatársi visszaemlékezés gyengéd nosztalgiája teszí megragadóvá. Konsztantyin Pausztovszkij Vanya Maljavin az Urzsen-tó mellől jött be a ml falunk állat­orvosához, rongyos vattakabátba bugyolálva egy lázas testű kisnyulat hozott. Sírt a nyúl, és könnyektől vörös két szemével szaporán pislogott. — Hát te meggárgyultál? — rikkantott az állatorvos. — Mahol­nap egereket cipelsz ide nekem, hékásl — Már ne haragudjék, de ez nem akármiféle nyúl! — szólalt meg Vanya rekedten. — Nagyapám küldött vele, tessék meg­gyógyítani. — Mitől gyógyítsam meg? — összeégett a lába. ^ Az állatorvos arccal az ajtónak fordította Vanyát, hátha lódí­totta, és utána kiáltott: — Eredj csak, eredjl Nem tudok segíteni rajta. Süsd meg hagy­másán, jó étel lesz nagyapádnak! Vanya egy szót sem szólt. Kilépett a tornácra, pislogott, szipo­gott, és nekidőlt a gerendafalnak. Ott potyogtak végig könnyei a falon. Némán reszketett a nyúl a zsírpecsétes kabát alatt. — Néked meg mi bajod, gyerek? — kérdezte Anyisžja néni Vanyától részvéttel; ő egy szem kecskéjével jött az állatorvos­hoz. — Ugyan mán, minek hullatjátok itt kettőn is a könnyeite­ket? Jaj, csak nem történt valami? — Megégette magát, ő, a nagyapám nyula — felelt Vanya hal­kan. — Az erdőtűzben égette össze a lábát, mozgatni sem bírja. Nézd csak, nézd: meg fog halni! — Dehogy hal meg, gyerekem — dünnyögött Anyiszja. — Mondd meg nagyapádnak, ha oly nagy benne a kívánság, hogy lábra álljon a nyula, vigye a városba. Kari Petrovicshoz. Vanya megtörölte könnyes szemét, és az erdőn át hazaindult, az Urzsen-tőhoz. Nem Is ment: futott, mezítláb az út forró homok­ján. Nemrég vonult át az erdőtűz az északi oldalon, közvetlenül a tó mellett. Égésszag és megfonnyadt szegfű illata úszott a levegőben. Hatalmas táblákban szegfű tenyészett a tisztásokon. A nyúl nyöszörgött. Vanya útközben ezüstszín bolyhokkal borított puha lombra akadt, szakított belőlük, letette egy fenyőfacsemete alá, és ki­­pólyálta a nyulat. Az csak nézett a levelekre, rájuk hajtotta fejét csöndesen. — Mi bajod, kis szürke? — kérdezte Vanya halkan. — Edd csak meg! • A nyúl hallgatott. — Edd meg — mondta megint Vanya, a hangja megremegett. — Vagy tán Inni szeretnél? A nyúl megmozdította tépett fülét, szeme becsukódott. Vanya kézbe vette, futásnak eredt veié amúgy toronyiránt: mi­nél hamarabb innia kell a nyúlnak a tó vizéből. Ezen a nyáron hallatlanul nagy forróság lepte az erdőt. Reggel csapatokba gyűlt a sok sűrű fehér felhő. Délben fölszakadtak sebesen, megindultak az ég magasába, és eltűntek valahol. Forró szél fújt szakadatlan, már két hete. A fenyők törzsén lecsorgó gyanta borostyánkővé változott. Másnap reggel nagyapa tiszta kapcát vett elő, új bocskort, harapnivalót s kenyeret, és elindult a városba. Vanya vitte mö­götte a nyulat. A nyúl teljesen elcsöndesedett, nagy ritkán meg­remegett a teste, görcsösen pihegett. Porfelhőt kavart a forró szél a város fölött, puha volt a por, mint a liszt. Tyúktoll repült benne, száraz levél meg szalma. Mesz­­sziröl úgy látszott, -mintha csöndes tűz füstje szállna a város fölött. A teljesen kihalt piactéren rekkenő volt a hőség; bérkocsislovak szunyókáltak a vízelosztó kaliba mellett, fejükben szalmakalap. Nagyapa keresztet vetett. — Félig ló, félig menyasszony: ördög vinné őket! — szólt és kiköpött. Hosszan kérdezgették a járókelőket Kari Petrovics felől, de úgyszólván senki sem válaszolt. Bementek a gyógyszertárba. Az öreg, kövér patikus orrán evik­­ker, ö maga rövid fehér köpenyben; dühösen vállat vont, s ezt mondta: — No, ez aztán tetszik nekem! Igazán furcsa egy kérdés! Kari Petrovics Kors gyermekspecialista már három esztendeje abba­hagyta a rendelést. Mi szükségük rá? Nagyapa a patikus iránti tisztelettől dadogva, bátortalanul el­mondott mindent a nyűiről. — No, ez aztán tetszik nekem! — így a patikus. — Érdekes páciensek érkeztek városunkba! No, ez aztán rendkívül tetszik nekem! Idegesen levette evikkerét, megtörölte, visszatette az orrára, és mereven nézte nagyapát. Az csak hallgatott, hol egyik, hol a másik lábára állt. Nem szólt a patikus sem. Ez a hallgatás már-mar kínossá kezdett válni.' — Posta utca három! — üvöltött föl egyszer csak vadul, és összecsapott valami nyűtt, vastag könyvet. — Három! Nagyapa meg Vanya nagy nehezen eljutott a Posta utcába, és még idején, mert az Oka felől hatalmas zivatar közeledett. Elnyújtott mennydörgés terjedt szét túl a látóhatáron, mintha egy álmos óriás kiegyenesítve a vállát, akaratlanul megrázta volna a földet. A folyó vize szürkén fodrozódni kezdett. Sok

Next

/
Thumbnails
Contents